Új Szó, 2017. június (70. évfolyam, 125-150. szám)
2017-06-29 / 149. szám, csütörtök
Aktív szenior I WWW.UJSZO.COM ■ UJSZO@UJSZO.COM Luna Klub - segítség az időseknek Eredeti szakmáját tekintve pszichológus. 17 évig tanított, majd megalapította az ország első munkaközvetítő ügynökségét. Ma már nyugdíjas, de saját bevallása szerint most még többet dolgozik, mint a nyugállományba vonulása előtt: egyfolytában alkot, projekteket ír, előadásokat szervez. A szeniorokat foglalkoztató nonprofit Luna Klub vezetőjével, Lívia Matulová Osvaldovával beszélgettünk. Meséljen egy kicsit a szakmai előéletéről! A Comenius Egyetem Bölcsészkarán pszichológiát végeztem, majd az akkori gazdasági minisztérium keretében egy kutatásban vettem részt. Munkaerő-fejlesztéssel, az alkalmazottak továbbképzésével foglalkoztam, főleg az iparban dolgozó nők munkájának pszichológiai vetületeit vizsgáltam. Egy másik munkám a munkahelyek esztetizálá- sáról szólt, például, hogyan legyen a tér beosztva, berendezve, milyen színeket alkalmazzunk. A szocializmus alatt ez nagy kihívás volt. Később a Közgazda- sági Főiskolán pszichológiát és szociológiát tanítottam. Nagyon szerettem, 17 évig voltam az oktatásügyben, de közben már a kreativitás és a menedzseri képességek fejlesztésének a kérdésköre is érdekelt. Kidolgoztam a diákok kreativitásfejlesztésének a módszereit, s a szemináriumokon elkezdtem alkalmazni. A diákok imádták, ha reggel tartottam órát, akkor is telt ház volt. Közben továbbra is foglalkoztam az alkalmazottak továbbképzésével. Mikor kezdett vállalkozni? Nem sokkal a bársonyos forradalom után kaptam egy ajánlatot, hogy nem szeretnék-e Szlovákiában létrehozni egy munkaközvetítő céget. Abban az időben az embereket különféle ajánlások vagy szakvélemények alapján alkalmazták, és az elképzelés az volt, hogy a mi cégünk az álláskeresők képességei és tudása alapján közvetíti majd a cégeknek a jelölteteket az egyes pozíciókra, és ezért a cégek fizetnek nekünk. Abban az időben ez elképzelhetetlen volt, de én ki akartam próbálni. A miénk volt tehát az első, ilyen ügynökség Szlovákiában. Nyugati mintára indult, egyre bővült, végül az ország legnagyobb munkaközvetítő ügynökségévé vált. Nemcsak állásközvetítéssel foglalkoztunk, hanem menedzserképző tréningeSzenior wmmmmmmmmmmi két is szerveztünk. Csodálatos tapasztalat volt. Miért hagyta abba? A férjem súlyosan megbetegedett, és éppen akkortájt kaptam egy ajánlatot külföldről, hogy adjam el a részesedésemet. Elfogadtam, és visszavonultam az aktív üzleti életből. Akkor a családomnak volt rám nagy szüksége, úgyhogy olyan tevékenységet kerestem, hogy minél többet lehessek otthon. Mivel az aktív öregedés témakörével is évekig foglalkoztam, úgy döntöttem, összekapcsolom két szakmai szívügyemet: a kézimunkák iránti szeretetet és a pszichológiát. így jött létre a Luna Klub? Pontosan. A barátaimmal és a testvéremmel kialakítottunk egy kis zugot, ahol különböző tevékenységeket szervezünk a látogatóknak, miközben a handmade alkotásokon van a hangsúly. 3 éve sikeresen működünk, tevékenységünk folyamatosan bővül. A célunk: helyet és teret biztosítani a szenioroknak, illetve a különböző generációk találkozásának. Ez azt jelenti, hogy az időseket és a fiatalokat, a középkorú- akat egyaránt szívesen látjuk, például az édesanyát elkíséri a lánya, vagy a nagymamát az unokája, és együtt alkotnak, egy kicsit pletykálnak, kávézgatnak, örülnek egymásnak, majd lemegyünk a műhelybe, ahol alkotunk. Egyszer selyemkendőket, máskor ékszereket, bábukat, szappant, képeslapokat csinálunk, vagy festünk, szobrászkodunk. Mindent újrahasznosítunk. Ez van hetente kétszer. Havonta egyszer pedig szervezünk egy tanfolyamot, ahol jobban el lehet sajátítani bizonyos technikákat. Ezenkívül workshopokat és neves szakemberek részvételével előadásokat szervezünk mindenféle témáról, például a divatról, az egészséges étkezésről, a betegségekről, a művészetről, az irodalomról. A Luna egyik küldetése, hogy megváltoztassa a szeniorokról kialakult negatív képet. Pontosan mire gondol? Sokan a szeniorokra csak problémaként tekintenek - a társadalom elöregszik, a nyugdíjrendszer majd ösz- szeomlik, úgyhogy pénzt kell biztosítani a nyugdíjakra, segélyekre, egészségügyi segédeszközökre, szociális juttatásokra... Ezen a hozzáálláson próbálunk változtatni. Hogyan? Különböző projektekkel, versenyekkel, melyek révén az egyes nemzedékeket próbáljuk összekapcsolni. Olyan társadalomban élünk, ahol nagyon erős a fiatalságkultusz. Az emberek nem akarják bevallani maguknak, hogy egyszer mindenki megöregszik. Az meg teljesen elképzelhetetlen, hogy valaki felkészüljön az öregkorra. A közelmúltban az egyik ismerősöm az 52. születésnapját ünnepelte, s megkérdeztem, már készül-e a nyugdíjas éveire. Nagyon meglepődött, mondván: ez soha nem jutott volna az eszébe! Pedig 45-ön túl már erre is gondolni kellene! Amikor az ember tele van életerővel, de már lassan közeledik a nyugdíjkorhatár felé, fontolóra kellene venni, hogy a lakása megfelelő-e, például van-e lift, hogy pár év múlva a negyedik emeletre ne kelljen majd a bevásárlószatyorral feljárni. De még ennél is fontosabb, hogy legyen hobbink, legyenek barátaink, hogy amikor valaki nyugállományba vonul, legyen szociális háttere, és nyugdíjasként se maradjon magára. Sajnos a társadalomból eltűnt a háromgenerációs együttélés. Ezzel többen nem értenének egyet, hiszen sokan egy fedél alatt élnek a szüleikkel. Igen, a szülői fészek egyfajta mamahotelként működik, de ez lakásprobléma. Lehet, hogy kényszerből a különböző generációk ma is össze vannak zárva, ám a fiatalok hozzáállása sokszor szégyenletes. Éppen ezért tavaly elindítottuk a Senior friendly projektünket, mely révén pozitív példákat próbálunk bemutatni. Lényegében egy versenyről van szó, ahová olyan cégeket, társaságokat, önkormányzatokat, de egyéneket is be lehet nevezni, akik tettek valamit a szeniorokért. Tavaly a legtöbb nevezés az önkormányzatoktól érkezett, de csak azokat fogadtuk el, melyek intézkedései, programjai túlmutattak a hatályos törvényeken, és önként további idősbarát intézkedéseket foganatosítottak. Szeptemberig várjuk a nevezéseket, októberben lesz az eredményhirdetés. Az ősszel indul egy másik projekt is a kulturális minisztérium támogatásával, a címe: nemzedékek közötti arteterápia. Itt tanköteles gyerekeket hozunk össze aktív szeniorokkal, és tanulmányozni fogjuk, hogy milyen hatással vannak egymásra. Pszichológusként ez nagyon izgalmas lesz számomra. Egy sajtótájékoztatón nehezményezte, hogy ha a szeniorokról van szó, a sajtóban gyakran ráncos arcú, elhanyagolt külsejű nénikéket, bácsikákat mutogatnak, miközben a szeniorok is lehetnek szépek. Tudja, húszévesen az ember arca egészen más, üde, ezzel szemben az ötvenesek, hatvanasok arcáról már leolvasható az egész életük és a jellemük, hacsak nem járnak plasztikai műtétekre... Ön is nagyon jól néz ki... ...pedig már elértem a nyugdíjkorhatárt, és nem voltam plasztikai műtéten, a kozmetikát sem viszem túlzásba, pihenésre pedig alig van időm. Néha az az érzésem, most még többet dolgozom, mint az ún. aktív éveim alatt. De az a fontos, hogy azt csinálom, amit szeretek. Ez felszabadító érzés. Az embernek minden életkorban törődnie kell magával. Az, hogy valaki hogyan néz ki, elsősorban a jellemétől, a belső tulajdonságaitól és az életkedvétől függ. A legfontosabb, hogy soha ne veszítsük el a mások iránti érdeklődést és a tanulni akarást. A klubunkba azért jönnek a szeniorok, mert örülnek a találkozásnak, jól érzik magukat, érdeklődnek egymás iránt, és számukra ez társadalmi esemény. Vagyis senki nem jön ápolatlanul, hanem szép ruhát vesznek, frizurát csináltatnak, és alkotnak. Az egyik legsikeresebb lektorunk 73 éves, de mindenki csak hatvanra tippeli, sokat utazgat a világban, ért a számítógéphez, egyszóval nem hagyja el magát, (sza) 2OI7. JÚNIUS
