Új Szó, 2018. november (71. évfolyam, 251-274. szám)

2018-11-13 / 260. szám

FOCITIPP ■ 2018. NOVEMBER 13. ANGUA Hosszabbított Dele Alii Uj, 2024 nyaráig szóló szerződést kötött angol válogatott futballis­tájával, Dele Aliival a Tottenham Hotspur - adta hírül a londoni klub honlapja. A 22 éves közép­pályás 2015-ben mutatkozott be az együttesben, s az első két sze­zonjában őt választották a Premier League legjobb fiatal játékosának, valamint bekerült az év csapatába is. Alii 153 mérkőzésen 48 gólt szerzett eddig Tottenham-mezben, az angol válogatottal pedig ott volt a 2016-os Európa-bajnokságon, valamint az idei világbajnokságon is, utóbbin negyedik lett a csapattal. A VAR-t követeli a Southampton-csatár Döntedent játszott egymással a Premier League 12. fordulójának szombati játéknapján a Southamp­ton és a Watford (1-1), a találkozó azonban nem az eredmény miatt marad emlékezetes. Hazai vezetés­nél ugyanis a 66. percben Charlie Austin a második Southampton­­találatot is megszerezte, amelyet azonban a játékvezető némi hezitá­lás után érvénytelenített, mondván, Maja Josida lesen állt. A Watford persze a hajrában egyenlített, így kicsúszott a Southampton kezé­ből a győzelem, Austin pedig nem rejtette véka alá, kit tart felelősnek mindezért. „Vicc, amit velünk műveltek, két ponttal tartoznak nekünk a játék­vezetők Egy teljesen szabályos gólt szereztünk, amit elvettek tőlünk. A világ legjobb és legnézettebb baj­nokságában játszunk, segíteni kell a bíróknak, minél előbb be kell vezetni a VAR-rendszert, mert ez felháborító” - fakadt ki élőben a találkozót követően a Sky Sports kameráinak a 29 éves csatár. Új szerződést kapott Sterling Három évvel, 2023-ig meghosz­­szabbította szerződését a Premier League-ben címvédő Manchester Citynél Raheem Sterling, a csapat 46-szoros angol válogatott lab­darúgója. „Hihetetlen fejlődésen mentem itt keresztül” - kommen­tálta a szerződéshosszabbítást a 23 éves támadó a City által kiadott közleményben. Sterling 2015-ben az FC Liverpooltól igazolt a Man­chester Cityhez, a mostani szezon­ban pedig 15 tétmérkőzésen hét gólt szerzett. BELGIUM Profi szerződést kapott a fiatal magyar csatár A belga élvonalbeli Genk labda­rúgócsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy profi szerződést kötött Németh Andrással, a 16. életévét november 9-én betöltő magyar csatárral. A klubhonlap beszámolója szerint Németh And­rásnak több külföldi megkeresése is volt, ezért nagyon örülnek neki, hogy a többszörös magyar utánpót­lás-válogatott labdarúgó elfogadta a Genk ajánlatát. A 2018-as Puskás-Suzuki-kupán a Genk színeiben gólkirályi címet szerző csatár a Vasasnál nevelkedett, majd Belgiumban a Hasselt együt­tesét is erősítette, mielőtt (2016 nyarán) csatlakozott a Genk akadé­miájához. EGYESÜLT ÁLLAMOK Sallói duplázott a főcsoportdöntőben Sallói Dániel, a Sporting Kansas City támadója kétszer is betalált csapata Real Salt Lake ellen 4—2-re 114 Santiago Solari minden idők legjobb rajtját produkálta a kispadon a Real Madrid 116 éves történelmében (Fotók: TASR/AP) „királyi gárdával” készülhessen. Ha viszont a hírek mégsem bizo­nyulnak igaznak, akkor a kolum­biait nyáron 64 millió euróért akár végleg is megszerezheti a Bayern München a Real Madridtól. James Rodriguez eddig összesen 50 mér­kőzésen lépett pályára a bajorok színeiben, ezeken 11 gólt, illetve 16 gólpasszt jegyzett. MAGYARORSZÁG Futballkrónika A hét legérdekesebb eseményei megnyert Nyugati főcsoport-elő­döntőjének visszavágó mérkőzésén az észak-amerikai profi labdarúgó­­bajnokságban. A Kansas 5-3-as összesítéssel jutott a főcsoport-elő­döntőbe, ahol a Portland Timbers lesz az ellenfele. Az első mérkőzésen 1—1-es döntet­len született, a visszavágón azonban már 19 perc elteltével kétgólos előnybe került a magyar támadó csapata. A második félidőben a Salt Lake szépített, de Sanchez tizenegyesgól­jával a Kansas visszaállította a két­gólos különbséget. A 72. percben még egyszer betalált a vendégcsa­pat, amely így egy góllal akár a továbbjutást is kiharcolhatta vol­na, csakhogy azt a gólt a Kansas lőtte, pontosabban Sallói a 97. (!) percben. A 22 éves játékosnak ez volt az idénybeli 12. és 13. gólja az MLS-ben. FRANCIAORSZÁG A Monaco vezetése kiáll Henry mellett A francia labdarúgó-bajnokságban kiesőhelyen álló AS Monaco tulaj­donosai védelmükbe vették Thierry Henry vezetőedzőt, akinek a hato­dik mérkőzésén is nyeretlen maradt a csapat. A Monacót legutóbb vasárnap este 4-0-ra győzte le a címvédő Paris Saint-Germain, és Vagyim Vasziljev alelnök a hazai vereség után azt nyi­latkozta, nem akarnak nyomást helyezni az egy hónapja kinevezett trénerre. „Hosszú távra érkezett a klubhoz, nem tűzoltásra szerződtettük” - mondta az alelnök, aki szerint a gyenge teljesítmény hátterében leginkább az áll, hogy sok a sérült­jük, a nyár folyamán pedig több meghatározó játékost is eladtak. „Soha nem volt még egyszerre eny­­nyi sérültünk, ráadásul hiányzik az önbizalom, és szerencsénk sincs” - jelentette ki Vasziljev. A játékosként világ- és Európa­­bajnok, Bajnokok Ligája-győz­­tes Henry a portugál Leonardo Jardimtól vette át a vezetőedzői posztot október 13-án, azóta két döntetlen mellett négy vereséget könyvelhetett el a hercegségbeli együttes. A Monaco az előző idény­ben ezüstérmes volt a 20 csapatos francia bajnokságban, amelyben most 13 forduló után a 19. helyen áll. A BL-ből már kiesett, miután négy forduló alatt csupán egy pon­tot szerzett csoportjában. Neymar a tapsolásért is pénzt kap Hihetetlen záradékok szerepelnek Neymar párizsi szerződésében. A France 2 televíziós csatorna Envoyé spécial című műsorából kiderül, hogy a brazil szupersztár évi 2,5 millió eurót kap azért, ha nem kri­tizálja nyilvánosan az edző (jelen esetben Thomas Tuchel) döntéseit, és 375 ezret, ha a mérkőzések elején és végén megtapsolja a szurkolókat. Ha pedig az Aranylabda-szavazá­­son bekerül a legjobb háromba, a Paris Saint-Germain további 2 mil­lió euróbónuszt fizet neki. Ezeket az alapvető dolgokat azért kellett szerződésbe foglalni, mert a fran­cia bajnokságban .nincs rendszer a pénzbírságok kiszabására, ezért a klubok bónuszokkal próbálják meg normális viselkedésre bírni a játékosokat. NÉMETORSZÁG Ribéry pofonokat osztott? A Bild beszámolója szerint Franck Ribéry három pofont oszthatott ki egy tévés szakértőnek szombat este a Borussia Dortmund-Bayern München (3-2) mérkőzés után. A német lap arról ír, hogy a bajorok 35 éves játékosa konf­liktusba keveredett Patrick Guillouval, miközben a meccs után a csapatbusz felé tartott. A 48 éves szakértő - aki koráb­ban profi játékos volt - ugyan Németországban született, de francia állampolgár, évek óta ismerik egy­mást Ribéryvel. Salihamidzic, a mün­cheniek sportigaz­gatója az eset után elismerte, hogy nézeteltérés tá­madt Ribéry és Guillou között, azonban arra, hogy pontosan mi is történt, nem reagált. A Bild nem jelenti ki, hogy konkrét pofozkodás történt, csak kérdőjelet ír a címében: három po­fon a tévés szakértőnek? A háttér­ben az állhat, hogy a szakértő sze­rint a rutinos szélső két dortmundi gólban is benne volt. Jamesnek elege van Münchenből Spanyol sajtóhírek szerint a Real Madridtól a Bayern München­ben kölcsönben szereplő James Rodriguez tárgyalásra buzdítja menedzserét, Jorge Mendest, hogy már télen visszatérhessen a madridi klubhoz, mivel nem érzi jól magát a bajoroknál. James Rodriguez 2014-ben csat­lakozott a Real Madridhoz, majd 2017 nyarán írt alá kétéves köl­csönszerződést a Bayern Mün­chennél, mivel Zinedine Zidane, a madridiak akkori vezetőedzője mellőzte őt. A legújabb hírek szerint viszont a 27 éves kolumbiai egyre kevés­bé érzi jól magát Münchenben, és Zidane távozásával újra esély nyílna Madridban a bizonyításra. James így tárgyalásra buzdította ügynökét, Jorge Mendest, hogy már januárban a Paul Pogba vissza­szerzéséről nem tett le a Juventus Szanyó lett a Vasas edzője Az NB Il-ben szereplő Vasas hi­vatalos honlapján közölte: Szanyó Károly lett a klub vezetőedzője. A 45 éves szakember egy plusz egy éves szerződést írt alá. Mint ismert, a nyáron Kis Károly vette át az él­vonaltól búcsúzó Vasas irányítását. Három győzelemmel rajtoltak az angyalföldiek a másodosztályban, de utána mélyrepülésbe kezdtek, így az 54 éves szakembernek épp egy hete köszönték meg a munká­ját. A csapatot a vasárnapi, Budaörs elleni bajnokin (2-0-ra kikapott a Vasas) megbízott edzőként Fe­­renczi István irányította. Hétfőn a Vasas hivatalos honlapján tette közzé, hogy Szanyó Károly lett a vezetőedző. A klub korábbi játé­kosa már dirigálta az angyalföldi­eket, a 2014-2015-ös szezonban feljutottak vele az élvonalba. Ez­után Simon Antal követte a kispa­don, akit pedig Michael Oenning (2016-2018). Szanyónak nem lesz könnyű dolga, a Vasas legutóbbi hat bajnokiján nyeretlen maradt, 17 forduló után a 12. a tabellán. OLASZORSZÁG Három játékost adna a Juve Pogbáért Brit sajtóhírek szerint az olasz lab­darúgó-bajnokságban szereplő Ju­ventus három játékosát is odaadná a Manchester Unitednek, hogy visszacsábítsák Paul Pogbát Tori­­nóba. A hírek szerint a Juventus sportigazgatója, Fabio Paratici kész tárgyalásba kezdeni Paul Pogbáért már a téli átigazolási szezonban, hogy visszaszerezze a „zebrák” ko­rábbi középpályását. A sportvezető a francia világbajnokért cserében felajánlaná a torinói klub három játékosát: Mehdi Benatiát, Alex Sandrót és Mario Mandzukicot. Pogba nemrégiben elmondta, Tori­­nót a mai napig otthonának tartja, és folyamatos kapcsolatban van korábbi játékostársaival, akikkel jó barátok maradtak. A francia kö­zéppályás 2012-ben ingyen igazolt a Manchester Unitedtól a Juven­­tushoz, amelyben négy évet töltött el, és 178 mérkőzésen lépett pályá­ra, ezeken 34 gólt és 43 gólpasszt jegyzett. 2016-ban 105 millió euróért szerezte vissza az MU a torinóiaktól. A 25 éves játékos­nak 2021 nyaráig van érvényes szerződése a manchesteriekkel. Pogba a héten végigjátszotta az MU Juve elleni, 2-1-re meg­nyert BL-meccsét Torinóban, viszont a Manchester City elleni, vasárnapi városi rangadóról sérülés miatt lemarad. A klubbal kapcso­latos további hír, hogy a Juventus beje­lentette, hogy volt labdarú­gója, David Trezeguet a kö­vetkező három évben nagykövet­ként fog dolgozni az együttesnél. „Ő igazi ikonja a klubnak. Szóval nem meglepő, hogy David www.ujszo.com Trezeguet-t ma hivatalosan is ki­nevezzük nagykövetüknek a kö­vetkező három évre. A globális kereskedelmi világban fogja kép­viselni a klubunkat. Csapatunk jelenleg a pályán és azon kívül is minél magasabb szintre szeretne kerülni. A világ sok pontján ren­dezendő eseményeken (ahol jelen lesznek a szurkolók és a támogató­ink is) Trezeguet sokat fog segíteni a Juventus márka növekedésében” - írta hivatalos Twitter-oldalán az olasz labdarúgó-együttes. A már visszavonult francia játékos 320 mérkőzésen 171 gólt szerzett a torinóiaknál, ezzel minden idők legeredményesebb külföldi futbal­listája az Öreg Hölgynél. OROSZORSZÁG Visszavonul Arsavin A kazah Karjat Almati labdarúgó­­csapata saját honlapján jelentette be, hogy visszavonul a labdarú­gástól az orosz klasszis, Andrej Arsavin. Arsavin vasárnap még pályára lépett a Karagandi elleni bajnoki, majd befejezte a pályafu­tását. Korábban a Zenitben és az Arsenalban is megfordult. SPANYOLORSZÁG Solari marad a Real edzője Egybehangzó spanyol értesülések szerint Santiago Solari, a Real Madrid ideiglenesen kinevezett vezetőedzője legalább a szezon végéig marad a posztján. A 42 éves argentin szakember Julen Lopetegui menesztését követően vette át a csapatot, amely mind a négy eddigi meccsét megnyerte korábbi játékosa irányításával. A hivatalos bejelentésre a héten ke­rülhet sor, egyes információk sze­rint az sem kizárt, ha Solarival jól teljesít a fővárosi együttes, akkor hosszabb távú szerződést is kaphat az idény végén. Az újabb siker azt is jelenti, hogy Santiago Solarival továbbra is hi­bátlan a „királyi gárda”, sőt, az argentin szakemberé minden idők legjobb kezdése - négy mérkőzést követően - a madridi kispadon. A fővárosiak előbb a kupában verték a Melillát (0-4), majd a bajnok­ságban a Valladolidot is kipipál­ták (2-0), aztán jött a Plzen felett aratott kiütés (0-5) a BL-ben, va­sárnap pedig a Celta felett aratott győzelem (2-4). Négy mérkőzés, négy győzelem, ráadásul Solari + 13-as gólkülönb­séggel (15-2) érte el mindezt, ez tehát minden idők legjobb rajtja a Real Madrid 116 éves történel­mében. De mit is kell tudni róla? A szak­vezető 1976. október 7-én született az argentin Rosarióban - ahol Lio­nel Messi is — azaz nemrég lett 42 éves. Alig 20 évesen mutatkozott be középpályásként a River Plate felnőttcsapatában, ahonnan az Adético Madridhoz igazolt, majd 2000-ben érkezett a Real Madrid­hoz, ahol 5 évet töltött el játékos­ként, és a 2001/02-es idényben Bajnokok Ligája-győzelemig jutott csapatával. Ezt követően az Inter, a San Lorenzo, az FC Atiante és a Penarol csapataiban játszott, és 12 alkalommal szerepelt az argentin válogatottban is. Solari egy igen technikás játékos volt, s habár számos gólt szerzett karrierje során, elsősorban az elő­készítésben vállalt szerepet. Profi játékoskarrierjét követően visszatért a Blancókhoz, és az első csapathoz történő kinevezéséig a Segunda B-ben szereplő Real Madrid Cas­­tillát dirigálta. (Összeállította: Volt Gábor)

Next

/
Oldalképek
Tartalom