Új Szó, 2018. november (71. évfolyam, 251-274. szám)

2018-11-13 / 260. szám

www.ujszo.com FOCITIPP 2018. NOVEMBER 13. EDZŐSORSOK A klasszisjátékos Ruud Gullit edzőként nem váltotta meg a világot, egy FA-kupa a legnagyobb sikere Az isteni Diego edzőként mindenhol csak romokat hagyott maga után, építenie nem sikerült James Rodriguez érkezésekor a pénz nem számított: 45 millió eurót fizetett érte a klub; távozásakor csak a pénz számított: a Real Madridtól 83 milliót kasszírozott a Monaco lékezetében a lenyűgöző játékos­pályafutása helyett. Ennek kapcsán most összegyűjtöttünk olyan edző­ket és játékosokat a futballtörténe­­lemből, akik nagyot rontottak a megítélésükön azzal, hogy leültek irányítani a kispadra, de olyanokat is találtunk, akik mindkét fronton maradandót alkottak, valamint arra is kerestünk példákat, amikor vala­ki szürke játékosból vált korszakos szakvezetővé. Klasszis játékos - felejthető edzői teljesítmény Diego Maradona Maradona minden kétséget ki­záróan a futballtörténelem egyik legnagyobb labdarúgója, ám edzői pályafutásáról már nehe­zen mondható el mindez. Most éppen a mexikói Dorados de Sinaola csapatát irányítja, de dol­gozott Dubaiban, az Arab Emirá­tusokban, és természetesen argen­tin klubcsapatoknál is. A részleges sikereken túl azonban nem sike­rült maradandót alkotnia sehol sem, ennek ellenére megkapta az argentin válogatott irányítását is a 2010-es vb-re, ahol szerencséjére csak a negyeddöntőben találko­zott komoly ellenféllel Németor­szág személyében, és ekkor sima, 4-0-ás vereséget szenvedett csapa­tával, mely akkor a világ egyik leg­erősebb válogatottjának számított. Ruud Gullit Játékosként csak a vb-győzelem hiányzik a vitrinjéből, ám edző­ként csak egy FA-kupa-arany árválkodik az érmei között an­nak ellenére, hogy egészen kiváló klubok alkalmazták az egykori aranylabdást. Chelsea, Newcasde, Feyenoord, Los Angeles Galaxy és a Tyerek Groznij adott lehetőséget Gullitnak, aki ádagban kevesebb mint 10 hónapot töltött egy csa­pamái, és meccsenkénti pontádaga mindössze 1,46 eddig. Lothar Matthäus Lothar Matthäus játékospályafu­tását aligha kell bemutatni, edző­ként viszont nem sok eredményre emlékezhetnek vele kapcsolatban a fiitballszurkolók. Legjelentősebb sikerei a magyar válogatotthoz kapcsolódnak, hiszen egy 2004- es barátságos mérkőzésen sike­rült legyőznie Németországot Kaiserslauternben. A világbajnok játékos volt még szövetségi kapitány Bulgáriában, dolgozott Brazíliában, Szerbiában, Ausztriában és Izrael­ben is. Neki 1,15-ös meccsenkénd pontádagot sikerült produkálnia. Hriszto Sztoicskov Természetesen Sztoicskov is leült a bolgár válogatott kispadjára, ám edzőként hasonlóan sikertelennek mondható, mint Lothar Matthäus. Az 1994-es aranylabdás dolgozott még a Celta Vigónál, a dél-afrikai Sundowns csapatánál, az orosz Rosztovnál, majd bolgár klubcsa­patoknál is, ám jelenleg inkább a CSKA Szófia elnökeként dolgozik, így nem kell attól tartania, hogy menesztí a vezetőség. Mario Kempes Az 1978-as vb világbajnok gólkirá­lya nem éppen a tudatos karrierépí­tés mintapéldánya, hiszen edzői pá­lyájának első állomása az albán KS Lushnja volt, ahova egy piramisjá­tékot szervező maffiózó szerződtet­te, így nem csoda, hogy a csapamái hamar elfogyott a pénz, és Kempes fél év után távozott az országból. Ezután dolgozott Venezuelában és Bolíviában is, ám számottevő ered­mény nélkül. Klasszis játékos - klasszis edző Pép Guardiola Pép Guardiola játékospályafütását nem érheti sok kritika, hiszen egy­szeres KEK- és BEK-győztes, két­szeres európai Szuperkupa-győztes, hatszoros spanyol bajnok, kétszeres spanyol kupagyőztes, négyszeres spanyol Szuperkupa-győztes, és mindezek mellett még olimpiai bajnok is. Mindezek ellenére va­lószínűleg sokkal inkább egy for­radalmi edzőként említik majd a futballtörténeti könyvek, mint egy világklasszis játékosként, hiszen már kétszer választották meg a világ legjobb edzőjének (2008, 2010), kétszeres BL-győztes, és már három topbajnokságban is győzelemre vezette csapatait. Vezetése alatt az FC Barcelona minden idők egyik legjobb csapatává vált. Eddig 539 mérkőzésen ült a kispadon, és 2,36 a pontádaga. Zinedine Zidane Zinedine Zidane esetében már nem ilyen egyértelmű annak az eldöntése, hogy játékosként vagy edzőként hagy mélyebb nyomot a labdarúgás világában. Játékosként egy Aranylabda fénylik a vitrin­jében, és a válogatottal, valamint klubszinten is mindent megnyert. De ugyanezt elmondhatja magáról edzőként is — már ami a klubvo­nalat illeti, hiszen bár eddig csak a Real Madridot vezette, velük min­dent megnyert, sőt nem egészen négy év alatt három BL-címet szál­lított a klubnak. Válogatottnál még nem dolgozott, de nehéz elkpzelni, hogy a jövőben ne irányítsa majd a francia nemzeti tizenegyet. Zidane 191 meccsből 2,14-es pontádagot produkált eddig. Franz Beckenbauer A „Császár” játékosként és edző­ként is vb-győztesnek mondhatja magát, mégis talán mint futbal­lista hagy maga után mélyebb nyomot. Kétszeres aranylabdás és mindent megnyert klubszinten és a válogatottban is, a BEK-serleget például háromszor emelhette fel. Edzőként nem dolgozott sokat, de itt is eredményes volt, hiszen a német válogatottal vb-t nyert, az Olympique Marseille-t bár év­közben elhagyta, végül a csapat megnyerte a francia bajnokságot, és a BEK-ben döntőig meneteltek (1990/91), de a Bayern München­nel is Bundesligát és UEFA-kupát nyert. 1994-ben megkapta a bajor klub elnöki pozícióját is, melyet 15 évig töltött be, ugyancsak si­keresen. Didier Deschamp Játékosként nem a látványos megol­dásairól volt híres, miként edzőként sem a hangzatos nyilatkozatokról és a merész taktikai húzásokról marad emlékezetes, ennek ellenére mind­két fronton megnyert már szinte mindent. Edzőként már „csak” a BL-győzelem és az Eb-győzelem hiányzik a tarsolyából, pedig már mindkét sorozatban „döntőzött”, játékosként viszont makuládan a pályafutása ebből a szempontból. Sőt, Deschamp eddig a legfiata­labb csapatkapitány (24 évesen a Marseille-jel nyert az 1992/93-as szezonban), aki magasba emelhette a BEK-trófeát. Mário Zagallo Mário Zagallo játékosként (1958, 1962) és edzőként is (1970, 1994) két vb-arannyal büszkélkedhet, igaz 1994-ben csupán segédedzőként segítette Carlos Alberto Parreira munkáját. Alberto Suppici (1930- ban 31 évesen nyert Uruguay élén) után Zagallo volt a második legfi­atalabb tréner (38), aki megnyerte a VB-t, és ő volt az első ember, aki játékosként és edzőként is diadal­maskodott a világbajnokságon. A brazil bajnoki címek mellett Copa América-elsőséggel is büszkél­kedhet, valamint a World Soccer Magazin 2013-ban minden idők kilencedik legnagyszerűbb szakve­zetőjének választotta. Felejthető futballista - kiváló edző Arséne Wenger Bár Arséne Wenger az RC Stras­bourg játékosaként francia baj­noknak (1978/1979) mondhatja magát, a szezonban csupán csak két bajnokin jutott szóhoz a csa­patban, mégis ez a szezon jelentet­te játékospályafütásának csúcsát, mivel inkább másod- és harmad­­osztályú csapatokban játszott. Edzőként először Strasbourgban lett az utánpódás vezetője, majd az AS Nancyval búcsúzott az élvo­naltól, ennek ellenére Monacóban meglátták benne a tehetséget, és nem is kellett csalódniuk, mert bajnoki címig és a BEK-ben is elődöntőig vezette a hercegségbeli­eket. Mégis az Arsenálnál eltöltött 22 év az amire mindenki emlékez­ni fog vele kapcsolatban, és bár nyert néhány (3) bajnoki címet az ágyúsokkal is, sokkal inkább a sok­­passzos stílus, és a szép foci egyik legjelentősebb képviselőjeként fogunk rá emlékezni, mintsem az eredményei miatt. Jósé Mourinho Jósé Mourinho szöges ellentéte Arséne Wengemek, hiszen nála csak az eredmény számít, míg a stílus sokadlagos dolog. Mourinho korán rájött, hogy nem lesz belőle jelentős játékos, így már korán el­kezdett elemzéseket készíteni edző apjának, majd Bobby Robson tol­mácsa lett a Benficánál, majd az FC Barcelonánál is. Ezután leült több portugál csapat kispadjára is, és végül a Porto tré­nereként robbant be a köztudat­ba. Négy országban is (portugál, angol, olasz, spanyol) bajnok lett a csapataival, valamint a Portóval és az Interrel is megnyerte a BL-t. Válogatottat még nem irányított, de nem lenne meglepő, ha egyszer a portugál nemzeti csapat kispadján lámánk. Alex Ferguson Bár Sir Alex a Rangersben is ját­szott, és mérlege sem mondható rossznak (41/25), mégis egy kupa­döntőben okozott végzetes hibája miatt távozni kényszerült a csa­pattól. Csakúgy mint játékosként, edzőként is skót kiscsapatoktól indult, míg végül az Aberdeennél csinált hírnevet magának. KEK- et és három bajnoki címet nyert a csapattal, vezette a skót válogatottat is a ’86-os VB-n, mégis a Manches­ter United élén eltöltött 27 évével írta be magát a futball történetébe. Ferguson személyében ötvöződött a stílus és az eredményesség is, min­dent megnyert a csapattal, sőt az 1998/99-es szezonban véghez vitte azt a bravúrt csapatával, hogy a baj­nokság és a BL mellett az FA-kupát is megnyerték. Joachim Löw Joachim Löw egy teljesen ádagos Bundesliga-karriert tudhat maga mögött játékosként, jobb és rosz­­szabb szezonok közepette a címek elkerülték. Edzőként viszont már első állomáshelyén eredményes volt, hiszen a VfB Stuttgartot UE­­FA-kupa-győzelemre vezette 1997- ben, majd a következő szezonban KEK-döntőbe vezényelte a gárdát, amely azóta sem ért el hasonló si­kereket. Löw osztrák bajnoknak is mondhatja magát edzőként, mégis a német válogatott élén tört be a topedzők sorába, ugyanis egy Eb-ezüst és egy vb-bronz után vb­­aranyhoz segítette a Nationalelfet 2014-ben. Luiz Felipe Scolari Luiz Felipe Scolari édesapja korá­nak egyik legjobb brazil védője volt, így fia hamar rájött, hogy jobb, ha inkább edzőként kamatoztatja a futball iránti lelkesedését, mintsem hogy állandóan az apjához hason­lítsák. Scolari 2002-ben vb-aranyig vezette Brazíliát, majd két évvel ké­sőbb a portugálokat EB-ezüsthöz segítette, a Grémióval pedig brazil bajnokságot és Libertadores-kupát is nyert. A brazil szakvezető igazi vándormadár, eddig három válo­gatottat irányított, valamint már nyolc országban dolgozott klub­edzőként. Ezenkívül két Vb-rekor­­dot is Scolari tart, ő az első edző, aki két egymást követő világbajnoksá­gon két különböző nemzettel is a legjobb négy közé tudott kerülni, valamint két egymást követő világ­­bajnokságon 12 győzelmet szerzett, amit szintén nem ért még el senki. Villányi Gergely Zinedine Zidane játékosként és edzőként is halmozta a sikereket, nem tud veszíten Sir Alex Ferguson játékosként csak a másod­­osztályban ünnepelhetett bajnoki címet

Next

/
Oldalképek
Tartalom