Új Szó, 2018. március (71. évfolyam, 50-75. szám)
2018-03-21 / 67. szám
Ivm" KÖNYVESPOLC ■ 2018. MÁRCIUS 21. www.ujszo.com A Nincsenapám, seanyám színpadi változata Budapesten, a Kolibri Pincében tekinthető meg (Képarchívum) Jelenetek macskákkal S ikeres és/vagy elgondolkodtató prózai művekből gyakran születik színpadi átirat. Szabó Borbála Nincsenapám, seanyámja viszont fordított utat járt be: a drámaszövegből 2013- ban a Stúdió K-ban született előadás, majd 2016-ban újra, a Kolibri Színházban, miközben a történet ifjúsági regénnyé is átformálódott. Vagy mondhatnánk azt is: terápiás segédanyaggá. Aki kamasz, hajlamos úgy érezni, hogy nyomorúságos az élete: a felnőttek nem értik meg, a véleménye nem számít, folyamatosan énelmeden elvárásoknak kell megfelelnie, és olyanok igyekeznek kikényszeríteni a „megfelelő magatartást”, akik ráadásul még vak tiszteletet is várnak, noha a legritkább esetben érdemelték ki. Aztán vannak kamaszok, akiknek nem „csak” ennyi bajuk van a világgal, és azt, ami a tényleges gond, nagyon nehéz megfogalmazni. Mert hogyan és kinek lehet azt elmondani, hogy anya mindennap Unióimtól szaglik, sír, aztán az ágyába ájul, és a családban ő a törődésre, gondoskodásra szoruló gyerek? Hogy az ember hálát ad a kosarazásban megedződött lábaiért, mert így legalább az alkoholtól teljesen bezombult, taperoló mostohaapa-féleséget sikerül lerúgnia magáról? Apa pénzzel és drága cuccokkal veszi meg a/ lelki nyugalmát, hogy csak az új családjával kelljen foglalkoznia. Nagymama boldogan sikongat és kincstári optimizmussal kezel mindent, mert nincs is semmi gond, ha nem foglalkozunk vele. Marci, a tökéletes, mintaként odaállított nagytesó azt tanulta meg az élettől, miként lehet mindenkit manipulálni, hogy megkapja, amit akar; a macskák is azt mondják rá, gyakorlatilag már skizofrén. De a nagy egészre a macskák sem tudják a megoldó képletet. Apropó, macskák. Frici, a csodásán púzó dagadt cirmos és Dezső, a karcsú fekete uraság (pici fehér szőrgallérral) egy cseppet sem nyugodt estén cigarettára meg szivarra gyújt, Karinthy Frigyessé és Kosztolányi Dezsővé változik (vissza?), és magával ragadja hősnőnket a legendás New York kávéházba, hogy ott végre nyugodtan... kipisilhesse magát. A metamorfózisnak egyébként olyan értelemben nincs előzménye, hogy hősnőnk különösebben szeremé vagy ájult tisztelettel kezelné az irodalmat - ellenkező-Elmondanám ezt néked, ha nem unnád Aha. Na és ha unom? Akkor is elmondod, mi? Múlt éjszaka - háromkor -abbahagytam a munkát Le is feküdtem. Tudtam. Elmondja. leg. Miután a magyarórán az egészet, úgy, ahogy van, az ürülékhez hasonlította, s ennek következtében megbukott, éppen a pótvizsgára készül. Mégis, amikor a szoba falai elkezdenek összemenni, rászakadni, a magyar irodalom két (eltérő méretű) ikercsillaga szegődik társául, vezetőjéül, a nyakába zúdítva egy nagy szakajtónyi rossz szóviccet, idézgetve saját művekből meg másokéból, értekezve kicsit életről, halálról meg egy nagy sakkjátszmáról. Nem kíméli névtelen hősnőjét Szabó Borbála, olyan sorsot zúdít a nyakába, amelyben nem könnyű egy jobb jövő felé vezető utat találni. Nézni, olvasni is nyomasztó, nemhogy megélni, még úgy is, hogy a keretekkel, távolításokkal- technikailag legalábbis - könynyít valamit az érzelmi terheken. Valami fontosat mégis adni tud a szerző: ha nem is megoldást, de legalább követhető módszert. Útmutatást, miként távolodhatunk el egypár lépésre az abszolútnak vélt gondjainktól; hogy mindazt, ami szörnyű súlyként nehezedik ránk, miként tudjuk ízekre szedve, értelmezve emberileg kezelhetővé alakítani; miként lelhetjük meg, még ha szürreális vagy groteszk formában is, legalább a humor csíráját a letaglózó helyzetekben. És- bár Szabó Borbála történetmesélésétől, nyelvétől meglehetősen távol áll az emelkedett kultúráhítat- azt is megmutatja, hogy ha az ember végtelenül egyedül érzi is magát a problémáival, ha nincs egy élő lélek, aki meghallgatná (és meghallaná), még mindig találhat beszélgetőtársat, támaszt, mintát, igen, ott, az irodalom halott (vagy halhatatlan) figurái között. Almási Sára Szabó Borbála: Nincsenapám, seanyám Tilos az Á Könyvek, 2016,288 o. Szakíts, ha bírsz! A Menő Könyvek felkért tizenkilenc kortárs szerzőt, hogy írjanak novellát a szakításról. Vannak köztük fiatalabbak és idősebbek, nők és férfiak, olyanok, akik eddig főleg gyermek- és ifjúsági könyveket írtak, és „felnőtt” szerzők is. Tavaly már született egy hasonló antológia, akkor az első szerelem volt a téma. És lám, itt a folytatás. „Kicsit Joalj bele, aztán rázd meg magad, és menj tovább” - így szól a könyv szlogenje. Nézzük, milyen útravalót kapnak a kamaszok a kortárs íróktól. Ez ugyanis ifjúsági kötet, még akkor is, ha a szülők is élvezettel olvashatják. Mert hiába bújnak bele a szerzők a tinik bőrébe, hiába használják (vagy keresik) a fiatalok hangját, azt a nyelvet, amelyet ez a korosztály hitelesnek érez, azért a saját stílusukat nem tudják levetkőzni. A szakítás minden életkorban fájdalmas, de kamaszként úgy érezzük, mindennek vége, ezek után nincs értelme az életünknek. Nehéz lelki folyamat ez, hatalmas fájdalmat élünk át. „Fel kell dolgoznunk, hogy nem kellünk, nem eléggé kellettünk a másiknak. A legtöbben úgy élik meg hogy egy részük meghal ilyenkor, ami pótolhatatlan, és ami így, ebben a formában már nem lesz újra. Minden ilyen csalódás arra késztet, hogy legközelebb óvatosabbak légyünk, hogy ezt ne tehessék meg velünk. A könyvben összegyűjtött, érzékenyen megírt történeteken keresztül mintha egy filmet néznénk, úgy követhetjük e pillanatokat a fiihős szemszögéből, és betekinthetünk ennek a lelki folyamatnak olyan árnyalataiba, amik óhatatlanul felidézik saját emlékeinket is”- írja Dr. Almási Kitti klinikai szakpszichológus az előszóban. Az előző kötethez hasonlóan most is annyira változatos, színes anyag jött össze, hogy minden különösebb szerkesztési koncepció nélkül, ábécésorrendben lehetett közölni az írásokat, Balázsy Pannától Totth Benedekig. Nincs két hasonló történet, nézőpont. Közös konklúzió azonban van: az ember a legnagyobb csalódásokból is képes tanulni, erőt meríteni, sőt, egyszer talán majd mosolyogni is saját magán. A sok szerelmi bánat közepette különösen érdekesek azok a szövegek, amelyek nem egy párkapcsolat végéről szólnak, hanem más jellegű szakításról. Szabó T. Anna például a szülőföldről való elköltözés gyötrelmeit írja le. „Elhagyni mindent, amit ismertél Szakítani a lakással aholfelnőttél a várossal amit szeretsz, a folyóval amin kajakozni tanultál a minden vasárnap végigjárt kirándulóhelyekkel elszakadni a fenyvesektől ahol gombát szedtél a hegyoldalaktól ahol először volt léc a lábadon, messze kerülni a nagymamáktól az osztálytársaktól a rokonoktól és a szomszédoktól. ” Mészöly Agnes főhőse egy bunkó kézilabdaedzővel szakít, Dragomán György több különböző jellegű, pár perces vagy tartós viszonyt zár le ugyanazzal a mondattal: „Soha többé nem láttuk egymást. ’’Tasnádi István pedig babakocsiját veszíti el, amit az édenből való kiűzetésként él meg: „Imádtam babakocsizni, nem akartam megválni tőle, ötévesen még simán kitolattam magam anyámmal a Margitszigetre, már kezdték sajnálni a nagyfejű, szűke, nyilvánva-Különösen érdekesek azok a szövegek, amelyek nem egy párkapcsolat végéről szólnak, hanem más jellegű szakításról lóan mozgássérült fia miatt. Aztán egyszer csak berágott és elajándékozta az én drágaságom. Mégem vihet babakocsival iskolába. Emlékszem arra a traumatikus délelőttre, tolják el a gyönyörű babakocsim, végig a lakótelepi folyosón, anyám fog hátulról én meg üvöltök, hogy az az enyém, az enyém, az enyém. Aztán csattant a folyosóajtó. Kiüzettem a már kissé kopott, Mikiegér-mintás édenemböL Elvették tőlem azt, ami sokáig a váratlan világba vetettség egyetlen méltó kompenzációja volt. Sötét, nyavalyás korszak kezdődött az életemben. - Csak akkor billent helyre némileg a lelki egyensúlyom, mikor úgy tizenöt évvel később megkaptam az első Trabantom. ” Bencze Blanka a hússal szakít, vegán lesz, ezt meséli el. Erdős Zsuzsa a felnőtt gyermek elengedését írja le rendkívüli érzékenységgel: „Mikor a nagyobbik gyermekem először bejelentette, hogy elköltözik otthonról úgy éltem meg mint egy tragikus szakítást. Az eszem tudta, hogy így helyes, a szívem azonban veszettül tiltakozott. Kínomban végigpörgettem magamban az elmúlt éveket és rájöttem, hogy akármilyen bizarrul hangzik, valójában a hasamban volt utoljára maradéktalanul az enyém. A köldökzsinór elvágásával szakították el tőlem először. Aztán ahogy tágult körülötte a világ egyre többen léptek be mellettem az életébe: az első barátok a játszótéren, az óvodában, az iskolában, az első fiúk, akik megjelentek körülötte, az első hosszabb külföldi tartózkodása. Elengedtem, ahogy már annyiszor és soha nem bántam meg. Mert visszajön. Mindig. Amikor csak teheti. “ Nem véletlenül idéztem azokból a történetekből, amelyek nem egy párkapcsolat végéről szólnak, hanem kitágítják a szakítás szó jelentéstartalmát. Félő ugyanis, hogy a szerelemi szakítások közül azokat emelném ki, amelyekben magamra ismerek, amelyekkel érzelmi szinten is azonosulni tudok És ez bizony már intim szféra. A Szakítós című antológia hiánypótló kötet. Bevállalósabb magyartanárok akár órára is bevihetik magukkal, és megmutathatják az osztálynak, hogy ilyen is van. Aztán eldönthetik, kinek kölcsönözzék először, ki jelentkezett élőbbjuhász Katalin Szakítós - Novellák, életek, könnyek A kötet szerzői: Balázsy Panna, Bencze Blanka, Berg Judit, Dragomán György, Erdős Zsuzsa, Garaczi László, Háy János, Horányi Hanna Zelma, Kalapos Éva Veronika, Karajiáth Orsolya, Király Anikó, Lakatos Levente, Makai Máté, Mészöly Agnes, Molnár T. Eszter, Nagy Ildikó Noémi, Szabó T. Anna, Tasnádi István, Totth Benedek Menő Könyvek, 2018,376oldal
