Új Szó, 2019. január (72. évfolyam, 1-26. szám)

2019-01-17 / 14. szám

KULTÚRA www.ujszo.com | 2019. január 17. 9 Élet egy másik Rómában Amatőr szereplők alakítanak nagyot, a rendezőről pedig kiderül, hogy remek operatőr is (Képarchívum) JUHÁSZ KATALIN A nők mindig egyedül marad­nak - mondja a film közepe táján a négygyerekes család­anya cselédjének. A társadal­mi ranglétra különböző fokain állé két nő sorsa hasonlé: mindkettőt elhagyták. A Roma azonban nem egy feminista kiáltvány, de még csak nem is a női emancipációról szól. A szeptemberi Velencei Filmfesz­tiválon debütáló alkotás elhozta a fo­­díjat, azóta sorra kapja az elismeré­seket (legutóbb a Golden Globe-on a legjobb rendezés és a legjobb külföl­di film díját ítélték neki) és verseny­ben van az Oscarért is a legjobb idegennyelvű film kategóriájában. Nagy kár, hogy nem vetítik moziban, mert megérdemelné a vásznat. Nem­csak a minősége, hanem egyedi han­gulata miatt is. A Netflixnek köszön­hetően viszont nem kell hazai bemu­tatóra várni, bármikor megnézheti, akinek van hozzáférése. Alfonso Curaón rendező ezúttal önéletrajzi elemekből építkezve Mexikóváros Roma nevű negyedé­ben töltött gyerekkorának emlékeit eleveníti fel. A főszereplő azonban nem ő, hanem a háztartási alkalma­zott, Cleo (Yalitza Aparicio). A tör­ténet 1970-71-ben játszódik, illetve pont egy év leforgása alatt. Az első húsz-huszonöt percben látszólag alig történik valami. A ka­mera Cleót követi (az operatőr szin­tén Alfonso Cuarón), aki teszi a dol­gát, egyszerre rutinosan és komóto­san. Felszolgál, leszed, mosogat, mos, felmos, közben a család éli az életét, mintha nem is érzékelnék a jelenlétét. Például összebújva té­véznek, miközben „láthatatlan ke­zek” behozzák a nasit, megtöltik a poharakat. Aztán az egyik gyerek, anélkül, hogy levenné a szemét a képernyőről, átöleli a körülötte mo­tozó Cleo vállát, és magához húzza. A rendező ilyen apró nüanszok­­kal, jóéjtpuszikkal, simogatásokkal mutatja, hogy a srácok családtagnak tekintik a lányt, aki szintén szereti a négy ördögfajzatot. Máskor viszont hosszan cseng a telefon a zsibongó nappaliban, de senki nem ugrik fel­venni, hiszen ez is Cleo dolga. Ő je-Családi idill, háttérben cseléddel lenti be, kit keresnek, majd spontán mozdulattal megtörli a kagylót kö­ténye sarkával. Általában a feleséget keresi a barátnője, és az elkapott mondatfoszlányokból a szolgáló­lány hamar összerakja a lényeget: a félj nem Kanadába utazott kutatni, hanem lelépett egy másik nővel. A Cleót játszó Yalitza Aparicio amatőr, ahogy a szereplők többsége. Maga a megtestesült sztoicizmus. Szinte csak megtörténnek vele a dol­gok. Például amikor „szerelme” azonnal faképnél hagyja, mihelyt fel­merül, hogy terhes lehet, Cleo ugyan­olyan rezzenéstelen arccal veszi ezt tudomásul, mint a kisebb földren­gést, amibe később belecsöppen. (Ekkor megtudhatjuk, mit szokás csinálni földrengés esetén Mexikó­ban: gyorsan letérdelni és imádkoz­ni). Nem dühös, nem háborodik fel, csak végtelenül szomorú, és arca azt sugallja, hogy „hiába, ezek ilyenek”. A filmtörténet legocsmányabb fa­képnél hagyási jelenete mellett itt találkozhatunk a legijesztőbb ful­­doklós jelenettel is. Nincs drámaira vágva, mint az szokás, sőt egyetlen hosszú snitt az egész, három gye­rekszereplővel és egy úszni nem tu­dó nővel. Még a tenger is úgy hábo­­rog, mintha a rendező instruálná. Annyira bravúros az egész, hogy második nézéskor is összeszorult a gyomrom, hiába tudtam már, ho­gyan végződik. Az igazán jó operatőr észrevétlen, pont olyan, mint egy megbízható szolgáló, aki puha léptekkel közle­kedik, de nélküle összeomlana a háztartás. Cuarón úgy van jelen eb­ben a nagypolgári házban, mintha csak dokumentálna (a gyerekek fut­­kározását például nem lehet meg­rendezni, sem a család kutyájának reakcióit). A kamera gyakran fordul át egyik szereplőről a másikra, mint­ha csak mi forgatnánk a fejünket. Cuarónnak mégis sikerül valamiféle állandó nyugalmat fenntartania a képekkel. És nyugalomérzetünk vé­gig megmarad, akkor is, amikor er­dőtüzet, földrengést vagy éppen ut­cai tüntetést mutat nekünk. A sok statisztával felvett, zsúfolt belvárosi jeleneteknél a kamera zavartalanul sodródik a turbulens környezetben, a zebrán az autók tíz centivel a gyalo­gosok előtt fékeznek, egy gyerek előre rohan a tömegben. De vala­hogy nem aggódunk, hogy elvész, talán azért, mert Cléo indul utána. A lány, aki egy kis faluból érkezett a fővárosba, ahol olyan „idegen test”, mint később a háborgó tengerben. A szemünk mégis úgy bízza rá a srá­cot, mint a saját édesanyja. Viszont az is abszolút hihető, ahogy a kisfiú nem veszi észre a tömegben az apját, aki új szeretőjével viháncolva mel­lőzi őt. Ez komoly operatőri bravúr. Cuarón rendezőként is minden apró részletre ügyelt. A szülési jele­nethez például igazi orvosokat kért fel, az egyik gyerek szobájában az 1970-es focivébé plakátja van kira­gasztva, és az összes díszlet, kellék, jelmez a kora hetvenes éveket idézi. Mindez fekete-fehérben, mert Cua­rón szerint az emlékeink nem har­sogó színekkel élnek bennünk. Né­hány másodperc erejéig bevillan a Gravitációra hajazó jelenet - ezt né­zik a moziban. A film egyik hely­színe nagy ön hasonlít az Anyádat is! vége felé látható bárhoz, Az ember gyermeke pedig a babavárás motí­vumában idéződik fel. A rendező te­hát becsempészett ezt-azt előző filmjeiből, hogy még inkább jelezze a személyességet. Es a további rej­tett finomságokról még nem is szól­tunk - a víz szimbolikájáról a kezdő képsorok felmosóvizétől az esőn át a veracruzi strandig, vagy a távolban az eget hasító repülőkről (elvágyó­dás, felemelkedés). Ezt a filmet többször kell látni. És olyan mély nyomot hagy, mint Fel­lini Rómája. Minimalista, mégis tele van érzelmekkel, és azt üzeni, hogy ahol szeretet és összetartás van, ott minden helyzetből fel lehet tápász­­kodni valahogy. Ivan Reitman fia rendezi az új Szellemirtókat A Sony Pictures-n6l már folynak az új Szellem-irtók folytatásának előkészületei, rendezőnek pedig az eredeti filmek rendezőjének fiát, Jason Reitmant kérték fel. Los Angolos. Az Ivan Reitman által rendezett 1984-es Szellemir­­tók (Ghostbusters) teljesen váratla­nul igazi kultfilmmé vált. A hatal­mas siker nyomán 1989-ben Reit­man forgatott hozzá egy folytatást, amelyben a most 41 éves Jason Re­itman gyerekként apróbb szerepet is kapott. Jason később sokat dolgo­zott együtt apjával, Egek ura című Oscar-jelölt filmjének például Ivan Reitman volt az egyik producere. A Variety című lap forrásai sze­rint az előkészületek titokban kez­dődtek, Jason Reitman már meg is írta a forgatókönyvet Gil Kenannel A Szellemirtók eredeti főszereplői (a Poltergeist rendezőjével) együtt, a forgatás pedig a tervek szerint idén nyáron kezdődne, hogy 2020 nya­rán a mozikba kerüljön a film. (Képarchívum) „Végre megkaptam a slusszkul­csot a kocsihoz” — üzent követői­nek kedd este a Twitteren Jason Re­itman, aki rendezőként, forgató­könyvíróként, illetve producerként olyan remek filmeket jegyez, mint a Juno, a Pszichoanyu vagy a Fér­fiak, nők és gyerekek, és már négy­szer jelölték Oscarra. A Sony Pic­tures közleményében az áll, hogy az új Szellemirtók-rész vissza kíván térni az eredeti történet gyökerei­hez. Úgy tűnik, a stúdió szakem­berei szeretnék elfelejteni, vagy meg nem történtté tenni a Szellem­irtók 2016-ban forgatott „női ver­zióját” Paul Feig rendezésében és Dan Aykroyd producerkedésével, amely világszerte hatalmas bukás­nak bizonyult a mozikban. Az új rész tartalma egyelőre nem ismert, azt sem tudni, visszatémek­­e a régi szereplőket alakító színé­szek. Az előkészületekről csak annyi szivárgott ki, hogy Jason Re­itman jelenleg épp kamaszokat vá­logat a filmbe. (MTI, juk) RÖVIDEN Dolores hangja még egyszer felcsendül London. Új dallal rukkolt elő egykori énekesnője, a tavaly el­hunyt Dolores O'Riordan halá­lának évfordulóján a The Cran­berries. Az ír zenekar áprilisban dobja piacra következő albumát, majd véglegesen feloszlik. A BBC Radio 2 műsorában mu­tatták be az All Over Now című számot, amelyen O'Riordan a halála előtt dolgozott és énekelt fel belőle részleteket. Az éne­kesnő mindössze egyetlen vers­szakot és egy refrént hagyott hátra, ezért az együttesnek bő­ven volt munkája a dallal.„A legnehezebb az volt, amikor né­hány hónappal a halála után el­kezdtük átnézni a demókat” - mondta Noel Hogan gitáros. A 2017 végén rögzített demókból született In The End című album áprilisban jelenik meg. O'Rior­dan váratlanul hunyt el tavaly január 15-én egy londoni hotel­ben, testét a fürdőkádba merülve találták meg. A westminsteri igazságügyi orvosszakértő sze­rint alkoholmérgezés miatt be­következett fulladás okozta a 46 éves énekesnő halálát. (MTI) Dolores O'Riordan (Képarchívum) Rekord nózőszám a Lumiere moziban Pozsony. 2018-ban ismét rekord látogatottságot ért el a pozsonyi Lumiere: ugyanúgy, ahogy 2017-ben, a Szlovák Filmintézet népszerű mozija 103 589 láto­gatóval tavaly is túlszárnyalta a százezres nézőszámot. A legna­gyobb érdeklődés az európai mozgóképes termés iránt mu­tatkozott: 53 199 néző váltott jegyet kontinensünk filmjeire; ez a teljes látogatottság 51 szá­zalékát jelenti. A legtöbben a Queen zenéjének és a banda rendkívüli énekesének kirobba­nó sikerét feldolgozó Bohém rapszódiát látták - az angol-amerikai zenés film ese­tében ez azért is csúcsteljesít­mény, mert csak novemberben kezdték vetíteni. A lista második helyén a Három óriásplakát Eb­bing határában című ameri­kai-angol dráma végzett. A harmadik pedig egy nagyon igényes, magas művészi szín­vonalú alkotás, a Loving Vin­cent című angol-lengyel ani­mációs film lett; ez a világ első teljes egészében kézzel festett animációs filmje. Az előkelő negyedik helyet egy hazai ko­­produkciós alkotás, Martin Sulik A tolmács című road movie-ja foglalta el. Ugyanez a produkció a szlovák filmek tízes nézettségi listájának az élére került. (tb)

Next

/
Oldalképek
Tartalom