Új Szó, 2017. november (70. évfolyam, 252-275. szám)
2017-11-27 / 272. szám, hétfő
6 I KUTURA 2017. november 27.1 www.ujszo.com Tükör által világosan Andrej Tarkovszkij-fotókiállítás a budapesti Műcsarnokban december 10-ig A rendező a Tükör forgatásán - mintha ez lenne a kapocs közte és az elveszett paradicsom között (Fotó: Műcsarnok) RÖVIDEN Idén is Karol Gott a csehek csalogánya Prága. A 78 éves Karéi Gott 42. alkalommal is elnyerte a férfiak kategóriájában a legjelentősebb cseh könnyűzenei közönségdíjat, a Cseh (korábban: Arany) Csalogányt, amelyet 52. alkalommal ítéltek oda. A rákbetegségen átesett és emiatt két éve orvosi kezelés, illetve megfigyelés alatt álló veterán slágerénekes adta át egy szombat esti prágai gálán az életműdíjat Marta Kubišovának, a kommunista rendszer idején üldözött énekesnőnek, aki idén ősszel, 75 évesen vonult vissza a szerepléstől. A énekesnők között idén is Lucie Bílá vitte el a pálmát, immár 20. alkalommal. A zenekarok mezőnyében a Kabát együttes végzett az első helyen, amely a rádiós közönség- szavazás alapján már 12 éve Csehország legnépszerűbb bandája. (kok) Premier virtuális szereplőkkel Somoija. November 30-án mutatják be a somoijai művelődési házban Strieženec Alex Lucifer és az angyalok hangja című színpadi művét, amelynek alcíme: zenés darab virtuális szereplőkre, színészre és zenekarra. A virtuális szereplők halott rocksztárok, akik a szerző szerint nagyon is jelen lesznek a színpadon, ahol a helyi Deja Vu zenekar játszik, amelynek Strieženec Alex is a tagja. A darab a fausti történetre épül, a főszereplő Luciferrel vitatkozik megbocsátásról, mennyről és pokolról, emberi gyengeségekről és erkölcsi megalkuvásról, miközben a virtuális szereplők élettörténeteiből is felvillannak epizódok. A főszerepet a győri Scheer Gábor alakítja, aki színészként és rendezőként is aktív. A kezdés időpontja 19 óra, a belépés ingyenes. A tervek szerint az előadás január végén Pozsonyban, később Dunaszer- dahelyen és Nagymegyeren is látható lesz. (juk) SZABÓ G. LÁSZLÓ Régi családi fotóinak fel- használásával komponálta önéletrajzi alkotásának, a Tükörnek nem egy beállítását Andrej Tarkovszkij, az egyetemes filmművészet jeles orosz képviselője. Emlékek tükre címmel ezeket a múlt század eleján készült feketefehér fényképeket láthatjuk most a budapesti Műcsarnok kiállításán, ahol Arszenyij Tarkovszkij, a filmrendező költő édesapja is bemutatkozik időt megállító verseivel. „Egy nap, amikor a családi emlékeket rendezgettem, mélyen megérintett egy papírdoboz látványa, tele ódon, megsárgult borítékkal, bennük gondosan összekötött, régi üveglemezek. Ismertem ugyan a történetüket, de ezeket a negatívokat rendezgetve - az üveglapokon fodrozódik az emulzió, akár egy régi tükör kopott ezüstje, néhány tönkrement már az évek során - újra elöntött az az érzés, hogy elmerülök az időben, apám gyermekkorában, a sötét képeken megjelenő harmincas évekbeli Oroszországban. Magukkal ragadtak az emlékek, melyek nem a valóságot .tükrözik már, csak helyszíneket és embereket a távoli múltból.” Ezekkel a mondatokkal nyitotta meg a kiállítást Andrej A. Tarkovszkij, a rendező fia, a Nemzetközi Andrej Tarkovszkij Intézet elnöke, majd elmondta: ezeknek az 1930-as évekből származó képeknek a jelentős részét Lev Gomung, a neves orosz fotográfus, a nagyapja barátja készítette, aki Anna Ahmatovát, a tragikus sorsú költőnőt és Borisz Paszternákot, a Zsivago doktor világhírű íróját is pompás képeken örökítette meg. A Tarkovszkij nagyszülők nyaralása során Zavrazsjében és Malojaroszla- vecben több mint 160 fotó született, amelyeket aztán Andrej fiuk, a filmrendező fel is használt, amikor önéletrajzi ihletésű filmjét, a Tükört forgatta 1973-ban. „Alig háromévesen én is ott voltam a forgatáson - mesélte a rendező fia -, a pajtatűzjelenetre úgy emlékszem, mintha tegnap lett volna. A kamera alatt ültem, rémülten néztem, és hallgattam a lángok fülsiketítő robaját, ahogy felemésztették a heves tűz pusztító falánksága alatt jajveszéke- lő, ropogó és fütyülő pajtát. Az egészből csak egy óriási halom szén maradt.” A tanya, a tölgyfaerdő, a mező, az égő pajta elválaszthatatlan része a Tükörnek, de annak a spirituális utazásnak is, amelyet a valós élet és a műalkotás között megteszünk. A képeken ugyanis előbb a filmrendező szüleit látjuk távol a világ zajától, erdőszéli faházuk szobáiban, majd a fák között, a természet gyengéd ölelésében, aztán ugyanezekben a helyzetekben a Tükör szereplőit, főleg az édesanyát megformáló szépséges Margarita Tyerehovát. Színészek és díszletek révén öltenek testet az emlékek, Arszenyij Tarkovszkij, a költő pedig verseivel egészíti ki a nagy gonddal összeállított fotósorozatot. „Minden percben, amikor együtt lehettünk, / Isten szállt közénk, és mi ünnepeltünk. / Ketten voltak a világon veled, / Te fecskeszámynál bátrabb, könnyedebb, / A lépcsőn, mint a szédület suhanva / vittél, vezettél, röptettél talán, / csapzott orgonák közt birodalmadba, / Mely ott van a tükör túloldalán” - így a rendező édesapja, aki a fotók egyikén függőágyban öleli magához szeretett kisfiát. Ugyanez a kép a Tükörben is feltűnik, mint számos más, megidézett, gyerekkori emlék. „És megint Anyám - szól a rendező. - Sűrű, világos hajzuhata- gával ül egy kerítésen. Mögötte a felszántott tavaszi földek, dohányzik, a kezét összekulcsolja, rövid kabátot és hosszú kockás szoknyát visel, ebben a pillanatban beleszív a cigarettájába, és az arca semmi mást nem fejez ki, és emiatt a valóságban és a képzeletben létezik, mint idő és mint elmúlt, de tényleges pillanat. Felette a fehér, esti ég. Nyugodt és elbűvölő. És ez itt az apám és jómagam. Hároméves vagyok. Feszült vagyok és izgatott. Egy halvány gyapjúsál van a nyakam körül, a kabátgallérom felett. Apám megölel. Fiatal és vékony, téli sapkát visel, és a lencsére mutat, szélesen mosolyog - egy rosszul táplált tisztességes ember mosolyával.” A kiállítás egyik szívbemarkoló- an szép fotóján a negyvenkét éves (bár jóval többnek tűnő) rendezőt látjuk a Tükör forgatásán. Az erkölcsi válságban lévő hőst, aki a terápia egyik hatékony módját választva különféle tükrökben vizsgálja múltját és jelenét. A természettel és a transzcendenssel kerül kapcsolatba, miközben a szeretetet keresi, kutatja, szerzi vissza. Felül az ágyában egy puritánul berendezett vidéki ház szobájában, karját kinyújtva, az uj- jai hegyén tart egy csöppnyi madarat. Mintha az lenne a kapocs közte és az elveszett paradicsom között. Iván gyermekkora, Andrej Rub- ljov, Solaris, Sztalker, Nosztalgia, Aldozathozatal. Ezek az ő filmjei. Hamletet rendezett Moszkvában, Borisz Godunovot Londonban, 1986- ban, ötvennégy évesen halt meg Párizsban, tüdőrákban. Életműve megbonthatatlan. Ricco és Claudia - azaz Richard Sárközi és Farkas Klaudia - nyerte meg a magyar X-Faktor idei szériáját. A szlovákiai duó 2014-ben a Csehszlovák X-Faktorban egyszer már eljutott a döntőig, akkor második lett, később idehaza albumuk is megjelent. A tehetségkutatő műsor hétéves magyarországi történetében először győzött csoportos produkció, Ricco és Claudia ugyanis Gáspár Laci csapatában, a zenekarok között került be az élő show-ba. A szombat esti döntőben már csak három versenyző lépett színpadra: a harmadik helyen Gulyás Roland végzett, majd a nagy fináléban Ricco és Claudia ByeAlex mentoráltját, a 15 éves olasz Serena Rigaccit utasította maga mögé. (Fotó: rtl Klub) Beszélgetés a kritikus képzőművészetről Dunaszerdahely. Csütörtökön a Kortárs Magyar Galériában rendezi meg következő beszélgetős estjét a dunszt.sk online kulturális magazin, a téma a kritikus képzőművészet. A ránk zúduló képdömpingben vajon mi különbözteti meg a művészetet? A kritikus gondolkodás? Egyáltalán, értjük a mai képzőművészet nyelvét, felkészít rá az iskola? Ilyen és hasonló kérdéseket boncolgat Csanda Máté művészettörténész az est két vendégével, Nagy Csillával és Németh Ilonával a soron következő Dunszt-esten. Németh Ilona és Nagy Csilla is közismert, elismert képzőművész, mindketten a szabad művészetek doktorai, ráadásul - bár más-más formában és keretek között - mindketten tanították-tanítják is a képzőművészetet (a képzőművészetről való gondolkodást). Csütörtök este szó lesz konkrét munkákról, művekről, projektekről, stiláris, konceptuális és értékrendbeli preferenciákról - meg úgy általában, a képzőművészként való létezés mindennapjairól. Mit jelent a képzőművészet, a képzőművészet nyelvén való gondolkodás manapság, a széles sávú mo- bilintemet, a felhő alapú virtuali- tás, a VR, a kiteijesztett valóság, az Instagram, a Youtube és a Pinter- est korában? Mi a tétje a képző- művészetnek (túl azon, hogy újabb és újabb látványokat, artefaktu- mokat, exponátumokat hoz létre)? Van-e nyelvünk a művészetekhez való közeledésre - vagy csak láj- koljuk a látványokat? Melyek a legmakacsabb, legidegesítőbb mítoszok és sztereotípiák, amelyek a kortárs képzőművészet fogalmához, gyakorlatához kapcsolódnak? Mennyiben igazak? Honnan hozzuk, és mi táplálja őket? A kezdés időpontja 18 óra. (k)
