Új Szó, 2019. augusztus (72. évfolyam, 177-202. szám)
2019-08-31 / 202. szám
VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR www.ujszo.com | 2019. augusztus 31. 7 Az oszlop és a rúd Egy zászlórúd nem takar el semmit, viszont sok mindent megmutat MÁRIUS KOPCSAY olnap felkerül a zászló Danko százados rúdjára, és ezzel új dimenziót kap a parlament és a nemzeti párt elnökének politikai pályafutása. Na meg az alkotmány napja is, amely sokkal jobban a szívéhez nőtt a politikusoknak, mint a polgároknak, kivéve persze a diákságot, mivel a szeptember elsejei államünnep miatt egy nappal később kezdődik az iskola. A zászlórúd azonnal politikai viccek céltáblája lett, nem csoda, hiszen az értelmetlen politikai megalomániát szimbolizálja, emellett önkéntelenül adja magát a párhuzam egy harminc évvel ezelőtt levitézlett politikussal, akit szintén kiröhögött az egész ország. 1989 nyarán Milos Jakes volt a legnagyobb hatalmú kommunista vezető, és a július 17-i barsvörösvári kihelyezett pártülésen azon méltatlankodott, hogy újabb művészek írták alá a Néhány mondat elnevezésű petíciót. Néhány emlékezetes mondatát ma is idézik, például, hogy „az a Hanicka Zagorová is, aranyos lányka meg minden, de évente hatszázezret keres”. Eszmefuttatása végén pedig felsóhajtott, hogy láthatóbbá kell tenni a párttagság támogatását, nehogy a vezetőség úgy nézzen ki, mint egy magányos oszlop. Az együgyű őszinteséggel szónokló Jakes kiállította a saját bizonyítványát, hamarosan egyedül maradt, és mindenki úgy tekintett rá, mint aki egymaga testesíti meg a rezsim összes gyengeségét. A rendszerváltás előtti nosztalgiázás azonban új aktualitást kap Dankóval és magányosan álló rúdjával. Harmincméteres, és felállításánál az egyetlen követelmény az volt, hogy magasabb legyen, mint a budapesti Országház előtti zászlórúd. Három méterrel sikerült túlszárnyalni. Danko ötletei és belső, megingathatatlan logikája szintén azt sugallja az embereknek, hogy ne vegyék túl komolyan azt a rendszert, amit megtestesít. Ennek a rendszernek a fenntartói elhitték, hogy mindenhatóak és leválthatatlanok. Egy újságíró és a barátnője meggyilkolása, majd a nyomozás és a hírhedt SMS- üzenetek Marián K. mobiltelefonjában rántották le a leplet arról, hogy mennyire összefonódott a hatalom a gazdasági körökkel és a szervezett bűnözéssel, és ennek az egésznek a gyökerei a Meciarkorszakig nyúlnak vissza, egészen az „államalapítóig”. Az állam méltóságát, egyáltalán létezésének értelmét az utánunk jövő generációk számára csak az adhatja vissza, ha leleplezik és megbüntetik a bűnösöket, legyenek most akármilyen magas pozícióban. Egy zászlórúd nem tudja eltakarni mindezt. Inkább csak arra a magányos oszlopra és a levitézlett politikusra emlékeztet, amikor már visszafordíthatatlanul közeledett a karrierje vége. A szerző a TASR hírügynökség munkatársa MEGEGYEZTEK, HOGY 50-50 SZÁZALÉKBAN MEGOSZTOZNAK A PARLAMENTEN KÍVÜLI HELYEKEN (Lubomír Kotrha karikatúrája) Orbán hat évet tévedett SZÓ M BATH Y PÁL van nemzeti intézmény a magyar sportban, az a Ferencváros, a Kárpát-medence legnépszerűbb klubja. A Fradi és a politika kapcsolata régi keletű. A klub veszélyesen vonzó a politika számára. Bár a labdarúgó Bajnokok Ligája túl nagy falatnak bizonyult a Dinamo Zágrábbal szemben, a Fradi 15 év után európai kupa csoportkörébe jutott: egy litván kiscsapat kiverésével ott van a második számú sorozat, az Európa Liga főtábláján. A sorsolás is megvolt tegnap, a zöld-fehérek ellenfelei a kontinentális porondon a CSZKA Moszkva, az Espanyol és a már legyőzött bolgár Ludogorec. „Hetedik-nyolcadik éve beszélünk arról, hogy nekünk itt a helyünk, szeretnénk megmutatni magunkat Európában, és ez most bekövetkezett.” (Kubatov Gábor fideszes politikus, az FTC elnöke) Tavaly a Videotonból előbb MOL-Vidire, majd idén már MÓL Fehérvár FC-re át- és továbbkeresztelt másik magyar kirakatcsapatnak sikerült az Európa Liga-főtábla, ahonnan úgy esett ki, hogy bravúrokat is hozva nem kellett szégyenkeznie. A fehérváriaknak az volt a második, csoportkört hozó EL-kirándulása, a Fradinak is ez lesz, hiszen 2004-ben, még bőven a kétharmados jobboldali kormányzás előtt sikerült a jogelőd UEFA-kupa főtáblájára kerülnie, akkor még komoly politikai érdeklődés és támogatás nélkül. Azóta a magyar labdarúgók elfogytak a keretből, egyértelműen a légiósok dominálnak, ők húzzák a csapatot: nemzetközi brigád lett a Fradiból. Ez a trend jó ideje Európában, szinte mindenhol, csak a mértékek térnek el: például a litvánok elleni továbbjutáskor a magyar bajnok kezdőcsapatában négy hazai játékos volt, a Suduva kezdőjében pedig csak három litván. A többiek java mindkét oldalon délszláv légiós. A kivételt nálunk a régióban éppen a délszláv klubok jelentik, miután azok üzleti stratégiája a játékoskereskedelmen alapul, ott beteszik a csapatokba a fiatal saját nevelést, hogy minél hamarabb jelentős haszonnal eladják külföldre. „Fradika kell, Fradika nélkül nincsen magyar futball. Hiszek abban, hogy a Fradi másfél-két éven belül ismét egy nemzetközileg is jegyzett, komoly nagy klub lehet majd.” (Orbán Viktor miniszterelnök, 2011) Mint látjuk, a politikai akarat teremtő erejében makacsul hívő Orbán Viktor a Fradi esetében minimum hat évet tévedett. A romokban heverő klubba 8-9 éve pumpálja a pénzt a magyar állam és az együttműködő nagyvállalkozások annak érdekében, hogy nemzetközi szinten is jegyzett előrelépés jöjjön. A befektetett összeg nyilvánvalóan politikai célokat is szolgál a sportsikerek áhítása közben, hiszen a Fidesz felfogásában a sport - kiemelten is a magyar futball régi fényének pislákoló új jelei -közösségépítő erővel, jelentőséggel bír, a szurkolói érzések identitásképző tényezők a közéletben is, nemzeti büszkeség hordozói; s mint ilyenek, a részletek már nem is annyira lényegesek, a fontos a kitartás, kudarcok után is újabb támogatások biztosítása. A módszer ellenzői ebben az esetben azt kifogásolják, hogy összevásárolt focizsoldosok kisebb sikereire nem épülhet nemzeti büszkeség, ahhoz ugyanis saját nevelésű magyar fiatalok kellenének a reflektorfénybe, de ők alig vannak. így kéri számon a magyar fociban ellenzéki liberális a nemzeti jelleget, s így huny szemet a multikulturális játékoskeretek felett hatalmon az illiberális. Arra nagy összegben fogadhatunk, hogy a futball kézét az Orbán Viktor ideái szerinti magyar állam el nem engedi, mert ez a felfogás a sport minden területén sikereket akar látni: magyar sporthatalmat, a labdarúgásban is. És ez a szemlélet látja, mekkora mára a szakadék a nyugati topligák anyagi lehetőségei és a közép-európai focirégió között, ahogyan azt is látja, mennyivel beágyazottabb, erősebb, nagyobb, szerteágazóbb a délszláv futballgazdaság a magyarnál. Ráadásul az uralkodó magyar politika egyszerre vágyik a labdajátékokban nemzeti válogatott sikerekre, Eb- és vb-részvételre meg a vezető hazai klubcsapatok eredményeire. Marad hát az állami finanszírozás a piaci játék helyett. Kristálytiszta gondolatok F jabb lapot kell fordítani a U naptáron, meg is teszem, az egyik oldalon rajzok, a másikon versek. A szeptemberi vers így hangzik: „Színes fák szökőkútja, sziporkázó levelek háborúja, szorgalmas szellő ideoda fújja, szörnyű szélfűvástól fellebben a szoknya”. írta Popálená Izabella, illusztrálta Susla Sandra. A Szenczi Molnár Albert Alapiskola tanulói. Mert ilyen különleges naptáram van. Molnár Enikő és Sándor Erika pedagógusok irányításával gyerekek alkották. Hála a naptárnak, az ő néha lírai, néha vicces, de mindig találó gondolataik kísérik végig az évemet. Hát kell ennél jobb, szebb? A tavasz Szilvási Eszter soraival kezdődött: „Márciusban melenget legszebben az ének, minden madár társra lel, most már nem félnek, messzi távolból ismét visszatérnek”, s bizony sajnáltam, hogy a mi madárkáink nem tértek vissza, pedig várta őket az üres fészek. De nem sokáig búsultam, mert ahogy Pongrácz Tamás Achilles írta, áprilisban „árad a zöld szín, nyílik a kákics, ám mindenki túrázik, ki nem nyápic”. Szót fogadtam neki, és elkezdtem rendszeresen sportolni. Lám, nem is kell motivációs szakirodalom, borsos árú motivációs előadás, néha elég egy gyermeki verssor, és az ember megváltoztatja az életét. Mosolyogva. Mint ahogyan Podmaniczky Barbara írja a májusról szóló versében: „Májusi szellő suttog, mama ezt látja és mosolyog”. Hát melyik mama ne mosolyogna, ha látja a gyermeke alkotását. A szellősuttogás már csak ráadás. Aztán jött a június, a tanév utolsó hónapja. Korpás Lilla azzal kezdi versét, hogy , jaj, bizonyítványomban a hármasnak helye nincsen”, és azzal fejezi be, hogy, jegyzárásra az átlag oké lesz - már akinek...” Akkor arra gondoltam, milyen jó, hogy van, aki nem elégszik meg az átlaggal, persze abban az esetben, ha tudja, hogy többre is képes. Sajnos, én épp az ellenkező magatartással szoktam találkozni. Mit strapáljam magam, jó lesz a hármas is, tanárnő... És a nyár. „Júliusban nincs tanulás, fiirödnek az emberek, jót játszanak a gyerekek, mint a hangszerek”, írta Vojtek Márton, Nagy Liliána pedig azt, hogy „augusztus a hónapom, a fákat színesbe burkolom”. S nemsokára majd „oszlik a nagy köd, búvik a vad is, októberben olykor kibújik a nap is” (Németh András), novemberben „nagy fehér felhőket borító egek, nedves őrjöngő záporra erednek” (Ajpek János). És a karácsony: „daloló angyalok dicséretet zengenek, dermedt szívekbe szeretetet visznek (Sillo Klára). S egyszer csak arra ocsúdunk, amit Oravec Veronika ír: .január, január, jaj, de jó, jégkorcsolya, hógolyó, jó ötletek, hull a hó.”
