Új Szó, 2019. augusztus (72. évfolyam, 177-202. szám)
2019-08-21 / 194. szám
2 KOZELET 2019. augusztus 21. | www.ujszo.com Hónap végére eldőlhet a magyar koalíció sorsa SZALAY HAJNALKA Pozsony. Nemcsak egyszeri együttműködésről, hanem évekre szóló megállapodásról beszél az MKP, a Híddal abban is megállapodtak, hogy nem kádereznek. Bugár az MKP-ra vár A hétfői MKP-Híd tárgyaláson szó volt többek között az esetleges közös kampánystáb kialakításáról, és a felek abban is megegyeztek, hogy tiszteletben tartják a két párt értékrendbeli különbségeit. „Keressük az elmúlt kilenc év lezárását, hogy egy korrekt és vállalható lista szülessen, és eljussunk odáig, hogy megvalósuljon a koalíció” - mondta el lapunknak Menyhárt József, az MKP elnöke. „Ha valamiben megegyezünk, akkor azt jóvá kell hagynia az országos tanácsnak, amely hivatott arról dönteni, hogyan indulunk a választáson. A koalícióról folytatunk tárgyalásokat, van még két olyan sarkalatos pont, amelyben meg fog kelleni egyezni” - nyilatkozta Bugár Béla, a Hid elnöke a Pátria rádió tegnap reggeli műsorában. Hozzátette, ha az MKP döntést fog hozni a már említett két ponttal kapcsolatban, akkor haladéktalanul összehívják az országos tanács rendkívüli ülését. Erre a pártelnök szerint szükség esetén már akár a jövő héten is sor kerülhet. Koóner is téma volt A tárgyaláson felmerültek a múlt héten nyilvánosságra hozott Marián Kocner azon üzenetei is, amelyekben Bugár Bélára is történt utalás. Kocner kommunikációjából az derül ki, hogy a Híd elnökével több alkalommal is találkozott a Maldív-szigeteken. Ezzel kapcsolatban Menyhárt elmondta, mindenkit megillet az ártatlanság vélelme. „Ezekről az üzenetekről továbbra is azt gondolom, hogy hitelességüket még senki sem erősítette meg. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy az, hogy egy felvidéki politikus kapcsolatba került ezekkel az üzenetekkel, illetve az, hogy Kocner neve más politikusok nevével is összefüggésbe került, azt mutatja, hogy nagyon durva, nagyon kemény kampányra számíthatunk ősszel” - véli az MKP elnöke. Hozzátette, úgy gondolja, mindenkinek, akinek neve összefüggésbe kerül Kocnerrel, válaszolnia kell az újságírók és a közösség kérdéseire. „Ez a téma jelenleg nagyon mérgezi a közhangulatot” — zárta Menyhárt. A hétfői tárgyaláson az MKP- ból Menyhárt József pártelnök, Farkas Iván alelnök, Őry Péter, az MKP Országos Tanácsának elnöke, valamint Körösi Ildikó elnökségi tag vett részt. A Hídból Bugár Béla pártelnök, Ravasz Ábel alelnök és Jakab Elemér elnökségi tag volt jelen. Focus: a PS-nek nem ártott az LSD-botrány SZALAY HAJNALKA Pozsony. Csökkent a Smer népszerűsége a második augusztusi Foeus-felmérés szerint, a magyar pártok továbbra sem érik el a parlamentbe jutáshoz szükséges küszöböt. Míg a smeres politikusokat érintő botrányok - amelyek nagy része Marián Kocner nyilvánosságra került üzenetváltásával függ össze — nyomot hagytak a legerősebb kormánypárt támogatottságán, addig a Progresszív Szlovákia elnökének, Michal Trubannak kábítószer-fogyasztással összefüggő botránya nem hatott ne-Pártok támogatottsága Smer 20,8 21,8 20,3 19,7 PS/Spolu 14,9 14,0 15,7 17,8 LSNS 11,4 12,1 12,6 12,5 SaS 7,9 7 7,1 8 KDH 7,3 7,5 7 7,5 SNS 7 7 7,3 7,2 Sme rodina 6,6 6,3 7 7,3 OLaNO 6,1 6 5,1 6,7 Zaíüdl 5,5 '5 5,2 Híd 4,3 4,7 4,5 4,4 MKP 3,5 3,4 3,3 3,7 Adatok százalékban. • Forrás: Focus MichalTruban gatívan a pártra. Az augusztus második felében végzett felmérésben a Smer egy százalékponttal rosszabb eredményt ért el a hónap elején végzett felméréshez képest, a Progresszív Szlovákia (PS) pedig majdnem egy százalékponttal többet kapott most, mint pár héttel ezelőtt. A Robert Fico vezette Smer a legfrissebb eredmények szerint 20,8%kal jutna parlamentbe, a Tmban vezette PS/Spolu koalíció pedig 14,9%kal lenne a második. Az előző eredményekhez képest csökkent a Marian Kotleba vezette ESNS támogatottsá; ga, bár még így is ez a szélsőséges mozgalom a harmadik legsikeresebb : párt a felmérésen, 11,4%-kal. (TASR-felvétel) Kotlebáékat követi az SaS 7,9%kal, a KDH 7,3%-kal és az SNS 7%kal. A Boris Kollár vezette Sme rodina 6,6%-ot kapott, az OEaNO 6,1%-ot, utolsó helyen pedig a volt államfő, Andrej Kiska által alapított Za l’udí jutott volna be a parlamentbe 5,5%-kal. A Híd és az MKP, akárcsak júniusban, ebben a hónapban sem érte volna el a bejutáshoz szükséges öt százalékot. Előbbi 4,3, utóbbi 3,5 százalékot kapott. A jelenlegi kormánykoalició 48 mandátumot szerzett volna, az ellenzék pedig a Sme rodinával közösen 82 képviselőt juttatott volna be a törvényhozásba, Kollárék nélkül 71 -et. Teljes a zűrzavar a kórházreform körül NAGY ROLAND A Szlovák Orvosi Kamara szerint a kórházreformról szóló javaslat egyelőre nincs olyan állapotban, hogy döntsön róla a kormány. A Smer politikai játszmája ráadásul látványos zavart okozott a parlamenti pártok körében. Pozsony. Andrea Kalavská (Smer) egészségügy miniszter tavaly nagy reményekkel mutatta be a reformot Peter Pellegrini (Smer) kormányfő társaságában, a szakmai közvélemény is támogatta a javaslatot. Jelenleg azonban egyáltalán nem biztos, hogy a reform elkezdődhet. Kalavská még nyár előtt a kormány elé akarta terjeszteni a reformot, ám Robert Fico, a Smer elnöke először tárgyalni hívta az egészségügyi tárca vezetőjét. A találkozó után Kalavská bejelentette, hogy a reformot alkotmánytörvény formájában terjeszti a kormány elé, mivel széles körű politikai támogatást szeretne kiharcolni a reform elindítása előtt. Az ellenzéki pártoknak azonban nem tetszett Kalavská alkotmánytörvénye, ami az alkotmányjogászokat is megosztotta. A tárca vezetője múlt héten megváltoztatta a véleményét, és Fico akarata ellenére egyszerű törvényként küldi javaslatát a kormány elé. Ján Mazgút, a Smer szóvivője elmondta: ebben az esetben Kalavská nem számíthat saját pártja támogatására. A kamara elégedetlen Az orvoskamara érthetetlennek nevezte, hogy Kalavská az utolsó pillanatban megváltoztatta az alkotmánytörvénnyel kapcsolatos véleményét. „Döntését azzal indokolta, hogy becsüli a szlovák alkotmányosságot és a minisztérium szakembereinek a munkáját. Felmerül a kérdés, hogy amikor néhány hete tárcaközi egyeztetésre bocsátotta az alkotmánytörvényt, akkor még nem becsülte az embereit és az alkotmányt? Hiszen az a javaslat is az egészségügyi minisztériumtól származott. Vagy nem?” - tette fel a kérdést a kamara. Zuzana Eliásová, az egészségügyi minisztérium szóvivője hangsúlyozta, hogy a kórházreform kidolgozása csaknem 3 évig tartott, és a reform részleteit a szakmai közvéleménnyel - köztük az orvoskamarával is - egyeztették. „A Szlovák Orvosi Kamara képviselőit is meghívtuk a tárgyalásokra, melyeken egyeztettük a különböző nézőpontokat” - közölte lapunkkal a tárca szóvivője. A Híd a reform mellett A kormánynak a tervek szerint ma kellene döntenie a javaslatról. A koalíciós partnerek közül az SNS nem akart egyértelműen állást foglalni, mondván: inkább megvárják a reform végső változatát, ezután döntik el, megszavazzák-e. A Híd támogatja, de úgy tűnik, hogy a párton belül is van kisebb nézetkülönbség. Ravasz Ábel alelnök hétfőn kijelentette, hogy támogatják a reformot, akár alkotmánytörvényről van szó, akár egyszerű törvényről. A Gál Gábor vezette igazságügyi minisztérium azonban korábban jelezte, problémás lenne a reformot alkotmánytörvény formájában elfogadni, mivel a javaslat több helyen pontatlanul fogalmaz. Ficót a szavazók érdeklik Az SaS a fejlemények fényében jelezte, hogy egyszerű törvényjavaslatként Kalavská számíthat a párt támogatására, alkotmánytörvényként azonban biztosan nem. „Egy ilyen reformról nem szavazhatunk alkotmánytörvényként, hiszen ez jócskán megnehezítené a kormány és a parlament dolgát, ha változtatni szeremének néhány részleten, márpedig egy ilyen összetett javaslatnál erre számítani lehet. Ha a javaslat egyszerű törvényként kerül a parlament elé, és abban a formában, amelyben bemutatták, mellőzve mindenféle váratlan változtatást, akkor az első olvasatban támogatni fogjuk” - mondta lapunknak Janka Cigániková, az SaS parlamenti képviselője. Hozzátette: ha a Smer tényleg nem támogatja a reformot, akkor azért lesz, mert Robert Fico jobban aggódik a szavazók esetleges elvesztése miatt, mint az emberek egészségéért. Távozik, vagy mard? Marek Krajcí, az OEaNO parlamenti képviselője szerint, ha a reformot nem támogatják a parlamentben a Smer képviselői, akkor Kalavskának azonnal le kellene mondania. „Ez egy újabb buktató az egészségügyi minisztérium részéről, mely azt bizonyítja, hogy a Smer továbbra sem képes rendesen megreformálni az egészségügyet, mindössze csak beszélnek a változásról” -vélekedett Krajcí. Kalavská a jövőjéről egyelőre ködösen fogalmazott, nem erősítette meg, de nem is zárta ki, hogy lemond. Mindössze annyit árult el, hogy jövőre nem akar egyetlenegy párt választási listáján sem indulni, inkább a gyógyítással foglalkozna. Andrea Kalavská (Smer) egészségügyi miniszter nem akart válaszolni arra a kérdésre, lemond-e a posztjáról, ha a kórházreformot nem szavazza meg a Smer (TASR-felvétel)