Új Szó, 2019. április (72. évfolyam, 77-100. szám)
2019-04-17 / 91. szám
2 I KÖZÉLET 2019. április 17.1 www.ujszo.com AB: Kiska három bírót nevez ki Még hat alkotmánybírót kell kineveznie az államfőnek, a parlament legközelebb májusban szavaz a jelöltekről Andrej Kiska ma az Alkotmánybíróság elnökét és alelnökét is kinevezi (TASR-felvétel) Három új alkotmánybíró ► A 49 éves Ivan Fiaőan előbb bíróként később, ügyvédként tevékenykedett. A Liptószenmiklósi Járásbíróság alelnöke volt, 1998-tól ügyvéd. Jogászként az Armagedon céget képviselte, melyben egy az állam számára előnytelen szerződés volt a vita tárgya. A botrány az SNS korábbi elnökéhez, Ján Slotához köthető. Alkotmánybírónak az Ügyvédi Kamara és a Komensky Egyetem Jogi Karának dékánja jelölte. ► A 44 éves Peter Molnár a kassai Safárik Egyetem Jogi Karának oktatója, 2001-től bírósági végrehajtó. Számos törvény és rendelet kidolgozásában vett részt, rendkívül gazdag a publikációs tevékenysége is. Fiaöanhoz hasonlón csak a második szavazás során szerzett elég támogató szavazatot a képviselőktől. ► A harmadik alkotmánybíró Luboá Szigeti, a galántai bíróság elnöke. Egyike volt azoknak a bíróknak, akik nyíltan bírálták Stefan Harabint. Az Öt mondat nevű publikációban fogalmazták meg, miért káros Harabin tevékenysége az igazságügyre nézve. Szigeti dolgozott a Bírói Tanács tagjaként. ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Három bírójelöltet nevez ki alkotmánybíróvá Andrej Kieka. Az államfő már ma dönt arról is, ki töltheti be az Alkotmánybíróság (AB) elnöki posztját, s ki lesz a taláros testület alelnöke. Ivan Fiacan, Lubos Szigeti és Peter Molnár - Andrej Kiska államfőtől ma 12 évre szóló alkotmánybírói megbízólevelet vehetnek át. Kiska ma elárulja azt is, kit nevez ki a kassai székhelyű Alkotmánybíróság elnökévé és alelnökévé. Jogászokkal egyeztetett Az államfő alkotmányjogászokkal egyeztetett arról, hogyan járhat el az adott helyzetben. A parlamentnek ugyanis 18 bírójelöltet kellett volna állítania a kilenc megüresedett bírói helyre, Kiska viszont két választást követően is csak nyolc jelöltet kapott. Az államfő hivatala tegnap írásban közölte Kiska döntését. Ebben az áll, hogy a köztársasági elnök kényszerintézkedésnek tekinti a bírók kinevezését annak érdekében, hogy az Alkotmánybíróság plénuma végre működőképessé váljon, és dönthessen például a választási beadványok kapcsán. A taláros testület február közepétől egyetlen szenátussal, négy bíróval működik, így gyakorlatilag működésképtelenné vált. Csak a halaszthatatlan beadványokkal foglalkoznak, miközben csak az államfőválasztás kapcsán öt beadványt tart nyilván a bíróság. Ezekről csak a plénum, vagyis legkevesebb hét bíró dönthet. Öaputová miatt döntött Andrej Kiska emlékeztet arra, hogy a parlament négy szavazás soráncsaknyolcjelöltetszavazottmeg. Májusban lesz a következő szavazás, s Kiska szerint a parlamenti képviselők kötelessége, hogy tíz új jelöltet válasszanak meg. „A kormánykoalíció politikai játékainak és annak, hogy képtelenek megállapodni a jelöltekről, konkrét személyek esnek áldozatul, az ő alapvető jogaikat jelenleg Szlovákia képtelen hatékonyan megvédeni” - nyomatékosította Andrej Kiska. A köztársasági elnök az AB elnökéről és alelnökéről azért dönt, hogy Zuzana Caputová államfői esküjét az Alkotmánybíróság új elnökének kezébe tehesse le. Kiska döntésével leendő utódja, Zuzana Caputová is azonosul. (TASR, Dennik N, ie) A gyűlölet füzében ég a Notre-Dame CZlMER GÁBOR A párizsi szókesegyház tetőszerkezetónek leágóse után a közössági módiában gyűlölködő megnyilvánulások ás muszlimellenes álhírek kezdtek terjedni. Pozsony. „Notre-Dame és a szomorú franciák! Megérett a világ a pusztulásra. Az iszlám csendben hódítja meg Európát! Ne hagyjuk!” - olvasható annak a Facebookoldalnak az egyik bejegyzésében, amely az ismert gútai aktivista, Halász Béla nevét viseli. A bejegyzés egy olyan fényképet tartalmaz, amely azt ábrázolja, hogy két sötétebb bőrű fiatalember éppen átbújik az útlezárást jelző műanyag szalag RÖVIDEN Kiengedték az egyik olasz férfit Pozsony. Szabadlábra helyezték tegnap a 22 millió eurós csalással gyanúsított két olasz férfi egyikét. A gyanúsítottakat a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) tartóztatta le még hétfőn a pozsonyi M. R. Stefánik reptéren azután, hogy leszálltak a Milánóból érkező repülőről. „A bíróság P. R. esetében nem találta indokoltnak a vizsgálati fogság elrendelését. O szabadlábon védekezhet” - közölte tegnap a Speciális Ügyészség szóvivője, Jana Tökölyová. A másik gyanúsított, N. C. vizsgálati fogságban marad. (TASR) alatt, közben pedig látszólag mosolyognak. A háttérben a lángokban álló párizsi templom látható. A kép több felhasználó egymástól független bejegyzésében is megjelent. Volt olyan, amely a „keresztény Európára” leselkedő veszély szimbólumának nevezte. A hozzászólások között pedig a következőket és hozzájuk hasonlókat is találtunk: „Remélem, a franciák Macron fejét veszik”, „Nyugat-Európa elveszett”, „A migráncsok mindenre képesek”, „Valószínű ez a templom is a migráció áldozata lett!” A gyűlöletkeltő bejegyzések az erőszakosságot sem mellőzik: „Itt az ideje hidrogénbombát dobni Mekkára”, „Őszintén remélem minden templomért 5 mecset fog égni”. A bejegyzésekben a kép a készí-Koőner rács mögött marad Pozsony. A Legfelsőbb Bíróság szenátusának döntése értelmében meghosszabbíthatják Marián Kocner hírhedt nagyvállalkozó vizsgálati fogságát. A hosszabbítást az ügyészség kérte. Korábban a Specializált Bíróság egy olyan határozatot hozott, amely elutasította Kocner őrizetének meghosszabbítását, ezt írta most felül a Legfelsőbb Bíróság. Kocnert a Kuciak-gyilkosság megrendelésével és a televíziós váltók ügyében gyanúsítják, de felmerült a neve Ján Takác maffiafőnök meggyilkolásának ügyében is. (Dennik N) A szélsőségesek a muszlimok ellen fordítanák a közhangulatot (Forrás: fcb) tésének valódi körülményei nélkül jelent meg. Nem tudni például, hogy a két férfi valójában kicsoda, így azt sem, hogy muzulmán vallásúak-e egyáltalán. A hamis hírt, mi szerint a Facebookon muzulmánok örömüket fejezték ki a tűz okán, szélsőjobboldali aktivisták kezdték terjeszteni. „Nincs alapja annak, hogy muszlim kinézetű férfiak mosolyogtak volna a tűzeseten” - írja hivatalos Facebook-oldalán a Political Capital. A szlovák büntető törvénykönyv 423. paragrafusa bűncselekményként határozza meg a vallás, nemzetiség vagy bőrszín alapján elkövetett gyalázkodást. Az ilyen bűncselekmények elkövetői egytől három évig terjedő börtönbüntetésre számíthatnak. 2015-ben egy 25 éves csacai fiatal olyan online hirdetést adott fel, amelyben minden egyes agyonlőtt menekültért 25 eurót ajánlott. A bíróság akkor hároméves felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki rá. Később pedig holokauszttagadásért tartóztatták le. Matecná: Felgyorsulhat a földrendezés ÖSSZEFOGLALÓ A földrendezés felgyorsítását ígéri Gsbriele Msteöná földművelésügyi miniszter, ski kedden bemutatta a szaktárca ezzel kapcsolatos elképzeléseit. Pozsony. Matecná szerint Szlovákiában még 3103 olyan kataszteri terület van, ahol nem rendezték a viszonyokat. „Az államnak évente átlagosan 120 kataszteri területen kellene beindítania a földrendezést, ami így nagyjából 30 évig tartana. Évente erre 30,8 millió eurót kellene fordítania az államnak” — tette hozzá a tárcavezető. A földrendezésnek köszönhetően nőhet az adott régiók vonzereje a beruházók számára, és nőhet az ingatlanok piaci értéke is - derül ki az Iness gazdaságkutató intézet legfrissebb felméréséből, amely szerint a jelenlegi helyzet tarthatatlan. Szlovákiában 8,4 millió telek, 4,4 millió telektulajdonos és 100,7 millió társtulajdonosi viszony van bejelentve. Égy parcellára átlagban 11,93 társtulajdonos jut, egy tulajdonosnak pedig . átlagban 22,74 földterülete van. A telkek felaprózottsága, szétszórtsága hátráltatja a mezőgazdaság fejlesztését, a tagosítások célja e struktúra javítása, amelynek során a szétszórt, sok apró területből álló birtokokat összevonják, és minden tulajdonos egy vagy néhány nagyobb tagban kapja meg földjét - mondta Matecná. Hogy milyen sorrendben hajtják végre a földrendezést az egyes kataszteri területeken, az a tárcavezető szerint több kritériumtól is függ majd. Figyelembe veszik az adott terület felaprózottságát, és azt is, hogy milyen gazdálkodást folytatnak az ottani gazdák, előnyben részesítik azonban a kevésbé fej lett régiókat is. Az Iness szerint ugyanakkor mindennél fontosabb, hogy a kormány olyan szabályokat hozzon, amelyekkel a következő kormányok is egyetértenek, hiszen a földrendezést nem lehet pár éven belül megoldani, miközben a folyamatos változtatásokkal több kárt okoznának, mint hasznot. (ÍASR, mi)