Új Szó, 2018. november (71. évfolyam, 251-274. szám)
2018-11-19 / 264. szám
6 I KULTÚRA 2018. november 19.1 www.ujszo.com Kiásták a Picassót Bukarest. Holland állampolgárok rendkívüli értékes festményt találtak a romániai Tulcea megyében elásva. Vélhetően a rotterdami műcsarnokból román műkincsrablók által 2012-ben ellopott hét nagy értékű festmény egyikéről, Picasso Harlequinfej című alkotásáról van szó. A festményt Mira Feticu Hollandiában élő román írónő találta meg társával együtt. Feticu 2015-ben a rotterdami műkincslopásból merített ihletet Tascha című regényéhez. Állítása szerint tíz nappal ezelőtt névtelen román nyelvű levelet kapott, melyben a levélíró megjelölte az elásott műkincs helyét. A levélről értesítette azt a holland nyomozót, akivel együttműködött a regénye megírásakor. Ezután utazott Romániába, ahol a megjelölt helyen egy kő alá rejtve, műanyag fóliába csomagolva megtalálta a képet tartalmazó csomagot. MOZIJEGY Óda a műviszathaz Nincs könnyű helyzetben, aki azt szeretné megmondani, hogy mi is a műfaja a Ruben Brandt, a gyűjtőnek. Elsőre nyilván azt mondanánk, hogy animációs akciófilm, üldözéssel és műkincsrablással, aztán eljutunk a tizedik percig, és pszichologizáló drámának kezdjük gondolni, hogy a végére szürrealista moziként tekintsük rá. Furcsa egy film tehát, de ez még véletlenül sem jelenti, hogy rossz lenne, sőt: a Ruben Brandt az egyik legjobb dolog, ami a magyar animációs filmmel történt az elmúlt években. A szerb származású, Magyarországon élő Milorad Krstic filmje olyan, mintha a Macskafogót keverték volna a Netflix méltán népszerű és tengernyi társadalmi problémát felvető sorozatával, a BoJack Horsemannel. Mintha Chagal és a posztmodem festmények keverednének egymással, olyan a képi világ, és az sem meglepő, ha egy szereplőnek három szeme és több orra van. Ennek megfelelően a történet sem hajaz a Disney-mesékre. Onnan indulunk, hogy a neves pszichológus, Brandt klinikáján néhány bűnöző összeáll, hogy eltulajdonítsa a világ leghíresebb festményeit, nem kis részben azért, hogy így segítsenek a pszichológus kedélyállapotán, aki úgy érzi, az alkotások tönkre akarják tenni. Ám ha birtokolja őket, akkor már nem árthatnak. Fontos itt a sztori, vagy csupán keret? Abból a szempontból mindenképpen van szerepe, hogy ez adja a hátteret a fordulatokhoz, a krimihez, a heist-elemekhez, ugyanakkor Milorad Krstic számára fontosabb, hogy képekkel Román betörők 2012 októberében hatoltak be a rotterdami Kunsthalba, ahonnan hét nagy értékű festményt vágtak ki a képkeretből, és vittek magukkal. A festmények - Picasso, Matisse, Monet és Gauguin alkotásai - közel 18 millió euróra voltak biztosítva. Az ügyben a romániai szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség hat román állampolgár ellen emelt vádat. A két fovádlott beismerő vallomást tett. Őket 2014 februárjában jogerősen 6 év, valamint 5 év 4 hónap börtönbüntetésre ítélték. A perben kétéves börtönbüntetést kapott a fovádlott anyja, aki előbb azt vallotta, hogy elégette a festményeket, később azonban visszavonta a vallomását. A festmények hollétéről a román nyomozóknak eddig nem sikerült információkat szerezniük. A most meglelt képet ma a Román Művészeti Múzeumba szállítják szakértői vizsgálatra. (MTI) akar dolgozni. Képekkel van teli a film, és képekben gondolkodik a rendező is: a Ruben Brandt után simán fel tud sorolni az ember legalább fél tucat olyan jelenetet, amikor legszívesebben felkiáltott volna, mert a beállítás olyan volt, mint egy festmény a Louvre-ban. Ha pedig így nézzük, óda ez a film a művészethez, de leginkább a képzőművészethez. Szinte nincs olyan pillanat, amikor ne lehetne találni egy rejtett utalást, egy finom kikacsintást, és a mozi valószínűleg annak is feladja a leckét, aki művészettörténetből diplomázott. Van viszont egy másik út is az alkotás megközelítéséhez, amely szintén működik: nem kell elemezni, nem kell képes feladványként gondolkodni rajta, szimplán csak élvezni kell, amit látunk. Mert a Ruben Brandt akkor is szórakoztató, ha egyszerűen hagyjuk, hogy vigyen magával a lendülete, a fanyar humora és a Krstic által teremtett világ. Van svungja ennek a filmnek, méghozzá sokszor olyan, amit a hollywoodi animációs ipar is megirigyelhetne. Mindössze amiatt fáj az ember szíve, hogy a Ruben Brandt aligha lesz kultfilm: nehéz elképzelni, hogy tömegek rohannák meg a mozikat egy olyan film miatt, amely animációs mozi létére képzőművészettel foglalkozik. Pedig ha van jó tanács, akkor az az, hogy félre a prekoncepciókkal, mert a Ruben Brandt bőven megér másfél órát. Gera Márton Ruben Brandt, a gyűjtő (Ruben Brandt, Collector). Magyar animációs film, 96 perc, 2018. Rendezte: Milorad Krstic. A film főszereplője: Ruben Brandt pszichológus és gyűjtő (Képarchívum) Válogatott levelek, két csokor novella Mándy Iván születésének 100. évfordulóján két kötettel bővült írásainak sorozata a Magvető Könyvkiadó gondozásában SZABÓ G. LÁSZLÓ Két kötettel ünnepli Mándy Iván születésének 100. évfordulóját a Magvető Könyvkiadó. Válogatott novelláit adja közre az egyikben, leveleiből válogat a másikban. Mindkét kötetet nagy szakértelemmel Darvasi Ferenc rendezte sajté alá. Köztudott, hogy Mándy Iván lusta, sőt iszonyú rossz levélírónak tartotta magát. Ezt tükrözi levelezésének egyébként vaskos, több mint négyszáz oldalas gyűjteménye is. De a 234 közreadott irományból csupán 68- nak a feladója, 166 levél az ő címére érkezett. A kötetet nyitó legelső levél 1946-ban, az utolsó Mándy halála előtt két nappal íródott. „Huszonnyolc éves kora előttről nem találtunk egyetlen levelet sem - közli Utószavában Darvasi Ferenc -, de az 1949 és 1955 közötti időszakból sem.... 1962-től válik gazdagabbá a gyűjtemény, amikor Mándy már a negyvennegyedik életévében járt. így életének, művészetének utolsó bő három évtizedébe nyerünk alaposabb betekintést. A korai évtizedek hiányait magyarázhatjuk a többszöri költözéssel és a második világháború eseményeivel is. Ráadásul az író nem rendszerezte, sőt nem is rakta el a postáját. Gyakran novellát írt a levelek szabad felületeire, másrészt könyvjelzőként használta a beérkezett leveleket, leginkább a képeslapokat, melyek így könnyen elkallódhattak.” A helyzet 1967-ben változott, amikor Mándy Iván feleségül vette dr. Simon Juditot, aki minden tőle telhetőt megtett a küldemények megőrzéséért, rendszerezéséért. Mándy valóban nem szívesen levelezett, sőt, ahogy Rába György írja: viszolygott a levélírástól. Ámít lehetett, telefonon intézett el. A kötetben olvasható, legtöbbször rövid, tömör, de kivétel nélkül mindig udvarias hangú leveleiből azonban így is árnyaltabbá válik a róla eddig alkotott képünk. Szakmai leveleiből kiderül, milyen kapcsolatban volt bizonyos írókkal, irodalomtörténészekkel, szerkesztőkkel, műfordítókkal. Hogy mennyire kötődött a nála jóval fiatalabb Esterházy Péterhez, Krasznahorkai Lászlóhoz vagy Nádas Péterhez, milyen érzéseket táplált Gálvölgyi János vagy Garas Dezső iránt, mennyire volt nyitott a zene és a képzőművészet irányába, mert hogy a moziért, a színházért és nem egy színésznőért, például Darvas Liliért, Lilian Gishért, Marlene Dietrichért vagy Dómján Editért kimondottan rajongott, azt a novelláiból is tudjuk. A levelek olvastán ismételten bizonyossá válik az is, mennyire idegenkedett a felmenőitől, hogy egy kicsit sem ápolta rokoni kapcsolatait. „Egyáltalán szemtelenség, hogy élnek rokonaim, és ha már élnek, miért jelentkeznek” - fakad ki egy helyütt. Külföldön is elismert író volt. Novelláit több nyelvre lefordították, a legtöbbet talán németre. A Régi idők focija, a Mi az, öreg? szlovák nyelven is olvasható Karol Wlachovsky tolmácsolásában, aki egy 1988. július 14-én Pozsonyban írt levélben számol be Mándynak „Tisztelt Barátom” megszólítással, hogy már a Kabinszúnyogok című elbeszélését is lefordította, és besorolta egy „nagyon rokonszenvesnek tűnő válogatásba”. De ebből a kötetből, ezekből a válogatott levelekből tudjuk meg azt is, hogy Mándy Iván igenis tetőtől talpig úriember volt, vagy hogy művész létére minden helyzetben a civil magatartás jellemezte, s hogy a házassága miben változtatott rajta. Darvasi Ferenc több évig tartó, sziszifuszi munkájának komoly eredménye van: az informatív jegyzetekkel ellátott levelekből mostantól fogva még közelebb érezhetjük magunkhoz a 20. századi magyar széppróza egyik jeles és összetéveszthetetlen stílusú egyéniségét, aki sajátos írói világát nemcsak a novelláiban, hanem páratlan hangulatú hangjátékaiban is mesterien tudta ábrázolni. írótársa, jó barátja, Ottlik Géza írtaróla: „Mándy Iván 100 évek múlva még mindig Legenda lesz: Olvasandó, ahogy a régi térképeken áll - és fontos jelmagyarázat. Hogy kiismerd magad a terepen, olvasó, létezésed terepén.” Frissen válogatott novelláinak kötete, a Ciklon egy híján húsz írással emeli más dimenzióba az olvasót. Köztük van a Vendégek a Palackban, a Lány az uszodából, a Locsolók, A lift, az Egy délutáni alvó és az Egy Csehov-figura. Darvasi Ferenc saját ízlése szerint, biztos kézzel válogatott az írások közül, s ha ismerjük is ezeket a gyöngyszemeket, akkor is nagy élmény ismét a kezünkbe venni őket. „Mándy Ivánt a Jézuska hozta” - írta róla egy kritikusa, mivel közvetlenül karácsony előtt, 1918. december 23-án született, Budapesten. A legjobbkor jelent meg a válogatás. Még időben írhatunk a Jézuskának, hogy a Ciklont mindenképpen meghozza a karácsonyi ünnepekre. Mert Mándyt olvasni jó. Még mindig nagyonjó.
