Új Szó, 2018. július (71. évfolyam, 151-175. szám)

2018-07-07 / 155. szám

SZOMBATI VENDÉG www.ujszo.com I 2018. július 7. 9 Megnyugvást kapott az 1945-től Rudolf Péter: „Van egy rakás tervem. Szívesen csinálnék egy személyesebb filmet. Egyre többet írok..." SZABÓ G. LÁSZLÓ Szerencsés Dániel, Jób láza­dása, A Skorpiá megeszi az Ikreket reggelire. Harminc­két éves fejjel ezzel a három filmmel neki is vághatott volna a világnak. Rudolf Páter fejében ez bizonyára meg sem fordult. A Skorpiót követő tíz évben azonban nem nagyon forgatott. Az Üvegtigrissel oldotta ezt a helyzetet. Üvegtigris 1, Üvegtigris 2, Üvegtigris 3. Mindegyiket ő rendez­te, és mindegyikben főszerepet ját­szott. Ezek után jött tavaly tavasszal Török Ferenc megindítóan szép és fontos filmje, az 1945, amely kül­földön is több rangos fesztiválon nyert, rendkívüli alakításáért Rudolf Pétert pedig a legmagasabb színészi kategóriába emelte. Egy velejéig romlott falusi jegyző a filmben, egy pöfeteg, zsírfejű, korrupt alak, aki mindenkit maga mögé állít a bűnben, a faluból elhurcolt zsidók vagyoná­nak szétosztásában. Hozott valamilyen változást az életébe az 1945 világraszóló sike­re? Hozott. Méghozzá egy nagyon fontos dolgot. Megnyugodtam. Eddig mi nyugtalanította? Nem hiszem, hogy nem tudta, micsoda színész. Nyilván ugyanaz a színész lettem volna akkor is, ha ez a film nem jön az életembe. Hát akkor? Ilyen helyzetben mondja az em­ber, hogy igenis szerepe van a sze­rencsének. Eddig ugyanis — talán nem mindenütt és nem mindenkinél - be voltam skatulyázva nagyon jó humorú srácnak, amire büszke is va­gyok, másrészt viszont sértette a hi­úságomat. Engem ugyanis már za­var az a sznobéria, ami átjárja az or­szágot. Amerikában nem műfajköz­pontú az emberekhez való viszony. Számomra Feleki Kamill, aki egész életében az Operettszínházban ját­szott, nem kisebb színész, mint Dar­vas Iván vagy Őze Lajos. A komoly alakítások és a számomra igazán fontos művek mindig azon a vé­konyka mezsgyén haladnak, ahol nem tudom, hogy síijak-e vagy ne­vessek. Török Ferenc rendezése, az 1945 rávilágít végre egy magyaror­szági sebre, szembesít a múltunkkal, de a jelenünkkel is, ezért a világ min­den pontján működik. Abban az esetben viszont, ha csak arról szólna, hogy bűnös nemzet, intézzük el egy csuklómozdulattal, tehát pusztán a bűntudatunkról szólna, hogy milyen szörnyű alakok vagyunk, nem működne a világban. Hongkongban például tananyag lett. Vetítik az is­kolákban. Ez azt jelenti, hogy a mi saját, szomorú és szerencsétlen tör­ténelmi, de földrajzi helyzetünkből is adódó kínunk és keservünk másutt is megélhető történet. Tehát önmagá­ban, szakmailag is örülök annak, hogy ez a film elkészült, az pedig kü­lön öröm, hogy ilyen diadalmenettel fut. Gyerekesen hangzik, tudom, szégyellem is, hogy ezt mondom, hogy ennyire bántotta a hiúságomat az az említett tíz év, mert csináltam én egy rakás más dolgot is, nemcsak szórakoztató darabokat, de itt jött a szerencse, hogy ez a film megtalált, és a figyelem középpontjába emelt. Kellett hozzá persze az író, Szántó T. Gábor és az operatőr, Ragályi Elemér is. Nagyonjófajta munka volt ez, ahol igazán összerakódtak az energiák. Ez nyilván Török Ferenc személyéből is adódott, aki casting nélkül bízta rám a szerepet. Hadd ne csodálkozzam ezen! Csakhogy ez nem így szokás! De hiszen mindenki ismeri a kvalitásait. Valahogy mégis kimaradtam a művészfilmes körből. Tapad az em­ber nevéhez valami. Ha kiírják a ne­vem a plakátra, valószínűsíthető, hogy az néhány plusz nézőt jelent, de azt is, hogy a humorommal besorol­nak valahová. Az én arcom mögé az első percben az Üvegtigrist, a Be­ugrót vagy a Mindenből egy vant látják a nézők. így is vettem át a filmkritikusok díját. Megköszöntem Török Ferencnek, hogy szemé­lyemben egy olyan emberre bízta a szerepet, akivel egy improvizációs szórakoztató műsorban még az is előfordult, hogy ízeltlábút játszott. Ami az én szemszögemből rendben van, de nem biztos, hogy ezt bár­melyik rendező elfogadja. Márpedig mindegyikükön iszonyú súly van, amikor filmet csinál. Ha négy-öt évenként forgathat valaki, akkor már pezsgőt bont. Tehát nagyon alapo­san végig kell gondolnia, hogy mi mentén oszt szerepet. Nagyon pon­tos akarok lenni, ezért ilyen hosszú a válaszom. A dolog lényege: békét kaptam ettől a filmtől. Belső békét. Az Üvegtigrist megelőző tíz év alatt két komoly külföldi produk­cióban szerepelt. Robin Willi­­amsszel játszott a Hazudós Jakab­ban, majd az olaszokkal forgatott a Perlasca - Egy igaz ember tör­ténetében. És volt egy tíz évig húzódó perem egy magyar producerrel. De nincs összefüggés a két dolog között. Az­tán az is lehet, hogy ez naivitás a ré­szemről. Gárdos Péter mindenesetre azt jósolta a Skorpió bemutatója után, hogy tíz évig nem jövök le a filmvászonról. És tíz évig alig ment fel. Az 1945 most mindenért kárpótolja. Ez a hab a tortán. Berlinben láttam először a filmet. Beszippantott a tör­ténet. Az utószinkronnál még sok minden dühített magammal kapcso­latosan, de Berlinben már nem nya­fogtam azon, hogy milyen vagyok. Bécsben is voltam a filmmel egy fesztiválon. New Yorkban a tíz leg­­szeretettebb film közé választották. Hatszázezer ember látta eddig az Egyesült Államokban. De hogy egy New York-i moziban kiállhatok a vászon elé, és szelfit készíthetek Eszterrel, a feleségemmel, aki szin­tén nagyot alakít a filmben... én tényleg a szerencse fia vagyok! Hány kilót szedett fel a szerep­hez? A versenysúlyomhoz képest tízet. De ami még érdekesebb: tíz évvel ezelőtt én már felolvastam Szántó T. Gábor novelláját. Fantasztikus volt, bár a jegyző alakja még nem szere­pelt benne. Kicsit szikárabbnak tűnt az írás, de sokkoló volt. Abból még nem lehetett volna nagyjátékfilmet készíteni. Ahhoz kellett a rendező és a szerző közös munkája. Engem mindig izgatott a történelem. Maxi­mális pontszámmal vettek fel a jogi egyetemre, de hogy mennyire fogal­mam sem volt arról, amiről a film szól! A mi generációnknak elkente ezt a szocialista történelemtanítás. A világháborúról és annak borzalmai­ról tudtunk, csak arról nem, hogy mi történt 1945 és 1948 között. Hogy ez Jaltában le lett bulizva. Ez az általam játszott figura garantáltan beépül, megtalálja majd a helyét 1948-ban is, pártkatona lesz két percen belül. Sándor Pállal harminckét év után forgatott újra. Ennyi idő telt el a Szerencsés Dániel és a nem­rég bemutatott Vándorszínészek között. Csütörtökön befejeztem az 1945- öt, egy napom maradt, és kezdtük a Vándorszínészeket. Palika kért is, hogy fogyjak le. Hogyan? Huszon­négy óra alatt? Sértődés nem volt bennem a kiesett évek miatt. Az rosszulesett volna, ha látom, hogy egy filmjében, amelyben potenciá­lisan ott lehettem volna, nem Va­gyok ott. Nekem ő nagyon fontos, filmezni pedig imádok. Még kisebb szerepekben is. Olyannak sem láttam még soha, mint a Vándorszínészekben. Az a szörnyű haj, hozzá a bajusz! Ki kellett találni. Nagyon élvez­tem ezt a helyzetet. Nyilván van olyan mai történet, amelyben a saját személyiségeddel kell jelen lenni, azt is élvezem, de a smink, a frizura, a jelmez is fontos elem. Ezen is lehet hosszasan vitatkozni. Nincsenek véletlenek. Valamitől az emberek valamilyenné válnak. Nemcsak a hajviselet, a cipő is rengeteget el­mondhat. Végül is ez egy isteni já­ték. Óriási öröm, hogy az ember tör­ténetet mesélhet el bármilyen minő­ségben, és abban reménykedik, hogy ez majd leköt másokat, akik látszó­lag jóval hasznosabb tevékenységet folytatnak. Kenyeret sütnek, gyó­gyítanak, asztallapot gyalulnak. Ez mégiscsak egy ősi dolog. Amikor már leterítette az ember a mamutot, és begyűjtötte hozzá a megfelelő bo­gyókat, örült, hogy sámánkodhat, táncolhat a tűz körül, és acélozhatja a lelkeket. Akármi felé rohan majd a világ, erre hál’istennek mindig szükség lesz. Hogy lehuppanjanak az emberek egy székre vagy a monitor elé, és mindegy lesz, hogy az a szín­ház esztétizál-e vagy sem, vagy hogy az a kép így vagy úgy van vágva, szükség lesz történetekre, amelyek némi tájékoztatást adnak a jó és a rossz közötti különbségről. Mindkét filmben, az 1945-ben és a Vándorszínészekben is Eszter a partnere. Szeretünk együtt a kocsiban, megérkezni a forgatásra, meginni egy kávét, és belehelyezkedni a munkába. Biztonságot ad a jelenlé­te. A mázlilajstromom elején ez is ott van. Most, hogy ismét ilyen intenzí­ven jelen van a köztudatban, mit vár az elkövetkező évektől? Megtanultam már, hogy ennek semmi következménye nincsen. Megy tovább az élet. A Skorpió is bejárta a világot, én maradtam ott, ahol voltam, és az, aki vagyok. Ten­ni szeretném a dolgomat. Van egy rakás tervem. Nem általános, na­gyon konkrét dolgok. Szívesen csi­nálnék egy személyesebb filmet. Egyre többet írok. Kicsit személye­sebb dolgokat kutatok. Megnéztem most egy előadást a Pesti Színház­ban, ifj. Vidnyánszky Attila Kinek az ég alatt senkije sincsen című rende­zését. Lenyűgözött Arany János tör­ténete, Petőfi és Arany vitája, ahogy ők a világ dolgaihoz viszonyultak. Ahogy pontosan és izgalmasan köz­vetítették az érzéseiket. Ez van most bennem, ez motivál. Nagyon nagy élmény volt, hogy megcsinálhattam a Kossuthkiflit, büszke vagyok rá, bár különös okokból eleve ellensé­ges közeg vette körül. Még mielőtt bármi történt volna, ítélkeztek. Egy kisebb szerepben Dráfi Mátyás is feltűnt a filmben. Hon­nan ismeri őt? A vígszínházi West Side Storyból. Matyi bácsi arca sok mindent hor­doz. Nekem a bölcsessége kellett a szerephez, ami nem rendezhető. Ott nincs mit játszani, vagy van, vagy nincs. Matyi bácsinál adott. Nagy él­mény volt vele dolgozni. De jön majd egy újabb film, kosztümös, talán külföldi partnerrel. Színházban is fogok rendezni, tehát nincs okom változtatni az életvitelemen. Minden itt van az orrom előtt, közben még ír­ni is van időm. Jókor jött a megnyugvás. Ami nem azt jelenti, hogy a mun­kán kívül más nem izgat. Meg kell érezni azt is, ha ott a pillanat, ami­kor jobban érdekel, hogy beetessek és kiemeljek egy keszeget a folyó­vízből. Régen rengeteget horgász­tam a nagypapámmal. Remélem, ennek is eljön az ideje. „Jön majd egy újabb film, kosztümös, talán külföldi partnerrel..." (Képarchívum)

Next

/
Oldalképek
Tartalom