Új Szó, 2018. április (71. évfolyam, 76-99. szám)
2018-04-05 / 78. szám
www.ujszo.com | 2018. április 5. KULTÚRA 9 A nem izraeli állampolgárokat a terroristák elengedik, és biztonságos helyre szállítják - az akciót a német Wilfried Böse (Dániel Brühl) felügyeli (Fotó: Magic Box Slovakia) Túszszabadítás vakmerő akcióval A 7 vérfagyasztó nap - Entebbe megtörtént esetet dolgoz fel TALLÓSI BÉLA Jósé Padilha 7 vérfagyasztó nap - Entebbe című bűnügyi drámáját megtörtént esemény alapján forgatta. 1976-ban terroristák eltérítették az Air Franca Tel Aviv és Párizs között közlekedő járatát, 253 utassal - különböző nemzetiségű turistákkal - a fedélzetén. A brazil rendező feszült akciókra, modern táncra és energikus ének-zene alapra építette fel mindvégig izgalomban tartó moziját. Négyen térítették el a gépet a Forradalmi Sejtek elnevezésű nyugatnémet terrorista csoport két tagja, Brigitte Kuhlmann (Rosamund Pike) és Wilfried Böse (Daniel Brühl) vezetésével. Arra kényszerítették a kapitányt, hogy Uganda felé, Entebbe városába vegye az irányt. A gépeltérítéssel és a túszejtéssel az volt a céljuk, hogy kiszabadítsanak jó néhány bebörtönzött palesztin foglyot. Rögtön a film elején a feliratokból kiderül, hogy Jósé Padilha kitalált személyeket „ültetett” az utasok közé, hogy olyan személyes történeteket is elmesélhessen, amelyekkel mély érzelmi kapcsolatot alakíthat ki a néző. A gépeltérítés, valamint a túszok kiszabadítására előkészített, majd végrehajtott kommandós akció mozzanatait azonban a bűnügyi dráma úgy ábrázolja, ahogy azok a valóságban lezajlottak. A film külön-külön eleveníti fel az akció hét napját, kezdve azzal, hogy amikor a gép Entebbe város nemzetközi repülőterén landolt, a túszejtőkhöz felfegyverkezett palesztin terroristák csatlakoztak, akik a leszállított utasokat egy használaton kívüli terminál indulási várójába zsúfolták be. A túszok őrzésében az ország diktátorának katonái is segítettek. 7 vérfagyasztó nap- Entebbe ■ Eredeti cím: Entebbe - 7 Days in Entebbe ■ Szlovák cím: Operácia Entebbe ■ Angol bűnügyi dráma, 2018,107 perc ■ Rendező: Jósé Padilha ■ Forgatókönyvíró: Gregory Burke ■ Operatőr: Lula Carvalho ■ Zene: Rodrigo Amarante ■ Szereplők: Rosamund Pike, Daniel Brühl, Eddie Marsan, Ben Schnetzer, Denis Menochet A film előzetesét megnézhetik az uj»zo.com-on. Az egyik legmegdöbbentőbb jelenet a filmben az, amikor a terroristák- a német haláltáborokban alkalmazott módszer szerint - szelektálják a túszokat: az izraeli állampolgárokat (néhány más állampolgárságú ortodox zsidót is közéjük sorolva) elkülönítik. A másik csoporttal pedig közlik, hogy később elengedik őket. Különösen ezen a ponton illeszt be a rendező a filmbe megrázó személyes történeteket. Köztük egy koncentrációs tábort megjárt idős német nő szorongásos rohamát (döbbenetes a csak németül tudó asszony és a terrorista Bőse párbeszéde), valamint egy kétgyermekes zsidó család rettegő várakozását, miután közlik a szülőkkel, hogy mi vár az egyik gyermekükre az elkövetkező napon, ha Izrael nem teljesíti a túszejtők követeléseit. Mert a terroristák eljuttatták a követeléseiket az izraeli kormányhoz. Jichak Rabin miniszterelnök válságstábot állított fel. A követelés teljesítése helyett Simon Peresz hadügyminiszter a hadsereg vezetőivel egy mentőakció lehetőségéről kezdett tárgyalni. Ahogy azt a történelemből tudjuk - és Jósé Padilha filmje is rekonstruálja -, az izraeliek az entebbei nemzetközi repülőtéren végrehajtották „minden idők egyik legzseniálisabb kommandós akcióját”, legalábbis így emlegetik a túszok kiszabadítását. Bár a későbbi értékelésében történészek részéről az is megfogalmazódott, hogy vakmerő akció volt, ezért „a túszok kiszabadítása legalább annyira a szerencsének, mint a tudatos tervezésnek volt köszönhető”. Ezt már tessék megítélni a film alapján. Jósé Padilha ugyanis - a politikai felelősség kérdését is felvető rendezésében - igyekszik autentikusan ábrázolni a tényeket, amelyeket fikciós lélektani drámával egészít ki. Ebbe belefér a két német elkövető belső válságának ábrázolása és annak a megmutatása is, hogy az izraeli kommandósok egyik vezéralakjának barátnője a Batsheva Dance Company produkciójával bemutatóra készül. A rendező a táncot beleszövi a történetbe, az akciók közé. A zsidóság történelmi tapasztalatának mozgásszínházi megjelenitéseként a film szerves, hatásos részévé válik a tánc. PENGE Kinyílott a pitypang, megírom... Bevallom, értetlenül és csalódottan állok (ülök) a Szél, szoknya, tenger (2013) szerzőjének új könyve előtt. Szúnyog Zsuzsa második regényének két angyalhőse, Jenny és Jacek valóban azt teszik, amit a cím ígér: ide-oda ingázva a világban elviszik a boldogságot másoknak. Vagy legalábbis be-beavatkozva a rászorulók életébe szerényen megmutatják az utat, hol némi bűbájjal, hol beszélgetések kezdeményezésével. A Boldogságkommandó angyalai mindig ráéreznek, hol van szükség rájuk, nem is kell hívni őket, egyszerűen csak benyomják a kapucsengő gombját. Lecsatolhatós szárnyaiknak köszönhetően nincsenek térbeli korlátok. Egyszer a Niagaravízesésnél vagyunk, másszor (például) egy csallóközi falunapon eszik hőseink a gulyást. A témafelvetés persze jókora csapdákat rejt, s ezeket a szerzőnek nem is sikerül elkerülnie. Mi több, s ez tényleg bosszantó, a szöveg egyáltalán nem reflektál a tárgy meglehetős leterheltségére, s nem is lavíroz a könyv a giccshatáron, hanem derűsen átlépi azt. Persze, értjük, hogy a boldogság az apró kis csodákban rejlik, és azt is, hogy mennyire törékeny és elfutó. A gond az, hogy sem intellektuálisan, sem az érzékek síkján nem tesz ehhez hozzá a szerző. Pedig épp az utóbbi területen próbálja megragadni a megragadhatatlant. A boldogság egyrészt valami tarkaság: például mindig színekbe botlunk (főleg pirosba), ha mégsem, akkor azokat keressük, és vannak még madarak, pillangók, virágok, viz, eső, erdő, jó verda. Másrészt pedig itt a zene: általa is rá lehetne lépni a boldogsághoz vezető útra. Az angyalok ugyanis énekelnek és táncolnak a kuncsaftoknak. S amikor a szereplők dalszövegekben beszélnek, az már egyenesen irritáló. Cselekményről sem igazán beszélhetünk (ami persze nem lenne olyan nagy baj), a két főszereplő 31 munkanapjának sehova nem tartó „krónikáját” olvassuk. A gyorsan változó jelenetekben így számos alakkal találkozunk, és főleg úgy hívják őket, hogy lány, fiú, nő, férfi. A két angyalon kívül nincs itt senkinek neve, hús-vér karaktere, nem is érintenek meg bennünket a csalódásaik, a vágyaik. (Igazi tétek híján a kihagyásos szerkesztésmód csak zavarossá teszi az amúgy ék egyszerűségű jelenetsorokat.) A regény világát jól összefoglalja az író-alteregó ars poeticája: „-Énpozitív dolgokról akarok írni—dühöngött az író, amikor meglátta a tolla alól kikerülő sok feketeséget. (...) De hol van a rózsaszín, a piros, a sárga, hol vantépte a haját. — Meg kell valahol keresni itt bent-ütögette az öklével afejét. ” Aztán persze jön egy kis masszázs, meg egy kis zene (tényleg, és persze semmi szex). Érteni véljük, persze, hogy minden a regényt belengő légies filing végett van, de a szagtalan-sótlan alakok nem telítődnek élettel. Hol van már a Szél, szoknya, tenger szuggesztív nyelve? És abba meg belegondolni sem merek, hogy nem afféle ffeudi elszólásként kerülhetett a szövegbe A szöveg egyáltalán nem reflektál a tárgy meglehetős leterheltségére, s nem is lavíroz a könyv a giccshatáron, hanem derűsen átlépi azt. a „bennszülöttek nyelvét” illusztrálandó félsor: „A többiekkarattyoltak egy sort... ” Akárhogy is, bízom benne, hogy Szúnyog Zsuzsa nem tartja magát a kötet fülszövegében felvetettekhez, miszerint élete végéig a törékenységről és a színes fényüvegről fog írni. Szúnyog Zsuzsa: Boldogságkommandó. Kalligram, 2017.166 oldal. Értékelés: 3/10 KONCZ ZSUZSA , 2018. ÁPRILIS 18. * szerda. 19:00 CUIXUS I MŰVELŐDÉSI HÁZ J POZSONY - RUZSINÓ Jegyelővétel: a www.ticketportal.sk y* Info: www.elokoncert.sk í +421905654349 »«koncert DP180159
