Új Szó, 2018. december (71. évfolyam, 275-297. szám)
2018-12-08 / 281. szám
Kulka János Kilépett a csendből Beszélni kellett egy kicsit, mert túl nagy volt a csönd. Ezt énekli Dés László és Nemes István Egy rossz napra jó nap című dalában, amely 2010-ben megjelent albumára íródott. Kulka János beszél. Már beszél. Jól beszél. Szépen beszél. Folyékonyan beszél. Hallhatóan és reményt keltőén túl van a nehezén. Ügy énekel, ugyanolyan tisztán és érthetően ejti ki a szavakat, ahogy azt már megszoktuk tőle. A hangja sem változott. Az énekhangja. Ugyanaz a mélység, ugyanaz a telítettség, ugyanaz a lélek, ugyananynyi érzelem. Legfeljebb itt-ott, bizonyos szavak, sorok, gondolatok mögött több az élettudás, élesebb a fogalmazás, másutt érezhető egy kis bizonytalanság, több a kérdőjel, mint régen. Leonard Cohen dala, a Halleluja továbbra is elválaszthatadan tőle. Egyszerűen hozzánőtt. Ügy adja ki magából, mint kagyló a gyöngyöt. Pavel Danék és Derűjén Ferenc szerzeménye, a Vigyázz a madárra most nyerte el végső jelentőségét. Kulka János új életet épít. Nem mintha megunta volna a régit, csak épp a régi késztette őt arra, hogy bizonyos dolgokat átértékeljen, lerázzon magáról és elengedjen, majd egy nagy, friss levegővétel után másképpen folytassa. De már a nagy levegővételnél tart, az újraindításnál, ami nehéz hónapok, sőt nehéz két és fél év után jött el. Tudvalevő: 2016 tavaszán agyvérzéssel került kórházba. Stroke — mondja az orvostudomány. Kórház, életmentő műtét, majd sokáig csak a csend. Aztán jelt adott, később hangot is, még később felült az ágyban, és elindult a gyógyulás útján. Távol mindenkitől, elzárva a külvilágtól. Aztán jött az újabb diagnózis: afazia. Agyi sérülés következtében kialakult beszédzavar. És elkezdődött egy újabb tanulási folyamat: visszaszerezni az egyszer már megszerzett tudást. A folyékony beszédet, a gondolatok szavakká formálásának természetes folyamatát, képességét. Ismételten megtalálni a beszéd ritmusát, dallamát, visszanyerni az elvesztett a szavakat, nem engedni, hogy rögzüljenek rossz beidegződések. Nem kis feladat ez így együtt. Oldani a teljes verbális blokkot, és beindítani a beszédet. Az esetek többségében a gondolatok előrehozása, beszédre fordítása okoz gondot. Emberfeletti küzdelem hozhat csak eredményt ezen a téren. Kulka János pedig vasakarattal küzd, nem adja fel egy pillanatra sem. Küzdött ő 2016 tavaszáig is, csak más vonatkozásban. Pályát épített. Magasra ívelő színészi pályát. Követhette volna ipolysági születésű édesapja, Kulka Frigyes példáját, aki híres mellkassebész, tüdőgyógyász szakorvos, az orvostudományok doktora, egyetemi tanár volt. Édesanyja, Kulka Eszter az első magyar tévébemondónőként lett ismert, de lánya, Janina, és alig egy évvel később fia, János születése után pályát módosított. Színházi dramaturg, majd művészeti titkár lett Szegeden, közben festészetet tanult. Hol orvosok, hol művészek vendégeskedtek a családnál, s a későbbi pályaválasztásban ez mind erősen befolyásolta a két Kulka gyereket. Janinából orvos lett, a Semmelweis Egyetem Patológiai Intézetének egyetemi tanára, János egy ideig a bölcsészkarral kacérkodott, hiszen már gimnazista korában jól beszélt angolul, de a franciát sem vetette meg. Rábeszélésre próbálta meg a színművészeti főiskolát, és fel is vették elsőre, nem kis meglepetésére. Diplomás színészként Pécsre került, ahol eljátszotta Hamletet, majd néhány évvel később az akkor még aranykorát élő kaposvári színház tagja lett, ahol nyolc évet töltött. Komoly drámai szerepek sorakoznak a neve mögött: Jágó, Lear király, Trofimov, Apollon, Warwick grófja, de volt ő Edvin is a Csárdáskirálynőben. Országos hírű színésszé mégis egy több évig futó családi teleregény, a Szomszédok avatta. Mágenheim Adám mentőorvosként édesapja nyomdokaiba lépett, és bár orvosi tanácsot vagy receptet már nem kérnek tőle, az utcán még ma is doktor úrnak szólítják néhányan. A vidéken eltöltött tizenkét év után Bálint András hívására Budapestre szerződött, a Radnóti Színházba. Termékeny tizenkét év volt az is. Nagy szerepek hosszú sorát játszotta egészen addig, míg át nem szerződött a Nemzeti Színházba. Akkoriban már a kormányellenes rendezvényeken is aktívan részt vett. A köztévébe azóta sem hívják, ott fekete bárány lett, nem foglalkoztatják. írásos nyoma, hivatalos indoklása nincs a dolognak. Nem ott áll, ahol fentről látni szeretnék, s ez éppen elég. A Katona József Színházba 2013 tavaszán Zsámbéki Gábor hívta meg vendégként A nép ellensége című Ibsen-darabba. Amikor aztán igazgatóváltásra került sor a Nemzeti élén, és úgy döntött, hogy felmond, Máté Gábor; a Katona igazgatója azonnal leszerződtette. Jött a Godot-ra várva, majd a kétrészes Faust. Súlyos szerepek, rengeteg szöveggel, s akkor még ott volt az Esőember is, a Belvárosi Színházban. Sokat vállalt, túl sokat, s ezt ő is érezte. Mondta is itt-ott, hogy hatvanévesen már nem akar színházat, elég volt a stresszből, az örökös memorizálásból, az agy sem gumiból van, nem nyújtható a végtelenségig. Jelzi, ha túl van terhelve. Az övé pedig túl volt. Intellektuális színészből a magyar színházban sincs olyan sok. Kulka János a legjobbak egyike. Nem írom le, hogy volt, mert még ma is az, akkor is, ha színházilag most éppen hosszabb szünetet tart. Bár nemegyszer nyilatkozta az elmúlt hónapokban, hogy színpadi szerepeket nem vállal a jövőben, mára módosult ez a kijelentése. Nagyobb színpadi szerepekre nem vágyik. Kisebbek jöhetnek, és már jönnek is. Januárban a Dollár Papa Gyerekei nevű fiiggeden oktatói csoport produkciójában, a Móricz Zsigmond regénye nyomán készülő Árvácskában lép majd közönség elé, júliusban pedig az Üjszegedi Szabadtéri Színpadon a meggyilkolt kormányzót és kőszobrát formálja majd meg a Don Jüanban. Kezdetnek ez sem kevés. Színpadi kezdetnek. Filmszínészként ugyanis nem tartott szünetet. Gárdos Éva 2017-es rendezésében, a Budapest Noirban Vitéz Szölössy Andrást, a kávé-nagykereskedőt alakította, Ujj Mészáros Károly X - A rendszerből törölve című thrillerében pedig ő a titokzatos idegen. Szinte nincs is szövege, a szerepe viszont annál izgalmasabb. Nemrég a Bogaras szülők című sorozatban tűnt fel a tévében, Csákányi Eszter oldalán. Egy figyelmes, gondoskodó férjet játszott, aki egyeden percre sem tágít csapongó, kiszámíthatadan félesége mellől. Belső nyugalom, bölcsesség, nagy adag erő áradt belőle, és nem kis életöröm. Ez ő, ma, 2018 utolsó havában. Első szava, miután megszólalt a kórházi ágyán egy csúnya szó volt, amely mögött az állt: „Mi történt? Hogy kerültem ide?” A „mi történt?” azóta is napirendi szinten foglalkoztatja, de még mindig nincs rá pontos válasza. Talán a stressz, talán a túlvállalás, a temérdek munka, a több száz oldalnyi szöveg folyamatos fejben tartása. Talán. Akkora szellemi megterhelésre, mint régen, ma már nem is vállalkozhatna, színészi kvalitásait azonban továbbra is villogtathatja - kisebb szerepekben. Régi színházi mondás szerint egyébként sincs kis szerep, csak rossz színész. Ő pedig a legjobbak egyike, s ezt Ujj Mészáros Károly filmjében is bizonyítja egy tényleg nem nagy, ám annál fontosabb szerepben. Öt napig más dolga sem volt, csak agonizálni és a földön kúszni. „Sírtam örömömben, amikor megláttam magam a mozivásznon” - árulta el a bemutatón, s betegségét méltósággal vállalva ma már azt is kimondja: ,A bal kezemmel festek, mert a jobb kacska.” Ugyanis elkezdett festeni. Ecseteket, festékeket vett és belevágott. Édesanyja is festett egykor, innen az indíttatás. Képeit naponta látja új otthonában. Nemrég ugyanis úgy döntött: új életéhez új környezette, új fészekre van szüksége. Költözött. Költöztették. A rajzolást már az orvosai is tanácsolták neki: a jobb és bal agyféltekék összehangolása révén terápiás hatása lehet a festésnek is. A terápiára pedig még szüksége van. Az idegen nyelvek valahogy törlődtek az agyában, pedig az angolt is, a franciát is hibádanul beszélte. Főzni is elfelejtett, mondja. Ezt is újra meg kell tanulnia. Egyelőre az egyszerűbb ételeknél tart, de már azokkal is főzőversenyt nyerhetne. Pörkölttel, főzelékekkel bíbelődik, nokedlit készít. Kemény fából faragták. Orvosok, logopédusok, gyógytornászok segítették őt eddig is, és most is sokan állnak mellette. Szeretik őt. És nemcsak a művészete, hanem az embersége révén is. Konditerembe jár, teniszezni olykor, a napi kutyasétáltatás is rendszeres mozgást kíván tőle. Fekete labradorja hűséges társa, de nem híve a hosszas lustálkodásnak. Naponta többször kicsalogatja a házból odaadó gazdáját. Félelmei nincsenek. Messziről jött vissza az életbe, de már nagy utakra vállalkozik. Párizsban járt nemrég, ott élő keresztanyját látogatta meg, hatvanadik születésnapjára pedig Londonba szóló repülőjegyet kapott a családjától, barátaitól belépőt az ottani tenisz-világbajnokság döntőjére. Nem áll meg, csak a tempón változtatott. Sokkal nyugodtabban, átgondoltabban, visszafogottabban éli az életét, mint eddig. „Maximalista őrült voltam - fogalmaz tömören. - És gőgös, nagyon gőgös. De már ez sincs. Tisztán látom magam, mindent tisztábban látok. Egy hétig élet-halál között lebegtem az intenzíven. Egyszer úgy éreztem, már a mennyben vagyok, meghaltam. Jó, hogy nem. De még beteg vagyok. Gyógyuló beteg.” És türelmes, érezhetően. Kivárja, mit tartogat számára a holnap. És az sem kétséges, hogy ő is tartogat még számunkra nagy meglepetéseket. Szabó G. László
