Új Szó, 2018. január (71. évfolyam, 1-25. szám)
2018-01-20 / 16. szám
végül jó néhány felvétel sikerült. Majd jött egy lehetőség... Afrikai tapasztalatok Egy márkacég - amellyel Bence tíz éve tart fenn kapcsolatot — felajánlott neki egy afrikai túrát. Barátjával, Csabával 2012-ben egy hónapot töltött Dél-Afrikában, ahol teszdeseket épített, és kikísérletezte, hogyan lehet olyan leseket építeni, amelyekben semmilyen nagyvad nem tud kárt tenni. Eleinte otthonról, interneten keresztül irányította a helyiek munkáját. A lesből áradó emberszagot - amitől megriadnak az állatok - erős chilivel próbálták elnyomni. Ennek olyan hatása volt, hogy még az elefántok sem közelítették meg a lest, de végül megszokták az átható paprikaszagot, és lehetett őket fotózni. Bence szafarikocsiról is fényképezett, és arról leszállva szintén remek felvételek készített oroszlánokról, elefántokról vagy orrszarvúról, vadkutyákról. „A kilencezer hektáros elkerített területen lényegében háborítadan ökoszisztéma alakult ki. Megfelelő arányban vannak a növény- és húsevő állatok. A vadkutyák fotózása külön élmény volt, hiszen a világon mindössze háromezer darab él. Afrikában a teliholdkor való állatfotózás is nagy dolog.” Tanzániába is barter alapon jutott ki Máté Bence, ott azonban némiképpen elhagyta a szerencse, hiszen, bár két hetet töltöttek a kelet-afrikai országban, szállásadójuk három nap után megelégelte a vendéglátást, és egy kocsiút során az út szélén hagyta őket. Bence már készíti a következő fotóalbumát könyv formájában, amelyben terjedelmes fejezetet szán ennek a kalandnak. Kenyába egy fényképezőgép-gyártó cég által sikerült kijutnia. Pénzébe nem került, csupán egy gépet kellett tesztelnie. Lehetőleg a legnagyobb szélsőségben. Akkor még nem gondolta, hogy ez szó szerint értendő. „Egyik félelmem, ami mára okafogyottá vált, az az emberevő oroszlán mítosza volt. Abban a hitben éltem, hogy ezek a nagymacskák minden emberből jóízűen falatoznak. Nekem a kutyák iránt is fenntartásaim vannak, hiszen amikor fotózni jártam, kezdetben kerékpárral, akkor a kutyák rendre megkergettek. Kenyában az oroszlánoktól tartottam, amelyek azonban nem szaladtak a bicikli vagy a motor után, s amíg az ember nem száll le a járműről, nem is foglalkoznak vele. Jó példa e kontraszt szemléltetésére, hogy míg egyik helyen egy oroszlánfalka éppen egy gnút tépett szét és falatozott belőle, addig mintegy háromszáz méterre egy csapat suhanc focizott. Ott még az is normális, hogy a sátrak között oroszlánok kószálnak.” Bencét lenyűgözte a kenyai kultúra, a népviselet, s az ország fejlettsége, gazdasága, illetve az emberek és azok nyelvtudása. Sokkal civilizáltabb, mint amire számított. Dicséretében kiemelte, hogy augusztus 20-a óta az afrikai országban illegálisak az egyszer használatos műanyag zacskók, letöltendő börtön vár arra, aki ezt megszegi. Zimbabwe is a szélsőségesség országa, bár ott nagyobb a biztonsági kockázat. És nem csak az elefántok miatt, amelyek ott az asztalok között járkálnak, vagy a sátruk mellett sütkérező vízilovak miatt. Sugárzó, fénylő ország Srí Lankára Kokó nevű barátja kísérte el, akivel nagy kockázatot vállaltak. Szintén barter alapon, egy közösségi oldal hirdetésén keresztül jutottak el a tízezer kilométerre levő szigetországba. „Volt bennem félelem, hiszen azon utolsó generáció tagjainak egyike vagyok, akik még tudják, milyen érzés összeszorult gyomorral átkelni a határon és egy új országba belépni. Ugyanígy voltam a dél-ázsiai szigetországgal, amelyet buja növényzet és gazdag állatvilág jellemez. Úgy jutottam el oda, hogy csak néhány e-mailt és egy másfél perces telefont váltottunk a házigazdával. Személyes bemutatkozáskor egy kétméteres kobrával köszöntött, amely az asztal alatt egy zsákban volt. Fotózáshoz hozták, de megrettentem, és kifogásként azt mondtam, most nem jó fotózni, mert nem jók a fények.” Medvelesen Srí Lanka neve szingaléz eredetű és sugárzó, fénylő országot jelent. Távozva onnan - egy másik sorsszerű találkozásnak köszönhetően - egy egészen másfajta fényesség költözött be Bence szívébe. Négy éve kezdett Erdélyben medveleseket építeni. Személyesen ismeri Böjté Csaba testvért, a ferences rendi szerzetest, akivel baráti kapcsolatot ápol. Egymást segítik. Míg Bence a madárfotózásról beszél, Csaba testvér e történeteket a prédikációiba is beépíti. „Ha Böjté Csaba testvér hív, akkor menni kell. Azt gondoltam, hogy Tusnádftirdő ne csak akkor kerüljön a hírekbe, amikor medvetámadásról tudósítanak, hanem legyen egy olyan hely, ahol természetes közegben figyelhetjük meg ezeket az állatokat. A nagydarab mackókat kukoricával édesgetjük a leshez.” Megunhatatlan élménydózis Magyarországi lesek építéséről is szólt. Legtöbbjük éppen Pusztaszer környékén, saját házának kertjében található. Bence elmondta, éppen hat éve, hogy az első kapavágás megtörtént, és az első négy év alatt összesen egy évet töltött lesben, telente két hónapot. „Számomra megunhatatlan élménydózis. Expozíciós idővel is kísérletezek, s így művészibb felvételeket lehet készíteni. Számos lest építettem, például szalakótalest, vidralest. Mind kedves számomra.” Éppen ezeket az élményeket szeretné másokkal is megismertetni és átélhetővé tenni. Ezért egy különleges fotópályázatot hirdet, amellyel leginkább a gyermekeket szeremé ösztönözni, lakóhelyük élővilágának megismerésére. A népszerű közösségi oldal ihlette, úgynevezett Fajbook keretében bárki bármivel fotózhat. Értékes díjakat osztanak ki, illetve egy ranglista is vonzó lehet az amatőr fotósoknak, akik lényegében 434 madár-, 87 emlős-, 16 hüllő-, 16 kétéltű-, 62 szitakötő- és 160 lepkefaj példányait fotózhatják. A projekt idén indul. így akar Bence egy igazi fotós közösséget létrehozni, mert vallja, hogy a közös élmények hozzák össze az embereket. Fennkölt motivációval búcsúzott Máté Bence szegedi közönségétől. Böjté Csabát idézte: „aki nem hiszi, mennyi jó ember van a világon, az kezdjen el valami jót csinálni, és meglátja, a föld alól is mennyi jó ember kerül majd elő.” „Saját bőrömön tapasztaltam, hogy a fotóimnál már csak a munkákban segítő emberek száma nagyobb. Ez a legnagyobb segítség. Az, amit az emberektől kapok. Önzetlenül. Jó érzés, amikor a képeket nézegetem, akkor látom, mennyi ember mennyi munkát végzett el, hogy sikerüljenek. Tapasztaltam, hogy érdemes alulról építkezni. Rájöttem, ahogyan én viszonyulok a külvilág felé, úgy fognak viszonyulni hozzám is. Magyarországon és másutt is legyen mérvadó ez a felfogás, hiszen csak alulról építkezve tudunk változásokat elérni” - zárta mondandóját Máté Bence madárfotós. Szavai sokáig visszhangoztak az emberek szívében. Mindezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy akadt olyan, aki éppen Bence hatására kezdett maga is lesépítésbe és a környezetének élővilágában előforduló madarak fotózásába. Egy ember sorsa egy apró impulzus után is megváltozhat, és vehet új irányt. Akkor pedig van remény. Valami jobbra, valami nagyobbra. Akár egy pusztáról is bekerülhet valaki a fotós világelitbe. Ahogyan ez Máté Bencének is sikerült. Borka Roland Vidra és bakcsó (Fotók: Füri Gábor és Máté Bence archívuma)
