Új Szó, 2018. szeptember (71. évfolyam, 202-224. szám)
2018-09-10 / 208. szám
www.ujszo.com I 2018. szeptember 10. RÉGIÓ I 3 Ezüst minősítést hozott haza a kassai VOCES NÉMETI RÓBERT Ezüst minősítéssel tért haza a kassai VOCES kórus a nyíregyházi Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivé írói, amelyet kétévente rendeznek. rniiumwwami Az amatőr énekesekből álló VOCES 2008-ban jött létre a keleti metropolisban. A tagok többsége gyerekkora óta gyerekkórusban, később vegyes kórusban énekelt. A kórus repertoárján reneszánsz művektől a kortárs kórusművekig sokféle darab megtalálható, magyar és külföldi szerzők müveit is előadják. 2016-ban a Námesztón (Námestovo) a nemzetközi Szakrális Zenei Fesztiválon ezüst minősítést kaptak, 2017 októberében pedig az egri Éneklő Magyarország kórusfesztiválon megkapták a Hangversenykórus minősítést. A kórus tagjai Rozsnyó vezetősége várja a jelöléseket a városi kitüntetésekre Október végéig kell beadni a javaslatokat a város díszpolgára címre, valamint a Rozsnyó város díjéra. KPH&YM A város polgármestere minden év február 3-án, a bányaváros első írásos említésének évfordulóján adja át a legmagasabb városi kitüntetéseket. A javaslatokat október végéig várják a rozsnyói lakosoktól. A februári ünnepi önkormányzati ülésen a város díszpolgára címet és Rozsnyó város díját osztják ki. Rozsnyó díszpolgára címét olyan személynek ítélhetik oda, aki jelentősen hozzájárult a város fejlődéséhez és gyarapításához, érdekeinek védelméhez és Rozsnyó hírnevének öregbítéséhez, illetve aki alkotói tevékenységével gazdagította az ismereteket. Rozsnyó város díját műszaki, művészi, publicisztikai és közhasznú tevékenység eredményének vagy kiváló alkotói teljesítmény elismeréseként ítélik oda. Ezt a díjat olyasvalaki is megkaphatja, aki eddigi tevékenységével jelentős módon segítette a város gazdasági, kulturális vagy sportéletének fejlesztését, és nemcsak idehaza, hanem külföldön is népszerűsítette a várost, valamint az emberi életek megmentéséhez, a város és polgárai vagyonának védelméhez is hozzájárult. Az írásos indoklással kiegészített javaslatokat 2018. október 31-ig juttathatják el a polgárok a városi hivatalba vagy a város ügyfélszolgálati irodájába. (nr) A 10. születésnapját ünneplő VOCES kórus 2018. december 1-jén jubileumi koncertet ad a ferencesek templomában (A szerző képarchívuma) abban hisznek, hogy a zene által összekovácsolt közösségnek különös ereje van. A kórus karnagya Ferencei Andrea, aki már négy alkalommal vett részt a Cantemus mesterkurzusain, vendégkamagyként pedig a venezuelai származású, Párizsban élő Hemán Acalá is foglalkozik a kórussal. A kórus két karnagya számára azért is fontos a Cantemus fesztivál, mert itt találkoztak először. Javul a fizetési fegyelem, de nem csökken a kintlevőség LECZO ZOLTÁN Az elmúlt években több mint 180 ezer eurónyi régi tartozást hajtottak be. A bodrogközi település pénzügyi helyzetét mostanra sikerült ugyan stabilizálni, ám a város kintlevőségei az elmúlt három évben alig csökkentek. Ez azért is furcsa, mert a fizetési fegyelem minden adónemnél folyamatosan javul, sőt, a korábbi tartozásokból is viszonylag sokat sikerült behajtani. Balogh Csaba, a Királyhelmeci Városi Hivatal vezetője elmondta, 2015 őszén, nem sokkal azután, hogy elfoglalta posztját a kintlévőség kb. 300 ezer euró volt. Ennek nagy része 2000 óta halmozódott fel. A különböző megszorító intézkedések életbe léptetése után 2016-ban 71 985 eurót, 2017-ben 84 000 eurót, idén pedig 29 435 eurót hajtottak be. A városnak jelenleg mégis 306 095,04 euró kintlevősége van. A hivatalvezető elmondta, nincs „A jelenlegi kintlevőség kétharmada 2016-os vagy 2017-es tartozás" - mondta Balogh Csaba (Képarchívum) ellentmondás az adatok és a folyamatok között, ugyanis a kintlévőség gyakorlatilag átstrukturalizálódott. Míg hivatalba lépésekor a 300 ezres tartozás jelentős része több éve kifizetetlen volt, a mostani összeg kétharmada — 197 000 euró - 2016-os vagy 2017-es tartozás. Az adósok között jóval több a magánszemély, akik kisebb összegekkel tartoznak, míg ajogi személyek között olyanok is vannak, akiktől néhány ezer eurót nem sikerült eddig behajtani. Az egyes adónemeknél valóban javult a fizetési fegyelem, de például az ingatlanadó alapos vizsgálatakor kiderült, hogy egyesek nem a megfelelő adónemet fizetik, másokra pedig hosszú évek óta semmiféle (!) ingatlanadót nem vetettek ki. Ezen a helyzeten különböző intézkedések bevezetésével, illetve az adatbázisok aktualizálásával próbálnak változtatni, mint ahogyan a tartozókkal szemben is a korábbinál határozottabban lépnek fel. Balogh Csaba hangsúlyozta, a jelenlegi kintlevőség a korábbi időszakok gyakorlata szerint év végére valószínűleg jelentősen csökkenni fog, mivel többen élnek a törvények adta lehetőségekkel, és adótartozásukat csak közvetlenül a legvégső határidő lejárta előtt rendezik. Elveheti a bank a közös családi házat, ha az a hitelfedezet? A vejem vállalkozik, de kifutott a pénzből, így veszélybe került egy nagy projekt befejezése. Mivel a cége nevére nem tud már kölcsönt felvenni, kitalálta, hogy a lányommal mint házastársak vegyék fel a kölcsönt, amihez biztosítékként a családi házukat ajánlanák fel. A házba mi is beletettük a részünket, ezért is viselném nehezen, ha a vejem elkótyavetyélné. Amiatt is aggódom, hogy ha rosszra fordulnának a dolgok, a bank nemcsak a házra, hanem még a lányom fizetésére is ráteheti a kezét- bár ezt az eshetőséget a vejem határozottan elutasítja. A bankok szívesebben adnak kölcsön, ha ingatlantulajdon szolgál hitelfedezetként (zálozné právo k nehnutefnosti). Ha a hiteles netán nem tudná fizetni a törlesztőrészleteket és bedől a hitel, a bank kielégülhet az ingatlan eladásából származó összegből. Az ingatlantulajdon ugyanis maradandó érték, és a pénzintézet a hitel nyújtásakor vélhetőleg alaposan felmérte a kockázatot, szakértői véleménnyel támasztva alá az ingatlan értékét. Ha nem sikerül a tulajdonosnak időben eladnia a házat, a bank veszi kezébe a dolgokat, és általában árverésre bocsátja. Bár ez alacsonyabb bevétellel jár, mintha klasszikus adásvétel útján kerülne eladásra a ház, szerencsés esetben még így is marad némi összeg a hiteles számláján a bankkal szembeni tartozás és az ingatlan pénzzé tételével járó költségek és díjak levonása után. Nem lehet azonban kizárni, hogy a ház leég, földrengés/árvíz sújtja vagy egyszerűen csak a piaci értéke csökken le annyira, hogy magában nem képes fedezni a kölcsönt. Ettől függetlenül a bankkal szembeni tartozás megmarad, és ha azt nem tudja az adós más forrásból rendezni, a fennmaradó adósság behajtása végett a hitelező végrehajtáshoz folyamodhat. Ha házastársak közösen vették fel a kölcsönt, az a közös házastársi tulajdon részét képezi, tehát a házastársak közösen felelnek értek. A végrehajtó így bizony bármely házastárs fizetéséhez hozzányúlhat. A munkabérnek azonban csak egy részét foglalhatja le. Az adós és eltartott családtagjai megélhetésére fenntartott létminimum értékének (základná suma) levonása után fennmaradó összeget három részre osztják, és csak annak az egyharmada használható fel az adósság törlesztésére. A pontos szabályozást a 233/1995-ös végrehajtási törvény (exekucny poriadok) 68. és köv. paragrafusai, valamint a 268/2006-os kormányrendelet tartalmazza (nariadenie vlády o rozsahu zrázok zo mzdy pri vykone rozhodnutia). A polgári törvénykönyv 143a paragrafusa lehetővé teszi a házastársi közös vagyon leszűkítését. A házastársak erre vonatkozó megegyezését közjegyzői jegyzőkönyvbe kell iktatni (notárska zápisnica). A korlátozás konkrét jelzáloghiteire is vonatkozhat. A hitelezőt értesíteni kell a közös vagyon leszűkítéséről. Azonban nem minden bank nyújt ilyen feltételek mellett hitelt. Ezért érdemes a kiszemelt banknál előzetesen érdeklődni. Rizikós vállalkozásokba bocsátkozó házastárs ellen hosszú távon úgy lehet védekezni, hogy bíróságon kérvényezzük a házastársi közös tulajdon megszüntetését. Ehhez igazolni kell, hogy a házastárs vállalkozik (ha egyéni vállalkozó) vagy hogy felelőtlenül gazdálkodik a közös vagyonnal (pl. ha tag egy kft.-ben). A tájékoztatás nem minősül jogi tanácsnak. RENDŐRSÉGI NAPLÓ Felborult egy autó Nagyugrócon Nagyugróc. Súlyos autóbaleset történt szombaton délben a Simonyi járásban fekvő Nagyugrócon (VelTcé Uherce). Egy személyautó lesodródott az útról, és a tetejére fordult az árokban. A mentőhelikopter egy 71 éves nőt súlyos sérüléssel szállított kórházba. A baleset részleteit vizsgálják. (TASR) Halálos frontális ütközés Varabély. Tragikus baleset történt vasárnap Verebély mellett. Egy 38 éves nyitrai motoros épp a barátja temetéséről tartott hazafelé, amikor frontálisan ütközött egy személyautóval, amit egy 76 éves lévai nő vezetett. A nő meg akarta előzni az előtte haladó autók azonban feltehetően nem vette észre a motorost, és ekkor történt a tragédia. A motoros a kórházba szállítást követően belehalt a sérüléseibe. (noviny.sk) Tűz ütött ki egy szeszfőzdében Sárosbogdány. Kigyulladt egy szeszfőzde tetőszerkezete szombaton a késő esti órákban az Eperjesijárásban fekvő Sárosbogdányon (Sarisské Bohdanovce). Az epeijesi tűzoltó-parancsnokság szóvivője szerint hét tűzoltóautó oltotta a tüzek és az oltásban a helyi önkéntesek is segítettek. Egyelőre nem tudni, mi okozta a tüzet, és az anyagi kár sem ismert. (TASR) VESZELEI VIKTÓRIA JOGÁSZ VÁLASZOL