Új Szó, 2018. november (71. évfolyam, 251-274. szám)

2018-11-06 / 254. szám

[16 SZINFOLK ■ 2018. NOVEMBER 6. www.ujszo.com Néptáncest Nádszegen A nádszegi kultúrházban rendezték meg a helyi Nádos néptánccsoport Táncos kalandozások című bemutatóját. Három korcsoportban több mint hetven táncos lépett színpadra. ilenc éve, 2009 novemberében alakult meg a Nádos Nád­szegen, a falu első néptánccsoportját évekig Brandl Ferenc művészeti vezető koordinálta. Brandl Ferenc hirtelen halála után Oláh Attila vette át a csoport vezetését. A felnőttek után a gyerekek körében is elkezdődött a néptáncoktatás, az alapisko­la alsó tagozatos diákjaiból összeállt az Apró Nádos, a Kis Nádost pedig a felső tagozatos gyerekek alkotják. A gálaesten az elmúlt öt év termését mu­tatta be a Nádos, a Kis Nádos és az Apró Nádos a népszerű Pósfa zenekar kíséretével. Egye­bek mellett Vág-Garam közi, mezőkölpényi és magyarbődi táncokat láthattak a nézők, akik az est végén állótapssal köszön­ték meg látványos bemutatót. Kacz Éva és férje kilenc évvel ezelőtt alapította meg a Nádost, most azt mondja, akkor eszébe sem jutott volna, hogy alig egy évtized alatt ilyen szintre kerül a néptánc Nádszegen. „Tavaly ősztől készültünk a gálára, tavaszra terveztük a műsort, de sajnos nem készültek el a ruhák. Fontos, hogy felvi­déki táncokat táncoljunk, megismerjük az örökségün­ket, ezért próbáljuk a lehető legrészletesebben megismerni az itteni táncokat. Székelyföld pedig kifogyhatadan tárháza a csodálatos koreográfiáknak, faluról falura változó viseletek­­kel” - mondta a programról Kacz Éva. Hozzátette, hogy az elmúlt években sokkal igénye­sebbé váltak a táncosok, ezért is tartották fontosnak, hogy tájhű viseletben mutassák be a táncokat. A csoport szerint Oláh Attila tette igazán magasra a mércét, aki fejlődésre serkenti a csapatot, amely kész továbbra is felfedezni a Kárpát-me­dence táncos kincseit. A Nádos-esten pedig folytatják a néptáncmozgalmat és tovább népszerűsítik a hagyományos táncokat. Bartalos Éva K Jf Kilenc év alatt kedv­telésből a nádszegi kulturális élet meg­határozó szereplőjévé vált a Nádos. Szerkeszti: Grendel Ágota, E-mail: agota.grendelSujszo.com. Levélcím: DUEL - PRESS s.r.o., Új Szó - Színfolk, P.O.BOX 222,830 00 Bratislava 3. wr'"'"" (Seszták Csaba felvételei)

Next

/
Oldalképek
Tartalom