Új Szó, 2019. február (72. évfolyam, 27-50. szám)

2019-02-14 / 38. szám

2019. február 14., csütörtök, 12. évfolyam, 6. szám Skócia fővárosa, London után, a második legnépszerűbb város Nagy-Britanniában (Fotó: Shutetrstock) Már Edinburghban is megsarcolnák a turistákat Turisztikai adót vezethet be Edin­burgh, elsőként Nagy-Britannia városai közül, hogy megpróbálja jobban kezelni a látogatók számának növekedésével járó hatásokat. A városi tanács - a skót parlament jóváhagyására váró - döntésének alapján az elfoglalt szálláshelyek után éjszakánként 2 angol font (mintegy 2,30 euró) átmenő ven­dégadót kellene fizetni. A testület számításai szerint a Barcelona és Róma példájára kivetett adóból évente 14,6 millió angol font bevételre tehetnének szert, és azt a helyi szolgáltatások és létesítmé­nyek javítására fordítanák Az Egyesült Királyságban Edingburghban volt a legmaga­sabb, ádagban 83,7 százalékos, a szállodák telítettsége 2017-ben. Mindazonáltal a turisztikai adó bevezetésének javaslata nem nyer­te el mindenki tetszését. A városi tanács felmérésének adatai szerint a szállásadóknak mindössze 51 százaléka támogatja az új teher bevezetését. „Nem ez a megfelelő idő arra, hogy új adót vessenek ki és még több bürokráciával sújtsák a kis­vállalkozásokat” — mondta Garry Clark, a kisebb cégek érdekeit képviselő szövetség vezetője. A hotelszövetségek szintén aggo­dalmaiknak adtak hangot amiatt, hogy egy gazdaságilag érzékeny időben különadót vessenek ki turistákra. A kérdéssel a skót kormány is foglalkozott az utóbbi három hónapban. Egy háttéranyagban megállapították, hogy a növekvő idegenforgalmi ágazat mintegy 206 ezer munkavállalót foglalkoz­tat, és jelentős gazdasági lehetősé­geket biztosít. (MTI) Új turisztikai attrakciók a horvát tengerparton Függőhíd épül a Krka­­kanyon felett, vala­mint egy panoráma üvegalagutat is kiala­kítanak a Sibeniktől nem messze lévő Primosten üdülővárosban. Kresimir Sakic, a Krkai Nemzeti Park igazgatója számolt be a 462,5 méter hosszú függő gyalogoshíd projektjéről, amely a Krka-kanyon felett köti össze Necven és Trosenj középkori várakat. A harmadik leghosszabb gyalogoshíd lesz a világon, és a második leghosszabb Európá­ban. A híd 140 méter magasan függ majd, ötvözve a kilátó és a gyalogút szerepét, valamint a környezet és a szinte érintetlen természet élményét nyújtja az odalátogatók számára. Kresimir Sakic a sajtónak elmondta: a függőhíd lesz a fejlesztési projektek és a látogatói infra­struktúra kiépítésének koronája, fordulópont a közeli járások és községek számára, ami felgyor­sítja a fejlődést és tovább növeli a térség vonzerejét. A tibeti stí­lusú függőhidat másfél-két éven belül kezdik építeni, attól függő­en, hogy mikorra sikerül kijárni az építési engedélyt és elkészíteni a teljes dokumentációt. A tájba való beilleszkedés miatt egy viszonylag laza szerkezetű függőhíd építését tervezik. A híd szélessége 160 centiméter lesz, amely teljesen megfelel a kétsávos gyalogutak szélességének. Harminchat kilométerrel lejjebb, Primosten városában az ottani önkormányzat egy hatvan méter hosszú és hat méter széles pa­­noráma-alagút építésébe fogott, ami a tengerszint alá, 18 méter mélységbe kalauzolja el a turis­tákat. A nem mindennapi séta során üvegfalon keresztül lehet majd megcsodálni az élővilágot. A városi tanács az idei költség­­vetésben mintegy másfél millió eurót hagyott jóvá a projekt kivitelezésére. A Porat-öbölben épülő alagútban a tervek szerint egy víz alatti étterem is helyet kap majd a jövőben, így a város felveheti a versenyt a világ leg­népszerűbb üdülőhelyeivel is — olvasható a városi önkormányzat honlapján. (MTI) Primostenben víz alatti panoráma-alagutat építenek (Fotó: Shutterstock) Aki az utóbbi időben keresett már hotel­szobát a különböző szálláskereső oldala­kon, az bizonyára már találkozott az „aduit hotel”, azaz felnőtt szállás kifejezéssel. De mit jelent ez, és miért kapja ezt a jelzőt egy szálloda? Nem biztos, hogy azért, amire elsőre gondolunk. Talán sokan a szexu­alitásra gondolnak, hiszen, ha valami­lyen szó elé odake­rül a felnőtt szó, az általában az erotikával, szexszel hoz­ható kapcsolatba - ilyen például a felnőtt bolt (szexuális segédezközök boltja) vagy a felnőtt tartalom is. Ugyanakkor a felnőtt hotel egy tel­jesen más koncepció alapján műkö­dik. Ma már egyre több ilyen, fel­nőtt szálloda van a világban, de már a régiónkban - így Magyarországon és Ausztriában - is több üyen hotel várja vendégeit. A koncepció lénye­ge, hogy a hotel vendégei nem le­hetnek fiatalabbak, mint 18 évesek - azaz ezekből a szállodákból a gye­rekek ki vannak zárva. Aki járt már gyerekekkel teli hotelben, az tudja, hogy ezek a hotelek a gyerekektől hangosak. Ám sokan vannak, akik pihenni, relaxálni szeremének egy szállodában, éppen ezért számukra zavaró a gyerekzaj - erre éreztek rá a „felnőtt” hotelek, hiszen azokat a vendégeket szeretnék megszólítani, Mi történik egy „felnőtt” hotelben? akik csendben, gyerekmentesen szeremének pihenni. És paradox módon, lehet, ezek éppen azok a szülők, akik otthon több gyereket nevelnek, de ha pihenni vágynak, akkor - ha már a saját gyerekeiket otthon hagyták - nem hiányzik ne­kik más gyerekek zaja. Ebből is látszik, hogy a felnőtt ho­tel egy jól körülírható célcsoport számára lehet ideális választás, azoknak, akik a felnőttek között szeremének megszállni egy hotel­ben. Legyen szó tengerparti hotel­ről, wellness-szállodáról, vagy akár klasszikus, városi hotelről. A cél­csoport között vannak fiatal párok, nászutasok, szülők, akik gyerekek nélkül pihennének, egyéni utazók, baráti társaságok stb. Ma már több tengerparti, sőt, all inclusive ellátást kínáló szálloda is felismerte, hogy a célcsoport egyre nagyobb, és mind többen igénylik a gyerekmentes hoteleket, nyaralást, pihenést. E sorok írója egy félig felnőtt ho­telben szállt meg, a szálloda egyik része, valamint bizonyos éttermek csak a 18 éven felüliek számára voltak nyitva - a másik étteremben pedig a családok, a gyerekek ettek. Míg a 18+-OS étteremben szőnyeg, kellemes zene, nyugalom várta a vendégeket, addig a másik étterem gyerekek zajától, néha sírásától, hisztijétől zengett. Egy ilyen él­mény után már nem is volt kérdés, hova üljünk be reggelizni, ebédel­ni, vacsorázni. Ha a jövőben tehát a felnőtt hotel szókapcsolattal találkozik, akkor nem a szexualitásra kell gondolni (bár nyilván ezekben a hotelekben is előfordulnak a pámacsaták), hanem egy gyerekmentes, ricsajmentes pi­henésre - és lehet, éppen ön számára is ez egy vonzó ajánlat. Szabó Laci Soha ennyi turista nem járt még Magyarországon _________12. oldal

Next

/
Oldalképek
Tartalom