Új Szó, 2019. február (72. évfolyam, 27-50. szám)
2019-02-26 / 48. szám
2 KÖZÉLET 2019. február 26. | www.ujszo.com A bér emelésével az állam járna jól 600 eurós minimálbérből 508 eurós nettó fizetés járna ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Erik Tornái képviselő szerint a Smer jövőre 600 euréra emelné a minimálbért. Martin Hoéták, a Munkáltatók Országos Uniójának (RÚZ) titkára szerint a bruttó minimálbér emelése nem előnyös sem a munkáltatóknak, sem a munkavállalóknak. Ján Richter (Smer) munkaügyi miniszter egyelőre nem erősítette meg Tomás szavait, úgy véli, túl korai találgatásokba bocsátkozni, hiszen először a szakszervezeteknek kell megegyezniük. Ha a tárgyalások nem zárulnak eredménnyel, a munkaügyi tárca kidolgozza saját javaslatát. A Híd is korainak tartja a minimálbér emelésével kapcsolatos jóslatokat. „Főleg, hogy ez a kijelentés csak a sajtóban, és nem a koalíciós tanácson hangzott el“ - tájékoztatott Debnár Klára, a párt szóvivője. A dolgozói szakszervezetek szerint szükséges, hogy a minimálbér elérje a 600 eurót, de nem szeretnék, ha ez politikai nyomás hatására történne. Egyelőre bíznak a tárgyalásokban. Képlet kellene Martin Hosták, a Munkáltatók Országos Uniójának (RÚZ) titkára szintén el szeretné kerülni, hogy a politikusok saját céljaikra használják fel a minimálbér kérdését. „Azon dolgozunk, hogy a tárgyalások köztünk, és a munkavállalók közt dőljenek el. Ha mégsem sikerül megegyeznünk, akkor véleményem szerint egy olyan matematikai képlet bevezetésére lenne szükség, mely a legfontosabb gazdasági tényezőket figyelembe véve kiszámolná a minimálbér nagyságát” - magyarázta Hosták. Az ellenzéki SaS szintén a matematikai képlet bevezetésében látja a megoldást. „Meg vagyunk győződve, hogy a képlet lenne a legigazságosabb módszer a minimálbér meghatározására, nem pedig a Smer politikai népszerűsége. Ugyanis, ha a Smer szavazóinak száma csökken, hirtelen elkezd növekedni a minimálbér” - mondta lapunknak Róbert Bucek, a párt szóvivője. Az állam járna a legjobban Martin Hosták megjegyezte, hogy 600 eurós minimálbérrel nem feltétlenül a dolgozók járnának jól. „Fontos, hogy bruttó összegről beszélünk. A munkavállalók ilyen esetben a számlájukra 508 euró nettó fizetést kapnának. Viszont az adó miatt ez a munkáltatóknak 860 eurós kiadást jelent, vagyis ebből 350 az államkasszába folyik. Ha a politikai hatalom azt szeretné, hogy a munkavállalók nagyobb fizetést kapjanak, érdemes lenne a nettó fizetéseken emelni. Ez a dolgozók számára is nagyobb pénzt jelentene, számunkra pedig kisebb költségeket” - tette hozzá a RÚZ titkára. Elbocsátások is jöhetnek Vladimír Báláz közgazdász szerint Szlovákia gazdaságának a jelenlegi fejlődés mellett nem okozna problémát a minimálbér megemelése. Akkor lennének gondok, ha a gazdasági fejlődés megtorpanna. Hosták szerint ez az év második felében be is következik. „Érdemes megnézni Németországot, ahol már érezhető a visszaesés. Szlovákia fejlődése pedig nagy mértékben függ a német gazdaságtól. Ebben az esetben pedig tömeges elbocsátásokra lehetne számítani, hiszen a cégek nem bírnák fedezni a fizetésekre szánt kiadásokat” - jelentette ki a RÚZ titkára. (nar, Pravda, TASR) Martin HoSták, a Munkáltatók Országos Uniójának (RÚZ) titkára szerint a minimálbéremeléséből nem feltétlenül a dolgozók járnak jól (TASR-felvétel) Matecná nem reagál a kritikára RÖVIDEN Kováöik visszaadja a szociális lakást Pozsony. Dusán Kovácik speciális ügyész tegnap közölte Pozsony-Ruzinov városrész polgármesterével, Martin Chrennel, hogy néhány héten belül felbontaná az önkormányzati lakásról szóló bérleti szerződését. Kovácik 2006-tól bérel egy 45 négyzetméteres városi bérlakást az önkormányzattól, holott egyáltalán nincs ráutalva. A bérleti szerződést eddig valamennyi polgármester minden további nélkül meghosszabbította. Azt, hogy a speciális ügyész mennyit fizetett a lakásért havonta, még az önkormányzati képviselőknek sem sikerült kideríteni. (denníkN, ie) Eljárás a jegybank emberei ellen Pozsony. A pénzügyi rendőrség nyomozója hivatali hatáskörrel való visszaélés gyanújával indított eljárást a Szlovák Nemzeti Bank (NBS) ügyvezetői ellen. A szóban forgó személyek a gyanú szerint különösen súlyos bűncselekményt követtek el azzal, hogy jogellenesen döntöttek az egyik biztosítót érintő vagyoni zárlatról. Ha bebizonyosodik, hogy az 55 éves Ivan B. és a 47 éves Monika I. gyanúsított bűnös, 10-től 20 évig terjedő börtönbüntetést kaphat. A terheltek szabadlábon védekezhetnek. (TASR) ÖSSZEFOGLALÓ A földek fölaprózottságát, a más uniós tagállamokhoz viszonyított alacsonyabb agrártámogatásokat, ás a gazdák által előállított termékek alacsony hozzáadott értékét tartja a hazai mezőgazdaság legnagyobb problémájának az ellenzéki SaS. Pozsony. A párt szerint Gabriela Matecná (SNS-jelölt) mezőgazdasági miniszternek el kellene kezdenie teljesíteni az elégedetlen gaz-ÖSSZEFOGLALÓ Szombat reggelig lehet még közvélemény-kutatásokat közölni az államfőválasztásokkal kapcsolatban. Ekkor veszi kezdetét a kéthetes moratórium a felmérésekre. Pozsony. A moratóriumot még a Robert Kalinák vezette belügyminisztériumjavaslatára fogadta el az egyszínű Smer-kormány. Az utolsó közvélemény-kutatást szombat reggel hat óráig lehet közzétenni, a polgároknak így közvetlen a választások előtt két héttel korábbi adatok állnak majd csak a rendelkezésükre. dák követeléseit. A gazdák legutóbb múlt héten, immár másodszor tiltakoztak az ágazatban uralkodó állapotok miatt a fővárosban. Matecná bűnözőknek nevezte őket, s nem volt hajlandó tárgyalni a Mezőgazdászok Kezdeményezésének képviselőivel. Többször kijelentette, követeléseiket egy kivételével már teljesítette a tárca. „Kezdettől azt szorgalmazzuk, hogy az összes folyamat, beleértve az egyenes kifizetéseket is legyen átlátható. Felszólítom a minisztert, teljesítse a gazdák követeléseit, nem igaz ugyanis, hogy azok teljesültek volna. Nem teljesült az a követelés, A Denník N információi szerint a mérvadó közvélemény-kutató ügynökségek addig még több felmérést is elkészítenek. Az elsőt például szerdán este kellene közölnie a TA3 hírtelevíziónak, amely a kutatást az AKO ügynökségnél rendelte meg. Ez alapján fogja a tévé eldönteni, milyen sorrendben hívja meg majd a választások előtti vitaműsorokba az egyes jelölteket. A Focus ügynökségnél rendelt meg felmérést az OEaNO is, az ügynökség ezen kívül készít még egyet, ám a megrendelő nevét nem akarta elárulni, mondván: a kliens még nem döntötte el, hogy nyilvánosságra hozza-e az eredményeket vagy sem. Igor Matovic, az OEaNO elnöke pénteken akarja nyilvánosságra hogy az egyenes kifizetéseket kizárólag olyan személyek kapják meg, akik igazolni tudják, hogy jogviszonyuk van az adott parcellához. Nem teljesült az a követelésük sem, hogy a projekteket ne szubjektív módon bírálják el, és a sikeres projekteket benyújtók névsora sem nyilvános” - mutatott rá Jármila Halgasová (SaS). Az ellenzék szerint az agrárminiszter az EP képviselők ajánlásait sem tartja szem előtt. Az ellenzék azt szeretné elérni, hogy a tárca a földrendezésről szóló stratégiai dokumentumot széles politikai egyeztetést követően dolgozza ki, részben hozni a felmérés eredményét. A negyedik felmérést a Denník N lap szerint az államfőjelöltek egyike rendelte meg, aki ugyanúgy fontolgatja, nyilvánosságra hozza-e az eredményeit, ha azokat szombat reggelig megkapja az ügynökségtől. A szavazókörökből kilépő választók megkérdezésén alapuló felmérés (exit poll) az államfőválasztás első fordulóján úgy tűnik nem lesz, eddig ugyanis senki nem rendelt meg ilyet a szlovákiai ügynökségeknél. Az eddigi utolsó felmérést tegnap közölte az MVK ügynökség, amely az utóbbi időszakokban csak elvétve szokott választási közvéleménykutatásokat készíteni, ez utóbbit a zoznam.sk hírportál rendelte meg. Eszerint az elnökválasztások első azért, mert a kommaszációra, azaz a földek egyesítésére csupán 2020 után kerül sor. A gazdák szerint az egyik legnagyobb problémát a földek felosztottsága jelenti, melyek az örökösödési törvények miatt osztódnak. A földegyesítés viszont több millió eurót emészthet fel, melyet az államnak kell állnia. Gabriela Matecná nem volt hajlandó reagálni az ellenzéki párt felvetéseire, helyette azzal vádolta meg az SaS-t, hogy a különböző törvénymódosítások jóváhagyásakor nem járul hozzá, hogy Szlovákia az élelmiszer szempontjából önellátó és konkurenciaképes legyen. (TASR, ie) felmérés lesz fordulójában a Smer által támogatott Maros Sefcovic (30,3%) vezet, de a második helyen már a Progresszív Szlovákia által támogatott ; Zuzana Caputová (19,4%) áll. A ; többi jelölt eredménye a követke- i zőképp alakult: Róbert Mistrík 14,2%, Stefan Harabin 8,3%, Frantisek Miklosko 7,3%, Marian Kotleba 6,5%, Bugár Béla 6,3%, Milan Krajniak 3,1%, Eduard Chmelár 1,7%, Menyhárt József 1,6%, Róbert Svec 0,5%, Martin Dano 0,3%, Ivan Zuzula 0,2%, Bohumila Tauchmanová 0,1%, Juraj Zábojnik 0,1%. További 15% százalék pedig ; még nem döntötte el, hogy kire szavaz. A kutatást még Menyhárt visszalépése előtt készítették. (dem, TASR, Zoznam.sk) Államföválasztás: szombatig még négy