Új Szó, 2019. február (72. évfolyam, 27-50. szám)
2019-02-14 / 38. szám
10| SZOLGÁLTATÓ OLDAL 2019. február 14. | www.ujszo.com Januártól rosszabbak a lakástakarék feltételei ÖSSZEFOGLALÓ Ingatlanvásárlás, -átalakítás vagy építkezás céljából a jelzáloghitel mellett sokáig a lakás-takarékpénztári hitel számított a második legelőnyösebb kölcsönnek. Idén januártól változtak az utóbbi feltételei, a termék így nem mindenki számára elérhető. Egy átlagos család 10-15 évente felújítja a lakását, házát, kisebb átalakításokat pedig akár 5 évente is be szoktak tervezni. Akinek nincs elég megtakarított pénze, e célból felvehet valamilyen kölcsönt. Akinek viszonylag nagyobb összegre - legalább 10-15 ezer euróra, vagy ennél is többre - lesz szüksége, annak a legelőnyösebb megoldás a jelzáloghitel lehet. Az egyéb kölcsönökhöz képest az összes bankban a legalacsonyabb kamatlábbal kínálják, és hosszabb a futamideje. Ugyanakkor sokan ódzkodnak attól, hogy pár évre, esetenként akár évtizedekre zálogba helyezzék az ingatlanukat - ehelyett, ha egyébként nem sürgős a rekonstrukció vagy a saját ingatlan vásárlása, és várhatunk pár évet, megérheti lakás-takarékpénztári hitelt intézni, előtte azonban takarékoskodnunk kell, miközben állami prémiumban is részesülhetünk. A jelzáloghitel mellett sokáig a lakástakarékpénztári hitel volt a második legnépszerűbb kölcsön. Tavaly ősszel a politikusok 25 év után megváltoztatták az utóbbi feltételeit, aminek következtében idén január 1- jétől már kevésbé előnyös, és nem mindenki számára elérhető termékké vált. Ugyanakkor szakértők szerint még mindig vonzó lehet sokak számára, egyeseknek továbbra is jobban megérheti a jelzáloghiteinél. Állami prémium Az egyik gyökeres változás az állami prémium nyújtásának a feltételeit érinti - az év elejétől nem mindenki jogosult rá. 2019. január 1- jétől csak az a pénztártag kaphatja meg, akinek a bevétele nem haladja meg az átlagkereset 1,3-szorosát. Vagyis csak az jogosult állami prémiumra, aki havonta nem keres többet 1300 eurónál. Ez a szigorítás nemcsak az új, az idénjanuár 1-jeután aláírt, hanem a régi szerződésekre is Már kevésbé előnyös a lakástakarék vonatkozik, kivéve a 18 évnél fiatalabb gyerekek nevére kötött szerződéseket. A gyerekek továbbra is kaphatnak állami prémiumot, és egyszerre több családtag is takarékoskodhat, e téren nincs semmilyen megkötés. 70 euró 2800 euróért Változott az állami hozzájárulás összege. Tavaly a prémiumot az egész évi betétek 5%-aként számolták ki, miközben legfeljebb 66,39 euró volt. 2019-ben az állami prémium az egész évi betétek 2,5%-a, legfeljebb 70 euró. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ha a lakás-takarékpénztárba 2019-ben összesen 1000 eurót utalunk át, az államtól legfeljebb 25 eurót kaphatunk. Ahhoz, hogy valaki megszerezhesse a maximális 70 eurót, évente legalább 2800 eurót kell összespórolnia. Ezzel az intézkedéssel kialakult egy paradox helyzet: a pénztártagnak elég keveset kell keresnie ahhoz, hogy jogosultságot szerezzen az állami prémiumra, ugyanakkor ahhoz, hogy megkaphassa a maximális összeget, dupla annyit kell összespórolnia, mint a régi szabályok szerint. Fél évtől 35 euró Tavaly decemberig érvényes volt, hogy ha az ügyfél a naptári év végén írta alá a szerződést, és a takarékpénztár számlájára szinte az utolsó pillanatban átutalt egy meghatározott összeget, akkor is jogosultságot szerzett a teljes állami prémiumra. Idén januártól új szabály lépett életbe: aki a naptári év második felében köt szerződést, és csak akkor kezd el takarékoskodni, már csak az állami prémium felét kaphatja meg. Ez azt jelenti, hogy ha júliusban vagy később szerződünk a kiválasztott lakástakarékkal, az adott évben az államtól legfeljebb 35 euróra számíthatunk. A követ(TASR-felvétel) kező években természetesen már járhat a teljes összeg, azaz a 70 euró, illetve a megtakarítások 2,5%-a. „Barátságos spórolók" Az új szabályok szerint 6 évnél hosszabb ideig nem lehet takarékoskodni, illetve aki 6 év után nem használja fel a pénzét, kölcsönt sem igényel, és továbbra is spórolni akar, megteheti, de állami prémiumra már nem lesz jogosult. A régi törvény megengedte, hogy aki akart, 6 évnél hosszabb ideig is takarékoskodhatott, és 6 év után is kaphatott állami támogatást - ezeket az ügyfeleket szokták „barátságos spórolóknak” becézni. Mostantól 6 év után nem éri meg a lakás-takarékpénztárban hagyni a pénzt. Kizárólag lakáscálok A lakástakarékot alapvetően ingatlan vásárlására, építésére, átalakítására szokták felhasználni, ugyanakkor a 2018 decemberéig érvényes szabályok szerint az ügyfél 6 év spórolás után kérhette a befizetések kifizetését a felhasználási cél dokumentálása nélkül is. Erre mostantól nincs lehetőség. Január 1-jétől a lakástakarékot kizárólag lakáscélokra lehet felhasználni, ellenkező esetben megszűnik a jogosultság az állami prémiumra. Ez azt jelenti, hogy 6 év spórolás után is számlákkal vagy adásvételi szerződéssel kell igazolni, hogy az összegből mit finanszíroztunk. Ez a változás a régi szerződéseket nem érinti, csak a 2019.január 1-jeután aláírtakat. Áthidaló kölcsön A lakás-takarékpénztáraktól felvehető áthidaló vagy ún. köztes kölcsön, ami egyfajta előleg azoknak, akik még nem szereztek jogosultságot a rendes hitelre, mert még nem telt le a megtakarítási időszak, illetve még nem fizették be a szerződésbe foglalt célösszeget. Az áthidaló kölcsön magasabb éves kamattal jár egészen addig, amíg az ügyfél jogosulttá válik rendes hitelre. Fontos változás, hogy amíg az ügyfélnek áthidaló kölcsöne van, nem jogosult állami prémiumra. Korábban ilyen esetben is járt az állami támogatás. A szigorítás szükségességét azzal indokolták, hogy a lakás-takarékpénztári hitelek 90%-át éppen az áthidaló kölcsönök képezik, és már-már úgy tűnt, hogy az állam a prémiummal kommersz kölcsönök nyújtását támogatja, nem pedig az előnyös lakástakarékokat. (sza) A legfontosabb változások ► Azállamiprémium70euró. ► Aki a 2. fél évben köt szerződést és utalja át a pénzt a számlára, legfeljebb 35 euró állami prémiumot kaphat. ► Az jogosult állami prémiumra, aki kevesebbet keres 1300 eurónál. ► Csak az kapja meg a teljes állami prémiumot, aki évente legalább 2800 eurót utal át. ► 6 év spórolás után nem jár az állami prémium. ► Áthidaló kölcsön esetén sem jár az állami prémium. Mi éri meg jobban? Néhány hasznos tudnivaló B.SZENTGÁLI ANIKÓ A közelmúltban a kormány szigorította a jelzáloghitelek merítésének a kritériumait, így felmerül a kérdés: a lakástakarékot szabályozó törvény módosítása után mi éri meg jobban, a lakástakarék vagy a jelzáloghitel? Szakemberek szerint mindkét hiteltípusnak egyaránt van előnye és hátránya, illetve mindenkinek más megoldás az előnyösebb. A jelzáloghitel ingatlannal biztosított kölcsön, viszonylag gyorsan elintézhető. A lakás-takarékpénztári hitel egy államilag támogatott termék, amelynek a célja előteremteni a pénzeszközöket az ingatlanvásárlásra, építkezésre vagy felújításra. Aki azonnal akar lakást, házat venni, jelzáloghiteit vehet fel. Aki tud várni, van ideje spórolni, választhatja a lakástakarékot. A jelzáloghitel legnagyobb előnye a gyorsaság: aki teljesíti a feltételeket, akár 2-3 héten belül pénzhezjut. A kamatlábak ráadásul nagyon alacsonyak, van lehetőség a későbbi átfinanszírozásra, a 18-35 év közöttiek pedig állami támogatású, előnyös jelzáloghiteit igényelhetnek. A lakás-takarékpénztári hitel az állami prémiumnak köszönhetően vonzó, és az ingatlant sem kell zálogba helyezni. Igaz, a prémium évről-évre csökken. A hitel kamatlába az egész futamidő alatt válto'zatlan, lehet kérni áthidaló kölcsönt, és a lakás-takarékpénztárak lehetővé teszik, hogy a kölcsönt idő előtt törlesszük, illeték nélkül. A lakástakarók egy megtakarítási lehetőség, amit elsősorban ingatlanvásárlásra, lakásfelújításra, -bővítésre vagy -átalakításra használhatunk fel. A havi megtakarítás segít a takarékoskodásban, ás hosszabb idő alatt nagyobb összeget is fel tudunk halmozni. Első lépésként el kell gondolkodni azon, hogy lakáscélú terveink megvalósításához nagyjából milyen időn belül mekkora összegre lesz szükségünk. A célösszeg meghatározása után kiválasztjuk a megfelelő lakás-takarékpénztárat, és megkötjük a szerződést. A szerződésbe foglalt minimális betéteket havi rendszerességgel kell átutalni, de van lehetőség rendkívüli, nagyobb betétekre is. A havi rendszeres befizetésekhez nemcsak betéti kamatot kapunk, hanem az állam is hozzáteszi a befizetett összeg 2,5%-át pluszban. Az állami prémium is kamatozik. Az ügyfél csak akkor vehet fel hitelű ha a számláján már megtakarított egy bizonyos minimális összeget. A lakás-takarékpénztár meghatározza azt az időszakot, amíg az ügyfél spórol egészen addig, amíg a számláján nem szerepel ez a minimális összeg. Ez az időszak 18-69 hónap lehet, a konkrét szerződéstől és terméktől függően. Amikor lejár a megtakarítási időszak, a befizetett összeg, az állami támogatás és a kamatok mellé felvehető a kedvező kamatú hitel. A lakás-takarékpénztári hitel maximális összege a szerződésbe foglalt célösszeg és a megtakarítási időszak alatt összespórolt tétel különbözete. Akinek gyorsan pénzre van szüksége, de még nem járt le a megtakarítási időszak, vagy a számláján még nem spórolta össze az előírt minimális összeget, igényelhet áthidaló, ún. köztes kölcsönt, ami magasabb kamattal jár, és az ügyfél ez esetben állami prémiumra sem jogosult. A hitel a következő célokra fordítható: ház építése, lakás, ház, telek vásárlása, ház vagy lakás karbantartása, felújítása, modernizálása, nem lakáscélú helyiségek vásárlása és átalakítása lakássá, a lakásszövetkezeti részesedés térítése, a lakással összefüggő korábbi kötelezettségek rendezése. (sza) JÖVŐ HETI TÉMA: A SERTÉSTARTÁS ÚJ SZABÁLYAI ■ HOL, MIT KELL BEJELENTENI ■ A KISZABHATÓ BÜNTETÉSEK lema: —" -—qp a lakástakarék új feltételei