Új Szó, 2019. augusztus (72. évfolyam, 177-202. szám)

2019-08-10 / 185. szám

(16 SZALON ■ 2019. AUGUSZTUS 10. www.ujszo.com Harmadik típusú találkozások harmadik évad­ra végképp felnövéstörténetté vált a Duffer test­vérek sci-fi/fantasy nosztalgiasorozatként induló projektje, a Stranger Things. A Stranger Thingset az alkotói nem többévados sorozatnak ál­modták meg. Pontosabban igen, de antológiaszériában gondolkod­tak: minden évadban egy új szto­rit kaptunk volna új szereplőkkel. Csakhogy a megrendelő Netflix az első évad kiemelkedő eredmé­nyeit látva gyorsan kikötötte: ők bizony ugyanazokat a szereplőket akarják még egyszer, nem kémek az antológiás koncepcióból. Ne­kik lett igazuk: mára a Stranger Things a Netflix zászlóshajójává vált, majdnem olyan hatású és jelentőségű széria, mint amilyen a Trónok harca volt az HBO-nak. Ezzel csupán egyeden gond van: az első évad évekkel ezelőtt meg­álmodott struktúrája nem teszi lehetővé a vad kalandozásokat és a nagy megfejtéseket: itt bizony évadról évadra hasonló problé­mákkal és konfliktusokkal kell megküzdeniük a szereplőknek: jönnek a gonosz, ármánykodó, a kisembereket semmibe vevő kormányügynökök, akik nyitnak egy kaput Tótágas világába, ahonnét átjön valami hiheteden szörnyeteg, esedeg valamelyik szereplő kerül át a megnyitott, idegen világba, és hőseinknek kell elintézniük a szörnyet/ megmenteniük a bajba került társat/bezárniuk a kaput. Lássuk be, ez azért alaposan beszűkíti a showrunnerek lehetőségeit, akik azonban a második évad készítése során rájöttek valamire: ha nem a sztorit, hanem a karaktereket teszik meg a Stranger Things fő vonzerejévé, akkor a nézők azután is velük maradnak, hogy a törté­net már túl sok újdonságot nem hoz számukra. A harmadik évad összes újdonságát nagyjából azt jelenti, hogy amerikai kormány­ügynökök helyett ezúttal beépült szovjetek kavarják a kavarnivalót. Az igazi újdonságok hiánya azon­ban nem jelent különösebb prob­lémát, ugyanis a showrunnerek elsősorban a karakterek közti kapcsolatokra, a jópofa humorra és a karakterfejlődésre helyez­ték a hangsúlyt: Tizenegy és a többiek mostanra annyira izgalmas figurákká fejlődtek, hogy akkor is örömmel néznénk w Mára a Stranger Things a Netflix zászlóshajójává vált, majdnem olyan hatású széria, mint a Trónok harca volt. a felnövéstörténetüket, ha abból teljes mértékben hiányoznának a rettenetes, túlvilági szörnyetegek (ebben amúgy szintet léptek: a . harmadik évad időnként kifeje­zetten horrorisztikus). Pozitívum, hogy a szereplők közti nemi arányok is kezdenek javulni: egyre több és egyre izgal­masabb női karaktert kapunk, sőt ezúttal hangsúlyossá válik a lányok közti barátság témája is, ami korábban nagyon hiányzott a leginkább fiúkra építő szériából. A legizgalmasabb karakter épp a plázában fagyit áruló, amúgy szuperintelligens Robin (Maya Hawke), és a zseniális komikusi vénával megáldott kislánynak, az Ericát játszó Priah Fergusonnak is sikerült a képességeihez méltó játékidőt adni harmadjára. A Stranger Thingset tehát továbbra is érdemes nézni, mert teli van bűbájos és nagyon szerethető karakterekkel, de ha hihetünk Duíferék ígéretének, a negyedik szezonban már a sztori szintjén is valami újat mutatnak nekünk. Tóth Csaba (Folytatás az előző oldalról) kenyér, Jack fruit (a jákafa gyümöl­cse), ez utóbbi meglepett, mert ezzel a gyümölccsel Laoszban találkoz­tam, és úgy tudtam, Délkelet-Azsi­­ában őshonos, de megnyugtattak, hogy ez így is van, viszont az itteni klíma nagyon kedvez ennek a gyü­mölcsnek, és körülbelül 30-40 éve elkezdték termeszteni. Ma már köz­kedvelt gyümölcs ezen a vidéken is. A fán termő legnagyobb gyümölcs, az egyeden, amely a fa törzsén terem. Nem ritkán 36 kilósra is megnő. A következő megálló kiválasztá­sa nagy dilemma volt: Magdaléna vagy Tequila. Magdaléna az opál­bányáiról ismert, Tequila pedig a tequiláról. Nem fogják kitalálni, hol álltunk meg... Igen, Tequilában. És alig vártam, hogy odaérjünk. Egy­részt azért, mert szeretem a tequilát, persze, nem a nálunk kaphatóról beszélek. Másrészt, mert itt volt al­kalmam végigkóstolni olyan tequilá­­kat, amilyeneket máshol nem lehet. Főleg a kézműves kis szeszfőzdék A lakásunktól alig 50 méterre volt a Barracuda vendéglő, ahol nagyon gyorsan összehaverkodtam a sze­mélyzettel, így mindig tudtam, mi­kor van friss hal vagy különleges fo­gás. Nem volt nehéz dolgom, mert Pao itt nőtt fel, és a környéken szinte mindenkit ismert. Tudta, hová kell menni, ha friss halat szeretnénk ven­ni jó áron, és konyhakész állapotban hazavinni. Mindig kaptunk egy kis kóstolót is másfajta halakból. Így lett kedvencem a dorádó (angolul mahi­­mahi). A napokban kaptuk a hírt, hogy az említett Barracuda vendéglő előtt láttak egy ötméteres krokodilt sétálni... Sokat csavarogtunk a környéken. Végiglátogattuk a gyerekkor hely­színeit, találkoztunk barátokkal, osztálytársakkal. így jutottunk el egy nagyon különleges gourmet vendég­lőbe, a Le Kliffbe, amely az öböl déli részén, a tengerparton, pontosabban a tengerparti sziklákra épült. Itt min­den különleges és különlegesen drá­ga volt, nem a mi pénztárcánkhoz szabták az árakat, de még az adago­kat sem a mi hasunkhoz méretezték, még jó, hogy nem mi fizettünk. Volt itt minden és mindenből a leg­jobb. .. Érezni lehetett, hogy olyan helyen járunk, ahol sok hollywoodi sztár fordul meg. A vendéglő egyik különlegessége, hogy a környékbeli ormányos medvéket nem zavarják el, azok bejáratosak a vendéglőbe és már megszokták az embereket, így akár meg is simogathatod őket. Eddig nem is tudtam, hogy létezik ilyen fáj, most meg együtt ebé­deltem velük... Innen egy olyan öbölbe folytattuk utunkat, ahová csak hajóval lehetett eljutni. Yelapa igazi búvárparadicsom. Rengeteg színes rákfajtával, amelyek időnként teljesen elárasztják a környéket, gyö­nyörű madarakkal és pelikánokkal. Szándékosan emeltem ki a peliká­nokat. Ezek a látszólag csedő-bodó, ügyeden, aránytalan testalkatú ma­darak inkább illenek a Jurassic park­ba, mint a 21. századi természetbe. Rendkívül szerethető, vicces és ügyes halászmadarak. Errefelé rengeteg pelikán van, és nagy tisztelet övezi őket. Volt egy szomorú apropója is annak, hogy ide látogattunk. Paola édesanyjának földi maradványait itt szórták a tengerbe egy évvel ezelőtt, így most a szűkebb család itt jött ösz­­sze egy rövid megemlékezésre. Hamar eltelt az a pár hét, amit itt tölthettünk hazautazásunk előtt. Összepakoltuk hát cuccainkat, és elindultunk haza. Mivel idefelé rengeteg izgalmas helyen autóztunk keresztül, úgy döntöttünk, a vissza­­úton meglátogatunk néhány helyet. Az első a Dzsungel gyümölcsei, egy út melletti helyi közösség üzletei, ahol csakis helyben termő javakat árusítottak Kókuszmag, guanabana (nálunk graviola), kókuszvíz, banán­Kék agavé ültetvény Tequila város határában Piac Coyocanban ▼ Pachuco, a védelmező (A szerző felvételei) termékeit, de az igazán nagyok is más minőséget tesznek az asztalodra errefelé. Egy kis tequila-gyorstalpa­­ló. Háromféle tequilát ismerünk Mindhárom kék agavéból készül (most tudtam meg, hogy az nem is kaktuszfajta), és csak egy jól meg­határozott területen, főleg a Jalisco államban gyártott terméket lehet tequilának nevezni. A háromféle tequila: 1. a Blanco, kétszer párolják le és nem érlelik, 2. Reposado, 3-9 hónapig érlelik tölgyfa hordóban, 3. Anejo (ejtsd anyeho) 9-24 hónapig érlelik tölgyfa hordóban. Nos, ez az igazi és rá kell, hogy legyen írva, 100% agave. Ha nincs ráírva, akkor más adalékokat is tartalmazhat. Et­től összetettebb a kép, de ennyit elég tudni ahhoz, hogy igazán jó tequi­lát ihassunk. Egyébként nem isszák citrommal és sóval, ahogy mifelénk, naranccsal és fahéjjal pedig egyálta­lán nem. Ahogy Mexikóvárosban a legtöbb ajándéktárgy Frida Kahlót ábrázolja, úgy itt minden a tequilá­ról szól. Már esteledett, mire el tud­tunk indulni. Guadalajarában egy közös ismerősünk fogadott be min­ket egy éjszakára, reggel indultunk tovább Mexikóvárosba. Frida Kahlót és Diego Riverát nem lehet kihagyni. Igaz, többször meglátogattam már a híres casa azult, Frida Cahlo múzeummá alakított házát, de még volt 2 na­punk az indulásig, így elmentünk Coyoacan városrészbe, hogy a Frida Kahlo mellett beleszagoljunk egy kicsit a régi Pachuco kultúrába, és hallgassunk egy kis mariachi zenét. A Pachuco - védelmező, tulajdon­képpen egy-egy kis közösségből kiemelkedő, a divathoz és zené­hez nagyon erősen kötődő, talpig úriember. Ma már nagyon kevés Pachucóval lehet találkozni, de Coyoacan éppen ilyen hely. Rend­kívüli tisztelet övezi őket és még akadnak helyek, ahol zenét szol­gáltatnak és összetartják a kisebb­­nagyobb, főleg idős közösségeket. Valamikor a húszas-harmincas években a mambó, majd a swing zene kapcsolódott a nevükhöz, de ma már leginkább a mariachi. Ez a zenei irányzat is, mint annyi min­den Spanyolországból érkezett, de a nacionalizmus idején főleg a 19. században, amikor az őslakosok zenéjével már szervesen összekeve­redett, nyugaton vált Mexikó meg­határozó irányzatává. A mexikói útinapló végére értem, azonban hamarosan újra találko­zunk. A zsebemben új repülőjegyek lapulnak, Dél-Amerika következik: Chile, Argentína, Paraguay, Uru­guay és Brazília. Addig is Adios muchachos. Rokko Juhász

Next

/
Oldalképek
Tartalom