Új Szó, 2018. október (71. évfolyam, 225-250. szám)

2018-10-06 / 230. szám

2 I RÖVIDEN Imrecze válthatná Kazimírt Pozsony. Sajtóhírek szerint a pénzügyőrség volt igazgatója, Frantisek Imrecze válthatná Pe­ter Kazimírt a pénzügyminisz­teri székben akkor, ha Kazimir átvenné a jegybank irányítását. Imrecze a kínai vámcsalási bot­rány kirobbanását követően mondott le posztjáról, nem tudta hitelesen cáfolni, hogy a pénz­ügyőrség nem segítette az adó­csalást. Az ellenzék szerint Kazimir Szlovákia történetében példátlan módon egy olyan ma­gas, s eddig politikamentes po­zícióba igyekszik befurakodni, mely 2021 -ig foglalt. A jegy­bank jelenlegi elnökének ugyanis akkor jár le a mandátu­ma. A pénzügyminiszteri posztra Imrecze mellett Ladislav Kamenicky (Smer) parlamenti képviselő neve is felmerült. (ie) Londonban ítéltek el hat szlovákot London. Börtönbüntetésre ítél­ték Nagy-Britanniában egy szlovák család hat tagját, amiért Szlovákiából Észak-Angliába csempésztek embereket, ahol modem kori rabszolgaságban dolgoztatták őket. A hatóságok szerint a jobb élet reményében több mint 30 kiszolgáltatott és hajléktalan szlovákiai férfit csaltak ki Nyugat-Yorkshireba. Áldozataikat arra kényszeríttet­ték, hogy rendkívül alacsony bérért takarító és házfelújítási munkálatokat végezzenek, rá­adásul a nekik járó szociális tá­mogatást is elvették tőlük. A bűnszervezet fejét kilenc év börtönbüntetésre, öt családtagját pedig négy és fél éves szabad­ságvesztésre ítélték. (ie) Beindult az influenzaszezon Pozsony. Összesen 4,5%-kal, 40 467-re emelkedett a héten a légzőszervi megbetegedéssel küzdők száma - tájékoztatott Ján Mikas országos tiszti főor­vos. A legtöbb beteget Nyitra megyében, a legkevesebbet pe­dig Trencsén megyében tartják nyilván. Komplikációk közel ezer páciensnél léptek fel. Az előző heti adatokhoz viszonyít­va 22,8%-kal emelkedett az inf­luenzások százma. Eddig or­szágszerte nyolc óvodát kellett bezárni a megfázásos megbete­gedések miatt. (TASR, ie) Indul a tátrai Globsec Pozsony. Tegnapi lapzártánk után, este hét órakor indult a kétnapos Globsec Tatra Sum­mit konferencia. Míg a Po­zsonyban tartott Globsec első­sorban a biztonságpolitikáról szól, addig a tátrai konferencián inkább gazdasági és pénzügyi témákkal foglalkoznak. A fel­szólalók között lesz például Pe­ter Pellegrini kormányfő vagy Margaret Vestager, az Európai Unió versenyügyi biztosa. Ä konferencia fő témája a brexit és az unió költségvetése lesz. (dp) KÖZÉLET 2018. október 6.1 www.ujszo.com Sufliarsky megölését is tervezhették ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Nem kizárt, hogy Alena Zs. Ján Kuciak újságíró meggyilkolásán kívül Peter Sufliarsky, a főügyész helyettesének meggyilkolását is tervezte - állítja rendőrségi forrásokra hivatkozva az aktuality.sk hírportál. Az ügyben már a Speciális Ügyészi Hivatal (Ú&P) eljárást indított, ám tájékoztatást a vizsgálatról jelenleg nem adnak. A Kuciak és jegyese, Martina Kusnírová megölésével gyanúsított négy személy közül legalább ketten - Alena Zs. és Sz. Tamás - tervez­ték az aktuality.sk portál szerint Sufliarsky meggyilkolását. A fő­ügyész helyettese tegnap arra kérte a sajtót, hogy a gyilkosság állítóla­gos előkészítéséről további infor­mációkat ne hozzák nyilvánosság­ra. „Érzékeny információkról van szó. Ezért a főügyész első helyet­tese arra kéri a sajtó képviselőit, hogy semmilyen információt ne hozzanak nyilvánosságra az állító­lagos bérgyilkosság előkészítésé­ről, és hagyják, hogy a büntetőeljá­rást végző szervek végezzék a munkájukat” - közölte Andrea Predajnová, a Főügyészség szóvi­vője azzal, hogy az ügyet az Ú$P felügyeli. „Azért, hogy ne akadá­lyozzuk, illetve ne nehezítsük meg a nyomozást, jelenleg semmilyen információt nem közlünk” - jelen­tette ki pénteken Jana Tökölyová, az ÚSP szóvivője. Annyit tudni, hogy a rendőrség már elemzi a Sufliarsky állandó lak­helyén, Dénesden (Dunajská Luzná) található ipari és biztonsági kame­rák felvételeit. Peter Sufliarsky idén májustól a főügyész első helyettese (TASR-feivétei) Van előrelépés A rendőrség minden jel szerint elő­relépésre tett szert a Kuciak-ügy vizsgálatában, s úgy tűnik, a gyilkos­ság egyik gyanúsítottja A. Zoltán to­vábbra is együttműködik a rendőr­séggel. Meg nem erősített informá­ciók szerint ő vallott az elmúlt na­pokban arról is, hogy Alena Zs.-nél Marián Kocner vállalkozó rendelte meg Kuciak megölését. Sufliarsky idén májusban lett Ja­­romír Üiznár főügyész első helyet­tese, a legközelebbi munkatársaként tartják számon. Egyelőre nem tudni, hogy az ő eltávolítását is Kocner rendelte-e meg, vagy sem. Sufliarsky jelen volt a Főügyészség hétfői saj­tótájékoztatóján, amelyen a Kuciak­­ügy részleteiről tájékoztattak, ám nem mondott egy mondatot sem. Ügyészként a besztercebányai alvi­lág volt főnöke, Mikulás Cérnák el­len folytatott bűnvádi eljárásokat is felügyelte, s együttműködött a je­lenlegi rendőrfőkapitánnyal, Milan Lucanskyval. Távozó nyomozók Tegnap derült ki az is, hogy 20 év után váratlanul civilbe vonul az a két rendőrnyomozó, akik korábban több, Marián Kocnerrel kapcsolatos ügyet vizsgáltak, ám mindig a vál­lalkozóra nézve kedvező döntést hoztak. Stefan Jombik és Jaroslav Barochovsky már beadták felmon­dásukat, 2019-ben távoznak a rend­őrségtől. A nyomozók munkájának egyik példája a 2016 nyarán történt eset. A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) besztercebányai részlegé­nek rendőrei kidolgoztak egy bead­ványt, amelyben Kocnert áfacsalás­sal gyanúsították. Információik sze­rint 2010 és 2012 közöttjogtalan áfa­visszaigénylésnek köszönhetően Kocner 8,19 millió euróhoz jutott. Az ügyben Stefan Jombik indított eljárást, fél évvel később pedig le­zárta a vizsgálatot, mondván: nem történt bűncselekmény. Döntését Mária Trstenská ügyész is jóvá­hagyta. Később Dusán Kovácik speciális ügyész utasítására az aktát Maros Zilinka ügyész kapta meg, aki utasítást adott a nyomozó lecserélé­sére és a Kocner elleni bűnvádi el­járás megkezdésére. (dem, TASR) Edunet: gyors internet, régi számítógépeken ÖSSZEFOGLALÓ Két és fél év után az oktatási minisztáriumnak sikerült pontot tennie az iskolák központi internet-hozzáféré­sét biztosító versenypályázat végáre. Egyelőre azonban az sem biztos, hogy az összes oktatási intézmény él majd az új szolgáltatással. Pozsony. Martina Lubyová (SNS-jelölt) oktatási miniszter alá­írta a Swan szolgáltatóval az isko­lák központi internet-hozzáféré­séről szóló szerződést. Az Edunet projektet, mely ingye­nes internet-hozzáférést biztosít az oktatási intézmények számára, már 2015-ben be kellett volna vezetni. Az oktatási tárca viszont csak 2015- ben írta ki a közbeszerzési eljárást, mely több fellebbezés és óvás miatt két és fél évig húzódott. Tavaly no­vemberben az egyik sikertelen pá­lyázó, a Slovak Telekom bíróság­hoz fordult a közbeszerzési eljárás miatt. Augusztusban annak is fenn­állt a veszélye, hogy az iskolák köz­ponti intemetszolgáltatás nélkül maradnak. Az új szolgáltató 53,7 millió eu­róért vállalata, hogy négy éven ke­resztül az ország összes oktatási in­tézményét csatlakoztatja a világhá­lóhoz az Edunet program kereté­ben. „Az Edunet projektet 6700 ok­tatási intézményre állítottuk be, eb­be beletartoznak az óvodák, az alap- és középiskolák. A szolgáltatás végső költsége attól is függ, hogy „Az Edunet projektet 6700 oktatási intézményre állítottuk be, ebbe bele tartoznak az óvodák, az alap- és középiskolák." Martina Lubyová oktatási miniszter hány iskola él majd ezzel a lehető­séggel. Erről ugyanis minden isko­la szabadon dönt” - közölte Marti­na Lubyová. Ez némiképpen fordu­latot jelent, hiszen amikor a Slo­vensko.Digital IT szakemberei bí­rálták a tárcát a közbeszerzési eljá­rásban megszabott feltételekért, és arra figyelmeztettek, hogy a kisebb regionális szolgáltatók jóval ked­vezőbb áron még jobb szolgáltatást nyújtanának az iskoláknak, Lubyo­vá azzal érvelt, hogy a személyi adatok biztonsága érdekében elke­rülhetetlen a központi intemet­szolgáltatás. A tárca szerint az Edunetnek kö­szönhetően az iskolák 21. századi intemetszolgáltatást kapnak. Ugyanakkor a projekt által csak az internet-hozzáférés lesz moder­nebb, az iskolák nem kapnak új szá­mítógépeket, tehát a fejlesztés igencsak kérdéses. Ráadásul la­punknak korábban több iskola is megerősítette, hogy a központi hozzáférés mellett a regionális szolgáltatótól teljes lefedettséget kapnak. A rimaszombati Tompa Mihály Alapiskolának például több éve egy helyi intemetszolgáltatótól szimbolikus egy eurórét van inter­netlefedettsége. A bevezetéssel já­ró teljes költséget egy vállalkozó állta. A két szolgáltatás színvonala Orosz István igazgató szerint összehasonlíthatatlan. A szerződés aláírásával a tárca azt a törvénytelen állapotot is megszün­tette, melyet a korábbi Infovek pro­jekt törvénytelen meghosszabbítása idézett elő, amiért közel 800 ezer eu­­rós büntetést kapott az oktatási mi­nisztérium. (TASR, ie) Gondot okozhat a * rendelői szférának a béremelés Pozsony. A nővérek béreme­lésre szánt anyagi források nem közvetlenül a kórházakhoz ke­rülnek. A tárca az egészségbiz­tosítók számláira küldi a pénzt, melyek továbbítják azt a kórhá­zak és a rendelők kiadásainak fe­dezésére. A minisztérium jelen­leg egy memorandum létrehozá­sán dolgozik, melynek értelmé­ben a rendelőket működtető or­vosok megígérnék, hogy a tárca által biztosított anyagi forrásokat valóban a nővérek fizetésének emelésére használnák fel. Marián Sóth, a Magánorvosok Szövetsé­gének (ASL) elnöke lapunknak azt mondta, hogy az ASL egyál­talán nem tárgyalt még a minisz­tériummal, így nem ismerik a tár­ca intézkedéseinek részleteit. Sóth szerint a rendelői szféra így sem kap elég anyagi támogatást, így a béremelés problémákat okozhat az orvosoknak, hiszen pénz híján így is alig tudják fe­dezni a nővérek bérének költsé­gekéit. Marek Krajcí, az OEaNO képviselője szerint az egészség­­ügyi tárca nem lesz képes bizto­sítani a béremelésre szánt 200 millió eurót. Martin Smatana, az Egészségpolitikai Intézet (IZ) tagja ezt tagadja, szerinte a par­lamenti képviselő elszámolta magát. (nar, TASR)

Next

/
Oldalképek
Tartalom