Új Szó, 2019. április (72. évfolyam, 77-100. szám)

2019-04-17 / 91. szám

www.ujszo.com I 2019. április 17. KÖZÉLET 3 A nővérek 10%-a 60 évnél is idősebb Az 50 és 60 év közötti nővérek száma meghaladja all ezer főt ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Az országban jelenleg több mint 15 ezer nővér idősebb 50 évnél, ami a nővérkamara szerint idővel komoly gondot okozhat. Az egészségügyi minisztérium éllítja, ahogy a fiatal orvosok, úgy a fiatal nővérek helyzetén is megpróbál változtatni különböző intézkedésekkel. A nővérkamara (SKSaPA) leg­újabb elemzése alapján több mint 4300 nővér már túllépte 60. élet­évét. Becsléseik szerint csaknem 40 ezer nővér dolgozik a szlovák egészségügyben, vagyis körülbelül 10 százalékuk nyugdíjba vonulhat az elkövetkezendő 5 évben. A nővérkamara a hosszú távú munkaerőhiány miatt is aggódik, hiszen az 50 és 60 év közötti nővé­rek száma Szlovákiában megha­ladja a 11 ezer főt. Ehhez képest a 20 és 40 év közötti nővérek száma nem éri el a 9 ezret. Kerülik a nyugdíjat Milan Laurinc, az SKSaPA iroda­vezetője szerint a 60 év feletti nő­vérek száma azért ilyen magas, mert egyszerűen nem akarnak nyugdíjba menni. „Megkérdeztünk jó néhány idős nővért, hogy miért nem fejezik be a munkát. A válasz többségben az volt, hogy attól félnek, nem tudnak majd megélni a nyugdíjukból” - mondta a kamara irodavezetője. Hozzátette, hogy az utánpótlás is gondot okoz. „Egyesek azt mond­ták, azért nem mennek nyugdíjba, mert nem találnak helyettük munka­erőt. Ez a probléma egyaránt meg­jelenik a járó- és fekvőbeteg­ellátásban” - egészítette ki Laurinc. Az idősödő nővérekkel kapcso­latban az egészségügyi minisztéri­um más adatokra hivatkozik, mint a nővérkamara. Míg utóbbi a saját fel­mérésére támaszkodott, addig a tár­ca az Egészségügyi Információk Nemzeti Központja (NCZI) által meghatározott adatokból indul ki, melyet még 2016-ban készített a hi­vatal. Ezek alapján a szlovák egész­ségügyben 31183 nővér van, vagyis 9 ezerrel kevesebb, mint a nővérka­mara becslése. A 60 év feletti nővé­rek száma a tárca szerint 2503 fő. Külföldi utánpótlás Zuzana Eliásová, a tárca szóvivő­je lapunknak elmondta, a miniszté­rium tudatosítja, hogy a nővérhiány igencsak komoly gondot jelent a szlovák egészségügyben. „A nővé­rek munkáját nagyra becsüljük, ezért az utóbbi időben több új intézkedést is bevezettünk. Ilyen például a nő­vérek béremelése, melynek köszön­hetően idén januártól átlagban 10 százalékkal magasabb fizetésre szá­míthatnak. Továbbá ide sorolható a stabilizációs ösztöndíj, amelyet a' nővérképző egyetemek diákjai igé­nyelhetnek, itt évi 2000 eurós támo­gatásról beszélünk. A nővérhiány átmeneti pótlása érdekében igyek­szünk az ukrán és szerb nővérképző egyetemekkel is tárgyalni. Az egye­tem elvégzése után a fiatal nővérek­nek lehetőségük van részt venni a minisztérium által indított rezidens­programban is” - mondta lapunknak Eliásová. (nar, vzdravotnictve.sk) A minisztérium szerint motiváció lehet a fiatal nővéreknek, hogy idén január­tól 10 százalékkal megemelték a fizetésüket (TASR-feivétel) Vareha feltételesen szabadlábra kerülhet NÉMETI RÓBERT Feltételesen szabadlábra helyezte tegnap az Eperjesi Járásbíróság az adócsalás miatt elítélt Mikulás Vareha zempléni vállalkozót. A döntés még nem jogerős, az ügyész fellebbezést nyújtott be ellene. Eperjes/Kisszeben (Sabinov). A járásbíróság hatéves próbaidőre en­gedné szabadlábra Varehát a kissze­­beni (Sabinov) fegyintézetből, nyomkövetőt kell viselnie. A bírósági döntés értelmében nem hagyhatja el Szlovákiát. Az ügyész fellebbezése után a kerületi bíróság fog dönteni a feltételes sza­badulásról. A tegnapi tárgyaláson többek között Dana Bodnárová, a vállal­kozó élettársa is jelen volt, szer­kesztőségünknek telefonon sikerült utolérni őt. „Miki már nyolc éve nincs velünk. Már nagyon-nagyon várjuk, de mivel az ügyész felleb­bezett, még semmi sem biztos. Fentről továbbra is nagy nyomás alatt áll, de ő nem adja fel. Nagyon várjuk már, hogy hazajöjjön, de mivel nem látok a fejébe, nem tu­dom, mihez kezd majd a szabadu­lása után. Azt viszont jól tudom, hogy haza kell jönnie, fel kell mér­nie a terepet és újra be kell illesz­kednie, hiszen nyolc év alatt ren­geteg dolog megváltozott” - nyi-Mikulás Vareha 2011 óta van rács mögött adócsalás miatt (TASR-felvétel) latkozta lapunknak Dana Bodnáro­vá, aki szerint a harc nem ért véget, mindent megtesznek az igazság be­bizonyításáért. „Miki a börtönből is írja a leveleket és a feljelentéseket, továbbá egy kártérítési perünk is folyamatban van. Annak ellenére, hogy nincs itthon, mi továbbra is tesszük a dolgunkat. A családjai, a gyerekei, édesanyja, barátai és munkásai is várják, és jól tudom, hogy ő is nagyon várja őket. Min­dene a munka és az emberek” - zár­ta Vareha élettársa. Mikulás Varehát 2011-ben tar­tóztatták le adócsalás miatt, ugyanis tevékenységeivel a bíróság szerint megközelítőleg 57 millió eurót sik­kasztott. Tizenegy évnyi börtön­­büntetést kapott. Andrej Kiska államfő elmondta, Áder Jánossal őszinte baráti viszonyba került az utolsó években (TASR-feivétel) Kiska hivatalosan is elbúcsúzott Ádertől Pannonhalma. Andrej Kiska ál­lamfő egy búcsúlátogatás keretében találkozott kedden Ader János ma­gyar köztársasági elnökkel a Győr- Moson-Sopron megyei Pannonhal­mán. Ausztria után ez volt Kiska má­sodik búcsúlátogatása. „Ader elnök úrral az elmúlt öt évben tényleg na­gyon jó, őszinte és baráti viszonyba kerültünk. Több Jíz hivatalos és ke­vésbé hivatalos találkozón vettünk részt - együtt horgásztunk a Liptószentmáriai-víztározónál” - jegyezte meg Kiska. „Biztosítottam az elnök urat arról a meggyőződé­semről, mely szerint az értékrendbe­li folytonosság Zuzana Caputová beiktatása után is meg fog maradni. Annak is örült, hogy az elnök asszony a megválasztása után mondott be­szédében a szlovák »d’akujem« szót a magyar »köszönöm szépen« kö­vette”-mondta Kiska. (TASR) Segíthetünk az ukrán gázvezeték felújításában ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Szlovákia bekerülhet abba a konzorciumba, amely az Ukrajnán keresztül vezető gázve­zetéket fogja felújítani - közölte Peter Pellegrini (Smer) kormány­fő Volodimir Hrojszman ukrán miniszterelnökkel való tárgyalása után Pozsonyban. „Nagyon örü­lök, hogy Hrojszman kormányfő megerősítette, Ukrajna egy kon­zorciumot akar létrehozni a gáz­infrastruktúra felújításához” - mondta Pellegrini. Az ukrán kormányfő produk­tívnak és nagyon konkrétnak ne­vezte a tárgyalást. Meg van róla győződve, hogy Szlovákia és Uk­rajna nagy lehetőség előtt áll. „Szorosabbra fűzhetjük az együttműködésünket, például a kölcsönös kereskedelem terüle­tén” - véli. Hrojszman továbbá köszönetét mondott azért, hogy Szlovákia egyértelműen állást foglalt Ukrajna területi egységé­nek a megőrzése mellett. Pelleg­rini megismételte: Szlovákia nem ismeri el Krím félsziget annektá­­lását, és az EBESZ elnökségét ve­zető államként arra fog törekedni, hogy javítson a kialakult helyze­ten. Mindkét kormányfő sajnálatát fejezte ki a párizsi Notre-Dame­­ban történt tűzeset kapcsán. Kije­lentették, hogy ha Franciaország­nak szüksége van segítségre, ak­kor az országaik készek segítséget nyújtani. (TASR)

Next

/
Oldalképek
Tartalom