Új Szó, 2019. április (72. évfolyam, 77-100. szám)
2019-04-03 / 79. szám
www.ujszo.com | 2019. április 3. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 Nem kellett belépni Nem mindenki értékrendje engedte, hogy kommunistának álljon MÓZES SZABOLCS Muszáj volt belépnie a pártba, de nem volt igazi komcsi. Moszkvábajárt egyetemre, mert diplomata akart lenni. Másként nem lehetett, olyan időket éltünk - ismerős érvek? Pár napja a bukott elnökjelölt, Maros Sefcovic kommunista múltjával kapcsolatban jöttek elő, miután a Denník N közölte 1989- es belépési nyilatkozatát. Visszatérő argumentumok ezek, de hamisak. Teljesen hamisak. Mivel sokadszor halljuk őket, öntsünk tiszta vizet a pohárba! Amikor valaki a fenti módon érvel, úgy tesz, mintha alapvetően kétfajta kommunista lett volna. Az igazi, a hithű, aki a diktatúrát működtette, szekírozta az embereket, és a „muszáj volt” párttag, aki karriert akart befiitni, és ehhez párttagság kellett, de egyébként a légynek sem ártott. Ez így nem igaz. Legkésőbb a 80-as évekre a rendszer belső legitimitása teljesen szétmállott, mindenki megtapasztalhatta az idea és a gyakorlat közti szakadékot(1956, 1968 stb.), így akkorra hithü kommunista már csak mutatóba maradt - az öregebb káderek között. A nagy többség, akik a 70-es, 80-as években léptek be, „érdekkomunista” volt. A rendszert pedig már ők működtették, főleg alsóbb és középszinten, de a felső vezetésben is ott voltak. Közép- Európában alapvetően geopolitikai okok miatt, a szovjet tankok támogatásával tudott a kommunista berendezkedés négy évtizedig fennállni, ám a diktatúra működésének belső feltételeit ők, a „sefcovicok” teremtették meg. Hiába a nyers erő és a katonai fölény, nélkülük a szovjetek nem tudták volna működtetni a csatlós országokat. Ők voltak azok, akiket senki sem kényszerített arra, hogy Moszkvába menjenek tanulni, hogy vállalati középvezetők legyenek vagy minisztériumi főosztályvezetők, pártkönyv nélkül más munkából is meg tudtak volna élni. Ám ők a kiváltságokat választották, cserébe kiszolgálták a rendszert. A kiszolgálás pedig nem csak azt jelentette, hogy muszájból beléptek a pártba. Ha Sefcovic rendőrnek áll, akkor „muszájból” el kellett volna vernie a tüntetőket, ha határőr tiszt, akkor „muszájból” parancsot ad a disszidálok lelövésére. Külügyi alkalmazottként pedig az lett volna a feladata, hogy elmagyarázza az „imperialista kapitalistáknak”: Csehszlovákia valódi népi demokrácia, ahol a Havel- vagy Duray-féle felforgató elemeket teljesen jogosan zaklatja a rendőrség. Tehát nemcsak egy pártkönyv az egész, hanem a rezsim nagyon is konkrét működtetése. Nem mellesleg ez a mentegetés két másik szempontból is nagyon káros. Egyrészt mintha azt jelezné, aki tenni akart valamit, akinek voltak elképzelései, céljai, az úgyis belépett a pártba, mert csak így tudta megvalósítani magát. Ez nem igaz. A gerinces és értelmes emberek többsége nem lett párttag, döntően elvből, meggyőződésből. Mert számítottak az elvek és ma is kellene, hogy számítsanak. A másik káros mellékhatás, hogy elfeledteti: a belépők jelentős része nem szaki volt, aki „muszájból” beállt, mert a társadalmat akarta építeni, hanem tehetségtelen, ám kellően opportunista törtető. Ők voltak azok, akik saját szakmai és morális hiányosságaikat tudták sikeresen kompenzálni a pártkönyvvel, versenyelőnyt szerezve a becsületes és hozzáértő emberekkel szemben, akiknek az értékrendjük nem engedte, hogy kommunistának álljanak. Gondoljunk bele: ha nem bukik meg a rendszer, Sefcovic akkor is nagyon hasonló karriert futott volna be. Értelemszerűen nem lett volna uniós biztos, de külügyi államtitkár vagy miniszter lehetne, moszkvai vagy máshova akkreditált nagykövet. Hogy ellentétes példát és egy másik államföjelöltet említsünk: Frantisek Miklosko rendszerváltás híján egy állambiztonság által megfigyelt, kisemmizett, évtizedeken keresztül a hatalom által zaklatott szinte ismeretlen nyugdíjas lenne. A hagyományos keresztény értékek két legaktívabb átmeneti védelmezője (Cartoon izer) Fejjel a korlátnak ÓDOR LAJOS Sokunk álma aktív nyugdíjasként az unokákkal játszani, utazgatni vagy éppen hobbiként kertészkedni, halászgatni. Most, hogy a parlament elfogadta a nyugdíjkorhatár alkotmányos felső korlátját (64 év), a vágyaink sokkal elérhetőbbek lettek. Vagy nem? Sajnos rossz híreim vannak. Nem szeretném aprólékos gazdasági elemzéssel untami az olvasót, ezért csak három közérthető gondolatot kínálok. Az első az ígéretekre és mézesmadzagokra vonatkozik: szlovák átlagfizetésből nem lesz svájci nyugdíj. Legyen a nyugdíjrendszer hagyományos elosztó-kirovó, vagy befektető, „második pilléres”, a végeredmény mindig attól függ, milyen magas bérből fizetjük a járulékokat. Amíg a fizetések nem közelítik meg jobban a nyugati színvonalat, pezsgőre és kaviárra csak keveseknek jut majd. A második tény az állami nyugdíjakra vonatkozik. Hosszú távon a nyugdíjasoknak csak annyit lehet kifizetni, amennyit a dolgozók befizetnek. A Szociális Biztosító az „ami befolyik, az rögtön kifolyik” alapon működik. A nagy probléma akkor kezdődik, amikor egyre kevesebb befizetőjut egy nyugdíjasra. Ennek az öregedési folyamatnak két fő oka van: a korábbi korcsoportokhoz képest jóval kevesebb a gyerek és egyre növekszik a várható élettartam (tovább élünk). Most körülbelül öt aktív korú jut egy nyugdíjasra, néhány évtized múlva már csak kevesebb mint kettő! Másképpen fogalmazva, aki nem született meg tavaly, az húsz év múlva nem fog munkába állni és nem fogja finanszírozni a nyugdíjakat. Hozzáteszem, hogy a születések alacsony száma az elmúlt harminc évre igaz, és Szlovákiában lesz az egyik legdrámaibb öregedési folyamat az unióban. A harmadik dolog: nem érdemes a fára összpontosítani, ha az egész erdő lángol. A dolgokat mindig összefüggéseiben kell megítélni. A nyugdíjrendszerben három fő paraméter van, amit így vagy úgy mozgatni lehet: a befizetett járulékok és a nyugdíjak magassága, valamint a nyugdíjkorhatár. Ha az egyiket kibillentem, a másik kettő közül is mozdítani kell valamelyiket, hogy egyensúlyban maradjon a rendszer. Az elöregedő társadalomban fokozatosan csökken majd a befizetők száma, és egyúttal nőni fog a kifizetendő nyugdíjak értéke. Alkotmányos törvénnyel ugyan megpróbálhatjuk betiltani az öregedést, de nem hiszem, hogy több sikerrel járnánk, mint a globális felmelegedés vagy a gravitáció törvényen kívül helyezésénél. Remélem, mostanra már világos, hogy nem lehet csak úgy hasra ütve bevezetni egy maximális nyugdíjkorhatárt. Miért 64? Hogyan fogjuk finanszírozni? Legalább ne kétharmados törvénybe került volna. Csak megjegyzem, hogy most a korhatár még jócskán 63 év alatt van, tehát még csak nem is aktuális a téma. Politikai szempontból olcsó populista intézkedés. De mivel alkotmányos, s ezért később nehezen változtatható előírásról van szó, nézzük meg, milyenek a gazdasági vetületek (ha a törvény a jövőben is életben marad). Most a nyugdíjkorhatár attól függ, milyen sokáig élünk nyugdíjasként. Ha hosszabb ideig, akkor növekszik, ha kevesebbig, akkor csökken. Ehhez képest ha a rendszer majd nem reagál a jövőben és „megáll” 64 évnél, a következőket várhatjuk. A mostani szabályhoz képest jelentősen megnő a nyugdíjasok száma, és a nyugdíjak kisebbek lesznek, kb. tíz százalékkal. A gazdaság is lelassul, mivel kevesebb lesz a munkaerő. Hatalmas lyuk keletkezik a Szociális Biztosító költségvetésében, amit valahogy be kell foltozni. Vagy a fiatalokat kell majd jóval nagyobb mértékben megadóztatni, vagy a nyugdíjakat kell még jobban csökkenteni. Egyik réteg sem lesz hálás, ezért is sokkal jobb megoldás a fokozatos, kis lépésekben történő és a várható életkorhoz mért korhatáremelés. Nincs semmi mágia a 64-ben. Az uniós tagállamok többségében már ma magasabb a nyugdíjkorhatár, mégsincs tömeges elhalálozás a munkagépek mellett. Az összefüggés pont fordítva igaz: mivel magasabb a várható élet hossza, az emberek hosszabb ideig dolgoznak, s még mindig marad idejük a nyugdíjas évek élvezetére. Persze mindez nem azt jelenti, hogy ne lehetne (vagy kellene) vitázni a korkedvezményes nyugdíjakról, a jobb egészségügyről, a családpolitikáról, egyes foglalkozások külön elbírálásáról, vagy akár rugalmasabb munkalehetőségekről az idősebbek számára. Csak hát ez a nehezebb. Sokkal könnyebb behunyni a szemet, és azt mondani: hatvannégy. Ha majd a jövőben nekiszaladunk a most bevezetett korlátnak, garantáltan több kormánynak is fájni fog a feje. A szerző a Szlovák Nemzeti Bank alelnöke Nyílt levél a nyílt szavazásért a parlamenti képviselőknek Az alkotmánybírójelölt-választás első fordulója előtt a Ne adjuk az Alkotmánybíróságot! felhívásunkban hatezer polgárral közösen fordultunk a kópviselőkhöz, hogy ragaszkodjanak a nyilvános választáshoz - írták tegnapi újabb levelükben szlovák ás magyar értelmiségiek. „A titkos szavazás óriási kockázatot jelent az állampolgárokra és az intézményekre, ugyanis veszélyes és illegitim politikai háttéralkuknak adhat teret. A nyilvánosság jogában áll követni a képviselők lépéseit és döntéseit, a személyi kérdésekre vonatkozókat is. Az alkotmánybírójelöltek választásának első fordulóját elfogadhatatlan politikai harc kísérte, melynek a szélsőségesekkel való politikai üzletelés is része lett. Ezért kéijük a képviselőket és a parlamenti pártokat, hogy az alkotmánybírójelölt-választásnál ragaszkodjanak a nyílt szavazáshoz, ahogyan azt a törvény is előírja. Úgy, hogy a döntéshozatal folyamata és az egyes szereplők motivációja olvasható és megmagyarázható legyen. Nem kérdés számunkra, hogy a sikeres bíróválasztáshoz szükségesek bizonyos politikai megegyezések. Követeljük ugyanakkor, hogy ezek a folyamatok átláthatók és olvashatóak legyenek, hogy önök is érthetően meg tudják majd indokolni és magyarázni választásukat és motivációjukat az állampolgárok előtt. Csak így őrizhetik meg a polgárok bizalmát abban, hogy az önök célja nem a saját embereik védelme, hanem az alkotmány és az emberi jogok tisztelete. Megkülönböztetett figyelemmel fordulunk az SNS és a Híd vezetéséhez, valamint azon képviselőkhöz, akik az első fordulóban a nyilvános szavazást támogatták, jelzést küldve ezzel a polgároknak, hogy bizalmukat értékelik és megbecsülik. Fontosnak tartjuk, hogy ezek a képviselők a bizalommal ne hazardírozzanak álláspontjuk hirtelen megváltoztatásával. Ehelyett záiják ki annak gyanúját, hogy a háttérben a szélsőséges, Kotleba-féle ESNS tagjaival lépnek egyezségre.” Mészáros Lajos volt alkotmánybíró, Bindics Gábor kultúraszervező, Jozef Hasto pszichiáter, Hunéík Péter pszichiáter, Michal Hvorecky író, Németh Ilona képzőművész, Petőcz Kálmán diplomata, politológus, Simon Attila történész, Ján Strasser író, Tokár Géza politológus, Zuzana Wienk polgári aktivista és még számos szlovák közéleti személy
