Új Szó, 2018. december (71. évfolyam, 275-297. szám)
2018-12-07 / 280. szám
6 KÜLFÖLD 2018. december 7. I www.ujszo.com RÖVIDEN Elkezdődött az EBESZ értekezlete Milánó. Olaszország a kiéleződött kelet-ukrajnai válság enyhítését sürgette az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) tagállamaitól, az EBESZ milánói külügyminiszteri tanácskozásán. Az EBESZ soros elnökségét ellátó Olaszország külügyminisztere, Enzo Moavero Milanesi sérelmezte az EBESZ-tagállamok közötti széthúzást külpolitikai kérdésekben. Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter azzal vádolta Oroszországot, hogy katonai támaszponttá változtatta a 2014-ben elcsatolt Krím félszigetet. Moszkva szerint a keresi „provokáció” ürügy volt a hadiállapot bevezetésére Porosenko ukrán elnök számára, aki ekként igyekszik növelni esélyeit a március végén esedékes elnökválasztáson. (MTI) Elrajtolt a jemeni békekonferencia Stockholm. Mérföldkőnek minősítette Martin Griffiths, az ENSZ jemeni különmegbízottja a Svédországban megnyitott béketárgyalást az Irán támogatását élvező síita felkelők és a nemzetközileg elismert kormány között. Az ENSZ-különmegbízott bejelentette, a 4 éve háborúzó jemeni felek bizalomépítő lépésként fogolycserében állapodtak meg, és kölcsönösen kifejezésre juttatták, hogy komoly elköteleződtek a harcok csökkentése mellett. A fogolycseréről szóló megállapodás révén több ezer család egyesülhet újra. (MTI) OPEC: jelentősen gyengült az olajár Bécs. Megkezdődött a legnagyobb olajtermelőket tömörítő OPEC féléves ülése; egyelőre nem született megállapodás a termelés csökkentéséről, ezért tegnap napközben több mint 4 százalékkal csökkent a nyugateurópai Brent olaj fajta ára. Homály fedi azt is, hogy Oroszország - mint a legnagyobb szervezeten kívüli olajtermelő - mennyivel csökkentené termelését. Egyelőre nem sikerült dűlőre jutni, mennyivel fogják vissza a termelésüket: 500 ezertől 1,5 millió hordóig (egy hordó 1591) terjedő adatokról hallani. (MTI) Ukrajna kiterjeszti tengeri területét Kijev. Megszavazta az ukrán parlament azt a törvényjavaslatot, amely az eddigi kétszeresére (12-ről 24 tengeri mérföldig) terjeszti ki az Ukrajna által ellenőrzött területet a Fekete-tengeren, továbbá kimondja, invázió, támadás esetén figyelmeztetés nélkül használhatják fegyvereiket a határőrség hajói. A képviselők szerint amióta az orosz fél önkényesen elcsatolta Ukrajnától a Krím félszigetet, törvénytelen gazdasági tevékenységet folytat ott, növekedett a csempészet mértéke, Kijev pedig elvesztette lehetőségét a hajózás ellenőrzése fölött. (MTI) Párizsba beszökött a félelem A francia kormány kész végleg eltörölni az újabb üzemanyagadót, a tüntetések folytatódtak Édouard Philippe kormányfő bejelenti az adók visszavonását. A sárga mellényesekforradalmi hangulatban. (Tasr/ap) Párizs. A francia miniszterelnök, Édouard Philippe a nemzetgyűlésben jelentette be, miután a sárga mellányes mozgalom országszerte folytatta a tüntetéseket, a kabinet kész teljesen visszavonulni az üzemanyagadá ötletétől, ha nem talál más megoldást. A hatóságok máris rettegnek a szombati párizsi tüntetéstől. A francia kormány teljesen és végleg eltörli az üzemanyagadót, ha nem talál másfajta jó megoldásokat az életszínvonal javítására - mondta Édouard Philippe francia kormányfő, aki korábban csupán 6 hónapos moratóriumot hirdetett az üzemanyag adójára. Ez az első meghátrálása volt Emmanuel Macron államfőnek, aki 2017. májusi megválasztása óta nem engedett sem az utca, sem az ellenzék nyomásának és a választási programjában megígért menetrendnek megfelelően hajtotta végre reformprogramját. Lázadópárti a lakosság A mostani engedmények azonban érezhetően késve érkeztek a 3 hete tartó tüntetésekre. Az Elabe közvélemény-kutató intézet friss felmérése szerint a franciák 78%-a úgy véli, a kormány nem tett eleget a sárga mellényesek elvárásainak, akik folytatták az útblokádokat és újabb országos tiltakozónapot szerveznek szombatra. A szociális mozgalom társadalmi támogatottsága továbbra is magas: 72%-os a kormányzati engedmények után is, ami arra utal, a franciák a kormányzati javaslatokat nem tartják hatékonynak az életszínvonal emeléséhez. A felmérés arra is rávilágít, hogy a franciák 63%-a szerint a tüntetéseket folytatni kell, s csak 37%-a szeretné, ha befejeződnének. A franciáknak 20%-a mondja magát sárga mellényesnek, azaz 8 millió ember érzi úgy, hogy romlik vagy stagnál az életszínvonala. Ellenzéki csapásmárás Bizalmatlansági indítványt terjeszt be hétfőn a francia kormány ellen három baloldali ellenzéki párt - jelentette be Olivier Faure, a szocialisták főtitkára. Faure hozzátette, hogy a szocialista, a kommunisták és a Lázadó Franciaország párt az elkövetkező napokban szövetségeseket keres majd a bizalmi szavazáshoz más politikai csoportok körében. A bizalmatlansági indítvány benyújtását a képviselők legalább 10 százaléka kezdeményezheti, vagyis 58 képviselő kell hozzá. A szocialistáknak 29, a „lázadóknak” 17, a kommunistáknak 12, vagyis együtt összesen pont 58 mandátuma van. Benjamin Griveaux kormányszóvivő szerint Macron államfő arra kérte a pártok és a szakszervezetek vezetőit, hogy nyugtassák meg a kedélyeket. A hatóságok ugyanis tartanak attól, az újabb szombati tüntetés is utcai harcokba fordul Párizsban, ahol mintegy 3 ezer radikális tiltakozó ultrajobboldali és ultrabaloldali szélsőségesekkel együtt múlt hétvégén barikádokat emelt, gépkocsikat borogatott és gyújtott fel.„A franciák biztonsága és az intézményrendszerünk a tét, ezért mindenkitől felelősséget kérek. A közélet minden szereplője, a politikai és a szakszervezeti vezetők, az újságírók, az állampolgárok, mindenki felelős a megszólalásaiért a következő napokban” — mondta a miniszterelnök, hozzátéve, a hatóságok szombaton „kíméletlenek” lesznek a rendbontókkal. Páncélosok Párizsban? David Le Bars, a legjelentősebb francia rendőrségi szakszervezet, az SPCN főtitkára szerint a városi gerilla és egyéb erőszakos események „teljesen példátlan méreteket” ölthetnek szombaton Párizsban a sárga mellényes mozgalom újabb országos tiltakozónapján. „Városi erőszakkal, városi gerillákkal kell majd szembenéznünk, feltehetően teljesen példátlan méretű lázadási stratégiákkal. Ez teljesen példátlan abból a szempontból, hogy a fővárosban fog megtörténni” - mondta Le Bars. A La Párisién szerint, hogy megelőzzenek egy erőszakba torkolló tömegtüntetést, a miniszterelnök kérésére 80 páncélost küldhetnek Párizsba, hogy barikádokat állítsanak velük a közintézmények elé. Illetve egy átmeneti központot is felállítanak, ahol egy időben 600—800 ember őrizetbe vételét is le tudja majd bonyolítani a rendőrség. A kormány adó- és szociális politikája ellen november 17-én útblokáddal kezdődött mozgalom megmozdulásain eddig négyen vesztették életüket, több százan megsérültek. Az elégedetlenség a héten továbbterjedt a középiskolák, egyetemek egy részére, valamint a gazdák is jelezték, a jövő héttől tiltakoznak. A hét elején elfoglalt üzemanyagtelepeket már felszabadították a rendőrök. (MTI, ú) Nemet mondhat a parlament a brexit szerződésére A brit miniszterelnök szerint a brit EU-tagság megszűnésének (brexit) feltételrendszerérői szóló jelenlegi megállapodás parlamenti elfogadásán kívül csak két lehetőség van: az Egyesült Királyság vagy megállapodás nélkül lép ki az Európai Unióbél, vagy egyáltalán nem lesz brexit. London. A londoni alsóház a tervek szerint jövő kedden szavaz a megállapodásról, de a jelenlegi erőviszonyok alapján valószínűtlennek tűnik az egyezmény elfogadása. Theresa May nem reagált érdemben arra a tegnapi brit sajtóértesülésre, amely szerint kabinetbeli kollégái a szavazás elhalasztására próbálják őt rávenni. Kijelentette ugyanakkor: sokszor hallja a parlamenti vitában, hogy a megállapodás nélküli brexitet mindenképpen el kell kerülni, ennek azonban az egyetlen módja az EU-val elért egyezmény elfogadása. Elhalasztják a szavazást? A The Times konzervatív brit napilap tegnap közölt értesülése szerint mindenekelőtt Gavin Williamson védelmi miniszter igyekszik rábeszélni a miniszterelnököt a megállapodásról szóló alsóházi szavazás elhalasztására, mivel fennáll a kockázata egy olyan katasztrofális mértékű Ballépés a brit brexit (tasr/ap) vereségnek, amelybe akár a kormány is belebukhat. A lap forrásai szerint Sajid Javid belügyminiszter és Amber Rudd munka- és nyugdíjügyi miniszter - a belügyi tárca előző vezetője — szintén hasonló állásponton van. Ok a The Times szerint azt javasolják, hogy Theresa May hétfő estig folytassa meggyőzési kampányát, de ha akkor is úgy tűnik, hogy a másnap estére tervezett szavazáson az alsóház 70 főnél nagyobb többséggel készül leszavazni a brexitmegállapodást, fújja le a parlamenti voksolást. A lap forrásai szerint a jelenlegi helyzet alapján az alsóház akár 100 fős vagy még nagyobb többséggel is elvetheti a megállapodást. May: vannak aggályok Theresa May a BBC rádió tegnapi műsorában újra leszögezte álláspontját: az EU-val elért egyezmény elfogadásának vagy a megállapodás nélküli kilépés lehet az alternatívája, vagy az, hogy „egyáltalán nem lesz brexit”. Kijelentette: elismeri, hogy „vannak aggályok” az ír-északír határellenőrzés visszaállításának elkerülését szolgáló tartalékmegoldás miatt. Theresa May szerint azonban az Európai Unióval kizárólag olyán megállapodás volt elérhető, amely tartalmazza ezt a megoldást. A brexitmegállapodásnak ez a legélesebben vitatott eleme. E megoldás úgy kerülné el a hosszú évek óta nem létező fizikai határellenőrzés újbóli bevezetését Észak-írország és az ír Köztársaság határán, hogy átmenetileg (2020 decemberéig) egységes vámügyi szabályozás léphetne életbe az unió és az Egyesült Királyság között. Az előzetes közvélemény-kutatások szerint nem fogják a brit honatyák elfogadni a megállapodást, de arról kevesebb szó esik, hogy van-e bárkinek reális alternatív javaslata. Amennyiben May már most megbukik a javaslatával, akkor akár új népszavazás kiírása is elérhető közelségbe kerül. A halasztás természetesen szintén reális forgatókönyv, de ezt a briteknek kell kezdeményezniük, és csak legfeljebb egy fél évvel jelent hosszabbítást. Vészhelyzetre készülő EU Az Európai Bizottság folytatja a vészhelyzeti felkészülést arra az esetre, ha a brit parlament elutasítja a szigetország ÉU-tagságának megszűnéséről szóló szerződést és inkább a rendezetlen kiválás mellett dönt-közölte Valdis Dombrovskis, a brüsszeli testület euróért és szociális párbeszédért felelős alelnöke. Névtelenséget kérő uniós tisztségviselők eközben arról számoltak be, hogy amennyiben Londonban mindössze kis szavazatkülönbséggel utasítják el majd a szerződést, akkor az EU megpróbálhat segíteni az esetleges második voksolás sikerre vitelében. Például újabb dokumentumokban tisztáznák a megállapodás működését, de apróbb, „kozmetikai” változtatások is elképzelhetők a jövőbeli EU-brit kapcsolatrendszerről szóló, már elfogadott politikai nyilatkozat szövegében, vagy több időt adhatnak May kormányfőnek. Leszögezték ugyanakkor, a kiválási megállapodáshoz már semmilyen formában nem nyúlnak hozzá, nem „nyitják ki Pandora szelencéjét”. Elemzők szerint sok múlik majd a várható elutasítást követő piaci reakciókon is. (MTI, ú)