Új Szó, 2019. szeptember (72. évfolyam, 203-227. szám)
2019-09-07 / 208. szám
KÖZÉLET 2019. szeptember 7. I www.ujszo.com Elhalasztott szavazás Pellegriniről Peter Pellegrini (Smer) kormányfő tegnap azt nehezményezte, hogy a parlamentből még azok a képviselők is hiányoztak, akik aláírták a rendkívüli ülés összehívását (TASR-felvétel) 2 I RÖVIDEN Tovább tárgyal az Összefogás Pozsony. Megbeszélést tartott tegnap az országos civil szervezetek vezetőivel Komárombanaz Összefogás mozgalom. A találkozón részt vettek a Csemadok, a Diákhálózat, Szlovák Magyar Pedagógusok Szövetsége, valamint a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége vezetői. „Összefogás nélkül nincs magyar érdekképviselet, ezért mindenkire szükség van, aki tenni akar az együttműködésért és a jövőért” - mondta Mózes Szabolcs. „A civilek tudatosítják közösségünk jelenlegi helyzetének súlyosságát, ezért közösen elhatározták, hogy lehetőségeikhez mérten saját szervezeteiken keresztül próbálják segíteni az egység létrehozását” - áll a mozgalom nyilatkozatában. A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség elnökével, valamint a Szlovákiai Magyarok Kerékasztalának szóvivőjével ez előző napok folyamán folytattak tárgyalásokat az Összefogás mozgalmának életre hívói. Jövő héten a református egyházzal is egyeztetnek. (szh) AKO felmérés: Drucker 7% felett Pozsony. Ha augusztus végén tartották volna a parlamenti választást, akkor a Smer 18,2%-ot szerzett volna, míg a PS-Spolukoalíció 14,5%-ot, a Kotlebaféle Mi Szlovákiánk Néppárt (ESNS) pedig 10%-ot ért volta el. A negyedik az Andrej Kiska vezette Za l’udí mozgalom lenne 8,5%-kal, az ötödik hely az SaS- é 8,1%-kal, akiket a Tomás Drucker nevével fémjelzett Dobrá vol’ba követ 7,4%-kal. A hetedik és a nyolcadik a sorban a Sme rodina és az OEaNO, mindketten 7,1%-ot értek el. Az SNS-nek a kilencedik hely jutott 6,3%-kal. A parlamentbe 5,8%kal még éppen bejutna a KDH. A Híd és az MKP egyaránt 3,3- 3,3%-ot szerezne, amivel egyik párt sem jutna a törvényhozásba. A további pártok támogatottságának összege 0,5%, derül ki az AKO felméréséből, (hnonlme.sk) NAGY ROLAND Pozsony. Nem szavaztak tegnap a parlamentben Peter Pellegrini (Smer) miniszterelnök leváltásáról, mivel a plónum nem volt határozatképes. A koalíciós ós az ellenzéki képviselők egymást hibáztatták, amiért az ülést nem sikerült megnyitni. A parlament rendkívüli ülését az ellenzéki képviselők indítványozták, amiért Peter Pellegrini nem váltotta le Monika Jankovskát, az igazságügyi minisztérium államtitkárát. Bár Jankovská kedden önként lemondott, az ellenzék szerint a Pellegrini leváltását célzó szavazás továbbra is indokolt, mivel a kormányfő nem vállalta a politikai felelősséget. Az ülés megnyitásáról tegnap kétszer is szavazott a parlament, azonban egyszer sem volt jelen elegendő számú képviselő. Andrej Danko (SNS), a parlament elnöke ezért be. rekesztette az ülést, és hétfőre halasztotta. A történések után a koalíciós és az ellenzéki képviselők egymásra hárították a felelősséget. Peter Pellegrini elmondása szerint nem tart az ellenzék igyekezetétől, hiszen még azok a képviselők sem vettek részt a szavazáson, akik aláírták az ülés indítványozását. „Hol vannak a legnagyobb demokraták, mint például Ján ÖSSZEFOGLALÓ Mind a kormánytagok, mind az ellenzéki pártok bírálják Robert Ficénak, a Smer elnökének a kijelentéseit, sőt, a Legfelsőbb Bíróság elnöke is hozzászólt a témához. Mindeközben a NAKA vizsgálatot indított. Pozsony. „Ahogyan Mazureknek sincs semmi köze a kereszténységhez, úgy Ficónak sincs semmi köze a szociális demokráciához” - írta állásfoglalásában Peter Pollák (OEaNO) volt romaügyi kormánybiztos, jelenlegi európai parlamenti Budaj vagy éppen Peter Osusky, akik szintén aláírták az indítványt? Mert mi itt vagyunk. Ez az ő szégyenük, nem a miénk” - vélekedett Pellegrini. Andrej Danko házelnök Boris Kollár (Sme rodina) távollétét kifogásolta. , A képviselő úr valahol külföldön élvezi az életek minket pedig ilyen kötelességekkel terhel. Ezúton fel szeretném szólítani az összes ellenzéki képviselőt, hogy vegyenek részt a hétfői ülésen, ha már egyszer ők inképviselő. „Fico fejéről van már szó, mindenhol támogatókat keres, még a fasiszták között is. Rasszista kijelentései a múltban is voltak” - emlékeztetett Pollák. Monika Benová (Smer) európai parlamenti képviselő szerint eddig érvényben volt a párton belül egy szabály, amely szerint a tagok nem kommentálták a bírósági döntéseket, ítéleteket. „Mivel ez a szabály már nem érvényes, elmondom, örültem Mazurek elítélésének. Büszke vagyok arra, hogy országunkban nem frázisok alapján döntenek, hanem az érvényben lévő törvények alapján, amelyek bűncselekménynek minősítik a rasszizmust” - tudatta a képviselő. Daniela Svecová, aLegfeldítványozták azt” - jelentette ki a házelnök. Igor Matovic, az OEaNO vezetője rámutatott, hogy a második szavazás során mindössze 3 koalíciós képviselő nyomott gombot, vagyis ha az összes ellenzéki képviselő jelen lett volna a szavazáskor, az sem lett volna elég, hogy az ülést megnyissák (összesen 57 ellenzéki és független képviselő volt jelen). A parlament hivatalos honlapja szerint a szavazáson sőbb Bíróság elnöke is arra hívja fel a figyelmet, hogy a Legfelsőbb Bíróság döntéseit nem kommentálni kell, hanem tiszteletben tartani. „És ez mindenkire vonatkozik” - mondja az elnök. Peter Pellegrini kormányfő örvendetesnek nevezte, hogy Mazurek már nem képviselő. „A Smer szavazóinak nagy része nem fogja elolvasni a választási programok nem az alapján fog dönteni, hogy a párt mit vitt véghez. Jelszavak és kommunikáció alapján fogják megítélni őket” - véli Darina Mal’ová politológus.,Ahogy Robert Ficót ismerem, ő egy pragmatikus vezető, akinél első helyen mindig a választók szavazatai álltak. Teszteli a nyilvánosságot, a választókat. Ez az ő egy smeres képviselő sem vett részt, az SNS-ből mindössze Andrej Danko, a Hídból pedig Bugár Béla és Andrej Hmciar szavazott. „Tulajdonképpen a Smerből egy képviselő sem volt jelen a parlamentben. Persze a fizetésükért azért bejelentkeztek. A bérüket megkapják, de a munkahelyükön nincsenek. Ez a szociális állam, amit építenek, Peter Pellegrini?”- tette fel a kérdést az OEaNO vezetője. Richard Sulik, az SaS elnöke hangsúlyozta, hogy pártjából a külföldön tartózkodó Osusky kivételével minden képviselő részt vett az ülésen, utóbbinak pedig külföldön vannak kötelességei, azértnemjelentmeg. „A koalíciós pártok képviselői akadályozták a rendkívüli ülés megnyitását, mert félnek hallani az igazságot”- mondta Sulik, hozzátéve, hogy mindent meg fognak tenni azért, hogy a hétfői ülésen az összes ellenzéki képviselő részt vegyen. Az ülés előtt közös sajtótájékoztatót tartottak a PS-Spolu-koalíció, a KDH és a Za l’udí elnökei. Közülük egyedül Miroslav Beblavy, a Spolu elnöke rendelkezik parlamenti mandátummal. Beblavy szerint már mindenki számára világos, hogy a jelenlegi kormány alkalmatlan, de már előrehozott parlamenti választásnak sem lenne értelme, hiszen gyakorlatilag egy időben zajlanának a rendes parlamenti választással. Beblavy később nem is vett részt a szavazáson. játéka, de úgy gondolom, mindenekelőtt a választókról van szó” - nyilatkozta lapunknak a szakértő. Fico kijelentései miatt Juraj Petrovic, a parlamenten kívüli Polgári Konzervatív Párt (OKS) alelnöke feljelentést tett a Smer elnöke ellen, Eduard Chmelár volt köztársaságielnök-jelölt szintén jelezte, feljelentést kíván tenni az ügyben. Fiala-Butora János jogász lapunknak elmondta, hogy a volt kormányfő megnyilvánulása kimerítheti a büntetőjogi kategóriát. „Bár Fico nagyon ügyelt arra, hogy milyen szavakat használ, bűncselekmény nyilvános pártolása miatt elítélhetnék. Bár ennek kicsi a valószínűsége” - véli a jogász. (szh, dennikN) Ficót saját emberei is bírálták Béremeléssel népszerűsítené a tárca a hivatásos katonaságot ÖSSZEFOGLALÓ Jövőre jelentős béremelésre számíthatnak a hivatásos katonák, amennyiben a parlament elfogadja a védelmi minisztérium javaslatát. Peter Gajdoi (SNS), a tárca vezetője szerint nemcsak a fizetések nagyságán, hanem az egész bérezési rendszeren változtatni kell. Pozsony. A védelmi minisztérium szerint a béremelésre azért is szükség van, mert a fiatalok számára egyre kevésbé vonzó a katonai hivatás. Emiatt egyre nagyobb problémát jelent a hadseregben a munkaerőhiány. Egy közkatona jelenlegi kezdőfizetése 700 euró körül mozog. A tárca szerint nemcsak az összeggel van baj, hanem az egész bérezési rendszerrel is. Új bárezási rendszer Eddig a katonák a rangjuk alapján kapták a fizetésüket, az új rendszer alapj án azonban a bérük már két tételből állna: egy rang szerinti tételből és egy beosztás szerinti tételből. Ennek következtében a sorkatonák bére megközelítené az átlagbér összegét, vagyis körülbelül az 1050 eurót. A hadnagyok fizetése még jelentősebben emelkedne, az átlagbér másfélszeresére, vagyis nagyjából 1500 euróra. A javaslat azt is tartalmazza, hogy a sorkatonák minden egyes leszolgált évért egyszázalékos fizetésemelésre számíthatnak. „Hangsúlyoznám, hogy a katonák bére 2006 óta nem emelkedett ilyen jelentősen. Bízunk benne, hogy a parlament következő Peter GajdoS (SNS) védelmi miniszter szerint a katonák bére elérhetné az ezer eurót Is (TASR-felvétel) ülésén a képviselők is támogatni fogják” - jelentette ki Peter Gajdos tegnapi sajtótájékoztatóján. Nem lesz több pánz Az előzetes becslések szerint a béremelés jövőre mintegy 80 millió euróba kerülne az államnak, 2021- ben pedig már túllépné a 100 millió eurót is. Ladislav Kamenicky (Smer) pénzügyminiszter azonban csütörtökön felszólította a minisztereket, hogy tartózkodjanak a nagyobb kiadásoktól, mivel veszélybe kerülhet a korábban kitűzött cél, vagyis a kiegyensúlyozott állami költségvetés. Kamenicky például kijelentette, hogy a pénzügyi tárca nem fogja finanszírozni a védelmi minisztérium által szorgalmazott szliácsi (Sliac) repülőtér felújítását. A munkálatok költségeit körülbelül 55 millió euróra becsülte a tárca. A védelmi minisztérium szerint erre azért lenne szükség, mert a reptér nem felel meg azoknak a technikai feltételeknek, amelyek az új F-16-os vadászgépek üzemeltetéséhez szükségesek. Figyelmeztettek: ha nem végzik el a javításokat, akkor az új vadászgépeket csak korlátozottan tudják használni, és így nem tartják be az ezekre vonatkozó jótállási feltételeket sem. A pénzügyminiszter ennek ellenére nem tágít. „Ezt a miniszter úrnak a saját költségvetési fejezetéből kell megoldania”-közölte. A védelmi tárca megerősítette, hogy a repülőtér javítását a 2019-2022-es költségvetésből fogja finanszírozni. „Ezek a kiadások Szlovákia védelmi fejlesztéseinek hosszú távú tervei között is szerepelnek, ahogy a következő évekre tervezett költségvetésekben is” - közölte Danka Capáková, a tárca Szóvivője. (nar.TASR)