Új Szó, 2018. november (71. évfolyam, 251-274. szám)

2018-11-06 / 254. szám

www.ujszo.com I 2018. november 6. KULTÚRA 117 Popzenével az antik drámáért CD-n is megjelentek az év színpadi zenéje kategóriában Deszka díjat nyert Katarzia és Pjoni Antigoné-dalai JUHÁSZ KATALIN Szlovákiában az új CD-ket keresztelni szokás: valamilyen cseppfolyós dolgot löttyin­­tenek rájuk. Meg lehet szokni ezt a divatot, de nem könnyű. Azt az albumot, amelyről most szó lesz, Duna-vízzel öntötte le pónteken a Szlovák Nemzeti Színház Antigonó-előadása után a címszereplő Monika Potokárová és a Kreónt játszó Ján Koleník. Ezúttal elnézhető a patetikus kö­rítés, és elfogadható az indoklás, mely szerint a Duna a folytonossá­got, az élet megállíthatatlanságát, a régi történetek újramesélésének fontosságát szimbolizálja. Hiszen a frissen megjelent album az előadás zenéjét tartalmazza (plusz három ki­maradt dalt), amely nemrég nyerte el az év legjobb színpadi zenéje kate­góriában a Deszka díjat. A két alkotó a Katarzia néven futó fiatal alternatív díva, Katarina Kubosiová és a hazai elektroszíntér egyik legfontosabb producere, kü­­tyümágusa, zeneszerzője, Pjoni, azaz Jonatán Pastircák. Mindketten szere­pelnek is az Antigonéban, Katarzia legtöbbször a színészek között sétál­va adja elő a dalokat, a címszereplő egyfajta alteregóját testesítve meg - helyette mond ki, tesz közérthetőbbé, helyez mai kontextusba általános emberi dilemmákat, Pjoni pedig ol­dalt áll a kütyüpult mögött. A próbák februárban kezdődtek, amikor még Ondrej Spisák rendező sem tudhatta, hogy pár hét múlva mennyire aktuális lesz ez a Szophoklész-tragédia, melyben egy fiatal lány és vőlegénye szembeszáll a zsarnok hatalommal, amely mind­kettőjüket elpusztítja. A Kuciak­­gyilkosság hatására új hangsúlyokat kapott az előadás, néhány új dal is Kép a Szlovák Nemzeti Színház Antigonéjából - középen a címszereplő, Monika Potokárová (Fotó: SND/ctibor Bachraty) len távol kerül a húgától, akivel nemrég még a legjobb barátnők vol­tak. (Ez a dal Antigoné és Iszméné viszonyát boncolgatja.) A hangszerelés végig minimalis­­ta, az énekdallamok sokkal bátrab­bak, rakoncátlanabbak, kísérlete­­zőbbek, mint Katarzia előző két al­bumán, bár azok sem éppen kom­mersz popslágereket tartalmaztak. Az összhatás itt-ott Tricky és Mar­tina Topley-Bird úttörő jelentőségű együttműködésére emlékeztet. Re­mélem, nem orrainak meg rám ezért a párhuzamért, de a lassan, méltó­ságteljesen hömpölygő alapokra ke­vert markáns, kopogó ütemek, a lá­zadó kántálásba torkolló ének, az egymással szembeforduló, majd szépen összekapaszkodó harmóniák számomra a brit triphop stílus csúcs­­időszakát idézik. És ha hozzátesszük, hogy az al­kalmi duónak, illetve ennek a le­meznek is köszönhetően egy új ge­neráció ismer meg egy antik tragé­diát, igazi win-win helyzet áll elő. Nagyon fontos CD született, amely remélhetőleg az idei év legjeinek listáin is dobogós helyet ér el. született, bár a legnagyobb „sláge­rek” kicsit régebbiek - ilyen például a Neodvrávaj pánovi, amelyet az ak­kori miniszterelnöknek, Robert Ficó­­nak ajánlott a duó, vagy a Nepohodl­­ná osoba, amely az igazáért küzdő ember magára hagyatottságáról szól. Az Antigoné tavasz óta telt házzal fut a pozsonyi Nemzetiben, a nézőtéren rengeteg a fiatal, akiket nem az isko­lából vezényelnek ki, hanem saját akaratukból vesznek jegyet. Katarzi­­át és Pjonit bevallottan csaléteknek szánta a színház, az ő segítségükkel akarták közelebb hozni az ifjúsághoz ezt a bő kétezer éves történetet - ezért találták ki, hogy antik kórus helyett elektropopdalok szerepeljenek ben­ne. A nagymácsédi gyilkosság és az ezt követő heves társadalmi-politikai zaj lás azonban enélkül is elegendő reklámot csinált volna az előadásnak, amelynek kulcsmondatai az új fejle­mények hatására olyanok lettek, mintha tegnap írta volna le őket a szerző. Katarzia és Pjoni pedig az események hatására kibővítette a projektet néhány új dallal, és önálló CD-t jelentettek meg Antigona cím­mel a Slnko Recordsnál. Az élet hoz­ta így, szokás mondani, és esetünk­ben bizony ez sem klisé. A dalok szépen beágyazódnak az előadásba, ám a szövegeket sikerült úgy megírnia ennek a fiatal hölgy­nek, hogy önálló életre kelnek - ha nem a színházban találkozunk ve­lük, sőt, nem is tudjuk, hogy oda ké­szültek, teljesen hétköznapi témák­ról hallunk. Például egy lány hirte-Pjoni és Katarzia a Deszka díjjal (Képarchívum) Camila Cabello fantasztikus éve Camila Cabello volt a legfőbb nyertese az MTV Europe zenetévé idei, az észak­spanyolországi Bilbaóban megrendezett díjátadójának - a kubai születésű amerikai énekesnő hat jelöléséből négyet váltott díjra. Bilbao. „Fantasztikus év volt. Életem legjobb éve” - mondta a 21 éves előadó, miután a vasárnap esti gálán Havana című számáért átvette a legjobb dalnak járó elismerést. A Havana videóklipjét is díjazták; to­vábbá a rajongók szavazatai alapján Camila Cabello lett a legjobb elő­adó is ebben az évben, emellett az énekesnő megkapta a legjobb ame­rikai előadónak járó díjat is. A Fifth Harmonyból kivált Camila Cabello idén augusztusban már az MTV Vi­deo Music Awards gáláján is dia­dalmaskodott: New Yorkból a két legfontosabb kategóriában - az év legjobb videója, az év előadója - vitte el a szobrot. A zenecsatoma 25. alkalommal rendezte meg az MTV Europe Mu­sic Awards elnevezésű díjátadó ün­nepségét, amelyet csaknem 180 or-Camila Cabello az MTV Europe díjátadó gáláján (TASR/AP-felvétel) szágban közvetítettek élőben, ezút­tal a Bilbao Exhibition Centerből. Az esemény házigazdája Hailee Steinfeld, az Oscar-díjra jelölt ame­rikai színésznő volt, aki maga is díj­ban bízhatott a legjobb popelőadó kategóriában, ám az elismerést vé­gül a brit Dua Lipa vehette át. A leg­jobb új előadónak Cardi B-t, a leg­jobb hiphopelőadónak pedig Nicki Minaj-t választották. A legjobb élő produkciónak járó díjat Shawn Mendes kapta, a leg­jobb rockbanda a 5 Seconds Of Summer lett. A Panic! At The Disco nevű amerikai együttes a legjobb al­ternatív előadó kategóriájában dia­dalmaskodott, a szintén amerikai Marshmello a legjobb elektronikus előadó díját nyerte el. A díjazottak közül többen is fel­léptek a gálaműsorban, az este fő attrakciójának azonban Janet Jack­­son számított, aki Made for Now című legújabb számát adta elő, mi­előtt átvette a Globális ikon elnevezésű kitüntetést. A több mint 40 éve tartó zenei pályafutásáért ju­talmazott énekesnő köszönőbeszé­dében a bántalmazott, félelemben élő nőkért emelt szót. Nemzet Művésze: hét új díjazott Budapest. Hét alkotó része­sült a Nemzet Művésze díjban, amelyet tegnap vehettek át a Pesti Vigadóban. A nemzet művésze lett Budai Ilona népdalénekes; Fekete György belsőépítész, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tiszteletbeli elnöke; Kampis Miklós építész; Kunko­vács László fotóművész, nép­rajzkutató; Lator László költő, műfordító, esszéista; Orosz Ist­ván grafikusművész és Roíusz Ferenc animációsfilm-rendező. A Nemzet Művésze díjat 2013-ban alapította az Ország­­gyűlés a magyar művészeti élet kimagasló teljesítményt nyújtó, elismert képviselőinek szemé­lyes megbecsülése céljából. A cím a színházművészet, az iro­dalom, a zeneművészet, a kép­zőművészet, a filmművészet, az építőművészet, a táncművészet, az iparművészet, a fotóművé­szet, a népművészet és a cir­kuszművészet alkotóinak ado­mányozható. A díj odaítéléséről bizottság dönt, a testületet 11 Kossuth-díjas művész alkotja. A címet egyidejűleg legfeljebb 70 személy viselheti. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom