Új Szó, 2019. június (72. évfolyam, 126-150. szám)

2019-06-15 / 138. szám

www.ujszo.com | 2019. június 15. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 Nehéz lesz Kiskának és Caputovának is Nagy szükség lenne rá, hogy teljesen átdobjuk a váltót MÁRIUS KOPCSAY Több szempontból is áttö­rést jelent a ma kezdődő Caputová-korszak. Az első természetesen az, hogy nő lesz a köztársasági elnök. Bizonyos mértékig szimbolikus ez egy patriarchálisnak mondható or­szágban, ahol a nők szinte egzoti­kumnak számítanak a politikában. Másrészt ott van a közös tudatalat­tinkban a Hétfájdalmú Szüzanya is, hiszen ennek az országnak is ő a vé­dőszentje, a nép hozzá imádkozott vészterhes időkben. Hogy most is zavaros időket élünk és Zuzanának afféle védőszentként lesz mit tennie, már az is igazolja, hogy a beiktatásához bizony jó pi­káns fűszerezést kanyarított a szlo­vák konyhanyelv királya, Andrej Danko. Az, hogy az ünnepélyes beiktatás­ra meghívta a sikertelen elnökjelöl­teket, Harabinnal meg ezzel á Danóval együtt, arról árulkodik, hogy minden áron világgá akaija kürtölni: Nem, Caputová nekem nem elnököm. De az elnök asszony nyil­ván kezelni tudja az ilyen és még ko­molyabb konfliktusokat is, különben egy egyszerű környezetvédelmi ak­tivistából nem tudta volna feltornázni magát néhány év alatt a köztársasági elnöki székig. Szóval minden irónia nélkül kijelenthetjük, hogy már rög­tön az elején bemutathatja a tudo­mányát. Főleg, hogy a megosztott társadalomban még mindig rezonál az ellene folytatott hazug gyűlölet­kampány. Kezdve attól, hogy a bazi­­ni szemétlerakó egy kis regionális probléma volt, egészen a számok ki­forgatásáig, hogy tulajdonképpen a szavazók sovány kisebbsége válasz­totta meg őt elnöknek. Kiskának könnyebb dolga volt a kezdéskor, akkor lépett be a politi­kába, nem terhelte politikai múlt, nem smeres jelölt volt, azonosulni lehetett vele. Most jóval nehezebb dolga lesz neki is, amikor belép a pártpolitikába, hiszen minden oldal­ról támadni fogják, kormánypártok és ellenzék egyaránt. Részben érthe­tő is ez, hiszen az ellenzéknek kon­kurenciát jelent. Vetélytársa lesz az OEaNO-nak, az SaS-nek, a PS/Spo­­lunak is. De a végén úgy is csak a számok számítanak majd: vajon az ellenzék Kiskával több voksot gyüjt­­e be, mint amennyit begyűjtene az ellenzék Kiska nélkül. Nagy szüksége lenne rá az or­szágnak, hogy átdobjuk a váltót. Egyrészt véget érne a Smer hatalmi monopolhelyzete, hiszen Ficóékkal van átitatva az egész államigazgatás, beleértve a biztonsági szervezeteket. Még jobban be kell tagozódnunk a nyugati rendszerbe, és morális meg­tisztuláson kell átesnünk. Amibe be­letartozik a szélsőjobboldal legyő­zése is. Innen nézve Kiska pártalapítása vállalható rizikó. Az elnöki palotá­ban pedig Caputová mindenképpen hozzá tudjárulni a társadalmi válto­zásokhoz. A szerző a TASR hírügynökség munkatársa MAJD JÖVÖK A KORMÁNYALAKÍTÁSI MEGBÍZÁSÉRT (Lubomlr Kotrha karikatúrája) Megfogni nem, csak elrontani VERES ISTVÁN 7 gett a napmelegtől a kopár szik sarja, amikor Bandika és Ervin E megtalálták az arany középutat. Esetükben ez oly módon mani­fesztálódott, hogy félretették régi ellentéteiket, saját kis privát söruniverzumaikból fakadó sziszifuszi, vagy inkább gambrinuszi vitáikat, és kiegyeztek abban, hogy se nem a tízest, sem a tizenkettest, ha­nem a tizenegyes sört érdemes kortyolgatni idén. Persze az, hogy 11 -es, még önmagában nem garancia arra, hogy finom is, viszont ami Bandiké­nak és Ervinnek abban az időben ízlett, éppen tizenegyes volt. A tizen­egyest nem lehet megfogni, csak elrontani, idézte Ervin néhai nagyapját, aki az 1994-es focivébé döntőjében az olaszoknak szurkolt. Hálátlan sze­rep volt ez akkoriban, de nem annyira hálátlan, mint az utolsó büntetőt a kapu fölé rúgó sztárfútballistáé. Mivel a két jó barátot a bőrükből kipárolgó sörnek köszönhetően a szú­nyogok is óvatosabban kóstolgatták, maradt energiájuk arra, hogy a hüs veranda vályogfalához támasztott háttal Andrej Kiska életpályamodelljé­­ről értekezzenek. Bandika szerint az államfői székből a napi politikába huppanni szintén hálátlan szerep. Ervin szerint nincsenek hálátlan szere­pek, csak meg nem értett emberek. Ha pedig Kiskának az lenne a régtől dédelgetett álma, hogy lefordítsa szlovákra a Gilgames-eposzt, vagy hogy Poprádon csincsillákat tenyésszen, akkor most nyilván sumérul tanulna és csincsillatelepet alapítana, nem pedig politikai pártot—fejtette ki Ervin, miközben a kenyérvágó késsel felszisszentett álmából egy újabb sört. Bandika szerint a sör és a politikai párbeszéd olyan, mint az apály és a da­gály - egyik sem létezhet a másik nélkül. De nem mondta ki, mert elindult Ervin kedvenc dala, az Etetés, melynek az a refrénje, hogy „A bukott an­gyalok etetése tilos”. Ön szerint Kiska egy bukott angyal? - nézett Ervin Bandikéra. Válasz helyett Bandika pofon vágta barátját, majd megmutatta neki a tenyerében szétkenődött véres szúnyogtetemet. Ervin megköszönte az intervenciót, majd elmondta, ő mindig is azt vallotta, nem csak azért vannak a jó barátok, hogy az eltűnt boldogságot visszaidézzék egy fázós alkonyon. De honnan is jutottunk ide? - kérdezte rózsaszín tenyémyom­­mal az arcán, amelyet egyből le is hűtött belülről, sörrel. Hát onnan, hogy Kiska bukott angyalnak minősíthető-e ön szerint, vagy nem. Ervin bólin­tott, mint aki mindent megértett. Felállt a székről, kezébe vette a sörösüve­get, a hűvös tizenegyes maradékát pedig a fejére öntötte. Hajából tarajt formált, majd visszaült a székre, és megkérdezte Bandikét, olvasta-e azt a Hrabal-szöveget, amelyben Hrabal, Vladimír Boudník és Egon Bondy (polgári nevén Zbynék Fiser) egy kocsmában bekenték magukat sörrel, és kinevezték magukat söijampeceknek, az élet szeretete iránt érzett fiatalos lelkesedésüket manifesztálandó. Bandika bólintott, hogy igen, soha nem hallott az idézett passzusról, sem az említett urakról. Kiskával kapcsolat­ban pedig az a véleménye, hogy éppen azt tudja adni az izmosodó ellen­zéknek, amit az Radicová óta képtelen kitermelni: egy vezéregyéniséget, akinek nemcsak azért hisznek, mert okosat mondott, hanem azért is, mert ő mondta. A szerző a Vasárnap munkatársa FIGYELŐ A zöld a legerősebb német párt Egyre több felmérésben előzik meg a német Zöldek a Keresz­ténydemokrata Unió (CDU) és a testvérpárt Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségét, amely évtizedekig az első helyet foglalta el a közvélemény-kutatásokban és a választásokon. A Zöldek népszerűsége egy szerdán ismer­tetett felmérés szerint is történelmi csúcsra emelkedett, az ökopárt így előlépett Németország vezető po­litikai erejévé. Az Insa közvélemény-kutató tár­saság adatai szerint a Zöldek a szavazatok 26,5 százalékát sze­reznék meg. Ez a legmagasabb érték az Insa méréseinek történe­tében, 1,5 százalékpontos növe­kedés az előző, egy héttel koráb­ban elvégzett adatfelvételhez ké­pest, és csaknem a háromszorosa az előző, 2017-ben tartott Bun­­destag-választáson elért 8,9 szá­zaléknak. Angela Merkel pártja, a CDU és a CSU támogatottsága 2 százalék­­ponttal 24 százalékra süllyedt, ez 9 százalékponttal elmarad a 2017- es 32,9 százaléktól. (MTI) Náci polgármestere lehet a német Hollywoodnak Felkerülhet a horogkereszt a Quentin Tarantino Becstelen brigantykjából ismert német város „homlokára". Hollywoodi producerek, német színészek és más értelmiségiek nyílt levélben fordultak a német kisváros, Görlitz lakóihoz, akik vasárnap sza­vaznak a polgármester-jelöltekről, hogy „ne dőljenek be a gyűlöletkeltő és idegengyűlölő nézeteknek”. A kockaköves, középkori hangu­latú, a lengyel-német határon fekvő városban több mint 100 filmet for­gattak már, számos hollywoodi pro­dukció is, például a Becstelen bri­­gantykat vagy a Grand Budapest Hotelt. A Görliwoodként is emlege­tett hely olyan rendezőket vonzott, mint Wes Anderson vagy Eli Roth. Hollywood és a német értelmisé­giek, filmesek figyelme most azért fordult Görlitz felé, mert a hétvégi polgármester-választás a szélső­­jobboldali Alternatíva Németorszá­gért (AfD) párt győzelmével zárul­hat, s így Görlitz lehet az első olyan német város, amelyet a bevándor­lásellenes AfD irányít. Michael Simon de Normier, az ugyancsak Görlitzben forgatott A felolvasó című film német szárma­zású producere szerint a város hír­neve visszafordíthatatlanul csorbát szenved, ha ez bekövetkezik, ezért nyílt levélben kérte a város lakóit, hogy ne higgyenek az idegengyűlö­letet hirdetőknek. „Ha az a benyomás keletkezik, hogy a város többsége idegengyű­lölő, annak híre megy és valószínű­leg következményei lesznek” - írta a levélben, amelyet mások mellett Stephen Daldry, a film rendezője, valamint a Trónok harcában szerep­lő Tom Wlaschiha és a Becstelen brigantykban játszó Dániel Brühl és Jana Pallaske, Dániel Kehlmann író vagy A felolvasó szerzője, Bernhard Schlink is aláírt. Az AfD jelöltje Sebastian Wippel egykori rendőr, míg ellenfele egy zenész, a kereszténydemokrata (CDU) Octavian Ursu, aki 1990-ben vándorolt be Romániából, és a helyi színház trombitása lett. A választás első fordulójában Wippel a szava­zatok 36 százalékát szerezte meg. Az AfD az egykori NDK területén min­denütt hasonlóan népszerű, részben azért, mert a befektetett eurómilli­­árdok ellenére a térségben nem si­került kezelni a tartósan magas munkanélküliséget. Ursu az első fordulóban 6 száza­lékponttal maradt le Wippeltől, de a második fordulóban a baloldal tá­mogatóinak szavazataival felülke­rekedhet az AfD jelöltjén. (ú, mti)

Next

/
Oldalképek
Tartalom