Új Szó, 2019. augusztus (72. évfolyam, 177-202. szám)
2019-08-26 / 198. szám
io GYÓGYHÍREK EGESZSEG ■ 2019. AUGUSZTUS 26. www.ujszo.com Újabb ismeret a kávéról A Florida Atlantic University és a Harvard Medical School tudósai szerint nyugodtan ihatunk este is kávét és teát anélkül, hogy megzavarná az alvásunkat. Első hallásra hihetetlennek tűnik, de a kutatók egy kísérlet során jöttek erre rá, amiben 785 önkéntes vett részt. Másfél évig jegyezniük kellett, hogy napközben és este ittak-e kávét, és hány cigarettát szívtak el. Ezzel párhuzamosan ellenőrizték az alvás hosszát és minőségét. Érdekes módon a koffein csak minimális mértékben zavarta meg az alvás minőségét. Ez viszont nem mondható el a az alkoholról és a nikotinról, ami ádagosan 42 perccel rövidítette le az önkéntesek alvását. A kutatás részleteit a Sleep szakfolyóiratban közölték. A jó alvás érdekében a szakemberek azt tanácsolják, hogy kerüljék az alkoholt és legalább négy órával a lefekvés előtt ne dohányozzanak. A kísérletből kiderült, hogy legjobban a nikotin zavarja meg az alvást. Az érzékenyebb embernél álmatlanságot okozhat az este elfogyasztott koffein, de a többiek négy órával lefekvés előtt is nyugodtan kávézhatnak. Minden a szervezet tűrőképességétől függ. (vysetrenie-ki) 20 000 ember már megkapta a széklettesztet Szlovákiában évente csaknem 4 000 új vastag- és végbélrákot diagnosztizálnak. A világstatisztikát tekintve sajnos továbbra is az elsők között vagyunk. Az egészségügyi minisztérium az egészségbiztosítókkal együttműködve ebben a évben fontos lépésre szánta el magát: szeretne változtatni ezen a helyzeten. Ha a postaládában ön is talált széklettesztet, vegye komolyan, végezze el a tesztet. A székletben lévő vér felfedezése segíthet abban, hogy időben megtalálják és kezeljék a vastag- és végbélrákot. A véres széklet az első, szabad szemmel nem látható jele annak, hogy a vastagbélben található polip aktivizálódott. A szakemberek szerint 10 évbe telhet, míg a polipból rák fejlődik ki. Szeptembertől a minisztérium újabb két szűrőakciót indít, s újabb ezrek kapnak ingyen széklettesztet. Ne dobja a kukába, mert életet menthet vele. (zdravie.sk-k) Megtörtént Börcsök Enikő a Transzplantációs Alapítvány kurátora és a Nemzeti Veseprogram nagykövete Kétszer esett át szervátültetésen Rendszeresen ellenőrzésre jár, és folyamatosan gyógyszert szed Börcsök Enikő, a Vígszínház érdemes és kiváló művésze. Pedig tizenöt éve már, hogy a teste befogadta egy idegen férfi veséjét. „Nincs vészcsengő - mondja. - Ennyi idő után már természetesnek veszi az ember, hogy jól van.” • Dialízis, művesekezelés. Sokan nem is sejtik, mit takar a kifejezés. Röviden összefoglalva: a veseerek meghosszabbítása egy géppel, amely megtisztítja a vért a méreganyagtól, amit nem tud kiüríteni a vese. Nekem egyik vesém sem működött, ezért kaptam meg egy ötvenhét éves férfiét. Természetesen nem oda ültették be, ahol egyébként a vese van, nem annak a helyére, mert azt csak akkor veszik ki, ha valami bajt okoz a szervezetben. De az enyém semmi bajt nem okozott, csak nem működött. így lett egy harmadik vesém, amelyet a csípőcsont alá, a medenceárokba helyeztek be, mert ott van hely. A gyógyszert azért kell reggel és este naponta szednem, hogy a szervezet ne ismerje fel, hogy idegen test van benne. Ha felismerné, nyomban kilökné. • Van a gyógyszernek valamiféle mellékhatása? Elvékonyodik a bőr. Ha például nekimegyek valaminek, rögtön elreped. Olyan vékony, mint a papír. Kicsit megütöm a kezem, és jaj! A másik mellékhatás: nem lehet sokat napon lenni. A mindennapi életben viszont nem érzem akadályozva magam. Nyáron vigyázok, ne fázzak meg a hideg Balatonban, nehogy vesegyulladást kapjak, és nem ülök hideg kőre, kovácsoltvasból készült padra vagy székre. Ha felszökik a lázam, azonnal kórházba kell mennem, nehogy a láz kilökje a vesét. Figyelni kell bizonyos dolgokra. • Az étkezésben is? Van egy lista, amely felsorolja, mi az, amit nem ehet? Nincs. A dialízis alatt volt rengeteg megkötés. Az sok szenvedéssel járt. De mondom, tizenöt éve rendben vagyok. Nincs is már semmiféle betegségtudatom. Egyszerűen észnél kell lenni. Nem ugorhatok le három méter magasból, nehogy baj történjen. Nem fogok lovagolni. De nem is sírok emiatt. Időnként figyelmeztet egy belső hang, hogy vigyázz, megmenekültél, örülj! Aztán tart, amíg tart. Azt szoktam mondani: én az övé, ő az enyém. Szimbiózisban élünk. • És évente megnézik? Ellenőrzik. Ultrahanggal. • Hogy kezdődött? Finom kis jelzéseket adott a vese? Sosem fájt a vesém. Soha az életben. Nem is tudom, hol van. Ez benne a furcsa. Sokáig észre sem veszed. Nincs tünete. Aztán elromlik, nem választ ki, tele leszel méreggel. Autoimmun betegség, ami kialakul. Ami fájdalmam volt ezzel a betegséggel kapcsolatosan, az a dialízis maga. Vagy hogy feldagadt az arcom, a kezem, a lábam, nehéz volt leguggolni, nem kaptam levegőt. De a vesém sosem fájt. Vesekövem, vesegörcsöm sem volt soha. A műtét utáni seb, az igen, az fájt egy ideig. Az első vesémet is megszenvedtem. Akkor sokat voltam kórházban. Olyan erős gyógyszereket kaptam, hogy megmaradjon a beültetett vese, hogy nem voltam magamnál. A nevemet sem tudtam leírni. Szörnyű időszak volt. De összességében ennyi volt a fájdalom, ami megint nem vesefájdalom volt, hanem ami az első műtéttel, beültetéssel járt. Nem úgy fogadta el a szervezetem, mint aztán a másodikat. Másfél év után kilökte. Az autoimmun betegség ugyanúgy megtámadta, mint a saját vesémet. Tönkretette. Azért kapok most olyan erős gyógyszereket, hogy ugyanez a betegség nehogy a másik, beültetett vesémben is kárt tegyen. • A dialízis idején nem voltak gondjai? Akkor jártam dialízisre, amikor Gothár Péter filmjét, a Passportot forgattuk. Ukrajnában dolgoztunk két évig, onnan hordtak át dialízisre Nyíregyházára, úgy játszottam a főszerepet. Az ukrán-magyar határon átszálltam egy magyar rendszámú kocsiba, az vitt a kórházba, rátettek a gépre, aztán visszavittek és forgattunk. Ha rosszabbul voltam, kéthárom órát állt a forgatás. • A második szervátültetése 2003 nyarán volt. Tizenhat éve. A halott embertől kapott vese átlag életkora tizenhárom év. Az élő donoré kicsit több. Én már az átlagot túlléptem két évvel. De vannak, akik huszonöt-harminc évig élnek vele. Remélem, nekem is nagyon sokáig bírja. Logikus gondolkodás szerint egyet még kell kapnom. Ha hosszú életet ad a Jóisten! • Mennyi időbe telt, míg rájöttek az orvosok, hogy új vesére van szüksége? Két-három hónapig tartó vizsgálat után közölték velem, hogy hét-nyolc év múlva le fog állni a vesém. És pontosan úgy lett, ahogy megjósolták. Nyolc évvel azután, hogy kiderült a betegség, leállt a vesém. Mind a kettő. Addig gyógyszerrel tudták tartani. Tovább nem. Ennek a betegségnek ennyi az ideje. • De már kint van a bajból. Szerencsés vagyok. • A színpadon, játék közben, előfordult már, hogy jelzett a harmadik veséje? Soha. Nem is tudok róla, hogy van, hogy ott van. Szabó G. László A szerző a Vasárnap munkatársa