Új Szó, 2018. november (71. évfolyam, 251-274. szám)
2018-11-02 / 251. szám
www.ujszo.com | 2018. november 2. KÓPÉ 9 NEM CSAK KÓPÉ OLVAS ÁM Esznek-e a halottak epertortát? Emma tizenkét éves. Az apukájával él egyedül egy kisvárosban, aki sírásó, és a házuk a temető mellett van közvetlenül. Emma nem fél a temetőtől, sőt még ki is ismeri magát a halálnak és a temetésnek mindenféle fajtájában. A viking temetés tetszik neki a legjobban, szeretné, ha így temetnék el, de ez nem lényeges, mert úgyis lehetetlen manapság. Emmát az iskolában mindenki furcsának tartja. Nincsenek barátnői, de ez nem zavarja. A temetőben fekvő halottakkal szokott beszélgetni, ha unatkozik. Sőt egy temetőkrónikát is vezet, amelyben meginterjúvolja őket, olyan kérdéseket tesz fel, mint például: „Boldog-e ön most, hogy megboldogult?” Ezek a szokásai viszont háttérbe szorulnak, amint eldönti, hogy szóba elegyedik Peterrel. Peter már hetek óta mindennap a temetőben tölti az idejét. A halott ikertesója sírja fölött ül, és a semmibe bámul. Eközben Emmát a gyámügy körül keringő gondolatai is lekötik. Nemrég meglátogatta őt egy bizonyos Therese Funk, aki fura és értelmetlen kérdéseket tett fel neki, és úgy nevetett, hogy attól a falevelek is leszáradnának. Vajon visszajön még ez a Therese? És Emma szóra tudja majd bírni Pétért? Peter el tudja engedni a tesóját, vagy továbbra is a temetőbe fog járni minden egyes nap? Kiderül ebből a kicsi, de annál inkább elgondolkodtató könyvből. Rosemarie Eichinger osztrák író, regénye rangos díjat nyert Ausztriában. Mindenkinek ajánlom 12 éven felül, aki szeretne elgondolkodni kicsit a veszteségen, a halálon és az életen. Tikk Hanna Léna 14 éves olvasó Rosemarie Eichinger: Esznek-e a halottak epertortát? (forította Nádori Lídia), Kolibri Kiadó, 2017 TARKA LEP E,KISMES A döglött egerek Volt egyszer egy szegény ember. Ez a szegény ember egyszer tarisznyát vetett a vállára, a tarisznyába egy darab kenyeret, egy kicsi paprikás szalonnát, no meg egy kulacs bort, s kimegy a szőlőbe. Ott kiveszi a lajbija zsebéből a réznyelű bicskáját, előszedi a kenyeret, a szalonnát, s megeszi mind egy befaló falásig. Aztán fogja a kulacsot, s egy hajtásban kiissza mind egy cseppig. Üres volt a tarisznya, üres a kulacs is, mehetett szépen haza. Amint megy, mendegél hazafelé, látja, hogy az út szélén egy csomó döglött egér fekszik. Megállóit, gondolkozott, tűnődött magában, hogy ugyan bizony micsoda szerencsétlenség érhette ezeket az egereket, hogy így egymásra döglöttek. De hát hiába gondolkozott, úgy sem tudta volna feltámasztani, ment tovább. Amint egy pár lépésre haladott, meggondolkozik: „Ejnye - mondja magában -, fölveszek egy pár egeret, beteszem a tarisznyámba, jó lesz a macskának.” Visszafordul, fölvesz három egeret, a tarisznyájába teszi, s hazaviszi. De mire hazament, egészen megfeledkezett az egerekről. Letette a tarisznyáját, aztán vacsorához ült. Egyszerre csak hozzá súrlódik a macska, elkezd dorombolni, hízelkedni. „Ejnye - mondja a szegény ember a leányának-, most jut eszembe, hogy három döglött egeret hoztam a macskának, eredj, leányom, vedd ki a tarisznyából.” Szalad a leány, benyúl a tarisznyába, s hát uramteremtőm, nem volt abban egér, hanem volt a három egér helyett három ragyogó fehér ezüsttallér. Fut az apjához, s mondja nagy örömmel: „Nézze, apámuram, egér helyett tallért találtam a tarisznyában.” ,,Az ám, ez igazán tallér” - mondja a szegény ember. Hej, istenem, megörült, de nagyon. Gondolta, hátha a többi egerek is ezüsttallérrá változtak. Futott ki a mezőre, egyenest oda, ahol a döglött egereket találta. De bizony oda hiába futott, mert az egereknek híre-pora sem volt. Ha azok az egerek el nem tűntek volna, az én mesém is tovább tartott volna. CICACUCC Vajon mindegyiknek megtaláljátok az árnyékát? Üveges Eszter, 14 éves, Alistál (Részletek Benedek Elek gyűjtéséből)
