Új Szó, 2019. április (72. évfolyam, 77-100. szám)

2019-04-09 / 84. szám

2 I KOZELET 2019. április 9.1 www.ujszo.com RÖVIDEN Új alkotmánybírók csak májusban Pozsony. Andrej Danko (SNS), a parlament elnöke kiírta az újabb alkotmánybíró) elölt­­választás időpontját. A szava­zásra a tervek szerint a parla­ment május 9-én kezdődő ülé­sén kerül sor. A jelöléseket áp­rilis 15-én 16 óráig lehet be­nyújtani. A parlament már két­szer szavazott, de egyelőre nem sikerült megválasztani elegen­dőjelöltet. (TASR) Közelebb az új rendorfonokokhoz Pozsony. Holnap hallgatja meg a parlament védelmi bizottsága az országos rendőrfőkapitány, valamint a rendőrségi felügyelet igazgatójának pozíciójára pá­lyázójelölteket. A meghallgatás reggel 9 órától kezdődik. A szakmai bizottságok múlt héten három jelöltet választottak ki a belügyminisztérium szolgálati hivatal igazgatói posztjára, és hármat az országos rendőrfő­­kapitányi posztra. (TASR) Fico beszélhetett Vadalával Pozsony. Diplomáciai forrá­sokra hivatkozva állítja az aktu­­ality.sk, nem lehet teljes mér­tékben kizárni, hogy Robert Fi­co kormányfőként telefonált Antonino Vadala maffiózóval. Szlovákia olaszországi nagykö­vete a portál szerint arról tájé­koztatta a szlovák külügymi­nisztériumot, hogy az, hogy a kalábriai ügyészségnek nincs információja Vadala és Fico te­lefonbeszélgetéséről, még nem jelenti azt, hogy más ügyész­ségnek sincs. (TASR) Koöner jósnőtől kórt tanácsot Pozsony. Marián Kocner, a Kuciak-gyilkosság megrendelé­sével gyanúsított nagyvállalkozó rendszeresen látogatta Marta Zúbková hegybányai (Stiavnické Bane) jósnőt, akit most a Nem­zeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) is kihallgatott. A nő el­mondta, Kocner például azt kér­dezte tőle, hogy mikor nem fog­lalkoznak majd az újságírók az üzleti ügyeivel, de arra is kiván­csi volt, újra kinevezik-e fő­ügyésszé barátját, Dobroslav Trnkát. Azt, hogy Kocner jósnő­től kért tanácsot, vallomásában Peter Tóth, a vállalkozó barátja is megerősítette. floß EP-választás: fiatalok kampánya Brüsszel. Nagyjából száz, nyugat-, közép- és kelet­szlovákiai fiatal indult hétfőn Brüsszelbe, a Tisztességes Szlovákiáért kezdeményezés­sel. Az Európai Parlament meglátogatásával, illetve a má­jusi európai parlamenti (EP) választás előtti utolsó EP-ülésen való részvétellel a fiatalok EU iránti érdeklődését szeretnék felkelteni. (TASR) Tilos a névtelen reklám Hét évig tárolják egy nyilvánosan hozzáférhető adatbázisban a politikai hirdetéseket A közösségi portál egyezséget kötött az Európai Bizottsággal, hogy letiltja a névtelen politikai reklámot (TASR-feivétei) DEMECS PÉTER Brüsszel. A májusban esedékes európai parlamenti választás az első, mely előtt tilos a Facebookés az Instagram közösségi portálon névtelen politikai hirdetést közzétenni. Az Európai Bizottság szerint ennek köszönhetően a választással kapcsolatos álhírek terjedését is sikerül majd megakadályozni. A legfontosabb változás az, hogy politikai reklámot újonnan már csak a hirdető személyazonosságának el­lenőrzése és közzététele után lehet feltölteni a portálokra. Tilos' a kül­földről finanszírozott politikai rek­lám közzététele. A politikai hirde­tések közé nemcsak a pártokat és po­litikusok támogató írásokat sorol­ták, hanem olyan, rendkívül átpoli­tizált témákat is, mint például a be­vándorlás. Véra Jourová, a jogérvényesülé­sért, a fogyasztóvédelemért és a ne­mek közötti esélyegyenlőségért fe­lelős uniós biztos úgy véli, ezen új szabályoknak köszönhetően az álhí­rek jelentős részét is sikerül majd le­tiltani a világhálóról. „Hogy tisztán lássunk, mi nem azt akarjuk a nagy internetes cégektől, hogy valamit eltöröljenek, hogy fellépjenek kü­lönböző nézetek vagy ideológiák el­len. Ugyanis ha nem a törvény által tiltott szélsőséges nézetekről van szó, akkor a véleményünk szerint minden nézetnek teret kell adnunk. A névtelen dezinformációs kampá­nyokat viszont le kell állítani” - mondta Jourová. Szerinte az inter­netes cégeknek tudatosítaniuk kell, hogy az internet formájában gya­korlatilag egy magánközeget irá­nyítanak, s ez egy olyan közeg, amely hatással van a társadalmi ese­ményekre, így be kell tartani a já­tékszabályokat. Az új szabályok szerint minden politikai hirdetést hét éven át tárolni fognak egy nyilvánosan hozzáfér­hető adatbázisban, így tudható lesz, ki és mennyit fizetett a reklámokért, de azt is, hogy hány ember látta eze­ket. A szigorítás április elejétől ér­vényes Európában, globális szinten június végén lép hatályba. Marian Kotleba: Van másik! CZÍMER GÁBOR A Legfelsőbb Bíróság ma tárgyalja az LSNS szélsőséges párt feloszlatásáról szélé indítványt. Szinte biztos, hogy ma még végleges döntés nem születik. Pozsony. Mészáros Lajos korábbi alkotmánybíró szerint Kotlebáék nem hozhatnának létre a betiltott párttal teljesen azonos, új politikai formációt. „Amikor majd a követ­kező pártot létrehozzák, akkor már a megalapításánál oda kell figyelni, hogy nem tartalmaz-e szélsőséges elemeket” - mondta Mészáros, de hozzátette, a problémás elemek ál­talában csak a bejegyzés után kerül­nek felszínre. A korábbi alkotmány­­bíró szerint egy párt betiltása ko­moly döntés, a Legfelsőbb Bíróság­nak ezért nagyon körültekintően kell eljárnia. Mindezt azért, hogy ne te­remtsenek olyan precedenst, amely alapján további pártok betiltására irányuló láncreakció indulhat be. Dániel Kerekes, politikai elemző szerint azonban az ESNS esetleges betiltását követően sem kell attól tartani, hogy ez olyan precedenst te­remtene, amely a többi, nem szél­sőséges pártra is kedvezőtlen hatás­sal lenne. Az elemző emlékeztetett, Kotleba egy korábbi pártját, a Szlo­vák Testvériséget (Slovenská pospolitosf) is betiltották már. Ha ez újra megtörténik, a szélsőségesek csak „átülnek” egy tartalék pártba, amelyet sajtóhírek szerint már be is jegyeztek. Kerekes elmondta, tavaly ősszel módosították a párttörvényt, hogy a feloszlatást ne lehessen ilyen egyszerűen megkerülni. Az új sza­bály értelmében egy betiltott politi-Marian Kotleba pártjának jövőjéről szigorú biztonsági intézkedések melletttárgyalnak (TASR-feivétei) kai formáció tisztviselői hivatalosan nem vállalhatnak hasonló feladatot egy másik pártban, de tagjai lehet­nek annak. A megválaszthatóságu­kat azonban semmi sem korlátozza, így ha egy betiltott párt tagjai átül­nek egy új politikai formációba, a parlamenti választási listára például minden további nélkül felkerülhet­nek. „Ezeket a politikai jogokat ugyanis nemzetközi szerződések védik” - mondta Kerekes. Az ESNS betiltása már 2016-ban, a parlamentbe jutásukkor felmerült. A legfőbb ügyész egy évvel később beadta az indítványát, a Legfelsőbb Bíróságon pedig további két évig tartott míg kitűzték a tárgyalás idő­pontját. Pfundtner Edit (Híd) igaz­ságügyi államtitkár ezzel kapcsolat­ban elmondta: „Magánemberként és politikusként is azt a követelményt támasztom az illetékes hatóságok számára, hogy gyorsabban folytas­sák le ezeket az ügyeket” - és hoz­zátette, az idő az igazságosság szempontjából nagyon fontos té­nyező. Ismét a közlekedési tárcát bírálja az ellenzék ÖSSZEFOGLALÓ Az ellenzéki OLaNO ezerint Szlovákia közlekedése tarthatatlan állapotban van, ezért szakértők bevonásával kidolgoztak egy új programot, melyet a közlekedési minisztérium figyelmébe ajánlottak. A tárca állítja, mindent megtesznek a helyzet megoldásáért. Pozsony. Veronika Remisová (OEaNO) tegnapi sajtótájékoztató­ján bírálta a közlekedési minisztéri­umot, amiért a közlekedés válságos állapotba került. „Naponta halljuk, hogyan késnek a vonatok, égnek a szerelvények, a közutakon pedig nap mint nap dugóban várakoznak az emberek. Ezért az OEaNO külső szakértők bevonásával kidolgozta a Megbízható Közlekedés nevű do­kumentumot, mely a szlovákiai közlekedés legsúlyosabb problémáit orvosolná” - jelentette ki Remisová. Ján Marosz, a párt parlamenti kép­viselője Robert Fico korábbi ígére­tére is emlékeztetett, mely szerint 2010-re kész lesz a Pozsony-Kassa közti autópálya, a jelenlegi becslé­sek szerint viszont legkorábban 2027-re készülhet el. A párt új programja összehangol­ná a közlekedés egyes elemeit, pél­dául bővítené az autóbuszok és a vo­natok közti átszállási lehetőségeket. Ezen kívül egy állami közlekedési alap létrehozását javasolják, mely­nek köszönhetően a fejlesztéshez szükséges anyagi források már ke­vésbé függnének az európai uniós támogatásoktól. Továbbá meghatá­roznák, hogy melyek azok a szaka­szok, amelyeket a közeljövőben sürgősen rendbe kell hozni, és ezek­re kiemelt figyelmet fordítanának. A közlekedési minisztérium az OEaNO bírálatára reagálva közölte, hogy Érsek Árpád (Híd) miniszter­sége alatt létrejött egy szakértőkből álló csoport, amely hamarosan be­mutatja azokat az alapvető intézke­déseket, melyeknek köszönhetően jobban összehangolják a vonat- és autóbusz-közlekedést. A vasúti közlekedéssel kapcsolat­ban a tárca hangsúlyozta, hogy je­lenleg azokat a hibákat próbálják or­vosolni, melyek az előző kormá­nyok idején jöttek létre, amikor az állam egyáltalán nem törődött a vas­utak felújításával. „Az uniós forrá­soknak köszönhetően összesen 1,6 milliárd eurót fordíthatunk a vasút modernizálásra. Ebből a pénzből felújíthatjuk az elhasználódott sza­kaszokat, és újabb vasúti szerelvé­nyeket vásárolhatunk” - reagált a minisztérium. (nar, TASR)

Next

/
Oldalképek
Tartalom