Új Szó, 2018. január (71. évfolyam, 1-25. szám)
2018-01-02 / 1. szám
KÖZELET 2018. január 2.1 www.ujszo.com Danko „eredményeit” pontosan megjósoltuk Jól sejtettük, hogy 2017 Kotleba vereségének éve lesz LAJOS P. JÁNOS Pozsony. Tavaly kísérletet tettünk néhány országos és világpolitikai esemény kimenetelének megjéslására. A jóslatok többsége igaznak bizonyult, de voltak téves előrejelzéseink is - az Új Szó 2017-es jóslatainak mérlege következik. A legtöbb politikai esemény kimenetelét országos szinten sikerült pontosan előre látni. A koalíció kibírta az évet, ellenzéki oldalon viszont két új párt is alakult. Danko generál Azt írtuk, hogy „nem lehet arra számítani, hogy a koalícióban olyan súlyos problémák keletkeznek, amelyek a felbomlását eredményeznék. A kormányzás azonban nem lesz problémamentes, az SNS, elsősorban Andrej Danko házelnök az eddigiekhez hasonlóan generálja majd a gondokat”. Ez szinte szóról szóra teljesült, a nyári koalíciós válság alátámasztotta, hogy Andrej Danko a „legnehezebb” koalíciós partner. Igaz, a botrány nem a közmédia elnökének a megválasztása kapcsán tört ki - azt a posztot a Smer átengedte az SNS-nek -, de Danko ennek ellenére úgy érezte, pártja nem kap elég teret a koalícióban. Kalinák - a korrupcióellenes tüntetések ellenére - továbbra is a posztján maradt, igaz, az ellenzéknek sem sikerült olyan tömegeket az utcára vinniük, amely távozásra kényszerítette volna a belügyminisztert. Az ellenzék országos összefogásával kapcsolatos előrejelzésünk bevált, valóban nem vált intézményessé az együttműködésük, sőt, az RÖVIDEN Új kiadónál az Új Szó és a Vasárnap Pozsony. Tegnaptól kiadót váltott az Új Szó és a Vasámap. Tizenhét év után már nem a Petit Press Rt., hanem a szintén pozsonyi székhelyű Duel-Press Kft. az egyetlen szlovákiai magyar napilap és az egyetlen országos hetilap kiadója. A Duel- Press Kft. tulajdonosa a Penta pénzügyi csoporthoz tartozó News and Media Holding kiadóház, ügyvezető igazgatója Michal Teplica. Az Üj Szó és a Vasárnap lapigazgatója továbbra is Slezákné Kovács Edit. (ú) Kitüntetéseket osztott az államfő Pozsony. Andrej Kiska államfő tegnap 25 személynek adott át állami kitüntetést. Díjat kapott mások mellett Szigeti László könyvkiadó, Otto Simko partizán, Marta Kubisová cseh énekesnő, Myrón Maly, a Nemzeti Rehabilitációs Központ igazgatója, Zuzana Kronerová színésznő, Fedor Gál, a VPN alapítóját és a rendszerváltás egyik vezető személyisége, Jozef Kroner színész (in memóriám), Marika Gombitová énekesnő, Alexander Bröstljogász. (ie) SaS kicsit tovább bomlott Martin Poliacik távozásával. A pártalapítások azonban gyorsabbak voltak az általunk vártnál: pártot alapított Miroslav Beblavy és Jozef Mihál, és színre lépett a Progresszív Szlovákia is. Kotleba bukott A megyei választásokkal kapcsolatos előrejelzéseink is meglehetősen pontosak voltak. Azt írtuk, „Kotleba legyőzhető, ha a koalíció és az ellenzék nem kizárólag egymásra összpontosít”. Őszre sikerült közös jelöltet találni a szélsőséges megyefőnök ellen, aki magabiztosan legyőzte Kotlebát. ÖSSZEFOGLALÓ Huszonöt éves az önálló Szlovák Köztársaság: a legfontosabb esemányekből szemezgettünk. 1993. január 1. Megalakul az önálló Szlovákia. 1993. február 8. Forgalomba kerül a szlovák korona. 1993. február 15. A parlament Michal Kovác személyében megválasztotta az ország első államfőjét. 1994. március 9. Michal Kovác az ország állapotáról szóló jelentésében élesen bírálta Vladimír Meciar kormányát és praktikáit. 1994. március 14. A parlament megvonta bizalmát a Meciarkormánytól. 1994. szeptember 30.-október 1. Vladimír Meciar megnyeri a parlamenti választásokat, és további három koalíciós partnerével kormányt alakít. 1995. augusztus 31. Elrabolják az államfő fiát, ifj. Michal Kovácot. 1995. november 15. A parlament elfogadja az államnyelvről szóló törvényt. 1997. július 6. A madridi csúcson Szlovákiát kizárták a NATO bővítésével kapcsolatos tárgyalásokból. 1998. március 3. Lejárt Michal Kovác államfő mandátuma, posztja Azt azonban nem láttuk előre, hogy megyei szinten sikerül tető alá hozni az együttműködést az SaS- nek, az OLaNO-nak és a KDH-nak, és ennek köszönhetően a megyeelnök-választást a Smer elbukta. Magyar-magyar Az MKP-Híd együttműködés tekintetében túlságosan optimisták voltunk, a két pártnak egyetlen megyében sem sikerült megállapodnia. Részleges kivétel Besztercebánya megye, ahol mindkét párt Ján Luntert, Kotleba esélyes ellenfelét támogatta. Azt viszont jól láttuk, hogy Nagyszombat megyében biztosan nem lesz megegyezés, ha az MKP betöltetlen maradt, jogköreit ideiglenesen Vladimír Meciar gyakorolta, aki kihirdette az első amnesztiát. 1998. július 7. Vladimír Meciar amnesztiát hirdetett ifj. Michal Kovác elrablásának ügyében. 1998. szeptember 26. A HZDS megnyerte a parlamenti választásokat, de kormányt már nem tudott alakítani. 1998. október 30. Az ország irányítását egy széles koalíció élén Mikulás Dzurinda vette át. Kormányának tagj a a Magyar Koalíció Pártja is. 1999. május 29. Rudolf Schuster megnyerte az első közvetlen államfőválasztást. 2000. szeptember 30. Szlovákia tagja lett az OECD-nek. 2002. július 14. Ivan Lexát, az SIS volt vezetőjét letartóztatták Dél- Afirikában. 2002. október 16. Megalakul a második Dzurinda-kormány, ismét magyar részvétellel. 2002. november 21. Szlovákia meghívást kapott a NATO bővítésével kapcsolatos tárgyalásokra. 2004. április 2. Szlovákia a NATO tagja lett. 2004. április 17. Ivan Gasparovic megnyerte az államfőválasztást. 2004. május 1. Szlovákia csatlakozott az Európai Unióhoz. 2005. november 4. Meggyilkol(TASR-felvétel) Berényi Józsefet indítja a megyeelnöki posztért. Optimisták voltunk a 2016-ban indult magyar-magyar párbeszéd folytatásában is, ám tévedtünk: 2017-ben a folyamat leállt, minden bizonnyal a megyei tárgyalások kudarca miatt is. A GDP jobban nőtt Habár a legtöbb gazdasági jóslatunk beteljesült, a gazdaság jobban teljesített az általunk vártnál. Azt vártuk, hogy a gazdasági növekedés a 2016-os 3,3-as szintről 3,1%-ra lassul 2017-ben, ehelyett a legutóbbi adatok alapján 3,4%-os is lehet a GDP növekedése. A munkanélküliség azonban várakozásainknak ták Daniel Tupyt, a 21 éves diák gyilkosai máig szabadlábon vannak. 2006. augusztus 25. Nyitrán megtámadták Maiina Hedviget, mert magyarul beszélt. Az ügy máig lezáratlan. 2008. november 1. Rendőri erőszak a dunaszerdahelyi DAC-S lován mérkőzésen. 2009. január 1. Forgalomba került az euró. 2009. augusztus 10. Nyitrabányán egy bányarobbanás következtében 20 ember vesztette életét. 2009. augusztus 21. Sólyom László magyar államfőt nem engedték be Szlovákiába. 2011. június 17. A parlament titmegfelelően csökkent, és elindult a kamatok emelkedése is, ahogyan az infláció is emelkedni kezdett. A kőolaj ára elérte és meg is haladta a 60 dolláros hordónkénti árat, ami megmutatkozott az üzemanyagok árának emelkedésében is. Macront nem láttuk előre Emmanuel Macron földindulásszerű sikerét nem láttuk előre, a jobboldali Francois Fiiiont tartottuk befutónak, de Macron győzelmére egy évvel ezelőtt még nagyon kevesen számítottak. A német választások eredményére jobban tippeltünk, Angela Merkelt tartottuk az esélyesnek, aki meg is nyerte a voksolást. Az Európai Parlament valóban Antonio Tajanit, a néppárti jelöltet választotta elnökévé a távozó Martin Schulz helyett. Az Európai Tanács elnöke azonban Donald Tusk maradt, annak ellenére, hogy a lengyel kormány mindent elkövetett a megfúrása érdekében. A menekültek kérdése továbbra is téma maradt az unióban, de nem elsősorban az érkezők száma miatt, hanem a tagállamok közti nézeteltérések okán. Az Európai Unió Bírósága elutasította Szlovákia és Magyarország beadványát, és jogosnak nyilvánította az elosztási kvótákat. Az Európai Bizottság decemberben eljárást is indított Magyarország, Csehország és Lengyelország ellen a be nem tartott kvóták miatt. Az év végén sikerült megállapodni a brexit alapfeltételeiben is. Nagy- Britannia 2019. március 29-én elhagyja az uniót, az országban dolgozó uniós állampolgárok azonban a jelenlegi feltételek mellett maradhatnak tovább. Moszul ostroma ugyan tovább tartott az általunk jósoltnál, de tavaly tényleg sikerült legyőzni Irakban és Szíriában az Iszlám Államot. kos szavazással főügyésszé választotta Jozef Centést. Ivan Gasparovic államfő nem volt hajlandó kinevezni a posztra. 2011. október 14. Iveta Radicová kormánya megbukott. 2013. november 24. Besztercebánya megyében a szélsőjobboldali Marian Kotleba megyeelnök lett. 2014. március 30. Andrej Kiska megnyerte az államfőválasztást. 2016. március 5. A szélsőséges Marian Kotleba pártja is bejutott a parlamentbe a választásokon. Harmadszor is Robert Fico alakított kormányt. 2017. április 5. A parlament eltörölte a meciari amnesztiákat, (ie, tasr) Huszonöt éves az önálló állam így ünnepelte a tömeg 1993. január 1-jén az önálló Szlovákia megalakulását a pozsonyi Sznf téren (jASR-feivétei) 2 1_______