Új Szó, 2017. június (70. évfolyam, 125-150. szám)
2017-06-29 / 149. szám, csütörtök
WWW.UJSZO.COM ■ UJSZO(®UJSZO.COM ________j Fó kuszban L__________ Különbséget kell tenni a helyi, a város környéki, a távolsági és a nemzetközi járatok között. A helyi és a város környéki járatok előnyösebbek, azok esetében ugyanis a jegyek árát a városok és a megyék határozzák meg az illetékes közlekedési vállalatokkal kötött megállapodás alapján. Ezzel szemben a távolsági járatok esetében az egyes vállalatok maguk döntik el, kinek milyen kedvezményt nyújtanak - az árszabásba sem az állam, sem a megyék nem szólnak bele. Ugyanazon az útvonalon több vállalat is indíthat buszokat, és ugyanazon az útvonalon az árban különbségek lehetnek aszerint, hogy az utas melyik társaság szolgáltatásait veszi igénybe, valamint hogy helyi, távolsági vagy nemzetközi járatra száll-e fel. Távolsági járatról akkor beszélünk, ha a kiindulási pont és a végállomás közötti távolság több mint 100 km. Az ennél kisebb távolságon közlekedő buszokat város környéki járatoknak hívjuk. A KEDVEZMÉNYEK TÍPUSAI 1 Ingyenjegy - A 70 • évesnél idősebbeknek nem kell jegyet váltaniuk, de a buszon fel kell mutatniuk a kedvezményre feljogosító iratot. Az egészségkárosodott személyt kísérő vakvezető kutyának sincs szüksége jegyre. 50%-os kedvezmény • - A nyugdíjasok általában 50 százalékos kedvezményre jogosultak. 62%-os kedvezmény • ŤZP-igazolvánnyal rendelkező, súlyosan egészség- károsodott személyek és kísérőik, valamint az intézetben elhelyezett, fogyatékkal élő gyermeket meglátogató szülő veheti igénybe. Egyes társaságok megengedik, hogy az egészségkárosodott személy kísérője ingyen utazzon. 4 A város környéki já- • ratokon a jegyek árát és az esetleges kedvezményeket a megye határozza meg az adott közlekedési vállalattal kötött egyezség alapján. Zsolna megyében például a 65 év felettiek minden megkezdett 25 kmért 35 centet fizetnek, és a kedvezményre csak hétvégén, ünnepnapokon, valamint munkanapokon 16- 24 óra között jogosultak. A 70 év felettiek korlátozás nélkül igénybe vehetik a kedvezményt. Trencsén megyében a 62 év felettiek 20%-kal olcsóbban vehetnek jegyet - hasonló feltételek mellett, mint Zsolna megyében. A 70 év felettiek itt minden egyes útért egységesen 50 centet fizetnek. A többi kerületben csak a 70 év felettiek utazhatnak kedvezményesen. Nyitra, Kassa és Besztercebánya megyében minden megkezdett 25 km-ért 30 centet kell fizetniük, Eperjesen pedig minden 50 km-ért 20 centet. Nagyszombat és Pozsony megyében a közlekedési vállalatok minden megkezdett 25 km-ért 20 centet számláznak. 5 A távolsági buszokon • a közlekedési vállalat maga határozza meg az árakat, és általában csak a 70 év felettiek vehetnek olcsóbb jegyet. A konkrét kedvezmény fajtája és nagysága társaságonként változik. A Slovak Lines például a 70 évnél idősebbeknek 50%-os kedvezményt nyújt, az Euro- bus 40%-osat. 6 A nemzetközi járatok • esetében a jegyek árát és az esetleges kedvezményeket a közlekedési vállalat határozza meg, és itt is különbségek lehetnek. A Slovak Lines a 60 év felettieket 10%-os kedvezményben részesíti. Az Eurobus a 60 évnél idősebbek számára ugyancsak 10%-os kedvezményt nyújt, de bizonyos járatokon a 70 felettiek már 40%-kal olcsóbban vehetnek jegyet. 7 A buszközlekedésben • igénybe vehető kedvezményekre feljogosító igazolványok, kártyák általában 3,50-4 euróba kerülnek, az ügyintézésért pedig 0,60-1 euró kezelési költséget számláznak. A kedvezményes árú vagy díjmentes jegy kiváltásakor az utasnak igazolnia kell magát a kedvezményre feljogosító igazolvánnyal. A nyugdíjasoktól kérhetik a személyi igazolványt is. (sza) ... HOGY A VÁLTOZÓKORBAN IS kifogástalanul érezze magát ösztrogén női nemi hormon egyik nagyon fontos feladata, hogy szabályozza a hüvely nyálkahártyájának nedvességét. A változókorban azonban fokozatosan csökken termelődése, s ezzel párhuzamosan a hüvely természetes nedvessége is. Romlik a nyálkahártya vérellátása, a váladék termelődése, elvékonyodik, érzékennyé válik a nyálkahártya, és zavar keletkezhet a természetes hüvelyflóra egyensúlyának helyreállításában. E folyamatok hatására ismételt húgyúti fertőzések alakulhatnak ki, fájdalmas repedések keletkezhetnek, a nemi érintkezés pedig fájdalmassá válhat. A hüvelyi váladék termelődése az élet folyamán az életkortól, a havi ciklus aktuális szakaszától, az izgalmi állapottól, a stressztől, a betegségektől vagy egyéb okoktól függően változik. A hüvelyi szárazság a változókor idején a leggyakoribb. Ám vannak más tényezők is, amelyek megzavarják a váladéktermelődést, s így hüvelyi szárazságot okozhatnak. Ilyen tényező például a rákos megbetegedések gyógyítása radioterápiával, hormonális kezeléssel vagy kemoterápiával, az inzulinadagolás, az allergia és a depresszió gyógyszeres kezelése, a petefészkek sebészeti úton történő eltávolítása, az immunrendszer zavarai, an- tiasztmatikumok használata, fogamzásgátló hosszú távú használata, a szülés, a szoptatás, a stressz, a lelki teher, a szorongás, a dohányzás és egyéb okok. A hüvelyszárazság sokszor csak átmeneti, de esetenként megismétlődhet. Azoknak a nőknek, akik ezzel a problémával küzdenek, a szex gyakran fájdalmas, ami lelki problémát okoz. Nem ritkán frigiditás is társulhat hozzá. A hüvelyszárazság emiatt tabuvá válik, amelyről a nők nem szívesen beszélnek. Hogy ez a helyzet megváltozzon, új kezelési lehetőségek állnak a nők rendelkezésére. Ilyen a gránátalmamag-olajat tartalmazó, illatosító- és tartósítómentes delima® feminin hüvelykúp, amely a hüvelyszárazság enyhítésére szolgál. Diszkréten alkalmazható, hatása nem korlátozódik a szeméremajkakra, hanem mélyen behatol a hüvelybe, ahol a természetes olajok sí- kosító és természetesen hidratáló hatást fejtenek ki. A delima® feminin kúp elsősorban a gránátalma- mag-olajnak köszönhetően kellemesen síkossá teszi a hüvelyt, s lehetővé válik, hogy a nők a változókorban, műtét, kemoterápiás kezelés és szülés után, továbbá szoptatás alatt, valamint egyéb okokból keletkezett hüvelyszárazság esetén is élvezhessék a kellemes intim pillanatokat, hogy teljes értékű nőnek érezhessék magukat. A kúpot szükség szerint, körülbelül tizenöt perccel a közösülés előtt, tartós hüvelyszárazság esetén két- három héten át lefekvés előtt, megelőzésként heti két alkalommal lefekvés előtt használja. A kis kúpot a tamponhoz hasonlóan helyezze fel a hüvelybe, ahol perceken belül feloldódik, hatását észrevétlenül fejti ki. delimet feminin www.delimaslovakia.sk Delima kapszula Delima feminin hüvelykúp gránátalmamag- és szőlőmagolajjal Delima termékcsalád - csak természetesen! h / ... hogy a változókorban is kifogástalanul érezze magát 2017. június bzenior 5 HIRDETÉS • MP170415