Új Szó, 2018. március (71. évfolyam, 50-75. szám)

2018-03-08 / 56. szám

^ _____________________________UTAZÁS ■ 2018. MÁRCIUS 8._____________________________| Mobillal irányítható okoshotel nyílt Budapesten Hétfőn megnyílt Budapesten Európa első négycsillagos és a vendég okostelefonja által vezérelt okoshotelje. Az új szállodát a vendégek a TMRW Hotels applikációval tudják vezérelni, így a foglalástól a kicsekkolásig szó szerint a ven­dégek kezébe adja az irányítást. A szoftveres megoldás más, akár új, akár már működő szállodák­ban is alkalmazható. A KViHotel (Key Vision a Vision for the Future-ből származtatva) majdnem teljesen személyzet nélkül működik, szinte minden funkciót a vendég a saját okostelefonja segítségével irányít. Az Androidra és iOS-re letölthető mobilapplikációjának köszön­hetően ugyanis a szállóvendégek minden szolgáltatást egyeden gombnyomással vehetnek igény­be: az alkalmazás segítségével foglalhatnak szobát, majd sorban állás nélkül, akár már érkezés előtt 48 órával bejelentkezhetnek, kiválasztva az emeletet és a szobát. A telefon egyben a szobakulcs is, késő éjszakai érkezés esetén pedig a vendég telefonja nyitja a szálloda főbejáratát is. A szál­lóvendég az alkalmazással vezé­relheti többek között a hűtést­­futést, akár 10 000 kilométerrel távolabbról is beállíthatja előre a szoba kívánt hőfokát az érkezése időpontjára. Az applikációból kérhető extra takarítás, vagy akár virtuálisan is kitehető a „ne zavarjanak” tábla. A vendég az applikáción keresztül fizethet, rendelhet taxit, miközben a fize­tési folyamatait is nyomon kö­veti. Ezeken kívül a kijelentkezés is a saját mobilról történik, nem szükséges hozzá sorban állni és a számla rendezése is az applikáció segítségével intézhető, (szí) Az új budapesti hotel vendégei minden szolgáltatást egyetlen gomb­nyomással vehetnek igénybe (Fotó: KViHotel) » Ma újabb sztrájk lesz Olaszországban Ma sztrájkba lépnek az olaszországi légiforgalom-irányítók. A sztrájk miatt az Alitalia több járatát törli csütörtökön, köztük a budapestit is. Várhatóan a fapados légitársaságok is hasonlóan reagálnak a munkabeszüntetésre, így akik ma utaznának valamelyik népszerű olaszországi célállomásra, azok járata mellett megjelenhet a „törölve" felirat. Az olasz nemzeti légitársaság AZ 478/479-es számú, Róma- Budapest-Róma járata sem közlekedik március 8-án, az olasz légi­forgalom-irányítók egész napra meghirdetett sztrájkja miatt. A törölt járatokra repülőjeggyel rendelkező utasok legkésőbb márcis 15-ig átfoglalhatják jegyüket másik dátumra, más útvonalat választhatnak az Alitalia és a partnerei hálózatán (bizonyos feltételek mellett), vagy kérhetik a repülőjegy árának visszatérítését. (Airportal) Az európai városlátogatás ma már nem egy opció, hanem sokkal inkább megkerülhetetlen eleme az éves turistáskodásunknak (Fotó: Shutterstock) Fellendült az európai turizmus Az európai városok marketingszövetsége, a European Cities Marketing (ECM) nyilvánosságra hozta a tavalyi évre vonat­kozó statisztikáit a soron következő European Cities Benchmarking Re­port előztetes adatai alapján. A felmérés 65 város 456,9 millió vendégéjsza­káját vizsgálta. Tavaly 7,7 százalékos gyarapodást mértek a városlátogató tu­rizmusban az öreg kontinensen. A bel­földi piac 5,2, a nemzetközi piac 9,2 százalékkal bővült. „A jó ered­mény hátterében többek között a tengerentúli piacok, jellemzően a BRIC-országok (Brazília, Orosz­ország, India és Kína) erős gazda­sági növekedése áll, valamint az, hogy a turisták gyorsan és rugal­masan alkalmazkodtak a növekvő terrorveszélyhez, hiszen 2016-ban még a terrorakciók okozta távol­­maradás illetve a további terror­akcióktól való félelem miatt meg­csappant utazási kedv jellemezte a piacot. A terrortól sújtott London és Párizs esete is ezt bizonyítja, ezekben a városokban ugyanis jelentős növekedést regisztáltak - mondta a közleménybe Dieter Hardt-Stremayr az ACM elnöke. A szakember azt is kiemelte, hogy a tendenciából az is kitűnik, hogy a városlátogatás ma már nem egy opció, hanem sokkal inkább megkerülheteden eleme az éves turistáskodásunknak - adta hírül a traveldailynews. Az összes vendégéjszakák szá­ma alapján történő besorolásban ugyanazok a városok szerepeltek az első 10-ben, mint tavaly, annyi változás történt, hogy Madrid át­vette Barcelonától az ötödik helyet, 1. London 2. Párizs 3. Berlin 4. Róma 5. Madrid 6. Barcelona 7. Prága 8. Bécs 9. München 10. Amszterdam * *A vendégéjszakák száma alapján mivel a katalán főváros vendégfor­galma némileg (-1,9 %) visszaesett a népszavazást övező indulatok miatt, Madrid viszont 6,4 százalé­kot javított. A dobogón továbbra is London, Párizs és Berlin áll. Az első kettő komoly 7,6 és 7,5 százalékos növekedést produkált, Berlinben főként az Air Berlin diszkont lé­gitársaság bedőlése miatt azonban csak kis mértékben, 0,3 százalék­kal nőtt a vendégéjszakák száma. München, Amszterdam és Prága mutatott még kiugró növekedést (+11,7%+11,2% és+7,5%). A nemzetközi vendégéjszakák szá­mát tekintve is a tavalyi évivel meg­egyező a rangsor, amelyet London, Párizs és Róma vezet. A top 10 európai városban ádagosan 6 szá­zalékkal több nemzetközi vendég­­éjszakát töltöttek el. Egy változás van: itt Prága vette át a negyedik helyet Barcelonától. Berlin és Bar­celona adatai egyaránt 1,3 százalék­kal estek a már említett okok miatt. Amszterdam, Madrid és Párizs mu­tatta a legmagasabb, két számjegyű növekedést: +11,6%, +11,4%, +11,1%. London a maga 7,9 szá­zalékával is jól teljesített, akárcsak a 10. helyen álló Budapest, az át­lagon felüli, mintegy 7 százalékos bővüléssel. Az európai városok küldőpiacának 30 százalékát az USA, Németor­szág és az Egyesült Királyság adja. A küldőpiacok közül Oroszország kiugróan magas, 27,3 százalékos növekedést produkált, őt követi Kína, 17,3 és az Egyesült Álla­mok 15,5 százalékos emelkedéssel, valamint az átmeneti visszaesés után Japán is újra visszatért a vá­roslátogatás frontjára 6,2 százalé­kos bővüléssel. Oroszországból és Japánból egyébként 2015 óta ke­vesebben jöttek. Tavaly az olaszok utaztak kevesebbet 3,4 százalékkal, ahogyan a spanyolok (-0,4%) is. (Turizmusonline) „NEM MINDENNAPI’ AJÁNLAT ZALAKAROSON! ALL INCLUSIVE teljes ellátással és italfogyasztással már 15.900 Ft/fő/éj ártól vagy HÉTKÖZNAPI FELEZŐ 3 éj félpanzióval már 9.300 Ft/fő/éj ártól További részletek, ajánlatok és foglalás a hotel weboldalán: www. belenushotel. hu Csökkentik a szálláshelyek adóját Ausztriában Ausztriában 2018 novemberétől 13 százalékról 10 szá­zalékra csökkentik a szálláshelyek adóját. Osztrák szakemberek a versenyképesség erősödését várják a lépéstől. „Az állhatatos érdekképviselet kifi­zetődik” - kommentálta a minisz­tertanács döntését Sigi Egger, az Osztrák Szállodaszövetség elnöke az Osztrák Gazdasági Kamarában, hiszen már tavaly júliusban is kérte, hogy 13 százalékról 10 szá­zalékra csökkentsék a szálláshelyek áfáját. „Az, hogy eleget tettek a kérésünknek, nagy lépés a hazai hotelek erősödésének az irányába. Csak akkor tudunk sikeresen működni, ha a keretfeltételek megfelelőek” - hangsúlyozta a szakember. Sigi Egger még így sem teljesen elégedett, hiszen szomszédaiknál kisebb az adóte­her: Németországban 7 százalék a szálláshelyek áfája, Svájcban pedig 3,8 százalék. Ausztria a novem­bertől életbe lépő csökkentéssel kerül egy szintre Olaszországgal és Franciaországgal. ,Az a tény, hogy a kormány fo­lyamatosan a turisztikai program végrehajtására törekszik, és már 2018 novemberétől az addigi 13 %-ról 10 %-ra mérséklik az adót. a következő lépéseket - többek között az amortizáció hosszának a csökkentését - is bejelentette, azt mutatja, hogy a kormány újra komolyan veszi a turizmust, és az ágazat végre megkapja azt az elis­merést, amit megérdemel” - tette hozzá az Osztrák Szállodaszövet­ség elnöke. (Turizmus) A mellékletet szerkeszti: Szabó Laci, Laci.Szabo@ujszo.com . Levélcím: DUEL - PRESS s.r.o., Új Szó - Utazás, P.O.BOX 222,830 00 Bratislava 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom