Új Szó, 2017. július (70. évfolyam, 151-175. szám)

2017-07-07 / 155. szám, péntek

www.ujszo.com | 2017. július 7. Horoszkóp Kos (III. 21.-IV. 20.) Szívósságának és munkabírásának köszönhető, hogy a nagy hajtást és a sok munkát könnyebben viseli, mint a kollégái. Sőt, nyugodtan, vita nélkül tudja kezelni az otthoni félreértéseket és az esetleges válságos helyzeteket. Bika (IV. 21.-V. 21.) Sikerült rendeznie kedvesével a félreértéseket, és megbeszél­ni a kölcsönösen elhanyagolt kapcsolatukat, ezért már nem' foglalkoznak a válás gondolatával. Sőt igyekeznek mindent elkövetni, hogy szaporodjon a család! Ikrok (V. 22.-VI. 21.) Szinte mindenkivel és azonnal megtalálja a közös hangot, ami eddig nem volt jellemző önre, de ezáltal alkalmazkodóképessége is sokat javult Ha már szülő, most nem jelenthet problémát hogy mivel is foglalja le gyermekét. Rák (VI. 22.-VII. 22.) Munkahelyén összegyűltek a prob­lémák, segítségre lenne szüksége. Nem kertelnie kellene, hanem őszintén elmondani a probléma lényegét és segítséget kérni. A kol­légáitól meg is kaphatja, ha nem kerülgeti tovább a forró kását. Oroszlán (VII. 23.-VIII. 23.) Túl gyors tempót diktál munkatár­sainak, és többet vár el tőlük, mint amire képesek. Nem mindenki olyan agilis, mint ön. Nem kellene mindenkit magához hasonlítania és ugyanazt a mércét alkalmaznia! Itt a hétvége, lassítson, pihenjen! Szűz (Vili. 24.-IX. 23.) Vannak olyan magánéleti dolgok, amelyeket nem kellene megbeszél­nie tágabb családjával! Csak azzal, akire az adott dolog éppen tartozik, jelen esetben a párjára, mert a problémák önök között vannak és nem a rokonsággal. Márlsg (IX. 24.-X. 23.) Lassítania kellene, és élvezni a nyarat, a jó időt Ki kellene ruccannia kicsit a családdal a hét­végére valahova ahelyett, hogy a munkájába temetkezik. Most talán sikerül kideríteniük az állandóan visszatérő problémák okát! Skorpió (X. 24.-XI. 22.) Érdemes lenne elgondolkodni azon is, hogy nemcsak a munkame­netekben fontos a szervezés, a rendszer, hanem a szabadidőt, a kikapcsolódást, lazítást is be kell tervezni a hétköznapokba, mielőtt teljesen sikerül kimerülnie. Nyilas (XI. 23.-XII. 21.) Ha lesz elég bátorsága és kitartása, s nem csinál semmilyen galibát, számos elismerést és dicséretet söpörhet be főnökeitől, akár plusz­pénzt is kaphat. Mindehhez már csak bonusznak számít, hogy még élvezi is azt, amit csinál. Bak (XII. 22.-1.20.) Párkapcsolatára nem mondható, hogy jelen pillanatban a legsta­bilabb lenne. Ugyanis gyakran robbannak ki kisebb-nagyobb vi- ták, melyeket mindketten nehezen tolerálnak. Ha nem fogják vissza magukat, elmérgesedhet a helyzet, és szakítás lehet a vége. Vízöntő (1.21.-II. 19.) Kedvese nem tudja, hogy mi megy végbe az ön lelkében, ezért a legkézenfekvőbbnek tűnő dolgot hiszi, mégpedig, hogy megcsalja őt. Ha fontos önnek ez a kapcsolat, akkor legyen őszinte kedvesével, és mondjon el neki mindent! Halak (II. 20.-III. 20.) Nem kell aggódnia, hogy eseménytelenül telnek a napjai, főleg, ami a párkapcsolatát illeti. Ez már csak azért is igaz, mivel kedvese úgy érzi, nem fordít rá elég időt, s emiatt a bizalma meg­inoghat önben és szakíthat! PIHENŐ Brooke Shields amerikai színésznő két kislány, a 14 éves Rowan és a 11 éves Grier édesanyja. Nem engedi őket túlzottan szabadjára, megtiltotta nekik a modellkedést és a színészkedést is. Azt szeretné, ha előbb befe­jeznék az iskolát, aztán majd azt csinálhatnak, amihez kedvük van. Dön­tésének nyomós oka van: ő maga gyerekszínészként kezdte a pályát, ti­zenévesen már modellkedett, így nagyon hamar fel kellett nőnie. A lányait nem szeretné megfosztani a gondtalan gyerekkortól. (siTA/AP-feivétei) Mai receptünk Pulykasaslik nyári zöldségekkel Hozzávalók: 40 dkg pulykahús 1 db pritaminpaprika 1 fej lila hagyma 4 db gomba 1 db kisebb cukkini só bors, olívaolaj Elkészítés: A pulykahúst nagyobb kockára vágjuk, a lila hagymát és a gombát felnegyedeljük, a cukkinit és a paprikát feldaraboljuk. A zöldsége­ket megózzuk, megborsozzuk, és tetszőleges sorrendben pálcikára húzzuk. Olajjal megkenjük, és forró grillen, folyamatosan meg-megfor- gatva készre sütjük. Zöldsalátával tálaljuk. Jó étvágyat kívánunk! (mindmegette) I 19 Gondolkodó Naponta csiszolhatja elméjét a Gondolkodóval (szudoku). A mai rejtvény megfejtését címükkel együtt július 13-ig levélben küldjék el szerkesztőségünk címére (Új Szó - Gondolkodó, Lazaretská 12,814 64 Bratislava), a beküldők között Új Szó- nyereménytárgyakat sorsolunk ki. Múlt heti feladványunk nyertese Szabó Anna komáromi olvasónk. Játékszabályok: a négyzetháló függőleges és vízszintes soraiban, valamint a kilenc kijelölt mezőben egytől kilencig minden számjegynek szerepelnie kell úgy, hogy a számok ne ismétlődjenek, (ú) 3 8 6 2 4 9 1 5 7 5 2 9 6 7 1 4 3 8 7 1 4 5 3 8 9 2 6 9 5 7 3 1 4 6 8 2 4 6 1 7 8 2 5 8 3 2 9 5 6 7 4 1 6 9 3 8 2 7 5 1 4 1 7 8 4 9 5 2 6 3 2 4 5 1 6 3 8 7 9 Nyolcirányú Keresse meg az ábrában a következő kifejezéseket, amelyek nyolc irányban rejtőznek, és húzza át betűiket, de vigyázzon, mert a dőlt betűvel szedettek derékszögben egyszer megtörnek. Ha az át nem húzott betűket felülről lefe­lé vízszintesen haladva összeolvassa, akkor eljut a megfejtéshez. Szóvarizs: ELKENŐDÖTT INDIGÓZÁS KEDVESSÉG RÁSZOLGÁL RONGYOS SÁNTA SÁRGULÓ SIKERESEN TALÁLGATÁS TEKEREDETT TENYERES TERELÉS TEVEGELÉSE TISZTÍTVA T I S Z T í T V A S T E N Y E R E S A I E E V D E K 0 T Ó K D S R E I Y A P L E E S Á E G G A P U R R É R N L E Ó I G E E G 0 Á T É L Z R S K R L K A A S É Á E E A L Á G L O Z S N T T Ö D Ő N E K L E Előző feladványunk megfejtése: málna. ZSOLNA 27 #C LOSONC 28 °C Szélirány Déli szél. Nappali hőmérséklet 24 °C 32 °C Éjszakai hőmérséklet /35| 12 °C 17 °C POZSONY 32 »C Változóan felhős égbolt. A nappali hőmérséklet 24 és 32 fok között alakul. A magasabban fekvő területeken 15 fok várható. Előrejelzés Qmet Mai időjárás Európai nagyvárosok időjárása 21 °C­London 26 Helsinki 19 "C Párizs 29 »0 Varsó Berlin 25 °C 27 °C- Budapest 31 “C Moszkva 16 °C Madrid 26 °C Rómá 3á-»C Athén 34 °e­Péntek Gyűgy 28 °C Rozsnyó 23 °C Szombat 31 °C Vasárnap 33 "C 2*15"C Időjárás a kiemelt üdülőhelyeken Mallorca 36 °C Isztria 35 °C Dunaszerdahely 32 °C Szene 31 °C Jobbára derült égbolt. Változóan felhős égbolt, Ibiza 32 °C Dubrovnik 30 °C Komárom 32 °C Csorbató 21 °C záporokkal, zivatarokkal. Török Riviéra 37 °C Várna 26 °C Ógyalla 31 °C Párkány 32 °C Pozsony 31 °C Pozsony 33 °C Kréta 28 °C Zadar 30 °C Léva 29 °C Nagyszombat 31 °C Érsekújvár 30 °C Érsekújvár 33 °C Rodosz 35 °C Kairó 35 °C Nagvmihály 25 °C Losonc 28 °C Losonc 30 °C Losonc 29 °C Ciprus 36 °C Malaga 30 °C Nagyrőce 24 °C Tőketerebes 26 °C Kassa 28 °C Kassa 27 °C Szicília 35 °C Tunisz 35 °C

Next

/
Oldalképek
Tartalom