Új Szó, 2017. szeptember (70. évfolyam, 202-225. szám)
2017-09-05 / 204. szám, kedd
VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR www.ujszo.com I 2017. szeptember 5. I 7 Mindenki Kotleba ellen Három komoly kihívó túl sok Besztercebánya megyében HANGÁCSI ISTVÁN M ég sosem választottak senkit újra besztercebányai megye- főnöknek. Az ellenzéki siker kulcsa egy egyedi, pozitív és átfogó jövőképet mutató kampány lehet. Képesek-e összefogni a legerősebbjelöltek Kotleba ellen? A felmérések szerint folyamatosan változnak az erőviszonyok, ám egy biztos: Marian Kotleba továbbra is jelentős népszerűségnek örvend, bár csak augusztus végén jelentette be indulását. Miközben kihívói végig- kampányolták a nyarat, az ĽSNS vezére az utolsó pillanatig kivárt. E túlzott magabiztosságra azonban köny- nyen ráfizethet, és ha elbukja Besztercebánya megyét, az komoly hatással lesz pártjának országos preferenciáira. Elvégre itt aratta az ĽSNS az első sikerét, ezért több mint egyértelmű elvárás számukra a megyei pozíció megtartása. Nem lesz egyszerű, mert Kotleba még nem kezdte meg a kampányát, ráadásul az online térben jókora érvágás érte: áprilistól elérhetetlenek az ĽSNS és a pártelnök Facebook-oldalai, amelyeket több tízezren követtek. Ez Kotleba kihívóinak jelenthet előnyt, akik hasonlóan gondolkodnak a megye problémáiról és kitörési lehetőségeiről. Ján Lunter vállalkozó, Martin Klus parlamenti képviselő és Stanislav Mičev múzeumigazgató is munkahelyteremtéssel, integrált oktatással, közúthálózat- és turizmusfejlesztéssel kampányol. Luntert egyesek csak a „besztercei Kiská- nak” nevezik, mivel a politikába kívülről akar betömi, mint tette azt a jelenlegi államfő. Több évtizedes vállalkozói tapasztalataira alapozva pozitív és átfogó gazdasági szemlélettel próbálná meg felrázni a megyét, közel 20 civil képviselőjelölttel együtt. Lunter pártoktól független imázsát azonban a Smer, a Híd és a Progresszív Szlovákia önkéntes támogatása csorbította, ennek jelei már mutatkoznak a facebookos hozzászólásokban. Martin Klus parlamenti képviselő is az esélyesek közé tartozik, és Lun- terrel ellentétben nem finomkodik, ha Kotleba megyefonöki tevékenységét értékeli. A SaS, az OĽANO-NOVA és az OKS közös jelöltjeként indul. Ugyanakkor ő sem makulátlan: a legutóbbi közvélemény-kutatási eredmények miatt konfliktusba került a Focus intézettel, megkérdőjelezve a felmérés objektivitását. Stanislav Mičev a leginkább Kotleba-ellenes jelölt, 11 éve a Szlovák Nemzeti Felkelés Múzeumának igazgatója. így nem meglepő, hogy teljes kampányát ajelen- legi megyefönök fasiszta politikájának bírálatára építi. Erre azonban nehezen lehet hosszabb távra építeni, ugyanis helyi szinten ideológiai csatáknál kifizetődőbbek a gyakorlati ígéretek és eredmények. Ugyanakkor Miéevtől származik az „egy közös jelölt Kotleba ellen” elképzelés, ami viszont nem aratott osztatlan sikert. Kotleba mindhárom kihívójának van esélye egy sikeres kampányra és a végső győzelemre, ám az elkövetkező három hónapban számos váratlan fejlemény alakíthatja az erőviszonyokat. Épp ezért Kotleba kihívóinak késznek kell lenniük feláldozni saját jelöltségüket a végső siker érdekében. A szerző a Méltányosság Politi- kaelemző Központ munkatársa Kotleba-fogas (Ľubomír Kotrha karikatúrája) Moszkva lesz * ■ “J GÁL ZSOLT V ajon Orbán Viktor tényleg képes lenne kivezetni Magyar- országot az Európai Unióból, egyenest bele az orosz érdekszférába? Minden racionális érv ez ellen szól, a történelmi tapasztalatok, az unióhoz képest elenyésző orosz gazdasági kapcsolatok (külkereskedelem, beruházások), az igencsak kudarcos gazdasági és társadalmi modell, amit a Kreml építget, és a magyar társadalomban még mindig meglévő nagyon magas elutasítás. A Globsec Trends 2017 első félévi közvélemény-kutatási adatai szerint a megkérdezett magyar polgárok 79 százaléka akar az unióban maradni és 61 százalék tartja jó dolognak az EU-t- ez a lengyel, román és bolgár szinthez van közel, jóval magasabb az unió szlovákiai vagy csehországi támogatottságánál. A felmérés szerint a magyarok 71 százaléka preferálja a liberális demokráciát (nem elütés!) mint politikai rendszert, az autokráciával (26 %) szemben. Ez egyenesen a legmagasabb arány a vizsgált államokban. És mindössze 5 százalék szerint kellene az országnak a Kelethez tartozni, miközben 39 százalék a Nyugathoz tartozna, 53 meg a kettő között egyensúlyozna. Akkor miért a visszatérő EU- és Nyugat-ellenes kampányok, kirohanások, rágalomhadjáratok („Brüsszel az új Moszkva”, „Állítsuk meg Brüsszelt!” stb.)? Miért az illiberális modell és az orosz, kínai, török minták kritikátlan magasztalása (és egyre gyakoribb alkalmazása), a nyugatiak ócsárlása, a keleti és déli nyitás politikája? Miért a sok találkozó Putyinnal, az orosz gazdasági érdekek kiszolgálása, legyen szó paksi bővítésről, Déli Áramlatról vagy hármas metróról? Miért az orosz propaganda és titkosszolgálatok térségben példátlan befolyása, vállalva a nyugati (NATO) szövetségesek bizalomvesztését is? Mert ezzel szavazatokat nemigen lehet szerezni (a migránsozással éles ellentétben). Az egésznek csak akkor van értelme, ha Orbán az unióból való kilépésre készül, vagy legalább reális alternatívaként tekint erre („az unión kívül is van élet”). Mert akkor ebbe az irányba masszírozza a közvéleményt (egyelőre nem sok sikerrel). Sokan már régóta figyelmeztetnek erre, a legrégebben Bojár Gábor informatikai vállalkozó. Lehet, hogy nekik lesz igazuk? Ha Orbán úgy gondolkozik, hogy illiberális államának építése közben eljuthat arra a szintre, amit az ÉU már nem tolerálhat (mert már olyan szinten ássa alá az uniós demokratikus normákat), akkor az unió elhagyása hatalma megőrzésének záloga lehet. Maga kérheti a kilépést, vagy a többi tagállam fogja szankciókkal büntetni Magyarországot, esetleg Budapest „csak” kimarad a szorosabb integrációból, valamiféle legkülső körben, az EU-periférián. Az uniós források mindenképpen apadni fognak, még ha marad is a status quo. 2020-tól kevesebb pénz jön Brüsszelből, vagy sokkal kevesebb, esetleg töredéknyi - attól függően, hogy melyik szcenárió válik valóra. Mivel ezek a pénzek jelenleg lélegeztetőgép módjára tartják életben a magyar gazdaságot, valamivel részben ki kell váltani őket. Itt jöhetnek a képbe az orosz meg kínai kölcsönökből építendő beruházások. Orbánnak ilyen külső forrásokra a hatalma fenntartására és oligarcháinak meg strómanjainak etetésére feltétlenül szüksége lesz. Nem állítom, hogy a kezdetektől létezik egy mesterterv és minden lépés az EU elhagyásának irányába történik, de valószínű, hogy ezzel mint reális alternatívával, jó ideje számolnak, és megpróbálnak erre is felkészülni, meg ebbe az irányba is hangolni a közvéleményt. Legalábbis minden jel erre utal, sőt egy csomó lépésnek csak így van logikája. És, hogy mi lesz a közvéleménnyel? Nos, illiberális államban nem feltétlenül szabadok a választások. Nem, nem a jövő évire gondolok, amelyek nem lesznek ugyan tisztességesek (a kormány óriási fölényben lesz a média és a források tekintetében, továbbá magára szabta a választási rendszert). De még szabad választás lesz (értsd nem kell eredményt hamisítani), a Fidesz így is nyerhet. De mi van, ha 2022-ben már ez sem lesz elég? Az elfeledett legenda KACSINECZ KRISZTIÁN B evallom őszintén, amikor először kerestek meg a Pozsonyi Kiflitől, hogy volna-e kedvem megírni a Pozsonyi mesék következő részét egy bizonyos Batka Jánosról, az villant át az agyamon, vajon minek szentelnénk egy egész könyvet egy alig ismert levéltárosnak, akinek a kilétéről nekem is csak igen halvány elképzelésem volt. Ráadásul egy olyan sorozat keretében, amelynek eddig megjelent köteteiben valóban és méltán híres, pozsonyi vagy Pozsonyhoz köthető nagyságok - Kempelen Farkas, Bartók Béla, Lechner Ödön, Széchenyi István - léptek elő főhősökké. Második gondolatom: mit fogok én írni ebbe a könyvbe, hogy lehet mesét gyúrni egy több mint száz évvel ezelőtt élt városi archivárius poros, megsárgult iratok között töltött, eseménytelen élettörténetéből? Van egyáltalán élettörténete? Mint utóbb kiderült, kétszeresen is tévedtem. Batka a legkevésbé sem skatulyázható be afféle szürke kis aktakukacként; kiugróan sokszínű egyéniség volt, igazi reneszánsz ember, akit a maga korában igencsak nagyra tartottak. Túlzás nélkül állítható, hogy zenekritikusi és kultúraszervezői tevékenységével Pozsonyt a komolyzene egyik európai fellegvárává tette. Levéltárosi „főállása” és a zene iránti szenvedélye mellett foglalkozott műemlékvédelemmel, helytörténettel is, és nem utolsósorban kiváló érzékkel fedezte fel az ifjú tehetségeket, akiket aztán mecénásként indított el pályájukon, elég csak Bartók Bélát vagy Fad- rusz Jánost említenünk. A „pozsonyi muzsikamester” halálában is szeretett városát szolgálta - mintegy tízezer értékes kordokumentumból álló, elképzelhetetlenül gazdag hagyatékát végrendeletében a pozsonyi városi levéltárnak adományozta. Batka János a századforduló Po- zsonyában igazi legendának számított, amit az is bizonyít, hogy már a halálát követő évben -1918-ban - szobrot állítottak neki, mégpedig a városi polgárok adományaiból. A Liszt-emlékmű mellett elhelyezett mellszobrot sajnos már a következő évben „barbár kezek csonkították meg”. Az egyébként cseh származású levéltáros márványszobra feltehetőleg az impériumváltást követő műemlékrombolási hullám áldozatává vált. Bár alkotója, a pozsonyi születésű Rigele Alajos a műemléket kijavította, vissza már nem helyezték. Jelenleg a Pozsonyi Városi Galéria gyűjteményében található, de a Pozsonyi Kifli Polgári Társulásnak köszönhetően most legalább ideiglenesen visszakerülhet installáció formájában az eredeti helyére,.egy kültéri pop-up kiállítás keretében. B atkával mostohán bánt az utókor. Neve sem emléktáblákon, sem útikönyvekben nem szerepel, azt csupán egyetlen pozsonyhidegkúti utcácska őrzi, és végakaratával ellentétben hagyatéka sem maradt fenn eredeti formájában, számos darabja megrongálódott vagy eltűnt. Halálának századik évfor- dulójajó apropó lehetne, hogy a város, amelynek életét szentelte, végre leporolja az emlékét és lerója előtte tiszteletét. Mondjuk mellszobrának visszaállításával, vagy legalább egy emléktábla elhelyezésével a szülőháza falán. „A ma uralkodó felfogás nem kíméli és tiszteli meg a múltnak szellemi és lelki nagyságait sem, akiknek bünéül legfeljebb azt tudják felróni, hogy elválaszthatatlanul forrtak öszsze a magyarság lelkivilágával” - írta egy pozsonyi lap 1922-ben. Szeretnénk hinni, hogy az efféle felfogás már örökre a múlté.
