Új Szó, 2019. március (72. évfolyam, 51-76. szám)
2019-03-19 / 66. szám
www.ujszo.com SZINFOLK ■ 2019. MÁRCIUS 19. 15 A Szlovákiai Magyarok Múzeumában nyílt meg a Szlovákiában élő magyarok népi kultúráját bemutató állandó kiállítás a gazdálkodási módokról, a háziiparról, a házi munkákról, a lakáskultúráról, az öltözködésről, a népművészetről és a szokásvilág eszköztárának nevezetes tárgyi és szellemi emlékeiből a 19. század közepétől napjainkig. A témákat műtárgyak jelenítik meg, amelyeket Arany Adalbert László és Lipcsey Gyula az 1940- es és 1950-es években készült fotói egészítenek ki. A hagyományos népi kultúra továbbélése tükröződik vissza a kiállított kortárs népművészek alkotásain. A népi kultúra sokszínűsége az eredeti forrásban rejlik, és visszatükrözi a magyarok táji-történeti tagolódását. Az ország nyugati felében élő magyarok élete szervesen kötődött a csallóközi, a mátyusföldi, a Vág és Garant köze kisrégióinak természeti viszonyaihoz. Kelet felé haladva Nyitra vidékén a népélet hagyományos formáinak kialakulására hatással volt a térség hegyes-dombos jellege, amely jó feltételeket teremtett a fakitermelésre, a szén- és mészégetésre, de a szőlőtermesztésre is. A palócok színes világa az Ipoly mentéhez, Nógrád és Gömör dombos lankáihoz kapcsolódott, amelyet leginkább a pásztorkodáson, erdőgazdálkodáson, kézművességen és a bányászaton alapuló megélhetési formák jellemeztek. Bódva völgye és Kassa vidéke lakosainak életében a fejlett állattartás mellett kiemelkedő szerepet játszott a kisipari tevékenység. Ung-vidéke és a Felső-Bodrogköz a pásztorkodásáról és pásztorművészetéről volt híres. Az első teremben a pásztorkodás és az állattartás, a földművelés és a terménybetakarítás, valamint a háziipar témakörét mutatjuk be. A pásztorkodás és az állattartás a paraszti gazdálkodás egyik alapágazatát képezte, melynek természeti feltételei a magyarok által lakott régiókban kitűnőek és változatosak voltak. A 19. század közepétől napjainkig vizsgált időszakban az egyes tájegységek területén különböző formái honosodtak meg. A síkságokon és a déli folyóvölgyekben az állattartás külterjes, ártéri formáit korán felváltotta a belterjes juhtartás, az istállózó marhatartás, a házi sertéshizlalás és a baromfitenyésztés. Ezek a gazdálkodási formák elsősorban a csallóköziekre és a mátyusföldiekre voltak jellemzők. Erre utal a kiállított bélyegzővas, amely az állatok megjelölésére szolgált. A palócok életében az állattartás a megélhetés meghatározó forrását jelentette. Az Ipoly mentétől egészen Gömör keleti végéig húzódó viszonylag hosszú és változatos térségben a természeti-földrajzi adottságokhoz igazodva honosodtak meg a pásztorkodás különböző formái. A palócság nyugati régióiban a félszilaj állattartást korán felváltotta az istállózó szarvasmarha-tenyésztés. A gömöri falvakban azonban a havasi jellegű hegyi pásztorkodás sokáig megmaradt. A pásztorélet jellegzetes kellékei voltak a csengők és kolompok, amelyek gömöri hagyományos formáit a Szilicén ma készült darabok egészítik ki. A kulacs, ostor és ostornyelek, pásztorbotok, ivócsanakok, pásztorkiirt a nógrádi és a gömöri pásztorkodás hagyományos eszközei voltak. A pásztor alakját Kovács Zoltán kortárs fafaragó személyesíti meg. Ung-vidéken és Felső-Bodrogközben a magyar szürke marha tartása fontos szerepet játszott, az elmaradhatadan éves munkákhoz tartozott, mivel a kendervászon nemcsak a ruházkodásban, a lakásbelsőben és a háztartásban, hanem a gazdaságban is elengedheteden volt. Minden családi gazdaságban termesztettek annyi kendert, amennyi éppen szükséges volt. Csupán Nyitra vidékéről a megfelelő földterület híján jártak az asszonyok évente a Vág alsó folyása mentén fekvő magyar falvakba „részért” kendermunkára. A kenderfonál előállításával kapcsolatos munkákat általában a családok férfi- és nőtagjai, illetve segítői végezték. A kender termesztése, puhítása, törése, fésülése, fonása, majd a fonál finomítása nagy hozzáértést igényelt, és ehhez speciális eszközöket használtak. A megtört kenderszárat gerebennel fésülték, majd guzsalyra helyezve rokkával és orsóval megfonták. A szövőtábla a szalagok és laposkötelek készítésére szolgált. A vásznat a takácsmesterek szövőszéken szőtték meg, melynek néhány alkotórésze, például a borda, a vetélők, a csévék, az orsók láthatók a kiállításon. A lakástextíliákat gyakran átszőtt mintákkal díszítették. Leggyakrabban piros, kék, illetve fekete csíkozással, kockázással kialakított mértani és virágmintákat alkalmaztak. Az ünnepi textíliákat és a viseleti darabokat kézzel hímezték ki a lányok, asszonyok. A kiállításon bemutatunk néhány különlegesen szép darabot. A nógrádi átszőtt mintával díszített gyermekágyas lepedőn a piros szín a gyermekágyas asszonyt és az újszülöttet védelmezte a „rontástól”. A koloni és zsitvabesenyői, kisgyermek hordására szolgáló gyereklepedő gazdag mintázata a vászon tartósságát növelte, piros színének pedig mágikus védelmező erőt tulajdonítottak. A dereski feliratos dísztörülközőt fehér metéléses szálszámolásos stili-Mindennapok és ünnepek a nép életéből amely napjainkig visszatükröződik a pásztorművészetben. A pásztorok használati tárgyaikat fából és szaruból gazdagon díszítve készítették el. A kiállításon a 20. század végén szaruból készült sótartót, poharat és jelzökürtöt láthatunk, amelyek a nyakékkel együtt a nagykaposi Galgóczy Tibor alkotásai. 1 A paraszti gazdálkodás másik A fő ágazata a szántóföldi földművelés volt. A Csallóköz, a Mátyusföld, a Vág és Garant köze kitűnő minőségű termőföldjein nagy méreteket öltött a gabonafélék és a kapásnövények termesztése. A munkafolyamatok alapját a jó földmegmunkálás jelentette, amelyben nagy szerepe volt az emberi és az igaerőnek Az ehhez szükséges eszközök közül a vasércben bővelkedő vidéken működő, a egész Kárpát-medencében ismert és híres mecenzéfihámori műhelyekben készültek a kiállított ásók, kapák, vasvillák és patkók, amelyekkel a kettes járomba fogott félfa ekét húzó igaállatok munkáját egészítették ki. A naptári év legfontosabb eseményei közé tartozott a termények betakarítása, amelyet gyakran közös ünneplés kísért. A gabonafélék learatásához szükséges hagyományos eszközök voltak a kasza, tokmány kaszakövei sarló, kévekötő fa, cséphadaró és a jellegzetes vizeskorsó és ebédhordó, amelyekben a munkások éhségét, szomjúságát oltó ételeket, italokat szállították és tárolták. A ga- A bonatermés tárolására szolgált f a kendervászonból szőtt zsák, a termésmennyiség és „juss” mérésére pedig a gabonás véka. Az utóbbit az egyházi dézsma kimérésére használták: a termény háromnegyedét a püspök, egynegyedét a helybeli plébános kapta. A szalmavágót az állatok szálas takarmányának előkészítésére használták. A szálastermést pedig batyuba kötve szállították. A kapásnövények terméseit és a zöldségeket vesszökosarakban szállították, ménék és szalmakorasalfoaii tárolták. A zöldségtermesztésükről és a vele való kereskedésről a Vág menti és a Losonc környéki falvak lakói voltak híresek. Terményeikkel gyakran jártak más vidékekre, ahol ezeket „cserébe adták”. A hagyományos paraszti világ jellegzetes alakjait (a vásárra tartó parasztokat, batyut, hátikosarat cipelő asszonyt) testesítik meg a kiállított, fából faragott kortárs kisplasztikák, Lipcsei László és Igó Aladár alkotásai. A gyümölcstermesztés általánosan ismert volt az egész nyelvterületen, de a legkedvezőbb feltételek erre Nyitra környékén, Gömörben, a Felső-Bodrogközben és az Ung-vidéken voltak. A szőlő termesztése a Vág és a Garam köze falvaiban, Nyitra környékén, az egykori Hont megye területén, a Torna völgyében és a Felső-Bodrogközben játszott meghatározó szerepet. A vesszőkosarak, amelyeket a gyümölcs- és szőlőtermés szedésére, szállítására, tárolására, feldolgozására, aszalására használtak, a háziipar termékei voltak. A szőlő feldolgozására és a bor tárolására szolgáltak a kiállított szőlőprés, mustszűrő kosár, kishordó, demizson és vesszőfonással védett üveg boroskorsó és boroskancsó. A gazdaságban és a paraszti háztartásban nélkülözheteden szerszámokat és munkaeszközöket a természetben fellelhető anyagokból (fa, vessző, gyékény, kukoricacsuhé, rozsszalma) a saját igényeik kielégítésére maguk készítették el. Nemcsak praktikusak voltak, hanem gyakran készítőjük, használójuk esztétikai érzékét és a szép utáni vágyát fejezték ki. Innen merítenek alkotómunkájuk során a kortárs kézművesek és népművészek. Az ő alkotásaikból láthatunk válogatást, amely vesszőből font kosarakat és pálinkáskészletet mutat be Gútáról és Deákiból, gyékényből készült kosarakat, táskákat, fésűtartót Csallóközaranyosról és Gútáról, kukoricacsuhéból font táskát Vágáról, kosarakat és alátéteket Naszvadról. A második teremben a hagyományos házi munkákat, a lakóházat, a családi életet, a népszokásokat és népviseletet mutatjuk be. A vászonkészítéshez szükséges kenderfonál előállítása az egész nyelvterületen zált virágmintákat ábrázoló hímzés díszíti mindkét végén gazdag rojtozással. A 20. század közepéig egyes ruhadarabok megvarrására is a kendervásznat használták. A gímesi női ing és férfigatya ennek alkalmazását mutatja be. A paraszti társadalomban a család életterének központjában a lakóház állt, amely általában két-, illetve háromosztatú (első szoba - pitvar - hátsó szoba vagy kamra) volt, ahol gyakran egy családban 3-4 generáció élt együtt. Ez a tény meghatá-Étel, ital, álom..
