Új Szó, 2018. május (71. évfolyam, 100-124. szám)
2018-05-15 / 110. szám
2 KÖZÉLET 2018. május 15. | www.ujszo.com RÖVIDEN Búcsúzik Bauertől a SZMAT A Szlovákiai Magyar Akadémiai Tanács mély megrendüléssel fogadta a hírt, hogy elhunyt tiszteletbeli elnökünk, Bauer Győző akadémikus. Személyében olyan tudós távozott közülünk, aki a rendszerváltás óta nagyon sokat tett a szlovákiai magyar tudományosság megszervezéséért. O volt az, akinek a SZMAT létrehozásában a legnagyobb szerepe volt. A SZMAT megalakulásakor ezért az első közgyűlés megválasztotta őt a szervezet tiszteletbeli elnökévé. Bauer Győző a tanács munkáját folyamatosan figyelemmel kísérte, mindvégig segítette. Ezt az áldozatkész tudóst veszítettük el. Emlékét az egész szlovákiai magyar tudományosság megőrzi. A SZMAT Elnöksége Paika CT-ügye nem bűntóny Pozsony. Végérvényesen leállította tegnap a Trencséni Kerületi Ügyészség a pöstyéni kórház túlárazott CT-berendezése kapcsán indított vizsgálatot - erősítette meg tegnap az ügyészség szóvivője, Marián Sipavy. Arról a botrányról van szó, mely miatt Paska 2014 őszén lemondott házelnöki posztjáról. A kórház ugyanis épp a Paskához közel álló cégtől vette a drága CT-t. Az, hogy a kórház a piaci árnál lényegesen drágábban vásárolta a CT-berendezést, az ügyészség szerint nem számít bűncselekménynek; részletes tájékoztatást ma adnak. (TASR) Javulóban a ÖSSZEFOGLALÓ A társadalom egyre kevésbé várja el a nőktől, hogy az anyaságnak szenteljék az életüket - derült ki egy európai értékekkel foglalkozó felmérés adataiból. Pozsony. Az előző, 2009-ben végzett felméréshez képest nőtt azoknak a száma, akik támogatják a nők önállóságát. A megkérdezettek csaknem 38 százaléka megértőén viszonyul ahhoz, hogy a nők egyedül neveljék a gyermeküket, és férfi nélkül éljenek. A nők társadalomban betöltött szerepével foglalkozó Phoenix Polgári Társulás képviselője, Bolemant Lilla a kérdésünkre válaszolva elmondta, hogy „mindenképpen pozitívan értékeli a társadalomban érzékelhető változást, hiszen a nőkkel kapcsolatos elvárások nagymértékben az elmúlt századok során alakultak ki és rögzültek, viszont maga a társadalom fejlődik, az emberek pedig mennek tovább.” A nők karrierépítését is támogatja a lakosság többsége. A megkérdezettek 62 százaléka nem ért egyet azzal, hogy a gyermekek hiányt szenvednek, ha a nő dolgozik. „A szlovákiai közgondolkodás most jutott el arra a szintre, hogy a nők már nemcsak a munkapiacon egyenran-Fico csalással vádolja Kiskát ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Robert Fico, a Smer elnöke szerint nem véletlen, hogy Andrej Kiska államfő keddre időzítette bejelentését politikai jövőjéről. Szerinte a köztársasági elnök arról akarja elterelni a figyelmet, hogy a parlament összeférhetetlenségi bizottságának komoly bizonyítékai vannak arról, hogy Kiska 2014-es kampánya sokkal drágább volt az engedélyezettnél. Kiska 2014-es kampánya hivatalosan 251 ezer euróba került, ám Fico sajtóinformációkra hivatkozva azzal vádolja az államfőt, hogy jóval túllépte ezt az összeget, és a két választási körre engedélyezett 260 ezer eurós plafont is. Pontos összeget nem mondott, Fico szerint ugyanakkor Kiska engedélyezettnél jóval drágább kampányáról hivatalos dokumentumok léteznek, melyeket tartalmaz az az adóhivatali jelentés is, melyet egyelőre csak a parlamenti összeférhetetlenségi bizottságának tagjai kaptak meg - tárgyalni ma délután fognak róla. A jelentésből Fico szerint kiolvasható, hogyan finanszírozta kampányát Kiska saját cégén, a KTAG-n keresztül 2013-ban és 2014-ben. Fico a sajtótájékoztatón nem közölt részleteket, ám azt mondta: a dokumentumok tudomása szerint olyan információkat tartalmaznak, melyek diszkvalifikálják Kiskát. Felszólította az államfőt, hogy egyezzen bele a KTAG 2013-as és 2014-es, adótitok hatálya alá eső gazdálkodási jelentéseinek nyilvánossá tételébe. Részletes információk Kérdéses, honnan tudja Robert Fico, mi áll a jelentésben. Mivel azt csak a bizottság tagjai ismerhetik, akiket titoktartás köt, a Smer elnöke hivatalos úton nem szerezhette meg az információkat. Fico azt állította, Róbert Puci, a párt képviselője, a bizottság tagja mondta neki, hogy a jelentésben Kiskára nézve rendkívül súlyos információk vannak - neki magának nincsenek részletes információi. A volt kormányfő ugyanakkor arról is beszélt, hogy Kiska 2017 őszén több adóbevallás-javítást nyújtott be - elmondása szerint erre az információra nem vonatkozik az adótitok intézménye. Azt sem árulta el, honnan szerezte ezeket az információkat. Kiska kampánya Az engedélyezettnél drágább kampánnyal Fico már tavaly ősszel és idén tavasszal is megvádolta Kiskát. Az államfő tavalyi magyarázata szerint a kampány hivatalos részét, mely két héttel a választások első köre előtt kezdődött, már közvetlenül saját választási számlájáról fizette, nem a KTAG számláiról, melyekről a kampány nem hivatalos részét finanszírozta. A KTAG-t nemrég vizsgálta az adóhivatal, mert a cég a kampánykiadásokat a vállalkozással kapcsolatos kiadásként könyvelte el, és ezzel összefüggésben 27 ezer euróval kevesebb adót fizetett be, mint kellett volna. A cég elismerte a hibát és kifizette az adóhátralékot. Fico nem tanult Fico sajtótájékoztatójára Roman Krpelan, az államfő szóvivője röviden reagált. „Robert Fico képviselő nem tanult saját bukásából. A személyeskedő támadás a legtöbb, amit a politikában még tenni tud” - közölte Krpelan. A Smer elnöke a sajtótájékoztatón megismételte, nem akar elindulni az államfőválasztáson. Azt sem tudni azonban, kit akar indítani a Smer - egyik favoritjuk, Miroslav Lajcák külügyminiszter kizárta, hogy megpályázná^ a posztot, a másik esélyes, Maros Seféovic európai biztos pedig arról beszélt, neki sincsenek ilyen ambíciói. A pártok kivárnak Az ellenzék egyelőre Kiska bejelentésére vár, az SaS elnöke, Richard Sulik korábban arról beszélt, hogy ők támogatnák a jelenlegi államfőt, ha bejelentené indulását. A Híd saját államfojelöltet tervez indítani, a párt azonban eddig még nem árulta el, ki lenne az - a háttérben állítólag játékban van még Bugár Béla pártelnök neve is. Az MKP szintén saját jelölttel készül, a hírek Bauer Editről és Albert Sándorról szólnak. A párt az Új Szó kérdésére'korábban kizárta, hogy eltekintenének a saját jelölttől, ha Andrej Kiska az indulás mellett döntene. (Denník N, SITA) nők egyenjogúsága A lakosság szerint egyedülálló nő is vállalhat gyereket (TASR-feivétei) Matecná a főügyész bajszát is rángatja gúak, hanem a magánéleti feladatokat is kezdik egyenlően megosztani a férfiakkal — állítja Bolemant Lilla. - A probléma abból adódik, hogy általában csak a nőktől szokták megkérdezni, hogy sikerül-e nekik összeegyeztetni a munkavállalást és a gyermeknevelést, holott ez ugyanúgy a férfiak kötelessége is lenne.” A felmérésből az is kiderül, hogy a résztvevők mintegy 21 százaléka gondolja úgy, hogy a házasság már idejétmúlt intézmény. Ez a vélemény a férfiaknál gyakoribb, mint a nőknél. Arra a kérdésre, hogy a nők élhetnek-e teljes életet gyerek nélkül, a megkérdezettek 62 százaléka válaszolt nemmel. Érdekesség, hogy a nők gyermekvállalását azokon a településeken, ahol a lakosság száma nem haladja meg az ötszázat, jóval fontosabbnak tartják, mint a százezres nagyságú városokban. A reprezentatív felmérést a Szlovák Tudományos Akadémia Szociológiai Intézete végezte tavaly ősszel. A felmérés során 1435 személyt kérdeztek meg a nők házasságban és gyermeknevelésben betöltött szerepével kapcsolatban. (TASR, nar) IBOS EMESE Pozsony. Az SNS-es agrárminiszter saját felelősségét és a rendszer hibáját kategorikusan elutasítja. Szerinte az ágazat problémáiért elődjét, Eubomír Jahnáteket (Smer) terheli a felelősség. Gabriela Matecná tegnap sokadszor ismét bírálta elődjét, illetve rajta keresztül közvetve a legerősebb kormánypártot is. Kijelentette, hogy a tárcát nagyon rossz állapotban vette át. 2016-ban a régiófejlesztési programban 800 millió euró értékben támogattak pályázatokat, melyeket egy alig 30 fos csapatnak kellett ellenőriznie. „Nyakunkon volt a tejválság, és megoldást kellett találunk a tavaszi fagykárokra” - állította Matecná, aki szerint ráadásul az Agrárkifizető Ügynökség (PPA) hajszál híján elveszítette az akkreditációját. „Ez azt jelentette volna, hogy Szlovákiától mintegy 400 millió eurós közvetlen kifizetést és mintegy 800 millió eurós projekttámogatást vonhatott volna meg az unió” - állította a miniszter. A vitatható pályázatok mellett a kelet-szlovákiai telekproblémákat sem tartja olyan súlyosnak, hogy lemondjon a posztjáról. Állította, hogy az elmúlt 20 év alatt ő volt az egyetlen, aki a májusban életbe lépett földtörvénnyel segített a gazdákon. Matecná kijelentette, hogy ha a gazdák helyében lenne, ő külső beavatkozás nélkül is képes lenne megoldást találni az ott uralkodó állapotokra. Szerinte ugyanis a gazdáknak rendezniük kell a telkek körüli jogviszonyokat, s ebben sem a tárca, sem pedig az Agrárkifizető Ügynökség (PPA) nem tud segíteni. Ugyanakkor azt is elismerte, hogy a kelet-szlovákiaihoz hasonló gondokkal az ország más területeiről is megkeresték a tárcát. _ Egy szusszal bírálta Jaromír Ciznár (Smer-jelölt) főügyészt is, aki a napokban élesen bírálta a PPA rendszerét. Ciznár szerint olyan rendszert hoztak létre, amelynek egyetlen célja, hogy a gazdákat tönkretegyék. A főügyész felszólította Matecnát, tegyen rendet a PPA-ban, mert a rendszer rohadt. A miniszter tegnap kifogásolta, hogy Ciznár nem egyeztetett vele, mielőtt a sajtót tájékoztatta. Szerinte a főügyész pontatlan információkból indult ki. Jaromír Ciznár tegnap leszögezte, kiáll korábbi szavai mellett, és felszólította a minisztert, hogy pontosítsa, milyen félrevezető információkra gondolt. Az ellenzék Matecná visszahívására készül, a héten leadják a rendkívüli ülés összehívásához szükséges aláírásokat. Fico Kiska választási kampányának finanszírozását vizsgálná