Új Szó, 2018. december (71. évfolyam, 275-297. szám)
2018-12-15 / 287. szám
www.ujszo.com | 2018. december 15. ÜNNEPI MELLÉKLET I 3 jelentkezett. Jó döntés volt, hogy a Nyugat felé orientálódtunk. Nem egyedül csináltam, akkor még létezett a Národná obroda, amelynek a vezetőivel jóban voltam, és a Mladá ffonta Dnes embereivel is jó kapcsolatom volt. Arra gondoltam, ha ők belementek ebbe az Hersant-buliba, akkor az oldalvizén mi is beúszhatunk. A rossz döntés ugyanez volt. Naiv voltam. Azt hittem, a franciák jók lesznek - Ady Endre és Párizs, meg Batsányi sorai: „Vigyázó szemetek Párizsra vessétek!”... Ilyenekre gondoltam. Aztán kiderült, csak az volt a céljuk, hogy megvegyék az Új Szót és az egyéb lapokat, aztán sokkal több pénzért eladják. Annyiból mégis jó döntés volt, hogy megmaradt az Új Szó, és különböző kanyarok után viszonylag jó kezekbe került, a Petit Pressre gondolok. A német tulajdonosok sem voltak rosszak, bár tipikus németként vaskalaposak voltak, nem engedtek, nem lehetett velük tárgyalni arról, hogy magyar sajtókultúra is van a világon, és az más, mint a német. Naiv emberként mindig meglepődtem, hogy bárki jött a kiadóból nyugatról, az első dolga volt azt keresni, mennyi reklám van a lapban. Én meg nem értettem: milyen idióták ezek, miért nem a cikkeket nézik?! * Ön szerint milyen egy jó főszerkesztő? Nem bratyizik a munkatársakkal, de tartja velük a kapcsolatot, őszintén beszél velük. Olyan értékrendet képvisel, amely megfelel az olvasóknak és az éppen jellemző trendeknek. Jó kollektívát kell létrehozni, és figyelni arra, mi minden van a konkurenciában. Olykor szigorúan, olykor barátian kell beszélni az emberekkel. Szerencsém volt, mert voltam kosárlabda- és futballedző is, ott sok mindent megtanultam arról, hogyan kell győzelemre vinni egy kollektívát. Szerencsém volt abban is, hogy egyívású munkatársak voltak akkor a lapban, támaszkodhattam rájuk, soha nem fúrtak. Ha valami gondjuk volt, bejöttek, és nyíltan megmondták a véleményüket. Dusza Pistával egyszer úgy összevesztünk egy vesszőn, hogy ki kellett mennem a Duna-partra sétálni, mert úgy ugrált a szívem, hogy azt hittem, meghalok. De mindig támaszkodhattam rá is és más véleményformáló emberekre is: Bodnár Gyuszira, Görfol Zsuzsára, Fekete Mariánra... S ha jöttek fiatalok, akkor kiváló publicistákra tekinthettek fel. Önt ki mindenki inspirálta pályája során? Nagyon sokat tanultam Karol Jezíktől szakmai dolgokról, független újságírásról. A Pravdában is, elsősorban Lőrincz Gyuszitól és Pavol Mináriktól. Aztán mea Pesten, a Nénszabadsáenál. ott iaazi Üzenet egykori lapomba Személyes élménnyel kezdem: 13 éves voltam, amikor megjelent az első cikkem. A Vasárnapi Új Szóban. Iskolám novellapályázatán második lettem, de az én írásomat választotta ki az akkori vezető szerkesztő. Életem első honoráriumával úgy mentem haza a postáról, hogy közben lestem, ki mindenki szólít meg az utcán, s évekig kellett tanulnom, hogy az ismertségnek, uram bocsá’, a sikernek nem titka van, hanem ára. Az a bizonyos „második” hely aztán végigkísért szakmai pályafutásomon. Iskolai másodikként, póttagként lettem egy tanulmányi verseny országos győztese. Az Új Szó lett a második munkahelyem - pályám a Hétnél kezdődött. Második emberként a cégben próbáltam megreformálni a lapot, de csak másodszori nekifutásra, a Vasárnapban, főszerkesztőként sikerült eredményesen a projekt. A szervezeti egység második embereként építettem kollégáimmal az azóta hatalmi szóval megszüntetett regionális rádiós adásokat Magyarországon. S végül a második vonalban végzem mai rádiós munkámat, a visszajelzést jelentő felmérések alapján nem kevés sikerrel. A személyes után egy kis szakma. A kilencvenes évekig lezajlott eseményeket a nálamnál avatottabbak hitelesebben értékelhetik. A kilencvenes évek végére alakult át a szlovákiai sajtópiac úgy, hogy a magyar nyelvű sajtó a hetvenes-nyolcvanas években szerzett, főleg a csehszlovák újságírás bezártságának köszönhető helyzeti előnyét elveszítette. Egyre több - egyre jobb - szlovák nyelvű termék jelent meg a piacon, komoly kihívást és komoly konkurenciát jelentve az Új Szónak. Az Új Szó befolyása is kisebb lett, s azóta vallom, a kiadó és a szerkesztőség legkomolyabb feladata a jelentős és befolyásos médiumok között i tartani a lapot. Közben a nyomtatott sajtó világszerte háttérbe szorult, és a digitális galaxisban az ingyenesség látszatának következményeként hatványozottan szegényedett le a hibásan kisebbséginek nevezett sajtópiac. Pedig az Új Szó jó brand. Sokan szidták, sokan szidják. Merthogy egyetlen. Merthogy ilyen és olyan kritériumoknak kellene megfelelnie. Meg érdeket védenie. Meg elkötelezett zsurnalisztikát művelnie. Hát nem! Az elmúlt huszonnyolc évben, amikor j már nem pártunk és államunk mond- ; ta meg, ki írhat, mit és kinek, egyetlen olyan projekt sem volt sikeres, amely az Új Szó piaci helyzetét akarta megvál- i toztatni. A partvonalról bekiabálok vagy nem éltek azzal a lehetőséggel, hogy megmutassák, milyen is legyen egy jó lap, vagy éltek vele - de a megmérettetésekben könnyűnek találtattak. Mindez nem jelenti azt, hogy az Új Szó biztos pozícióban kiváló lapként lenne jelen a honi magyarságnál. Gatyát felkötni, tisztességes tartalmakat szolgáltami, ellenállni a posztfaktuális világ naivan ostoba vagy irányítottan buta médiaidiotizmusának sosem volt annyira időszerű, mint manapság. S ezért nem közhelycsokorral kívánnék heppi bőrszdéjt, hanem arra buzdítanék, hogy tessék elsőnek lenni, hitelesnek lenni, jónak lenni, hírforrásnak lenni, mert „bár zord a harc...” Az Új Szó jó brand. Van még piaca, neve, van múltja, benne vállalható hagyományokkal, van kontinuitása és intézményes kerete, ami oly sok helyen nincs. Van felülete, amely a papírnál hatékonyabban hirdeti az igét - de technológiától, terjesztési modellektől, zsánerektől és politikai garnitúráktól (azok már nem lesznek, sajtó még lesz) függetlenül csak akkor lehet sikeres, ha van giondanivalója is. Hát legyen mondanivalója! Senki, valóban senki nem fogalmazza meg az Új Szó-sok helyett. Az Olvasó meg? Észreveszi (higgyétek el, észreveszi). És tud hálás lenni. Megéltem. Itt, az Új Szónál. És jó volt... Lovász Attila Lapzárta előtt mindenki a híradót figyeli ■ ■ ■ ■ m r r mm ■■ ■ Készül az ujszo.com új dizájnja Van egy álmom Hetven évvel ezelőtt egy bestiális rezsim adta vissza az életet a magyar nyelvű napi sajtónak Szlovákiában. Nem önkéntes gesztusként, sokkal inkább politikai kényszerből - a közép-keleteurópai népek új „barátságát” kellett megalapozni. Nemcsak az Új Szó nőtt ki ebből a bizarr gottwaldi-rákosista televényből - ezekben az években rakják le a Csemadok, az újjáépülő szlovákiai magyar iskolahálózat, az irodalmi sajtó alapjait is (szenteljünk e helyütt egy zárójeles megjegyzést a tíz évvel fiatalabb, most hatvanadik születésnapját ünneplő Irodalmi Szemlének is!). A nevek sok esetben - mint például az Új Szóéban - maradtak, nagyjából minden egyéb átalakult az elmúlt évtizedekben. Új nyelveket kellett megtanulnunk, és fogalmunk sincs, a jelenlegi társadalmi-technológiai-ökológiai forrongások 'katlanja hogyan munkálja meg a világunkat. De legalább, ahogy mondani szokták, van miről írnia a sajtónak. Ami többé-kevésbé világos, hogy az Új Szó egy olyan pillanatban ünnepli hetvenedik születésnapját, amikor a polgári hagyományokra épülő, a hatalom ellenőrzésére és a pozitív társadalmi folyamatok előmozdítására kitalált sajtó rég nem látott válságban van, nem csak a mi térségünkben. A súlyos társadalmi megosztottságok, a gyors iramú oligarchizálódás és a közösségi média ellenőrizhetetlen buijánzása závarba hozta a hagyományos média képviselőit, és számos esetben jól bevált szakmai és etikai szabályok feladásához vezetett. Térsépnink nrszáraihan mindenütt úiraden szlovákiai magyar olvasóhoz szólni próbáltunk - szívügyemnek tekintettem például a nemzeti ünnepekre kiadott újszerű mellékleteket) és az elkerülhetetlen technikai átalakítások (megújult portál, újraindult Új Szó Stúdió) mellett a leghangsúlyosabbnak a következetes kritikai hozzáállást tartottam. Azt, hogy a szlovákiai magyar olvasók úgy érezhessék, történik valami jelentős ezeken az újságlapokon, és mi is az alakítói vagyunk egy olyan párbeszédnek és küzdelemnek, amely alapvető értékekért folyik. Láthassák, hogy önmagunkra is ugyanazon szigorú szabályok alapján tekintünk, ahogy másokra, és nem zárjuk magunkat szellemi gettóba, önkéntes rezervátumba, és nem szolgáltatjuk ki magunkat rövidtávú illúzióknak. Az az álmom, hogy a szlovákiai magyarok ténylegesen és hatékonyan, a demokrácia legkiválóbb eszközeivel és a polgári felvilágosodás legmagasabb rendű kritikai hagyományait követve és továbbgondolva a saját kezükbe veszik a dolgaikat. A sajtójukat is! Kiemelt társadalmi pozíciót adnak a szabadon, ke-A leghangsúlyosabbnak a következetes kritikai hozzáállást tartottam. Azt, hogy a szlovákiai mapvar nlvaank
