Új Szó, 2019. március (72. évfolyam, 51-76. szám)

2019-03-07 / 56. szám

16| ISKOLA UTCA 2019. március 7. | www.ujszo.com Gelle Örökös Pedagógusa BESZÁMOLÓ Az Egyházgellei Alapiskola szülői szövetsége és az iskola tan­testülete negyedik alkalommal adta át idén az Örökös Pedagógus címet. Az Örökös Pedagógus címmel tiszteletünket, szeretetünket és megbecsülésünket fejezzük ki azoknak a helyi pedagógusoknak, akik sokéves munkájukkal nyo­mot hagytak az iskola és diákjai Kovács Mária az. iskola pedagógusa 1973-tól 2019-ig Kovács Mária 1973-tól 2019-ig volt az iskola pedagógusa (Fotó: EAi) életében. Eddig már három egy­házgellei oktatónk kapta meg ezt az elismerő címet: Major Dezső, Sidó Irma és Csánó Angéla. Ezt a szép hagyományt folytatva idén újabb arckép került fel az iskola előcsarnokában levő emléktáblá­ra. Környékünkön egyedülálló ez a kezdeményezés, így örömmel tölt el bennünket, hogy a szülők és az iskolabarátok körében is jó vissz­hangra talált, szép számmal kap­csolódtak be a szavazásba és a jö­vőbeli díjazottak ajánlásába is. A novemberi szavazáson a nyugdí­jas, de még mindig aktív Kovács Mária matematika-kémia szakos tanító néni kapta a legtöbb szava­zatot. Az Örökös Pedagógus címet a hagyományokhoz híven az isko­la szülői bálján, február 2-án adtuk át, ahol családja körében köszönt­hettük a díjazottat. A róla készült portréfilmet az iskola és a szülői szövetség Facebook-oldalán lehet megtekinteni, ahol őszintén vall az életéről, tanári pályájáról és arról, hogyan lehet a matematikát jól ta­­nitani. „A gyerekekben mindig keressük meg a jót!” - tanácsolja Kovács Mária tanító néni, akinek jó egészséget és hosszú, békés éveket kívánunk. Dr. Rácz Beáta igazgatóhelyettes Álhírek és dezinformácié Az álhírek a közösségi média térnyerésével teljesen hétköznapi részévé lettek mindennapjaink­nak. A jelenség a nagy horderejű makrofolyamatokat befolyásoló tényezővé is vált. Elég csak az amerikai elnökválasztásokra vagy a brexitszavazásra gondolni. Ezért a világban való tájékozódáshoz ma már nemcsak a különböző médiu­mokhoz, így a közösségi oldalak közvetítette portálokhoz való hozzáférés, hanem az általuk to­vábbított információ szelektálá­sának képessége is nélkülözhetet­len. Ez a képesség teszi ki annak a jelenségnek az egyik fő alkotóele­mét, amit összefoglalóan média­tudatosságnak is nevezünk. Az álhírek, dezinformációk el­leni védőoltás, ahogy a járványok elleni vakcina is, akkor a leghatá­sosabb, ha a megfelelő életkorban adják be. így a médiafogyasztási szokásaikat éppen kialakító fiata­lok számára nagyon fontos, hogy útmutatást kapjanak a hírek és ál­hírek világában való tájékozódás­hoz. A Trafik.sk csapata azt a célt tűzte ki maga elé, hogy több szlovákiai magyar gimnáziumot meglátogat­va érthető és használható módon adja át azt a tudást, amely segít el­kerülni a média világában egyre csak szaporodó csapdákat. Az ál­hírek, manipulált információk je­lentette veszély ugyanis senkit sem kímél. A foglalkozásokon a diákok példákon keresztül ismerhetik meg, melyek a dezinformációk jellegze­tes ismertetőjegyei, és milyen típu­saival találkozhatnak leggyakrab­ban. A „migránsáradatof ’ vizioná­ló, hamisított képek mellett a ki­sebbségek, így például a romák el­leni gyűlöletkeltést célzó manipu­lált információk leleplezésében is részt vehetnek a tanulók. A workshop fontos része egy teszt, amit a diákjaink a foglalko­zás előtt és után is kitöltöttek. A két mérés arra szolgált, hogy a fog­lalkozást előkészítő csapat megál­lapíthatta, milyen szinten növeke­dett a tanulók médiaismereti kom­petenciája. A pedagógiailag jól felépített órán Finta Márk publi­cista használható tudást adott át másodikosainknak, amivel jobban tájékozódhatnak a média világá­ban. A kezdeményezést a Kisebb­ségi Kulturális Alap támogatta. Králik Zsuzsanna Selye János Gimnázium Komárom Fontos a médiaismeret és a médiatudatosság (Fotó: Shutterstock) Szavalóverseny a magyar széppróza napján (Fotó: EUAI) BESZÁMOLÓ A komáromi Eötvös Utcai Alapiskola diákjai a magyar széppróza napját a magyar irodalom alkotásainak megszólaltatásával tettók emlókezetessó. A XXVIII. Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny iskolai for­dulójára Jókai Mór, a nagy mese­mondó születésnapján, február 18- án került sor. Az országos vers- és prózamondó verseny az egyik legrangosabb te­hetségkutató versenyünk, így a szervezőbizottság nagy figyelem­mel készíti elő az iskolai fordulót. A versenybe benevezett 57 diák elő­adását az előadó-művészet rangos képviselői - Baranyai Annamária, a budapesti Madách Színház szín­művésze, valamint Kiss Szilvia és Gál Tamás, a Csavar Színház színművészei - bírálták, értékelték. A Tompa Mihály Vers- és Próza­mondó Versenynek iskolánkban nagy hagyománya van. Büszkén mondhatjuk el, hogy az évek folya­mán kis tehetségeink mindig ott vol­tak és bizonyítottak Rimaszombat­ban az országos fordulón. Az iskolai verseny egyes kategóriáit az előző év legsikeresebb, díjazott diákjai — Jan­csik Lilien, Maczkó Farmi, Majer Jázmin, Fónad Lili, Bállá Kiara Pris­cilla — nyitották meg, ők vala­mennyien a későbbi fordulókban kapcsolódnak be a versenybe. A gondos felkészülés, a sok-sok gya­korlás meghozta az eredményét, az ünnepet valóban ünneppé tette, a megszólaltatott művekbe az ifjú elő­adók beletették szívüket-lelküket. Valamennyi bemutatkozás élményt jelentett mind a szakmai zsűrinek, Az ifjú szavalóka zsűri tagjaival mind a közönség soraiban helyét foglaló érdeklődő szülőknek, nagy­szülőknek s nem utolsósorban a ver­senyzőknek, akik egymás produkci­óinak meghallgatásával is tapaszta­latot gyűjtöttek. A versenyzők, ahogy mondani szokás, nehéz helyzetbe hozták a szakmai zsűrit, amelynek döntenie kellett, hiszen a következő fordulóban kategóriánként három diák képviselheti az iskolát. Baranyai Annamária, Kiss Szilvia és Gál Tamás döntése alapján az is­kolai forduló díjazottjai: Mácsik Bence, Polák Lydia Hanna, Polgár Kitti, Pipper Sofia, Novotny Liana, Mészáros Sára, Demeter Shea Ale­xa, Kovács Lilla, Balázs Katalin, Molnár Hunor, Pasztorek Fanni, Su­ba Kata, Horváth Lisa, Madari Han­na, Fónad Lili, Kocsis Nikolett Fri­derika, Pinke Marián, Jelen Jázmin, Horváth Noémi. Az iskola vezetősége nevében ez­úton is köszönetét mondunk a szak­mai zsűri tagjainak, hogy elfogadták meghívásunkat, személyre szabva értékelték diákjaink előadását, a to­vábbi fordulókhoz a még jobb telje­sítmény érdekében jó tanácsokkal látták el őket. Valamennyi résztvevőnek és dí­jazott versenyzőnek gratulálunk, a következő fordulóhoz nagyon sok sikert kívánunk! Kovács Tünde az Eötvös Utcai AI igazgatóhelyettese Nagymegyeri diák esszéírói sikere Csóka Annamária az első díjjal strasbourgi tanulmányutat is nyert (Fotó: nka) Csóka Annamária nyerte a fődíjat a „Bosakova Skola 2019" nemzetközi esszópályázaton. Százötven évvel ezelőtt, 1869. de­cember 10-én született Michal Bo­­sak, a közismert szlovák származású amerikai-európai bankár és mecé­nás. A kerek évforduló alkalmából a Michal Bosak Társaság nemzetközi esszéíró versenyt hirdetett meg cseh­országi és szlovákiai alap- és közép­­iskolás tanulók számára. A „Bosako­va skola 2019” verseny résztvevői­nek feladata egy korunk iskolájáról szóló, lebilincselő, kreatív ötleteket felvonultató esszé megírása volt szlovák vagy cseh és angol nyelven. Csóka Annamária - a Nagy­megyeri Kereskedelmi Akadémia szlovák tannyelvű III. A osztályának tanulója - egy művészi igénnyel megírt, kritikus hangvételű esszével indult a versenyen. „Vykrajovacky na pemícky a fetisizmus nasadzova­­nia ciapok rovnakej vefkosti” című munkája lényegében a mai, de még sok tekintetben a régi elveken ala­puló oktatási rendszer kritikája. Az esszé stílusa és mondanivalója mély benyomást tett az értékelő bizottság­ra, így saját kategóriájában jelölték a döntőbe, ahol a legjobb tíz alkotás versengett a fődíjért. A döntő és az azt követő ünnepé­lyes eredményhirdetés január 25-én Pozsonyban, a Szlovák Nemzeti Bank épületében volt. A zsűri négy kategóriában - a szlovák és cseh ala­piskolák, illetve a szlovák és cseh kö­zépiskolák kategóriájában - hirdetett győztest. Nagy örömünkre a szlová­kiai középiskolások versengésében diákunk, Csóka Annamária nyerte el a fődíjat és egyúttal a győztesnek járó strasbourgi tanulmányutat, melyre február 11-15-én került sor. A „Bosakova skola 2019” esszéíró verseny zárórendezvényét a strasbourgi tanulmányút után ren­dezték. A győztes munkákat maguk a szerzők mutatták be, olvasták fel egy pozsonyi tehetséggondozó isko­la és egy nagyszombati elektrotech­nikai szakközépiskola tanulóinak. Az esszék felolvasása mellett Rudolf J. M. Bosak mérnök, a híres amerikai-európai bankár távoli ro­kona ismertette további versenyek­kel kapcsolatos terveit, valamint Mi­chal Bosak egykori sikertörténetét. Csóka Annamáriának gratulálunk akiváló eredményhez, és további írói sikereket kívánunk neki. Kosa Katalin, az iskola tanára

Next

/
Oldalképek
Tartalom