Új Szó, 2018. május (71. évfolyam, 100-124. szám)
2018-05-26 / 120. szám
www.ujszo.com SZALON ■ 2018. MÁJUS 26. Ü Szél nélkül is zöröghet a haraszt Milyen társadalmi reflexek hívják életre és tartják mozgásban az összeesküvés-elméleteket? Mi a különbség az álhír és a dezinformáció között? Hogyan alakítja át a valósághoz való viszonyunkat az úgynevezett „igazságon túli” politikai kommunikációs gyakorlat? Lehet-e társadalmi szinten védekezni az agymosás ellen? Milyen jelekről ismerhetjük fel, hogy éppen egy politikai irányítású médiagépezet hatása alatt állunk? E zekre a kérdésekre kaphatunk választ Krekó Péter a Tómegparanoia: Az összeesküvés-elméletek és álhírek szociálpszichológiája című, az idei könyvfesztiválra megjelent könyvében. Nagyon fontos könyv jelent meg az összeesküvés-elméletekről és álhírekről, s nem pusztán udvariassági formula: aktuális és alapos. Egyrészt a feldolgozott téma, a megváltozott mediális környezetbe belesimuló és burjánzó álhírdömping, és a konspirativ elméletek természete, másrészt a tudományos - mégis olvasmányos - feldolgozás és jól átgondolt anyagelrendezés alapján reméljük, a könyv tömegekhez jut el, mert ajánlott olvasmány demokratáknak, illiberálisoknak, konteóhívőknek - mindenkinek. A megjelenést követő első hetek médiafigyelme (interjúk, recenziók stb.) után nem alaptalan az a kijelentés, hogy sokakhoz eljuthat a könyv. Aki most kezdi az ismerkedést a szakirodalommal, azt bizonyára meglepi az a megállapítás, hogy az álhírekben és az összeesküvéselméletekben való hit „normális jelenség”. A valóság utáni politika korában a tények egyre kevesebbeket érdekelnek. A közvélemény for1--------I tovefefe Baífy Reporter Sok — egyszerre mulatságos és szívfacsaró - példát és magyarázatot kapunk a magyarországi, oroszországi, amerikai és zsidó összeesküvés-elméletekre, melyek külön fejezetbe kerültek. A tényeket is inkorporáló post-truth korban a dezinformáció ellen nehéz küzdeni. A hatékony ellenszert még nem találtuk meg. Az Európai Bizottság által megbízott szakértői bizottság ezeket az ajánlásokat fogalmazta meg: 1. Az online hírek forrásai és finanszírozása átláthatóságának a növelése 2. A média és információs készségek fejlesztése 3. A közösségimédia-felhasználók és az újságírók felvértezése a dezinformációk elleni eszközökkel 4. Az európai hírmédia „ökoszisztémája diverzitásának és fenntarthatóságának” védelme 5. A dezinformáció és az ellenlépések hatékonyságával kapcsolatos folyamatos kutatás A küzdelem a dezinformáció ellen a közeljövőben kulcsfontosságú lesz a demokratikus társadalmakban. A médiaoktatás újragondolása és kibővítése elkerülheteden. Krekó Péter - diszciplínákon átívelő - könyve nagy segítséget nyújt az eligazodásban. Sánta Szilárd rrs AU. A HOAX (Fotók: Shutterstock) szeesküvés-elméletek és az álhírek meg is erősíthetik, de gyengíthetik is a hatalmon lévőket. Az álhírek terjedésével kapcsolatban az egyik legsokkolóbb eredményt a Columbia Egyetem kutatása hozta, „a tweetben újraosztott cikkek 59 százalékából (!) egy betűt sem olvasnak a felhasználók a címen túl” - a címadás valóban fontos! Az álhíriparban jelen lévő robotok hamarosan elérik azt a szintet, hogy képesek lesznek a kreatív címadásra. Olyan nézet is van, hogy a konspirativ elméletek felébresztik a gyanút, és a hatalmon lévők nagyobb figyelemre és kontrollra számíthatnak; viszont ahol a politikai megosztottság erős, az álhírek és összeesküvés-elméletek könnyen terjednek. Az elmúlt években azt is látjuk, hogy a politika előnyeit is igyekeznek kihasználni a populista erők (Trump megválasztása, brexitszavazás stb.). Az internet, később a közösségi média, elterjedésekor gyots demokratizálási folyamatot vártak, azonban egyelőre úgy tűnik, hogy „a liberális demokrácia ellenségei sokkal jobban ki tudják aknázni a közösségi médiában rejlő lehetőségeket”. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a rossz célra használt eszközt kellene hibáztatni, emlékeztet a szerző. szerint minél nagyobb egy konspiráció, annál könnyebben lebukik egy demokratikus rendszerben, ott, ahol működik a megfelelő kontroll. Az utóbbi időben leleplezett vállalatóriások ügyeit sem sikerült eltussolni. Talán meglepő, de a könyvből kiderül, hogy az összeesküvés-elméletekre nemcsak a lakosság kis része fogékony, hanem - tulajdonképpen - mindenki ki van téve a veszélynek, hogy „bedől” valamilyen elméletnek. Elsősorban a nagy volumenű, tragikus, váradan események teremtik meg az esélyt arra, hogy alternatív magyarázatok kezdjenek el terjedni pl. Diana hercegnő halála, John F. Kennedy meggyilkolása, Oszama bin Laden becserkészése, 9/11 stb. A hatalomhoz sem egyszerű a viszonyuk, hiszen az ösz-TÖMEGPARANOIA AZ ÖSSZEESHÜVtS-rUKlflTK és Auw« SZOCIÁLPSZICHOLÓGIÁJA Krekó Péter: Tómegparanoia: Az összeesküvés-elméletek és álhírek szociálpszichológiája. Athenaeum Kiadó, 2018. 264 oldal málásában - gyakran önkéntes alapon - terjednek az álhírek, melyhez kellő muníciót adott a közösségi média megjelenése. A post-truth korszak lényegét Trump főtanácsadójának az elnö- tfiHrzrJ; ki beiktatáson való részvételt firtató kérdésre érkező válasza • szemlélteti jól: „Ezek nem hazugságok, hanem alternatív tények.” A szerző azokat az álhíreket és összeesküvés-elméleteket - illetve ezek közös metszetét - vizsgálja, amelyek elterjedése nagy csőportokat, egész tár- ^ sadalmakat érint, továbbá azokat, amelyek veszélyesek: érászaikhoz, népirtáshoz vezettek (holokauszt, délszláv háború). Az összeesküvés-elméletek régóta velünk vannak, „a mágikus világnézet bázisán azonban öszszeesküvés-képzetek korábban is léteztek és hatottak. A mai kor sajátja, hogy a közösségi média révén minden korábbinál hatékonyabbá válik az álhírek és az összeesküvéselméletek terjesztése.” Krekó Péter
