Új Szó, 2018. május (71. évfolyam, 100-124. szám)

2018-05-15 / 110. szám

www.ujszo.com | 2018. május 15. KÖZÉLET 3 Még drágul az élelmiszer Egyes vélemények szerint 5-6 százalékkal drágulhatnak az élelmiszerek, a korai meleg viszont felgyorsíthatja néhány gyümölcs és zöldség árának csök­kenését (Felvétel: Július Dubravay/Plus jeden defi) Több STK-állomást nyithatnak az országban LAJOS P. JÁNOS Pozsony. Rekordértékű volt az infláció áprilisban, az árak évközi szinten 2,9 százalékkal nőttek, ez 2012 óta a legmagasabb érték. Jelentősen nőtt az élelmiszerek ára is, havi szinten 0,3 százalékkal, évközi szinten pedig 6,1%­­kal. Ez a márciusi adatokhoz képest - amikor szintén magas volt az élelmiszerek árának növekedése - 0,1 százalékpontos emelkedés. Szakértők szerint az áremelkedés még májusban és júniusban is re­kordszinten, 3 százalék körüli ma­radhat. „Annak ellenére, hogy a la­kossági fogyasztás erősödése foko­zatos lanyhulást mutat, a keresleti inflációs nyomás áprilisban volt a legerősebb” - jelentette ki Eubomír Korsnák, az UniCredit Bank elem­zője. Az inflációt a következő hóna­pokban várhatóan az emelkedő üzemanyagárak fogják erősíteni, és ezzel párhuzamosan az enyhén gyen­gülő euró. Korsnák szerint ugyanak­kor a következő időszakban az élel­miszerek, elsősorban az idényjellegű zöldség és gyümölcs árának mérsék­lődése várható. „A korábban kezdő­dő meleg időszak felgyorsíthatja né­hány zöldség és gyümölcs árának csökkenését - jelentette ki az elemző. - Arra számítunk, hogy az élelmi­szerárak hagyományos májusi emel­kedése alacsonyabb lehet, mint a ko­rábbi években, és az árak idényjellegű csökkenésére már jú­niusban számítani lehet.” Ezzel szemben tovább emelkedő élelmiszerárakat vár Éva Sadovská, a Szlovák Gazdaszövetség elemző­je. „Arra számítunk, hogy a követ­kező hónapokban is többet fizetünk majd az élelmiszerekért és az alko­holmentes italokért, évközi szinten mintegy 5-6 százalékkal - tájékoz­tatta lapunkat az elemző. - Ez első­sorban a múlt év végén történtek ha­tása, például a fipronil botrány a to­jásértékesítésben és a vaj árának emelkedése.” A Szlovák Nemzeti Bank elemzői is arra számítanak, hogy az infláció 'májusban mérsék­lődhet. „Az élelmiszerárak csökke­nésének hatására 2,8 százalékos inf­lációra számítunk” — írj ák elemzé­sükben. Számításaik szerint ugyan­akkor az áprilisi inflációra a repü­lőjegyek árának drágulása volt a legnagyobb hatással. „A jegyárak növekedése áprilisban átlépte a 45 százalékot, így az infláció gyorsu­lásához 0,21 százalékpontot tett hozzá”. DEMECS PÉTER Rövidesen jelentősen kibő­vül az időszakos műszaki vizsgákat (STK) és a környe­zetvédelmi ellenőrzéseket (EK) végző vizsgálóállo­mások száma, ugyanis beindul a piac liberalizációja. A vizsgálóállomások üzemeltetői szerint romlik az ellenőrzések minősége. Pozsony. A közlekedési tárca közölte: a vizsgaállomások meg­nyitását május 20-tól lehet kérvé­nyezni, a minisztérium honlapján már megtalálhatók a kérvénymin­ták és a részletes útmutató arról, hogyan kell eljárniuk az érdeklő­dőknek. Tekintettel a feltételezett nagy érdeklődésre, a kérvényeket beérkezésük sorrendjében fogják elbírálni. A közlekedésügyi tárca ezért azt javasolja, hogy a kérvé­nyeket elektronikusan töltsék ki és nyújtsák be. „Az állomások hálózatának bő­vítésével azt szeretnénk elérni, hogy javuljon a szolgáltatások minősé­ge, és hogy minél több ember szá­mára elérhető legyen a vizsgaállo­más” - nyilatkozta Érsek Árpád közlekedési miniszter. Az STK- állomások üzemeltetőit tömörítő szövetség szerint az állam a jelen­leg működő 140 vizsgálóállomást sem képes hatékonyan ellenőrizni, akkor a piac liberalizációja után lét­rejött jóval több állomást már dup­lán nem lesz képes. „Az ellenőrzé­sekről kamerafelvételek készülnek, ám mindenki tudja, hogy a rendszer így is kijátszható. Manapság sem jelent gondot elintézni az STK-t vagy az emissziós vizsgát olyan au­tóra, amely standard körülmények között nem menne át az ellenőrzé­sen” - állítják a szövetség képvise­lői. A minisztérium ezt a kritikát el­utasítja, s állítja: tekintettel arra, hogy tartósan nagy az érdeklődés az ilyen állomások üzemeltetése iránt, az új engedélyek odaítélésének le­hető legátláthatóbb rendszerét dol­gozták ki. Akik a fokozott bizton­ságú elektronikus aláírást használ­ják, már közvetlenül 2018. május 20-án éjfél után beadhatják kérel­müket, ekkor lépnek hatályba a közúti közlekedésről szóló új tör­vény kulcsfontosságú rendelkezé­sei. Az országban becslések szerint 130 ezer gépjárműnek nincs STK- és 120 ezer gépkocsinak EK- ellenőrzése. A kérdés már csak az, hogy romlik­­e az ellenőrzések minősége (Felvétel: Michal Smrőok/Plus jeden deft) Utakat, hidakat javítanak, vasutat liberalizálnak Kassa megyében minisztérium is nyilvánosságra hozta tegnap a közlekedési minisz­térium a vasúti liberalizációs cso­mag további részét. A Zsolna-Rajec vasútvonalat követően a 160-as szá­mú, Kassa-Zólyom szakaszra, konkrétan a Kassa-Szepsi közötti pályaszakaszra vonatkozó verseny­­pályázat kiírását készíti elő. Ä tárca az Európai Unió hivatalos közlönyében már nyilvánosságra hozta a pályázat kiírására vonatkozó tervezetét, ezt a lépést egy évvel ma­gának a versenytárgyalásnak a ki­írása előtt kell megtenni. „Kiválasz­tottuk azokat a pályaszakaszokat, amelyek a vasúti közlekedés szem­pontjából aránylag önálló szakasz­nak tekinthetők. Elsősorban azt sze­retnénk, hogy az egész folyamat hi­bátlanul és zökkenőmentesen való­suljon meg, hogy a versenytárgyalás előnyökkel jáijon és további utazó­kat vonzzon a vasútra” - mondta Ér­sek Árpád miniszter. A 3Í kilométer hosszú, Kassa és Szepsi közötti vasútvonal részben villamosított (a Kassa-Enyicke sza­kaszon). A hátralévő, mintegy 20 ki­lométeres szakasz villamosítását az OPII keretében tervezik. A befeje­zésre előreláthatóan 2021 közepén kerül sor. A vonatok végállomása az integrált személyszállítás új szepsi terminálján lesz. Jelenleg a vasútvo­nalon napi hét pár vonat közlekedik, a tender a meglévő járatok sűrí­tésével számol. A minisztérium a következő hónapokban ezért újabb szakaszokat hoz nyilvánosságra. Az európai jogszabályoknak és az uniós feltételeknek megfelelően ezeknek a szakaszoknak a pályázata már 2019- ben megvalósulhat. (nr, dem) ÖSSZEFOGLALÓ Szepsi/Kassa. A megyei önkormányzat összesen 43 millió eurót költ a II. és III. rendű közutak ós a hidak felújítására. 11 járásában összesen 12 hidat és mintegy 30 kilométernyi utat javít meg. A közlekedési miniszté­rium ráadásul a vasútvonalak liberalizációját tervezi. Ahogy azt Rastislav Tmka me­gyeelnök elmondta, az utak általá­nos karbantartására összesen 15,5 millió eurót szabtak meg, a megyei útkarbantartó vállalat szakemberei pedig már április 9-én megkezdték a kisebb-nagyobb javításokat. „Ezeket a munkákat hideg és meleg aszfaltozási technológiával végzik a munkások. Az úgynevezett hideg aszfaltozást az egybefüggő szaka­szok javításánál is alkalmazzuk, melynek köszönhetően nagyjából félmillió eurót spórolhatunk meg az idei költségvetésből” - mondta a megyefőnök, aki szerint az ezzel összefüggő kiadásokat az Európai Befektetési Banktól (EBB) kapott kölcsönökből, saját forrásokból, il­letve az Integrált Regionális Ope­ratív Programból (OPII) fedezik. Százezrek hidakra Az EBB-től kapott kölcsönből javítják meg például az árvizek ál­tal megrongált utakat. A Kassa­­kömyéki járásban a Csécs, a Her­­nádcsány és Kassamindszent (Va­­laliky), valamint a Felsőtőkés (Vysny Klátov) környéki utakat, a „Kiválasztottuk azokat a pályaszakaszokat, amelyek a vasúti közleke­dés szempontjából önálló szakasznak számítanak." Érsek Áprád (Híd) közlekedési miniszter Tőketerebesi járásban pedig a Csörgő és Kistoronya közti főútvo­nalat is felújítják. „Több mint 60 kilométernyi II. és III. rendű út van nagyon rossz állapotban, ezért igyekeztünk úgy szétosztani a munkát, hogy először a legproblé­másabb szakaszokat tudjuk rendbe tenni. A nyilvános közbeszerzést már a következő napokban meghir­detjük, hogy az előkészületek még a nyár folyamán beindulhassanak” - magyarázta Rastislav Tmka. A megye tartalékalapjából 288 550 eurót, a kiadási alapból pedig további 2,5 milliót költenek a hidak rekonstrukciójára. A felújítandó hídobjektumok Vaján, Nagyráska, Abara, Alsómislye, Zétény, Péder, Nagyfolkmár, Berzéte, Szümyeg és Margitfalva településen találhatók. Problémás karbantartás Bár a megye az elmúlt évtizedben több mint százmillió eurót fordított az utak felújítására és karbantartására, a megye úthálózatának minőségén ezt nem igazán látni meg. „A felújított utak többsége néhány hónap eltelté­vel szinte ugyanolyan rossz állapotba kerül, mint azelőtt. Nem kizárt, hogy ez a rosszul elvégzett munka vagy a nem megfelelő karbantartás miatt van” - zárta le Tmka azzal, hogy az elvégzett munka és a karbantartás minőségét is ellenőrizni fogják. Liberalizált vonatjáratok Ezzel egyidőben a közlekedési A megye uniós forrásokból és saját költségvetésből fizeti az utak és hidak építését, a minisztérium pedig nemzetközi versenyt írt ki a Kassa-Zólyom vasútszakaszra (Németi Róbert felvétele)

Next

/
Oldalképek
Tartalom