Új Szó, 2018. március (71. évfolyam, 50-75. szám)
2018-03-08 / 56. szám
Fellendült az európai turizmus 12. oldal 2018. március 8., csütörtök, 11. évfolyam, 8. szám A csendes-óceáni Salamon-szigetek legnépesebb tagján élő lakosok között „a mennyi kagyló lesz ez" kérdés szinte minden nap elhangzik (Fotó: Shutterstock) Egy kis sziget, ahol még kagylóval fizetnek Malaita szigete Földünk utolsó helye, ahol a kagyló még mindig érvényes fizetőeszköznek számít, és a helyiek nagyon hisznek abban, hogy ebből egyszer még meggazdagodhatnak. A csendes-óceáni Salamon-szigetek legnépesebb tagján élő lakosok között „a menynyi kagyló lesz ez” kérdése szinte minden nap elhangzik. „Hogy mennyi tonhalat kapsz érte, az attól ftigg, milyen a kagylód színe és formája. A sötétebb kagylókért kétdoboznyi kisebb méretű tonhalat kapsz, de egy láncra való vörös színűekért cserében már egy családot is megetethetsz egy jó darabig” - idézi egy cikkében a Vice magazin szerzője Mary Bruno üzlettulajdonost, aki Malaita-sziget Auki településén él. A sziget lakói ugyanis, ahogy kinyerték az óceánból - főleg a Langa Langa lagúnából - a kagylókat, máris szétvágják, darabolják, megtörölgetik, majd egy- vagy másfél méter hosszúságú zsinórra fűzik. Ez a kagylólánc lesz aztán maga a fizetőeszköz, amit bár a bankok nem fogadnak el, de a szigeten álló üzletek többségében fizethetnek velük különböző áruért cserében. A múlt század elején a kagyló még gyakran használt fizetőeszköz volt a térség Ázsiához közeli részein. És bár mára mindössze Malaitán fogadják el pénz helyett - ha épp nem a turistáknak adják el szuvenírként -, ahogy Mary Bruno mondta a lapnak: „a kagyló a jövőben is pénz marad, és ezen a szigeten a gyerekeink, majd azok gyerekei is kagylóval fognak fizetni, még 400 év múlva is”. (Travelo) Bulivillamos indul Prágában ársasági rendezvényekre, baráti összejövetelekre alkalmas bulivillamos fog várhatóan már az idén ősszel közlekedni Prágában - jelentette a cseh sajtó. A T3 Coupé elnevezésű projekt keretében készülő elegáns, különleges dizájnú villamoskocsit, amelyben egyebek között asztalok, kiszolgálópultok, zenegép és táncparkett is lesz, a berlini InnoTrans közlekedési kiállításon mutatják be szeptemberben a nagyközönségnek, majd néhány héten belül már üzembe is helyezik Prágában. A cseh főváros tömegközlekedési vállalata, amely a villamost készíti, azzal számol, hogy a speciális „partivillamosokra” külföldön is igény lesz. Ebben valószínűleg nem tévedtek, hiszen a cseh bulivillamosok iránt állítólag már néhány német és francia város is érdeklődik. Az átalakított villamosnak csak egy ajtaja lesz, és egyszerre mintegy ötven személy utazhat, szórakozhat rajta. A vagon belső terét Anna Maresová neves cseh dizájner tervezte. Eredetileg a vállalat egy nyitott turistavillamosban gondolkodott, de kiderült, hogy a zárt járművek nyitottá átalakítása műszakilag nagyon bonyolult, ezért az elképzeléseket módosították. Egy partivillamos kialakítása a hatvanas évekbeli, ma már kiselejtezett villamosokból (Tatra T3) mintegy 7,5 millió koronába kerül. Előzetesen azzal számolnak, hogy a bulivillamos kikölcsönzése egy órára 5900 koronába fog kerülni. A költségek megtérülését a prágai tömegközlekedési vállalat 5-6 év alatt várja. A közlekedési vállalat azzal számol, hogy Prágában a villamos új idegenforgalmi látványosság szerepét is betölti, és a turisták számára is vonzó lesz. (MTI) Az átalakított villamosnak csak egy ajtaja lesz, és egyszerre mintegy ötven személy utazhat, szórakozhat rajta (Fotó: Shutterstock) OLCSÓ REPÜLŐJEGYEK EURÓPA ÉS A VILÁG NAGYVÁROSAIBA - 2018. ÁPRILIS Amszterdam*_______easyjet_________Bécs_____________nine_____________4/3________686_______-2 € v -3% Athén*_______ Ryanair_______Pozsony____________nine_____________4/3________62t -39€ v -39% Bangkok ' Emirates________|éo_____________Dubaj____________7/6 4786 -20 € v -4% Barcelona*______Ryanair______Budapest___________nine_____________4/3________65 € -23 € v -26% Berlin*_____________Ryanair_______Budapest___________nine____________4/3________-3€ y -10% Brüsszel*___________Ryanair_______Pozsony____________nine_____________4/3________406_______-8€ V -17% Cancún*____________SWISS________Bee____________Zürich_____________7/6 740 € 104 € A 16% Denpasar (Bali) ÉVA Air Béé___________Tajpej_____________7/6 660 € -131 € V -17% Delhi______________Rnnair________Budapest__________Helsinki____________7/6_______406t_______-5 € v -1% Dubaj______________Aeroflot Budapest__________Moszkva____________5/4 349 € 52 € A 18% Edinburgh*_________Ryanair Budapest___________nine_____________3/4________78 € -38 € v -33% Havanna____________Aeroflot Béé____________Moszkva____________7/6_______605 € -95 € V -14% Honolulu____________Iberia_______Budapest Madrid, Los Angeles________7/6_______997 €______85 € A 9% Hongkong_________Air China______Budapest__________Peking_____________7/6_______437 €______-4 € y -1% Isztambul ^riines*' Budapest Kijev 4/3 129 € 28 € A 28% Kuala Lumpur Qatar Airways Budapest___________Doha_____________7/6_______537 € -49 6 v -8% Koppenhága* Ryanair Budapest _________nine_____________4/3________51 € -20 € v -28% Lisszabon_______TAP Portugal Budapest___________nine_____________4/3_______219 €______81 € A 59% London*____________Ryanair_______Pozsony____________njno_____________4/3________436 -186 v -30% Madrid*____________Ryanair______Budapest___________nine_____________4/3_______113 6_______22 i a 24% Miami___________Turkish Airlines______Béé___________Isztambul___________8/7_______579 6______10 6 A_____2% Melbourne _____KLM________Budapest Amszterdam, Abu-Dzabi______6/7_______945 6 -104 6 V -10% München Aus£^[!|^nes' Bee nine 4/3 1346 186 A 16% New York*_______British Airways Budapest__________London____________6/5 433 6______-5 6 v -1% Párizs*_____________Ryanair_______Pozsony____________nincs_____________4/3________56 6 -166 v -22% Phuket_____________Emirates______Budapest___________Dubaj_____________8/7_______6346______516 A 9% Peking____________Air France Budapest Párizs____________8/7 4316 136 A 3% Rio de Janeiro Delta________Béé Amszterdam, Atlanta_______8/7_______6166______-93 6 v -13% Róma*__________ Ryanair___Budapest___________nine_____________4/3________606_____-216 V -26% Szingapúr___________Rnnair_______Budapest__________Helsinki____________8/7_______5196______77 6 A 17% Tokió______________Air China________Bee____________Peking_____________8/7 545 6 -40 6 v -7% San Francisco Turkish Airlines Budapest_________Isztambul____________6/5_______642 6 -36 6 v -5% Sydney KLM Budapest Amszterdam, Kuala Lumpur 10/8 955 6 ] -107 6 y -10% * Az árak nem tartalmazzák a feladott poggyász díját, mely 60-140 euró lehet egy oda-vissza útra, légitársaság, szezon és távolság függvényében. Az árak minden adót és illetéket magukba foglalnak. Repülési időszak: 2018. április 15-30. A táblázatban szereplő árak lapzártakor voltak érvényesek. A szabad helyek és akciós kínálatok függvényében az árak tovább csökkenhetnek, de emelkedhetnek is. • Forrás: Légitársaságok honlapjai, gyűjtőoldalak. A márciusi emelkedést követően áprilisban - a húsvéti ünnepek utáni, de még a május elsejei időszak előtt - ismét csökkentek a repülőjegyárak. A szokásos hónap elejei ármustránkban szereplő célállomások közül tíz olyan is van, ahova 100 euró alatti áron tudunk retúrjegyet foglalni, ezek közül három helyre 50 eurónál is olcsóbb a jegy. legolcsóbban most is Berlinbe utazhatunk (26 €), majd Brüszszel (40 €) és London (43 €) következik Áprilisban csökkent a jegy ára Athénba (62 €), Barcelonába (65 €), Edinburghba (78 €), Koppenhágába (51 €), Rómába (60 €), Amszterdamba (68 €) és Párizsba (56 €). Ha a távolabbi célállomásokat figyeljük, akkor megállapítható, hogy számos olyan város van, ahova jó ár/érték arányú jegyeket kínálnak a légitársaságok ilyen például Bangkok (478 €), Báli (660 €), Delhi (406 €), Hongkong (437 €), Kuala Lumpur (537 €), New York (433 €), Peking (431 €), Miami (579 €) és Tokió (545 €). Az áprilisi időszak tehát remek alkalom egy hosszú hétvégi vagy ennél is hosszabb kirándulásra, ha viszont májusban utaznánk, akkor érdemes figyelembe venni, hogy a május elseje számos országban ünnep, így ilyenkor drágábbak a repülőjegyek de a szállások is, így ezt az időszakot jobb elkerülni. Nem úgy egy héttel később, azaz május nyolcadika körül, ekkor ugyanis Csehországban, Franciaországan és Szlovákiában van államünnep. Szabó Laci Újra olcsóbbak a repülőjegyek