Új Szó, 2018. szeptember (71. évfolyam, 202-224. szám)
2018-09-14 / 212. szám
KÖZÉLET 2018. szeptember 14. | www.ujszo.com RÖVIDEN Üdülési csekk mindenkinek Pozsony. Második olvasatba utalta a parlament az üdülési csekkekre vonatkozó SNS-es javaslatot, mely alapján a munkáltató átvállalja az alkalmazott rekreációs költségének 55%-át, maximálisan azonban 275 eurót fizet ki helyette. Andrej Danko szerint a javaslat az állami és a közalkalmazottak mellett a tűzoltókra és a katonákra is vonatkozik majd, így mintegy 1,7 millió embert érinthet. Az ellenzék szerint az SNS javaslata nem átgondolt, nem rendszerszintű és populista. (ie) Menyhárt nem ment el az MKP fórumára Gúta. Elmaradt az MKP 20. évfordulója alkalmából szervezett nyilvános fórum. A Köz-Ért Polgári Kör által támogatott eseményen az MKP két volt elnöke, Csáky Pál és Berényi József, valamint a jelenlegi elnök Menyhárt József is részt vett volna. A szervezők állítása szerint Menyhárt végül lemondta a részvételt, ezért a fórumot lefújták. Az MKP sajtóközleményében azt állította, hogy a polgári társulás egy másik eseményt szervezett a meghirdetett időpontra, ezért az MKP októberre tervezi a beszélgetést. (nar) A szlovákiai magyar fiatalok legnagyobb gondja a pénzhiány A Fórum Kisebbségkutató Intézet konferenciasorozatát kötetben is megjelentetik (Somogyi Tibor felvétele) SÁNTA SZILÁRD Somorja. A szlovákiai magyar közösség a centenáriumához érkezett, ebből az alkalomból a Fórum Kisebbségkutató Intézet konferenciasorozattal készült, tegnap a második rendezvényre került sor, Helyzetjelentés a szlovákiai magyar közösségről II. - Gazdaság és társadalom címmel. A júniusi első konferencián a történelmi visszatekintés, a nyelvi jogok, a nemzetpolitika és az európai kitekintés témáit járták körül az előadók, a második rész a szlovákiai magyar közösség gazdasági helyzetével és társadalmi kérdéseivel foglalkozott. A két konferencia anyagát a szervezők kötetben jelentetik meg. Az első szekciót Világi Oszkár, a Slovnaft vezérigazgatójának az előadása nyitotta, aki gyakorlati megközelítést alkalmazva, a saját tapasztalatára támaszkodott és foglalta össze Dél-Szlovákia gazdasági problémáit és lehetőségeit. Világi elsősorban a mezőgazdaságban és a turizmusban lát potenciált. Bara Zoltán, a Pons Danubii EGTC igazgatója a globalizáció kihívásaitól érkezett meg a határon átnyúló együttműködés témájához, a hosszú távú együttműködés és a fenntarthatóság fontosságáról beszélt az interregionális pályázatok kapcsán. A regionális különbségeket a szlovákiai magyar gazdasági térben Lelkes Gábor, a konferenciát szervező intézmény tudományos munkatársa ismertette. A Fundamentum Polgári Társulás elnöke, Hajdú István a határon átnyúló együttműködés gazdasági kérdéseivel foglalkozott. A délutáni szekcióban Gyurgyík László egyetemi oktató a szlovákiai magyarság demográfiai vizsgálatainak a nehézségeit mutatta be. A roma integráció esélyeit járta körül Terű Viktor, a Roma Oktatási Alap képviseletében. A szlovákiai magyar fiatalok legégetőbb problémája a pénztelenség, a munkanélküliség, a létbizonytalanság, a kilátástalan jövő és a lakáshelyzet - tudtuk meg Morvái Tündétől, az MTA Határon Túli Magyarok Titkárságának osztályvezetőjétől. A civil érdekérvényesítés stratégiáit és módszereit Tokár Géza, a Szlovákiai Magyarok Kerékasztalának szóvivője foglalta össze, és három szlovákiai esettanulmányt részletezett. Az előadások a közösség életének egy-egy fontos szeletét ismertették. A konferenciával lapunk hétfői számában foglalkozunk részletesebben. Az OEaNO emelné a nővérek bérét Kedvezmónyes tömegközlekedés Pozsony. Az Európai Mobilitás Hete projekt keretében szeptember 16-tól 22-ig a sofőrök ingyen utazhatnak a pozsonyi tömegközlekedési eszközökön.A kedvezmény nem vonatkozik az éjszakai járatokra. A személyvonatokat fél áron vehetik igénybe. (TASR) ÖSSZEFOGLALÓ Átlagban 220 euróval emelné a nővérek bérét az OllaNO - derült ki az ellenzéki párt csütörtöki sajtótájékoztatóján. Pozsony. Az új fizetésekről szóló javaslatot Igor Matovic mozgalma még idén szeretné a parlamentbe terjeszteni. A változások értelmében az alacsonyabb fizetési osztályba tartozó nővérek bére átlagban 738 euróról 954-re emelkedne, a legjobban kereső nővérek pedig átlagban 912 euró helyett bruttó 1145 euró fizetést kapnának. Elena Cervenáková, az OEaNO parlamenti képviselője szerint csak ezzel a lépéssel oldható meg a hatalmas nővérhiány az országban. „Jelenleg 31 ezer nővér dolgozik Szlovákiában, ebből 10 ezer a következő 10 évben nyugdíjba megy. Muszáj ösztönöznünk a nővéreinket, hogy maradjanak Szlovákiában, másképp válságba kerülhet az egészségügy” - mondta Elena Cervenáková. Marek Krajcí (OEaNO) szerint Szlovákia gazdasági helyzete lehetővé tenné, hogy emelkedjen a nővérek bére. „Nálunk a tavalyi átlagbér 954 elíró, a nővérek átlagfizetése pedig mindössze 868 euró. Azt szeretnénk, hogy ez az összeg a közeljövőben meghaladja az átlagbért, úgy, ahogy a fejlettebb országokban” - mondta az OEaNO képviselője. A béremelés éves szinten több mint 80 millió euróba kerülne, és mivel a koalíciós pártok nem támogatják, ezért gyakorlati esélye nincs. Az egészségügyi minisztérium a fizetésemelés helyett 6000 eurós ösztöndíjat ajánlana a nővérképző egyetemek diákjainak, ha később az itthon fognak dolgozni. Viszont ha rögtön a tanulmányaik befejezése után külföldre mennének dolgozni, az összeget vissza kellene fizetniük a minisztériumnak. Az OEaNO szerint ezek az intézkedések nem megfelelőek. (nar) Vizsgálat indul a NAKA rendőrei ellen Kiska magasan veri a pártelnököket ÖSSZEFOGLALÓ Bérgyilkossági üggyel vádolják a Nemzeti Bűnüldözósi Ügynökség (NAKA) elit rendőreit. Az ügyben a belügyminisztérium belső ellenőrzési osztálya is vizsgálatot indított. Pozsony. Radovan Bránik biztonságpolitikai elemző szerdán osztott meg egy bejegyzést a blogján, melyben arról ír, milyen módszerekkel próbálták 2014-ben megöletni Pavel Durkove gyetvai vállalkozót. A gyanú szerint Durkovét egy másik üzletember, Martin Cibulka próbálta eltávolítani. Bránik állítja, hogy a birtokában van egy hangfelvétel, melyen Cibulka egy volt gyetvai rendőrrel, Vladimír Kmáccsal beszél a konkurense félreállításáról. A voltrendőr összekötőként szolgálhatott a NAKA elit nyomozói és Cibulka között. Bránik úgy véli, hogy a NAKA- ban létezik egy Farkasok nevű csoport, melynek tagjait fel lehet bérelni gyilkosságok elkövetésére, ezért feljelentést is tett. A rendőrség Bránik blogjának megjelenése után tájékoztatta a belügyminisztérium belső ellenőrzési osztályát, amely már vizsgálatot indított az ügyben. Két robbantás Pavel Durkove szerint nem ez az első alkalom, hogy megpróbálták likvidálni őt és az internetes szolgáltatásokat nyújtó cégét. A támadások 2012-ben kezdtek súlyosbodni, amikor valaki felrobbantott egy bombát Durkove cégében. 2014-ben az eset újra megismétlődött. Mindkét ügyet a besztercebányai rendőrség vizsgálta, de végül mindkét nyomozást leállították. Bránik szerint a birtokában lévő hangfelvétel valamivel a második robbantás után keletkezhetett. Az érintettek tagadnak Cibulka elutasította a gyilkosság megrendelésével kapcsolatos vádakat. A közösségi oldalán azt állította, hogy még a bejegyzés megjelenése előtt találkozott Bránikkal, és elmagyarázta neki a történteket. „Egyetlen tényt sem vett figyelembe abból, amit mondtam. A bejegyzésből úgy tűnik, hogy egyáltalán nem vett komolyan” - írta az üzletember. Kmác a vádakra nem volt hajlandó reagálni. A Sme napilapnak azt mondta, hogy feljelentést tesz Bránik ellen, és ha a napilap továbbra is zaklatja őt, akkor az újságírót is feljelenti. Még több hangfelvétel Durkove a folyamatos támadások miatt elköltözött Gyetvából. Az ügyben újra vizsgálatot indítottak Bránik feljelentése alapján, melyet már a pozsonyi rendőrség vezet. Bránikra további kihallgatások várnak. A bejegyzés szerzője azt ígérte, hogy a közeljövőben további hasonló írásokat tesz közzé, mivel még több hangfelvétel van a birtokában, melyek szintén Kmác diktafonjáról származnak. Bránik szerint a volt rendőr azért készítette a felvételeket, hogy azokkal zsarolhasson, azonban elveszítette a diktafont, amelyet Bránik külföldön rejteget. A Durkove cégét ért támadások ügyébe belefolyt az SaS járási elnöke, Marek Jad’ud’ is, aki korábban Cibulka üzlettársa volt. Az SaS a bejegyzés megjelenése után arról tájékoztatott, hogy Jad’ud’nak mindenképpen le kell mondania a pozíciójáról. (nar, Sme) ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Andrej Kiskát tartják a legmegbízhatóbb politikusnak - derül ki az AKO közvéleménykutató ügynökség felméréséből, mely szeptember első hetében készült. Az ezer válaszadó megkérdezésével készült felmérésben véletlenszerűen tíz hazai politikusra kérdeztek rá. A végeredmény egyértelmű, a lakosság körében a jelenlegi államfő magasan élvezi a hazai lakosság bizalmát. Andrej Kiskátban a megkérdezettek 62%-a bízik. Őt a jelenlegi kormányfő, Peter Pellegrini követi 48%-kal, a harmadik helyet pedig a Híd elnöke, Bugár Béla foglalta el 45%-kal. A listát Robert Fico, a Smer elnöke 27%-kal, Alojz Hlina, a KDH elnöke 24%-kal és Marian Kotleba, az ESNS elnöke zárja 17%-kal. Ugyanakkor az ügynökség arra is rákérdezett a válaszadóknál, hogy az ismét csak véletlenszerűen felsorolt politikusok közül kiben bíznak a legkevésbé. Az AKO adatai alapján a három legmegbízhatatlanabb politikus, a megkérdezettek 78%-a szerint Marian Kotleba. Őt a volt kormányfő követi 70%-kal, a harmadik helyen pedig Igor Matovic, az OEaNO elnöke végzett 63 Vokal. Bár Bugár Bélát a harmadik legmegbízhatóbb politikusnak tartják, s a megkérdezettek 45%-a bízik benne, ugyanakkor a válaszadók 51%-a nem bízik a Híd elnökében. (ie) Politikusok iránti bizalom Politikus Bízik Nom bízik bsnns bonná 1. Andrej Kiska 62% 35% 2. Peter Pellegrini 48% 45% 3. Bugár Béla 45% 51% 4. Richard Sulik 40% 55% 5. Andrej Danko 37% 57% 6. Boris Kollár 34% 58% 7. Igor Matovií 32% 63% 8. Robert Fico 27% 70% 9. Alojz Hlina 24% 46% 10. Marian Kotleba 17% 78% • Forrás: AKO, 2018. szeptemberi adatok