Új Szó, 2019. január (72. évfolyam, 1-26. szám)
2019-01-05 / 4. szám
Claudia Cardinale Még élvezi az életet volt a Cinecitta három gráciájának egyike. Lollobrigida és Sophia Loren mellett az olasz mozi hőskorszakának csodaszép világsztárja, az isteni CC: Claudia Cardinale. Ahogy Itália-szerte emlegették: La diva assoluta, vagyis a tökéletes díva. Guido, a filmrendező múzsája a 8 és Ví-ben. Tancredi szerelme A párducban. Minden férfi álma a Volt egyszer egy Vadnyugatban. Fellini, Visconti, Sergio Leone érzéki szépségű színésznője, Mastroianni, Delon, Charles Bronson partnere. Mára minden megváltozott, csak a filmek értéke változatlan. De sem a Cinecitta, sem ők hárman, Lollo, Loren és Cardinale nem olyanok már, mint régen. Egyvalamiben mégis CC vezet: az ő arcához nem ért szike, és minden bizonnyal már nem is fog. Az ítélkezzen hát felette, aki túl a nyolcvanon hasonlóképpen dacol az idővel. Akiben még annyi vitalitás van, mint benne. Aki továbbra is folyamatosan dolgozik Akiért még most is olvadoznak a férfiak Mély, füstös hangján hangosan szól a „Ciao!”. Nagy lendülettel, erős mozdulatokkal rendezi át a pesti luxusszálló interjúra kijelölt szobáját. Hajával nem sokat vacakolt, frizura semmi, szemöldöke vastag, fekete ceruzavonás, szeme alatt görbén firmák az odahúzott csíkok „Basta!” - gondolhatta a tükör előtt. Ennyi elég! Ami volt, elmúlt, most ez van, holnap már ennyi sem lesz! Claudia Cardinale bordópirosra festett ajakkal, nem kis életkedvvel, félig szívott cigarettával a markában. Olvastam egy önnek címzett, 1962-ben íródott rajongói levelet. „Fiatal vidéki férfi vagyok - így a feladó egy kis faluban lakom. Gazdagnak nem tartom magam, de állandó bevételem van. Hét tehenem finom tejet ad, mellettük harminchárom juhot is tartok A házam is szép, de... hiányzik valami, ami igazán boldoggá tenne. Drága Claudia, ha úgy akarná, a világ legboldogabb és legcsodálatosabb asszonya lehetne mellettem. Ha érdekli az ajánlatom, minél előbb válaszoljon, mert nagyon mély szerelmet érzek ön iránt Szívesen megkérném a kezét, ha engedné, de addig is, kérem, küldjön egy fényképet isteni testéről.” A feladó: Serge A., a Milánó melletti Longanesiből. Kedves, nem? Tudja, hány ilyen levelet kaptam? Rengeteget Nem csodálkozom. A modem olasz filmművészet igazi sztárja. Bár én a Cartoucheban és a Fitzcarraldóban is szerettem. De hadd kérdezzem előbb Luchino Viscontiról. Már csak azért is, mert nyáron ott jártam ischiai nyaralója kertjében, ahol ön is többször vendégeskedett, hiszen a maestro legszűkebb baráti köréhez tartozott Tizennyolc éves voltam, amikor először láttam őt. Szépségversenyt nyertem Tunéziában egy jótékonysági esten, és a fődíj egy velencei utazás volt, épp az ottani fesztivál idején. Viscontiról a Fehér éjszakákat vetítették, azzal nyert Ezüstoroszlánt. Történt mindez 1957-ben, és két évvel később már nála forgattam a Rocco és fivéreiben. Kis szerepem volt a filmben, egy bokszmérkőzés nézői között szorongtam, akik maguk is nagy bunyót csaptak. Mindenki püfölt valakit, én meg ott remegtem köztük, félve, hogy nekem is behúz valaki. Egyszer csak hallom Visconti hangját: „Nehogy leüssétek Cardinalét!” Pedig azt hittem, nem is lát a tömegben, erre kiderült, hogy vigyáz rám, nehogy bajom essen. Mindig ilyen kedves volt és figyelmes. Akkor is, amikor A párducot forgattuk. Na de a kert, amiről beszél! A fehér villa a tenger fölött! Engem is lenyűgözött. Szerettem azt a helyet. Visconti mindig örült, ha meglátogattam. Kedvelt engem. Ajándékokkal halmozott el. A párduc forgatása után egy Cartier márkájú táncrendet kaptam tőle drágakövekkel, smaragddal és gyöngyökkel díszítve. De őrzök tőle egy aranyszálakkal átszőtt indiai kendőt is. A Meghitt családi kör című filmjében egy emlékképben tűnök fel. Menyaszszonyi ruhában vagyok Visconti édesanyja. Látomásszerű jelenet, ingyen megcsináltam neki. Bárhová utazott, mindig hívott, hogy menjek vele, kísérjem el. Londonban együtt néztük meg Marlene Dietrich utolsó filmjét. Rómában közel laktunk egymáshoz, azért is volt köztünk ilyen szoros baráti kapcsolat. Visconti mindig csodás férfiak társaságában mutatkozott. Imádta Delont, Helmut Bergert, Nurejevet. Elegáns öltönyeihez hosszú kasmírsálakat hordott, a szépség megszállottja volt. Ha vacsorához ültünk Ischián, az asztalt csodás csipketerítő és szicíliai kerámiatárgyak díszítették, az evőeszközök ezüstből, a Virágok a vázában festői elrendezésben, valóságos művészi kompozíciók voltak. Visconti imádott vonattal utazni. A repülő csak az idejét rabolja az embernek, mondta. A vonaton kényelmesen berendezkedett, evett, ivott, olvasgatott, a tájban gyönyörködött. Ugyanakkor forgatott Fellininél a 8 és fö-ben, amikor A párduc szépséges Angelicáját játszotta Viscontinál. Hogyan lehetett ezt a kettőt összeegyeztetni? Maga a forgatás nem okozott gondot, inkább a sok hajfestés. A párducban majdnem fekete volt a hajam, a 8 és '/2-ben, Fellini kérésé-
