Új Szó, 2018. január (71. évfolyam, 1-25. szám)

2018-01-02 / 1. szám

www.ujszo.com | 2018. január 2. RÉGIÓ I 3 Egy másodperccel éjfél után született az első baba Zuzana Tóthová első gyerekét császármetszéssel segítették a világra az or­vosok (Az UNLP felvétele) Alkoholmérgezés, törések fejsérülés, letépett ujjak NÉMETI RÓBERT Kassán és Epsrjsssn két kisfiú, Tőketerebesen egy kislány, Homonnén egy lény ikerpár az első újszülött. Az abaújszinai (Sena) Simon egy másodperccel éjfél után jött a világra a kassai Louis Pasteur Egyetemi Kórház (UNLP) Rastislav utcai kli­nikáján. Ivana Stasková, a kórház szóvivője lapunknak elmondta, a kisfiú 3100 grammal, 50 centimé­terrel született, az édesanya és a ba­ba is egészséges. „Az anyuka csá­szármetszéssel hozta világra a kisfi­út. Ez az első gyereke” - nyilatkozta a szóvivő. Az eperjesi J. A. Reiman Egyetemi Kórház szülészeti osztá­lyán is megérkezett az év első babá­ja. Egy felsővízközi járásbeli anyu­ka január elsején tíz óra után pár perccel hozta világra kisfiát. „A kis Matias 3870 grammal és 51 centi­méterrel látta meg a napvilágot. Mindketten jól vannak” - közölte Renáta Cenková, az epeijesi kórház szóvivője. A Homonnai járásban is születtek újévi babák. „A homonnai kórházban hajnalban ikerpár szüle­tett, az egyik kislány 4.12-kor, a má­sik 4.15-kor. Az ikrek 2930 és 2350 grammal, 49 és 45 centiméterrel jöt­tek a világra. A két újszülött és az édesanyjuk is nagyon jól van” - nyi­latkozta Tomás Král’, a Svet zdravia szóvivője. Tőketerebesen nyolc óra után született meg az év első babája, egy kislány. A dunaszerdahelyi kórházban 0.24-kor jött a világra az év első új­szülöttje, a patasi anyuka a Zalán ne­vet adta a kisfiúnak. A galántai kór­házban tegnap 15.10-ig kellett várni az első kisbabára: a kislány neve Saskia, három és fél kilóval született. POZSONY Szilveszter éjszaka körülbelül 500 embert kellett ellátni a fővá­rosi kórházak ügyeletéin. Kurió­zumszámba menő baleset is tör­tént az év utolsó óráiban, egy férfi belelépett egy fazék forró szil­veszteri káposztalevesbe, amit kitettek hűlni a balkonra. A leg­gyakoribb az esés következtében keletkezett fejsérülés, valamint kéz- vagy lábtörés, továbbá a pe­­tárdázás közben keletkezett sérü­lés volt, hárman szenvedtek sú­lyos égési sérüléseket, kórházi ápolásra szorulnak. „Emésztési problémák miatt 25 embert láttak el, 16-ot túlzott alkoholfogyasz­tás miatt. Néhányan pszichikai problémákkal keresték fel az or­vost” - közölte Éva Kliská, az Egyetemi kórház szóviyője. Hozzátette, kórházban ápolnak egy fiatal nőt is, „aki akkor sérült meg, amikor összetévesztette a cigarettát a petárdával”. A 2018- as év beköszöntével akadt dolguk bőven a kassai orvosoknak is. „A szilveszteri ünneplés során 12 páciens túlzott alkoholfogyasztás miatt szenvedett kisebb-nagyobb sérüléseket, öten pedig a piro­technikai eszközök használata során sérültek meg” - magyaráz­ta Stasková. Szilveszter éjszakáján össze­sen 933 helyszínre riasztották a mentősöket az egész országban. Alena Krcová, a központi men­tőszolgálat munkatársa elmond­ta, a legtöbb riasztás (167) Eper­jes megyében volt, a legkevesebb pedig Nagyszombat megyében (85). A. legtöbbször elesés miatt keletkezett sérüléseket kellett el­látniuk a mentősöknek. „Ötvenen Szilveszter éjszakáján összesen 933 helyszínre riasztották a mentősöket az egész országban. Pozsonyban ötszáz em­bert kellett ellátni. sérültek meg az egész országban petárdázás közben, legtöbbször a kezükön, de szemsérülés és hal­láskárosodás is történt. A sérültek között sajnos nyolc gyerek is van, közülük kettő súlyos sérülést szenvedett, roncsolódtak az ujja­ik. Mindkettejüknek a kezében robbant fel a petárda” - mondta Alena Krcová. Negyvenöt embert alkohol­mérgezés miatt kellett kezelni, közülük 17 fiatalkorú, a legfiata­labb csak 13 éves. (S.ITA, nr) RENDŐRSÉGI NAPLÓ Javult Komárom pénzügyi helyzete Tavaly jelentősen javult Ko­márom pénzügyi helyzete, mi­közben a város teljes adósság­állománya is kedvezően alakul - derül ki az INEKO gazdaság­­kutató intózetnek az önkor­mányzatok pénzügyi helyzeté­ről készített részletes elemzéséből. Keszegh Béla alpolgármester tá­jékoztatása szerint elismert szakér­tő foglalkozott azokkal a városok­kal, amelyek leginkább javítottak pénzügyi helyzetükön az előző év­hez viszonyítva, ebben az összesí­tésben végzett Komárom az előkelő negyedik helyen. Tény, hogy a ko­rábbi rosszabb értékelés után volt hová fejlődni. „Komárom a vizsgált pénzügyi­gazdasági szempontok szerint job­ban teljesített, mint az országos át­lag. Jó minősítést, 4,8 pontot kapott az intézettől, miközben a 6-os a leg­magasabb érték - mutatott rá az al­polgármester. - A város adósságál­lománya is fokozatosan csökkent, míg korábban 20 százalék felett volt ez az érték, 2016-ban 8,75 százalékra mérséklődött és a folyamat 2017-ben sem állt le. Több kölcsön törlesztése után 5,83 százalékra mérséklődött az adósságállomány.” A hitelösszeg abszolút nagysága alapján összeállí­tott listán Komárom jobban áll a kör­nyező városokhoz képest. 2016-ban az egy lakosra jutó önkormányzati adósság 48 euró volt, míg például Dunaszerdahelyen 200 euróra rú­gott, Érsekújvárban 113, Vágsellyén 132 euró volt. Ez az összeg 2017-ben tovább csökkent Komáromban. A beszállítói hitelből megvalósuló, ta­valy megkezdett és idén befejeződő nagy útfelújítás után ugyan növeke­dett az adósságállomány, 2018-ban várhatóan 14,09 százalék lesz, de 2019-ben újra csökkenni fog, előre­láthatóan 10,68 százalékra. „A beszállítói hitel kapcsán két fontos dolgot érdemes leszögezni - mondta Keszegh Béla. - A kamat­szintek történelmi minimumon van­nak, ezáltal nagyon előnyösen sike­rült pénzforráshoz jutni, ráadásul 10 éves fixációval. Másodsorban vál­toztattunk az eddigi stratégián. Nem kátyúzásra, foltozgatásra költünk sok ezer eurót, ami csak kozmetiká­zást jelent, hanem új utakra, még­pedig a kivitelező által vállalt 10 éves garanciával.” Tennivaló azonban továbbra is van bőven, a 105 kilo­méternyi városi útból ugyanis 7 ki­lométernyit sikerült rendbe rakni. De már ez is nagyban javította a közle­kedés feltételeit a városban. (vkm) Halálos baleset a Dl-esen Nagyszombat. Két óra se telt el ez az évből és bekövetkezett az első halálos baleset. Éjjel két órakor riasztották a tűzoltókat. Három autó ütközött össze a D1 -AJÁNLÓ Január 2. (kedd) Komárom--19.00: a Boban Markovié Orkestar koncertje a vmk-ban, vendég: Pápai Joci. Január 17. (szerda) Rimaszombat-18.00: Estéka Gömöri Hírlappal. Ady Endre emlékezete - Kurucz Adám Kon­­rád Latinovits-díjas előadómű­vész monodrámája a rimaszom­es autópályán Galgóc és Nagy­szombat között - tájékoztatott Zuzana Farkasová, a tűzoltóság szóvivője. A halálos áldozat az egyik autó utasa, aki az ütközés következtében kirepült a járműből és azonnal meghalt. További két személy súlyos sé­rüléseket szenvedett. (SITA) bati Tompa Mihály Református Gimnázium dísztermében. Január 22. (hétfő) Rimaszombat -14.00: Egy szelet India - Bari Marián és Kroutil Gyula fotókiállításának megnyi­tója a Városháza Galériában. Zongorán közreműködik Bari Marián. A tárlat február végéig tekinthető meg. Drágább az óvodai étkeztetés, emeli a díjakat a szabadidőközpont SZÁZ ILDIKÓ Drágul az óvodai ótkeztetés a jártai székhelyen. Az elmúlt év utolsó önkormányzati ülé­sén a képviselők foglalkoztak azzal a levéllel, amelyben a városi óvodák vezetői kérik, emeljék az óvodai étkeztetés díját. fí íÉJ 3 ÍWIVil J Az önkormányzati óvodák veze­tői kérésüket azzal indokolták, hogy az utóbbi időben drágult az élelmi­szer, különösen a vaj, illetve a mi­nőségi gyümölcs és zöldség ára emelkedett. Az óvodavezetők csa­tolták kérelmükhöz minden intéz-Az óvodák vezetői az emelkedő élelmiszerárakkal indokolták a drágulást (A szerző illusztrációs felvétele) mény iskolatanácsának döntését, a szülőkből és óvodai alkalmazottak­ból álló iskolatanács tagjai támogat­ják az étkeztetés díjának emelését. Eddig 1,12 eurót fizettek a szülők egy óvodás napi ellátásáért. A tes­tület által jóváhagyott emelés után a napi étkezési díj 1,19 euró lesz. A hétcentes díjemelés azt jelenti, hogy a szülő egy húsz munkanapból álló hónapban 1,40 euróval fizet többet gyereke étkeztetéséért. Az érsekúj­vári óvodákban eddig a tízórai napi 26 centbe került, év elejétől 28 cent lesz. Az ebédért 64 centet fizettek a szülők, idén már 68 centet fognak. Az uzsonna eddig napi 22 centbe ke­rült, mostantól 23 cent lesz. A hát­rányos helyzetű családban élő gye­rekek szülei továbbra is csak napi 68 centet fizetnek az étkezésért. Az óvoda alkalmazottait is érinti az ár­emelés, eddig 1,12 eurót fizettek egy ebédért, mostantól 1,19-et kell fizet­niük. Az érsekújvári szabadidőközpont vezetése is kéréssel fordult a testü­lethez, mert 2018-ban egy euróval emelni szeretné a szolgáltatások árát. Az alkotóműhelyek, nyelvtanfolya­mok és zenés foglalkozások díját háromról négy euróra emelik. A gyerekklub látogatásáért az eddigi négy euró helyett idén már öt eurót kémek havonta. A szabadidőköz­pont vezetése azzal indokolta az emelést, hogy négy éve nem változ­tattak a szolgáltatásaik árán, holott azóta jelentős mértékben nőttek az üzemeltetési kiadásaik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom