Új Szó, 2019. május (72. évfolyam, 101-125. szám)
2019-05-09 / 106. szám
4 I RÉGIÓ 2019. május 9.1 www.ujszo.com Dunaszerdahelyen üléseztek a járás polgármesterei Jozef Viskupié Dunaszerdahelyen találkozón a járás polgármestereivel (Képarchívum) SOMOGYI KATALIN Jozef Viskupié, a megye elnökének meghívására Dunaszerdahelyen tanácskoztak hátfőn a járás polgármesterei. A megbeszélást kát fő tárna uralta: az infrastruktúra ás a csatornázás. DUNASZERDAHELY Jozef Viskupic elmondta, hogy a megye a múlt évben közel 1,3 millió eurót fordított az utak felújítására, illetve karbantartására. Ebből több mint 1 millió euró jutott az Alistól és Nyárasd közti útra. Idén az infrastruktúra felújítására szánt összeg megközelíti a 4 millió eurót, amiből ismét több mint 1 millió eurót az említett Alistál-Nyárasd útszakaszra fordítanak. 250 000 eurót szánnak a dunaszerdahelyi Nagyabonyi út, Czibók utca és Kertész utca körforgalmának a megépítésére és több mint 2,5 millió eurót szán a megye a légi, 572-es másodrendű út felújítására. Észak-dáli elkerülő Viskupic közölte: tisztában van azzal, hogy a járás legnagyobb gondja a teherforgalom intenzitása a másodrendű utakon. „Azáltal, hogy a kamionos sofőrök ezeket részesítik előnyben a fizetős elsőrendű utak helyett, a helyzet több településen lassan tarthatatlanná vált, romlott az utak állapota és a lakosok életminősége is. Ezért nem kizárt az sem, hogy bizonyos másodrendű utak is fizetőssé válnak a teherforgalom számára. Ami hiányzik, az a megye északi és déli részének - vagyis Galánta és Dunaszerdahely - lakott területet elkerülő elsőrendű úttal való összekötése” - mondta Viskupic. Túlterhelt utak A jelenlévő polgármesterek közül Holényi Gergő, Nagymegyer polgármestere a 63-as út nagymegyeri szakaszának katasztrofális állapotára és az illegális szemétlerakatokra hívta fel a figyelmet, és csatlakozott Kulacs László medvei és Miklós Ferenc szapi polgármesterek felhívásához, akik a kerékpárutak fontosságát hangsúlyozták. Polák László ekecsi polgármester a legégetőbb problémának az infrastruktúra hiányát tartja. „Óránként negyven kamion halad át a falun. Ez egyszerűen tarthatatlan helyzet”- mondta a polgármester, aki megyei képviselő is. Csiba Jarmila, Pozsonyeperjes polgármestere is az elviselhetetlenné növekedett közúti forgalomról beszélt, és azt kérte, hogy a Galántát Dunaszerdahellyel összekötő észak-déli út kerülje ki a települést. Csatornázási gondok „Gondot okoz a csatornázás is, ami valószínűleg több településen probléma, mert nagyon alacsony a rendelkezésre álló összeg” - jegyezte meg Csiba Jarmila. Fenes Iván, megyei képviselő és Bős polgármestere is hozzászólt a csatornázási témához. „Nem biztos, hogy az a jó, ha elkészül a csatornázás. Bősön három évvel ezelőtt készült el a- 10 kilométeres rendszer, amely 1000 felhasználóval számolt, de a mai napig kevesebb, mint ötvenen csatlakoztak. Az ebből következő veszteségeket a város önkormányzata állja, ami 2018-ban 38000 euró volt. Az 5 százalékos kötelező önrész a beruházásnál a mi esetünkben több mint félmillió euró volt, amit csak banki hitellel tudtunk fedezni, amit természetesen folyamatosan törlesztünk” - magyarázta Fenes. Bacsó László nyárasdi polgármester, megyei képviselő is hasonló problémáról számolt be. „Nálunk közvetlen a befejezés előtt áll a csatornázás, de már most kijelenthetem, hogy nem fogjuk tudni teljesíteni a feltételt, amely szerint öt éven belül a lakosság 85 százalékának csatlakoznia kell a csatornarendszerre” - mondta Bacsó. Ő sem hagyta ki a Galántát Dunaszerdahellyel összekötő út fontosságát, amire Viskupic válasza a következő volt: „Még egy kis türelmet kérek. Nagy erőkkel dolgozunk a megoldáson és bízom benne, hogy hamarosan ez is meglesz.” Lemondott tisztségéről Nemesócsa polgármestere Parkolóházat építenének Szencen V. KRASZNICA MELITTA Egészségügyi okokra hivatkozva lemondott tisztségéről Magyarics Dezső, a komáromi járásbeli Nemesécsa független polgármestere. Az új választásokig Vélek Iván alpolgármester tölti be a posztot a polgármesteri jogok teljes körű gyakorláséval. NEMESÓCSA A képviselő-testület időközi választás kiírását kérte a belügyminisztériumtól. Erre valószínűleg ősszel kerül sor. Magyarics Dezső a 2018 novemberében zajlott önkormányzati választáson a. szavazatok 56,8 százalékát megszerezve lett polgármester, megelőzve a Híd színeiben indult regnáló polgármestert, Magyarics Gusztávot (36,38%). A harmadik helyen a független Szalay Zoltán végzett 6,30 százalékkal. „Hosszabb gyógykezelést igénylő betegségem miatt kénytelen voltam meghozni ezt a nehéz döntést - mondta lapunknak Magyarics Dezső. - Az elmúlt hónapokban többször kerültem betegállományba, emiatt a feladatok zöme már eddig is az alpolgármesterre hárult, akivel szinte napi kapcsolatban voltam, konzultáltunk a feladatokról. Komoly tervekkel indultam a választáson, a polgárok többsége bizalmat is szavazott nekem, sajnálom, hogy így alakult.” Válek Iván, aki függetlenként került a testületbe, az időközi választásokig irányítja a falut. Több választási cikluson keresztül volt már képviselő, van tehát önkormányzati tapasztalata. „A legfőbb probléma, hogy a tavalyi évből mintegy 200 ezer euró tartozást,örököltünk’, ami rányomja a bélyegét a falu gazdálkodására - mutatott rá Válek Iván, aki teljes állásban tölti be a tisztséget. Az alpolgármesteri teendőket munka mellett látta el. - A több nyertes pályázat pozitívum, ugyanakkor mellé kell rakni az önrészt. Másrészt az iskolai tornaterem vagy a kultúrház felújításánál olyan beruházásokat is el kellene végezni, amelyek nem részei a pályázati projekteknek, tehát azokat a községnek saját magának kell finanszíroznia. Emiatt sajnos hitelfelvételre szorulunk, továbbá lényeges pénzügyi megszorításokhoz kell folyamodnunk.” A polgármesteri teendőkkel felruházott alpolgármester úgy véli, munkájában támaszkodhat a testület tagjaira. Arról szerinte még korai beszélni, hogy indul-e az időközi polgármester-választáson. Nemesócsán nem először kell kiírni időközi választást. 15 éven belül ez már a harmadik eset. 2004-ben Komjáti László indoklás nélkül lemondott tisztségéről, és az időközi választásig, öt hónapon át Magyarics Dezső akkori alpolgármester állt a község élén. 2011 novemberében Komjáti László egy jogerős bírósági végzés miatt volt kénytelen megválni a polgármesteri széktől. A 2012-es időközi választáson Magyarics Gusztáv lett a polgármester, akkor egyébként Válek Iván is indult a posztért. Magyarics Gusztáv a 2014-es választáson is bizalmat kapott a polgároktól, tavaly azonban megelőzte őt a most leköszönt Magyarics Dezső. BARTALOS ÉVA EE£Ei Parkolóházat építenének a Napfényes tavak városában a vasútállomás mellett. A város támogatásból finanszírozná az új parkolóhelyek kialakítását. A beruházás hasznos lehet nemcsak az ingá- ; zóknak, hanem a turistáknak is. A város honlapján olvasható tájékoztatás szerint folyamatban van a projekt előkészítése. A vasútál- j lomás és a Napfényes tavak déli bejárata között építenék fel a parkolóházat. Ez gyűjtőparkolóként I szolgálna a vonattal utazóknak. A ; kétszintes P+R parkolóház máso- : dik emeletére tervezett parkoló- : helyekre a Vasút utcából lehet ; majd behajtani. A 45 új parkoló- ; helyet csak azok az ingázók használhatnák, akik a parkolóházból : autóbusszal, vagy vonattal men- j nek tovább. A földszinti 39 par- ; kolóhelyet nyáron a Napfényes ta- j vak látogatóinak tartanák fenn. Ide csak a tavak területéről lehetne behajtani. A tavak felől további 15 parkolóhelyet terveznek. A tervezett parkolóház egyszerűen bővíthető, a jövőben 210 autó befogadására is alkalmas lehet. A város honlapján leszögezik, hogy az átépítés nem befolyásolná a parkolóház üzemelését. Vysztavel Csaba, az önkormányzat szóvivőjének helyettese lapunknak elmondta, hogy az Integrált Regionális Operatív Program (IROP) felhívására pályázna a város, hogy támogatást szerezzen a beruházásra. „Májusban jelenhet meg a felhívás. A város előkészíti a projekthez szükséges anyagokat, hogy támogatást igényelhessen” - folytatta Vysztavel. Már elkészült az építészeti tanulmány, megvan az elvi építési engedély és a megvalósítási projektdokumentáció. Az önkormányzat azt tervezi, hogy jövőre elkezdődhet a parkolóház első szakaszának építése.