Új Szó, 2019. augusztus (72. évfolyam, 177-202. szám)
2019-08-21 / 194. szám
4 KULTÚRA 2019. augusztus 21. | www.ujszo.com RÖVIDEN Hazai kitüntetettek augusztus 20-án Budapest. Az államalapítás és az államalapító Szent István király ünnepe alkalmából hétfőn állami díjakat adtak át az Országházban. Mások mellett két szlovákiai magyar közéleti személyiséget is kitüntettek. A Magyar Érdemrend lovagkeresztjével ismerték el Tóth János, a komáromi Selye János Egyetem általános és fejlesztési rektorhelyettese munkásságát. Balogh Gábor, a Csemadok közép-szlovákiai regionális alelnöke pedig Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést kapott. 09 Meryl Streep újra Soderbergh-nél Los Angolos. A háromszoros Oscar-díjas Meryl Streep amerikai színésznő a főszereplője Steven Soderbergh új komédiájának, melyet az 11BO Max mutat majd be. A WamerMedia új, HBO Max nevű műsorszolgáltatója a tervek szerint tavasszal indul, és elsőként bejelentett filmjeinek egyike a Let Them All Talk. Streep a vígjátékban ünnepelt szerzőt játszik, aki barátaival utazásra indul, hogy szórakozzanak és begyógyítsák régi sebeiket. Velük utazik unokaöccse (Lucas Hedges), aki beleszeret egy fiatal irodalmi ügynökbe (Gemma Chan). A forgatás a múlt héten kezdődött New Yorkban, majd a Queen Mary 2 óceánjáró fedélzetén és Nagy- Britanniában folytatódik. Soderbergh The Laudromat című oknyomozó újságírás drámáját - szintén Meryl Streep főszereplésével - a 76. Velencei Filmfesztiválon mutatják be. (MTI) A Rossz versek is jelölést kaphat az Európai Filmdíjra Berlin. Reisz Gábor Rossz versek című filmje is bekerült az Európai Filmdíjra jelölhető alkotások válogatásába - derült ki az Európai Filmakadémia (EFA) tegnapi közleményéből. Az idei válogatásban 31 ország 46 filmje szerepel, amelyeket az EFA testületé és meghívott szakértők válogattak ki. A következő hetekben a filmakadémia több mint 3600 tagja szavaz a filmdíj legfontosabb kategóriáinak - a legjobb európai film, rendező, színész, színésznő és forgatókönyvíró -jelöltjeiről. A jelöléseket november 9-én hirdetik ki Sevillában, a győztesekről nyolctagú zsűri dönt. A díjakat december 7- én Berlinben adják át. Reisz Gábor önéletrajzi ihletésű filmjében a felnőtté válás legfontosabb kérdéseivel foglalkozik. A magyar mozik a filmet decemberben mutatták be. Reisz Gábor filmjének olyan vetélytársai lesznek, mint például a német Eva Trobisch All Good című alkotása, az orosz Kantemir Balagov filmje, a Beanpole, a francia Francois Ozon alkotása, a By the Grace of God vagy Agnieszka Holland filmje, a Mr. Jones. (MTi) Tarantino Hollywoodja A film szórakoztató nosztalgiautazás, amelyben a rendező egybegyúrta kedvenc témáit HERNÁDI HENRIETT Quentin Tarantino legújabb, kilencedik mozija az 1960-as évek végének Hollywoodjába kalauzolja el a nézőt. A parádés szereplőgárdával és film a rendkívüli eseményfolyamával a rendező ezúttal sem okoz csalódást. Quentin Tarantino nemegyszer nyilatkozta, hogy a tizedik filmjét követően visszavonul, befejezi rendezői karrierjét. Igaz, a bűvös számig még egy film hátra van, a Volt egyszer egy... Hollywood néhol meglehetősen komolyba forduló hangvételével azonban érezhetjük, hogy egy újabb korszak készül lezárásra. Az 1969-ben játszódó történet mindenesetre így sem tér el túlságosan a rendező eddig bevált receptjétől: a film bővelkedik feketehumorban, tévésorozatokra és filmekre tett megannyi utalásban és emlékezetes karakterekben. Az alkotásban fikció keveredik valós elemekkel. Tarantino megidézi nemcsak a 60-as évek végének Los Angelesét, Hollywood aranykorának utolsó időszakát — kiemelten a' filmgyártás világát -, hanem beleszövi a hírhedt Manson Család nevű csoportot és ismert áldozatukat, Sharon Tate-et is, akit Manson követői nyolc és fél hónapos terhesen, a saját házában vendégeivel együtt gyilkoltak meg. A tévésztár Rick Dalton (Leonardo DiCaprio) karrierje válságba kerül, mikor westemsorozatát megszüntetik, ügynöke, Marvin Schwarz (AI Pacino) ezért arra ösztönzi, próbálja ki magát az olasz filmgyártásban. Rick egyelőre mégis otthon marad, és egy újabb westemműsor forgatásába kezd, de egyre több - önismereti válsága miatt is felmerülő - problémába ütközik a szerep megformálása során. A tény azonban, hogy a kor híres filmrendezőjét, Roman Polanskit (Rafal Zawierucha) és színésznő feleségét, Sharon Tate-et (Margot Robbie) tudhatja szomszédjául, némi reménnyel kecsegteti pályafutása alakulását illetően. Mindeközben Rick legjobb barátja, Cliff Booth (Brad Pitt), aki kaszkadőre és sofőrje is egyben, ahogy egész kapcsolatuk idején, mindenben igyekszik segíteni őt, némi fenntartásokkal ugyan, de elvégzi a rábízott munkákat, mígnem autójával felvesz egy hippi lányt, akivel a Spahn Ranchra, Charles Manson és követőinek táborához hajtanak. Noha a film közel háromórás, nincs megragadható cselekménye. A történések lassan folynak, nem sajnálva az időt arra, hogy alaposan bemutassa a két főszereplőt és a 60-as évek Hollywoodját. így végigkövethetjük Rick egy napját a filmstúdióban, amint a westemfilmek megszokott gonosztevőjének bőrébe bújik, emellett Cliff nyomába eredünk, aki kisebb összetűzésbe kerül az akciófilmsztárral, Bruce Lee-vel, de szemtanúja lehetünk annak is, amint Sharon Tate hol férjével készül a Playboy-villában megrendezendő partira, hol pedig saját filmjére ül be a moziba, hogy végigkövethesse a nézők reakcióját. Ezek a jelenetsorok a film végén összetalálkoznak, hogy egy meredeken meglepő és sötét humorú végkifejletig vezessenek el. A szereplőválasztással Tarantino ezúttal sem fogott mellé. DiCaprio remekül hozza az egyre fakulóbb hírnevű és önmagában (is) kételkedő színészt, s nem lenne meglepő, ha jövőre egy Oscar-díj-jelölés várna rá. Brad Pitt ebben a filmben nem a szavak embere, de puszta jelenlétével képes ura lenni minden jelenetnek. Kettejük dinamikája mindvégig nagyon jól működik, s ahogy a film narrátora is említi, többek ők egymásnak, mint egy barát, de kevesebb, mint egy feleség. Margót Robbie meggyőző Sharon Tate-ként, s kisebb szerepek erejéig viszontláthatjuk a vásznon Dakota Fanninget, Michael Madsent, Bruce Demt, Rumer Willist, Kurt Russellt, Luke Perryt és Damian Lewist. A film szórakoztató, Tarantinoféle nosztalgiautazás, amelyben a rendező egybegyúrta kedvenc témáit: a filmgyártás mibenléte, a már majdnem elfeledett tévéműsorok és filmek iránti rajongása, régvolt idők ikonjai. A Volt egyszer egy... Hollywood a rendező karrierjének talán egyik legmeglepőbb filmje, és akik eddig is szerették Tarantino munkásságát, azok ezúttal sem fognak csa-AVolt egyszeregy... Hollywood Tarantino karrierjének talán egyi-k legmeglepőbb filmje. Akik eddig is szerették munkásságát, azok ezúttal sem csalódnak. lódni. Akik pedig kedvelik a mozik világát - a filmkészítés kulisszáit -, egy letűnt kor Hollywoodját és a feketehumort, azok szintén elégedetten fognak távozni a vetítőteremből. Volt egyszer egy... Hollywood (Once Upon a Time... in_ Hollywood / Vtedy v... Hollywwode). Amerikai-angol krimi, dráma, thriller, 2019, 159 perc. Rendező: Quentin Tarantino. Forgatókönyvíró: Quentin Tarantino. Operatőr: Robert Richardson. Szereplők: Margot Robbie, Leonardo DiCaprio, Brad Pitt, Dakota Fanning, A1 Pacino, Kurt Russell, Luke Perry, Damian Lewis, Bruce Dern. A tévésztár Rick Dalton (Leonardo DiCaprio) és legjobb barátja, Cliff Booth (Brad Pitt), aki kaszkadőre és sofőrje is Margot Robbie meggyőző Sharon Tate-ként (Fotók: itafiirr