Új Szó, 2017. július (70. évfolyam, 151-175. szám)
2017-07-08 / 156. szám, szombat
8 I KULTÚRA 2017. július 8. | www.ujszo.com Tizenegynél többen Helyszíni beszámoló a trencséni Pohodáról, hazánk legnagyobb nyári könnyűzenei fesztiváljáról (A szerző felvétele) HAVRAN KATI Egyelőre kedvez az időjárás a Pohodának. Tegnap délelőtt ugyan kiadős eső zúdult a fesztiválozók nyakába, a viharfelhők azonban délutánra szétoszlottak. A csütörtöki nyitónapot erőteljes, de nagyon különböző érzelmi töltetű zenei produkciók jellemezték: elhangzott a szlovák könnyűzene történetének egyik legfontosabb koncertje, az Ylvis pedig csúfot űzött a show-bizniszből. Az ötlet, hogy élő koncertként hangozzon el a legendás Bolo nás jedenásť (Tizenegyen voltunk) album, már régebben megfogalmazódott Michal Kaščák főszervező fejében. Idén jött el az ideje, hogy a terv megvalósuljon. Az 1981-ben kiadott albumon szereplő dalokat játszották már többször, több helyen, azonban soha nem mindet egyszerre, és nem abban a sorrendben, ahogy a dalok az eredeti lemezen szerepelnek. így az albumnak valójában tegnapelőtt volt a koncertpremierje. Jaro Filip a hetvenes évek végén kezdte megzenésítem Milan Lasica dalszövegeit, a 89-et megelőző időszakban sokak számára a szabadság iránti vágy szimbóluma volt a lemez. A csütörtöki koncerten az eredeti trió már hiányzó tagjait, Július Satinskýt és Jaro Filipet több előadó, köztük Dorota Nvotová és Michal Kaščák helyettesítette a színpadon, nagyon elegáns kísérettel kiegészítve: a dalokat többek között egy vonósnégyes kísérte, gitáron Dano Salontay játYlvis - a norvég nevettetők szott a Longitalból, cimbalmon pedig Andrej Jarolím. Azt, hogy az album mennyire fontos szerepet játszik a szlovák könnyűzene történetében, mi sem bizonyította jobban, mint a nézők száma, amely a külföldi húzónevekre érkező tömeg méretére duzzadt. A Pohodán már lassan hagyománnyá válik, hogy Milan Lasica a nyitónapon lépjen fel, ez azonban valóban olyan élmény volt, amelyre sokáig fog emlékezni a fesztivál. Egészen más húrokat pengetett a norvég Ylvis. A produkció tízperces hatásszünettel kezdődött, a pódium mögötti falon óriási visszaszámláló jelezte a maradék időt, percenkénti visszaszámlálásra késztetve a közönséget. Egyértelmű, hogy a fiúk remek érzékkel hergelik a tömeget, és érdekes volt megfigyelni, kik is alkotják a rajongótáborukat. Jobbra tőlem egy csapat rókajelmezes tizenéves ugrándozott, előttem pedig egy nyolcéves forma fiúcska támaszkodott bágyadtan a kordonnak. Láthatóan fáradt volt már, csalódottan húzogatta a papája pulóverét, hogy miért nem jönnek már a kedvencei. Egyébként rengeteg gyerek volt csütörtök este a Pohodán, négy-ötéves apróságok is. Egész délután töprengtem, mióta ekkora divat az egész családot kivonszolni a fesztiválra, hiszen, még ha a szervezők egyre jobban igyekeznek is programot biztosítani a szórakozni vágyó szülők gyerekeinek, a dübörgő zene és a korlátozott tisztálkodási lehetőségek mellett nyilván sokan meggondolják, magukkal vigyék-e a kicsiket. Csak az Ylvis koncertjén döbbentem rá, hogy a gyerekinvázió egyetlen dalnak köszönhető, amely egyébként a műsor legvégén, ráadásként hangzott el. „A kacsa azt mondja háp-háp, a macska nyávog, de vajon mit mond a róka?” - szól a dal még viccnek is rendkívül bugyuta szövege, amellyel a norvég duó, Bard és Vegard Ylvi- saker pár éve az amerikai slágerlisták élére került. Annak ellenére, hogy ők maguk nem szánták a produkciót többnek egy tréfánál. Nos, a dalocska, amely mifelénk is rengeteg rajongót szerzett, arra mindenképp megfelelő eszköz volt, hogy Norvégián kívül is ismertté váljanak, és a világ felfigyeljen a többi számukra, amelyek között gyöngyszemeket is találni. Sokan az amerikai, szintén paródiákat készítő Lonely Islandhez hasonlítják őket, a norvég srácoknak azonban sokkal árnyaltabb a humoruk. Nem utolsósorban, mindkettőjüknek rendkívüli hangi adottságai vannak, gond nélkül énekelnek a ca- pellát, érzelmes balladát, musicalt vagy épp rappelnek. Ha bármelyik műfajt komolyan vennék, nem lenne gondjuk rövid idő alatt korrekt színvonalú produkciókkal ellátni a rajongókat. Ok azonban semmit nem gondolnak komolyan. Azt parodizálják, ami a kezük ügyébe kerül - legyen az country, Jan Egeland norvég diplomata, vagy épp az az amerikai együgyűség, melynek köszönhetően most világszerte turnéznak. A koncertet megelőző sajtótájékoztatóra a Csillagok háborúját idéző szerelésben masíroznak be, amelyre valami oknál fogva aranyszárnyacskákat szereltek, majd vígan fotózkodnak az arra sétáló rajongókkal. Igen, egy kicsit oda-vissza történet ez: a fiúk jót nevetnek a show-bizniszen, melynek köszönhetően tetemes anyagi haszonra tesznek szert. Sokan látták Enyedi filmjét Budapest. Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmje március óta látható a magyar mozikban, és eddig több mint 70 ezer néző váltott rá jegyet. A film a 67. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon (Berlinale) debütált, ahonnan a legfontosabb díjjal, az Arany Medvével távozott. A napokban Lengyel- országban kapott elismerést, továbbá elnyerte a Sydney-i Film- fesztivál fődíját is. Enyedi Ildikót az Amerikai Filmakadémia június végén tagjai közé is beválasztotta, így a jövő évi Oscar- díj átadón már ő is szavazhat a legjobb rendező kategóriában. A Balázs Béla-díjas, érdemes művész filmjeivel több mint negyven magyar és nemzetközi díjat nyert el korábban, alkotásai szerepeltek többek közt Cannes- ban, Velencében és Locamóban is. Legutóbbi munkája az HBO-n játszott Terápia című sorozat volt, amelyet Gigor Attilával közösen rendezett és harmadik, egyben befejező évadja októberben kerül a képernyőkre. A Testről és lélekről női főszereplője a Katona József Színház színésznője, a szlovákiai származású Borbély Alexandra, a férfi főszerepet pedig egy „civil”, Morcsányi Géza színházi dramaturg és műfordító játssza. (MTI, juk) MOZIJEGY Egy szuperhős kamaszkora Már most kijelenthető, hogy a Pókember: Hazatérés simán a nyár filmje, olyan mozi, ami végett a tikkasztó melegben szeretünk a vászon elé menekülni. Szellemes, lendületes, és egy pillanatig sem érezni, hogy át akarja vágni a nézőt. De az új Pókember nem egyszerűen egy jó pop- commozi, hanem az eddigi egyik legvagányabb szuperhősfilm, amely annyira veszi magát komolyan, amennyire szükséges. Nem szabad megijedni attól, hogy a Hazatérés egy reboot, vagyis ismét az elejétől fogva kezdi mesélni Peter Parker történetét, mivel ez szerencsére nem teljesen igaz. Jon Watts rendező nem akarja századjára is elmondani, hogyan csípte meg Pétért a pók, hogyan halt meg a nagybácsija, ami aztán a gonosztevők elleni harcra késztette. Közben pedig mégis egy eredetsztori ez, csak olyan, amely elhagyja a felesleges sallangokat, és inkább remek coming-of-age történetté, tinifilm- mé varázsolja Pókember legújabb kalandját. Hangozzék bármennyire is meglepően, ebben a moziban az a legjobb, hogy elsősorban egy humoros, szándékosan esetlen tinifilmet kever az akciófilm zsánerével. Peter Parker még kamasz, középiskolás srác, aki egyszerre küzd a vonzó lány szívéért, Tom Holland, a tini Pókember és azért, hogy a veterán szuperhősök, a Bosszúállók (élükön az itt is megjelenő Vasemberrel) bevegyék a csapatba. Ez pedig egészen poénos helyzeteket teremt, nagyokat kacagunk, amikor a főhősnek választani kell a sulis szakkör és a világ megmentése között. A Hazatérés szinte minden mondatával, az összes gegjével reflektál a szuperhősfilmek unásig ismert toposzaira. És pont ez a nagyszerű benne, mert hát a hálóját lövöldöz- gető igazságosztó itt valójában nem is a világ megmentésén fáradozik, hanem egy nagyon is földhözragadt, kissé pszichopata, piti figura, a Keselyű ellen harcol, akit Michael Keaton zseniálisan kelt életre. De az új Pókember igazi sztárja Tom Holland, aki már a bámulatos nyitány alatt meggyőzi az embert, hogy a címszerepet mindenképpen neki kellett eljátszania. Ha kell, ügyetlen, (Képarchívum) ha kell, cinikus, és igazán kedvelhető figura. Éppen olyan, mint a Hazatérés: az a Pókember-film, amelyre hosszú idő óta epekedve vártunk. Gera Márton Pókember: Hazatérés (Spider- Man: Homecoming). Amerikai akciófilm, 133 perc, 2017. Rendezte: Jon Watts. Szereplők: Tom Holland, Michael Keaton, Robert Downey Jr., Jacob Batalon.
