Új Szó, 2018. július (71. évfolyam, 151-175. szám)
2018-07-20 / 166. szám
KULTÚRA 6 I Elhunyt Papp Tibor avantgárd költő, író Budapest Életének 83. évében elhunyt Papp Tibor író, költő, tipográfus. A József Attila-díjas alkotó, a magyar avantgárd fontos személyisége, a párizsi Magyar Műhely alapító szerkesztője. Az előző rendszerben családját osztályellenségnek tartották, ezért kiváló tanulmányai ellenére sem vették fel az egyetemre. Lemezlakatosi szakmunkás képesítést szerzett, gyárakban dolgozott. Az 1956- os forradalom idején Budapesten egy MTI-fotósnak segédkezett, később az ávósok keresni kezdték, emiatt 1957-ben menekülnie kellett az országból. 1957 és 1960 között Ford-ösztöndíjas volt, a Liége-i Műszaki Egyetemen diplomát szerzett, majd egyik alapítója lett a Dialogue című belga folyóiratnak. 1961-ben érkezett Párizsba, ahol a Sorbonne-ra járt, közben a Szabad Európa Rádió és a Francia Rádió magyar adása külső munkatársa lett. Kitanulta a nyomdászmesterséget is. 1962-ben barátaival megalapította a magyar emigráció egyik legfontosabb irodalmi lapját, az avantgárd irodalmi fórummá váló Magyar Műhelyt, amely 1989-ig Párizsban jelent meg, a rendszerváltás után pedig Budapesten. Papp Tibor 1992-ben a Francia írószövetség vezetőségi tagja lett, szerkesztőként dolgozott az első nemzetközi, csak számítógépen generált műveket közlő irodalmi folyóiratnál, az Alire-nél is. A 90-es évek elején újra otthonra talált Budapesten, otthonát, Párizst pedig megtartotta második hazának. Harmincnál is több könyvet publikált, írt prózai műveket, verseket, vizuális költeményeket, esszéket, tanulmányokat. O alkotta meg az első magyar automatikus versgenerátort. (MTI) PENGE A szomorú arcú fehér ember Amit - és ahogyan - A Paplagi a modem civilizációról, a fehér ember civilizatórikus gőgjéről elmond, egyenesen mellbevágó. S az, hogy A Papalagi egy olyan ember műve, aki a 30-as években a náci párt tagja lett, s Hitlerportrékat is festett a Führer nagy megelégedésére, az már tényleg sok. így egyben válik a könyv az európai ember sötét, görbe tükrévé. Erich Scheurmann az első világháború idején élt rövid ideig Sza-VI DA GERGELY KRITIKAI ROVATA moán (akkor még Német Szamoán), nem volt antropológus, csupán könyvtervéhez keresett ihletet. Gondolatait egy fiktív törzsfőnök szájába adja, s az idegen nézőpont ilyen működtetésével Montesquieu Perzsa leveleinek rokona lesz. A „papalagi” szamoai nyelven idegent és fehér embert jelent. Tuivaii törzsfőnök népéhez fordulva 10 beszédben hívja fel a figyelmet az európai civilizáció veszedelmeire, arra biztatva hallgatóságát, hogy álljon ellen az erőszakos kulturális terjeszkedésnek. A klasszikus német irodalomból is ismert fogással élve, Scheurmann csupán közreadóként jelöli meg magát, s olyan alapossággal helyezi kontextusba a szöveg létrejöttét, hogy az óvatlan olvasó könnyen bedőlhet. Tuivaii főnök, afféle fordított antropológusként, évekig élt Európában, miközben figyelmesen tanulmányozta a fehérek életmódját. Hazatérve, hosszas, magányos gondolkodás után mondta el beszédeit, melyeket nem szánt lejegyzésre és publikálásra. Ez utóbbiakat Scheurmann végezte el, aki csak azért hallhatta a beszédeket, mert a törzs főnők időközben bizalmába fogadta, barátként tekintett rá. A mondandó felépítése analitikus (európai) elmére vall. Az egyes „beszédek” az európai civilizáció különféle területeit veszik sorra: öltözködés, pénz, technikai fejlődés, szórakozás, vallás - mind kristálytiszta logikával kibontva. A szöveg tárgyválasztásaiban - egyáltalán: szellemi hátterében-felismerhetjük a századfordulón kibontakozó életreform-mozgalmak civilizációkritikai elveit, a rousseau-i „vissza a természethez” jegyében. Scheurmann naiv - az ő szavaival: gyermeki-nézőpontból tekint ajelenségekre, de egy percig sem érezzük, hogy e stílus lekicsinyelné magát a beszélőt. A modem emberrel az a legnagyobb baj, hogy elfordult a természettől, minden tekintetben. Rendkívül éleslátó megállapításokat olvashatunk arról, hogyan változtatják meg a modem közlekedési eszközök a modem ember tér- és időélményét; miféle képmutató testkép rejlik az öltözködési szokások mögött; az állandó gondolkodás és a pénzhajhászás milyen módon tette képtelenné az embert arra, hogy megélje a jelen pillanatot. És hogy mitől olyan istentelenül boldogtalan. Minderre persze sokféle megoldás van. Schueurmann a nácikat választotta. A ’68-as diákmozgalmak meg például az ő könyvét (is). Erich Scheurmann; A Papalagi — A tiaveai T uiavii törzsfőnök beszédei. Fordította: Tax Ágnes. Typotex Kiadó, 2018.144 oldal. Értékelés: 9/10 ERICH SCHEURMANN TYUTtX 2018. július 20. lwww.ujszo.com A kötélen rángatott fiú Ivan Tverdovszkij filmje, Az ugró külondíjat kapott Karlovy Vary ban SZABÓ G. LÁSZLÓ Gyermekotthonbeli társai, hogy még edzettebb legyen, kötelet tekernek Denisz testére, és húzzák, megfeszítik rajta. Különleges képesség birtokosa a fiú: rezzenéstelen arccal tűri a fizikai megpróbáltatásokat. Rendkívül magas a fájdalomküszöbe. Denisz tizenhat éves, születése után az anyja rögtön lemondott róla. így került gyermekotthonba, amelyet egy nap, nevelője féltése ellenére, nem éppen önszántából elhagy. Ivan Tverdovszkij, a legifjabb orosz rendezőnemzedék külföldön is babérokat gyűjtő, jeles képviselője harmadik filmjének, Az ugrónak a főhőséül választotta a fiút. Denisz erős, jó kiállású, problémamentes lakója az otthonnak, nem is vágyik el onnan, amíg be nem állít érte az anyja. Okszana nem magyarázkodik, megbánásnak a leghalványabb jelét sem mutatja, eddig jól megvolt a fia nélkül is, most viszont szüksége van rá. Ahhoz ugyanis, hogy fenn tudja tartani nem kis luxusra épülő egzisztenciáját, komoly bevételre van szüksége. Nem a szívének hiányzott Denisz, biztos anyagi forrást lát benne. Tverdovszkij filmje tehát nem anya és fia rég várt egymásra találásáról szól, hanem egy önző asszony felfoghatatlan érzelmi világáról, amelyben a gyermeke pusztán eszköz, s mint olyan, használat után eldobható. Okszana ugyanis magas körökben mozgó csalók hálójába került, akik tehetős vállalkozók hátán gazdagodnak meg különös módszerrel. Mesterien átgondolt közúti balesetbe keverik őket (Denisz a kocsijuk elé ugrik), aztán vagy fizet - és nem keveset -, hogy eltussolják az ügyet, vagy hamis tanúvallomások alapján börtönbe kerül az illető. Egy kompromittálódott rendszer sötét képét festi meg a rendező, miközben egy csonka család drámája is kibomlik előttünk. Karlovy Vary idei fesztiválján a zsűri különdíját kapta a film. Harmincéves rendezője elsősorban annak a nemzedéknek címezte, amely már a putyini Oroszországban érett felnőtté. Ez a generáció ugyanis nem élt meg más vezetőt, s ennek hatását Denisz Vlaszenko, az orosz film címszereplője (Zuzana Mínáőová felvétele) sokáig érezni fogja, vélekedik Tverdovszkij. Amikor a film sajtóvetitése után azt kérdeztem tőle: nem tart-e az esetleges otthoni támadásoktól, hiszen bátran lerántja a leplet bizonyos társadalmi körök korrupciós ügyeiről, azt felelte, nincs mitől félnie, hiszen a történet figuráit egy általa felépített világban mozgatja. Denisz is az ő fantáziájában született meg, ezért lett egy kicsit Batman, Superman, Spiderman vagy Birdman. Amikor azonban a fiú rájön, hogy mibe rángatták bele, hogy mindenki az ő különleges képességét kihasználva jut nagy összegekhez és magasabb pozicióba, s az anyj ának is csak azért van rá szüksége, hogy biztosítani tudja általa fényűző életvitelét, kilép a körből. Igazi szuperhős, aki tudását nemesebb célokra használná. Neki sokáig egy a fontos: anyját segítheti, aki mellett biztonságban érezheti magát, két lábbal állhat a kinti életben. Aztán hirtelen megtörik a varázs. Fia meggyőzhetetlenségét látva Okszana valós arcát mutatja: „Ha nem csinálod tovább, mehetsz oda, ahonnan jöttél!” Nem is marad a fiú. „Dokumentumfilmesként indultam a pályán - vázolja eddigi útját a kiváló rendező. - Nyolcszor forgattam a rendőrség köreiben. Ez a műfaj már nem is érdekel. Nekem a film mese vagy egy őrült történet, amellyel átformálhatom a valóságot. A realitást meghagyom a dokumentumfilmeseknek. Az én feladatom az, hogy egy mai történetet oldal- vagy felülnézetben, a saját szemszögemből mutassak meg.” Szocsiban, az orosz filmek fesztiválján két díjat kapott Az ugró, az oroszországi mozik az év végén kezdik vetíteni. „A filmkészítés számomra ugyanolyan izgalmas játék, mint gyereknek a várépítés - mondja Tverdovszkij. - Előtte egy csomó kocka a földön, és úgy rakja össze, ahogy neki tetszik. Lélekben akkor nyugszom meg, ha látom, hogy másokat is megérint, amit csináltam.” A film címszerepét Denisz Vlaszenko, a moszkvai filmművészeti főiskola negyedéves hallgatója alakítja. „Szuperhőssé válni minden gyerek álma, én is örülök, hogy pár hónapig az lehettem - hallgatom a fiatal színészt. — A válogatáson nagyon ideges voltam. Láttam a rendező korábbi filmjeit, tudtam, kinek kell megfelelnem, s ez óriási teher volt a vállamon. Nagyon vágytam vele dolgozni. És most boldogít a tudat, hogy megfeleltem az elvárásainak. Már a forgatás előtt sokat elemeztük a figurát. Hónapokon át asztal mellett éltem meg különböző helyzeteket. A logikáját kellett megfejtenem a srácnak, hogy miért nem védekezik, miért szenved, miért éri meg neki. Magamban kellett megválaszolnom ezeket a kérdéseket. Bármit kigondolhattam, minden belefért a sorsába. A legnehezebb jelenetek azok voltak, amikor a fiúk rám tekerték a kötelet, és jobbra-balra rángattak. Tele volt a testem véres horzsolásokkal, majd kék-zöld foltokkal, a forgatás végén mindig le kellett ápolni.” Ezek a jelenetek a rendezőt is megviselték. „Minden film után hivatást akarok váltani. Az ugró is kimerített lelkileg. De fizikailag sem érzem még készen magam a következő munkára. A független film olyan, mint a drog. Ha ráállsz, nehéz kiszállni belőle.”
