Új Szó, 2017. június (70. évfolyam, 125-150. szám)
2017-06-29 / 149. szám, csütörtök
KULTÚRA www.ujszo.com | 2017. június 29. Tóth Tibor (Max) és Rancsó Dezső (Martin) (Kiss Gábor Gibbó felvétele) Két szerep keres egy píszí szerzőt A Címzett ismeretlen a Komáromi Jókai Színház stúdiószínpadán LAKATOS KRISZTINA Ellenőrzött körülmények között, korlátozott létszámú mintán végrehajtott emberkísérletként jellemezhető Kathrine Kressmann Taylor Címzett ismeretlen című levéldrámájának bemutatója a Komáromi Jókai Színház Vasmacska Stúdiószínpadán. A tétje leginkább az, miként lehet egyszerre érzékenyíteni és érzéketlenné tenni a közönséget egy adott téma iránt. Konkrétabban: a megfelelő hívószavakkal - hogy Kathrine Kressmann Taylor 1938-ban megjelent műve szinte látnoki erővel vetítette előre a második világháború, a holokauszt borzalmait - elfedhető-e az a tény, hogy a szerző meglehetősen didaktikus, erőszakosan konstruált modellhelyzetet teremt, emellett rosszízű sztereotípiákból rakja össze a figuráit, és az ide vágó tételek jórészt reflektálatlanul, evidenciaként jelennek meg a Harsányi Súlyom László rendezte előadásban (is). Két negyvenes német férfi levélváltásából rajzolódik ki a történet. Az első világháború után együtt hagyták el hazájukat, majd San Franciscóban sikerre vittek egy művészeti galériát. Martin Schulze (Rancsó Dezső) gondos német családapa, aki szép német gyerekeire való tekintettel úgy döntött, hogy mégis odahagyja az Újvilágot, és a közös vállalkozás osztalékaiból az övéivel egy harmincszobás kastélyban, a válság sújtotta Németországban folytatja az életet. Amerikában Max Eisenstein (Tóth Tibor), a nem mellesleg zsidó partner viszi tovább a boltot, küldi a havi elszámolásokat és a lelkes, a barátságot tovább éltető leveleket. Ez a barátság túlélt már egy s mást, például azt, hogy Martin anno a felesége háta mögött szenvedélyes titkos viszonyt folytatott Max húgával. Most azonban 1932-t írunk, történelmi idők előszelét érezzük - felmerül a kérdés, ki is az a Hitler. Az első karakterváltáson Martin megy át: a korábban szabadelvű férfi kezdetben szkeptikus optimizmussal kezeli a németországi eseményeket, majd néhány hónap alatt teljesen bedarálja a náci propagandagépezet. A második karakterváltás Maxé: előbb hitetlenül szemléli társa színeváltozását, majd személyes tragédiája hatására (Martin csaknem tevőleges szerepet játszott a húga, Griselle meggyilkolásában) ő is szörnyeteggé válik, (ál)konspirációs üzeneteket küldözgetve pusztítja el egykori barátját. Kressmann Taylor ötlete a maga módján figyelemre érdemes: a levelezés nagyjából másfél évet ölel fel, miközben - elsősorban Martin szólamán keresztül - feltálja a náci retorika alakulását és azt a folyamatot, ahogy a német (kis)ember lépésről lépésre a magáévá teszi a nemzeti nagyság, a faji felsőbbrendűség eszméit. Mindezzel együtt a szöveg irodalmi, drámai értéke vitatható - inkább valamiféle kordokumentumként értékelhető, bár akkor is problematikus olvasatot kapunk, ha nem „levéldrámaként”, hanem egy időnként színpadra alkalmazott, publicisztikai ihletésű példázatként közelítünk a műhöz. Közel nyolcvan év távlatából nyilván botorság a píszí, azaz a politikailag korrekt megközelítést számon kérni a szerzőn, ugyanakkor nézőként nem tudunk teljesen elvonatkoztatni ennek a nyolcvan évnek a történelmi tapasztalatától. Igaz, azt nem vethetjük Taylor szemére, hogy elfogult lenne - mai nézőpontunkból olybá tűnik, minden szereplőjét egyformán előítéletes, a szalonzsidózás- ból és a vulgámácizásból kölcsönzött jegyekkel ruházza fel. (A Tóth-Ran- csó-páros emberarcot ad a két karakternek, de alapvető felülírásra nem vállalkozik.) Max és Martin közös biznisze nagyrészt arról szól, hogyan tudnak zsidó öregasszonyoknak borsos áron vitatható értékű műtárgyakat elsütni; privát életében Max egy érzelgős széplélek (csak reménykedhetünk, hogy a hangsúlyozottan nőtlen-gyermektelen figurán semmit sem akar jelenteni a rózsaszín ing), ami faji sajátosság lehet, mert a szöveg a színen fel nem bukkanó, de a cselekményben kulcsszerepet játszó húgot, Grisellét is túláradóan érzelmes, szenvedélyes, szexuálisan szabados, zsidó karakteijegyeit leplezni sem tudó (színész)nőként jellemzi. Mintha csak az lenne az üzenet: persze, tudjuk, milyenek a zsidók - kam- pós az orruk, a férfiak az anyjukat eladnák fél percentért, a nők meg ugyan vonzók, de csak ágybetétnek j ók -, ám egy civilizált társadalomban talán mégsem kellene agyoncsapni őket. A másik oldalon pedig: Martin figurája a nácivá válás esszenciája akar lenni, egyszerre van jelen benne a képmutató álszentség, a manipulálhatóság, a társadalmi feljebbjutásért mindent odadobó gerinctelenség. A végén, a bosszúig jutva talán már meg sem hökkenünk az elénk táruló tanulságon: vágj vissza a féregnek, de keményen és agyasan... Van egy jól megfogott, nagy csöndje a komáromi előadásnak: amikor Martin azt veti oda Maxnak, hogy ilyenek vagytok ti, zsidók, mindig csak siránkoztok, de vissza nem üttök, ezért vannak a pogromok, az a mondat nem hullik alá a semmibe, megáll a levegőben. Ott érezzük, hogy az alkotók gondoltak valamit erről az anyagról, hogy tétje volt számukra ennek a bemutatónak. Egyébként pedig: még keressük a belső idézőjeleket. A hivatalos verzió szerint a Címzett ismeretlen arról szól, miként képes tönkretenni az életünket az ideológiai megosztottság. Hozzátennénk: ez is egy megosztó előadás. 19 PENGE A szegénység és környéke Az Ugyanolyan mások című kiadvány láttán elsőre azt mondatjuk: szép. Szép a borítója, a formája, a kiadványt életre hívó kezdeményezés. Azonban már kevésbé szép, hogy az ilyen könyvek AYHAN GÖKHAN KRITIKAI ROVATA megjelenése még mindig indokolt a 21. században, hogy az egyre nagyobb méreteket öltő szegénység, úgy tűnik, a kormányok számára végképp megoldhatatlan probléma. A Mentor Kiadó felhívására több mint ötven magyar szerző szövegéből összeállított antológia a szegénység elleni küzdelem egyik fontos lépése. Már amennyiben tudunk hinni abban, hogy a művészetnek van társadalomalakító és szemléletformáló ereje. Higgyük, hogy van. A közreműködő írók között olyan ikonikus figurákat találunk, mint Ladik Katalin, Bereményi Géza Lackfi János vagy Térey János. Egy-egy szöveg korábban megjelent könyvekből származik, ennek ellenére az egymás mellé került írások együttes hatása különleges atmoszférát és új olvasatot teremt. A szegénység és a velejáró soksok démon nap mint nap megkísért. A szegénység kiszolgáltat a külvilágnak, a külvilág jóindulatának. Szegénynek lenni annyit tesz, mint kiszolgáltatottá válni. Elviselhetetlen függést. Ki szeret kiszolgáltatott lenni? Ki akar függésben élni? Az antológia szerzőit nem hagyja hidegen a kérdés, talán olyan választ is ad egy-egy szöveg, amire eddig véletlenül sem gondoltunk. Spiró György Tízezer című írásában egy anyagi problémákkal küzdő, emiatt a tüneteit enyhítő készülék kifizetésére képtelen beteg életébe nyerünk betekintést a Spirót jellemző tömör és ütős mondatok által. „ Hét éve történt. Hátha mégis sikerült összeszednie valahogy. ” Szilágyi Ákos A hajléktalanság-bűn című szövege ironikusan és pontosan feszegeti a hajléktalanságról kialakult képünk határait. „Hajléktalanná válni annyi, mint elveszteni a megmutatkozáshoz, a látvánnyá váláshoz való jogot. ” Az antológia jótékonysági célt szolgál, az olvasó a rászorultakat segítő alapítványokon, egyesületeken keresztül juthat hozzá a kiadványhoz. Jót tenni jó, és jót kapni jóért még inkább az. Ugyanolyan mások-Mai magyar írók antológiája. Mentor Könyvek Kiadó, 2017. Értékelés: 9/10 Jubilánsok köszöntése Pozsony. A Szlovákiai Magyar írók Társasága minden júniusban köszönti az életjubileumukat ünneplő vagy a közeli hónapokban ünnepelni készülő tagjait. Ennek a félig szakmai, félig baráti összejövetelnek évek óta a Pozsonyi Magyar Intézet ad otthont. így volt ez tegnap is, amikor hét jubiláló irodalmárt hívtak meg az ünnepségre. A létszám sajnos idén sem volt teljes, igazoltan hiányzott a 65 éves Soóky Gál László, valamint bátyja, az idén 80 éves Gál Sándor. Az ünnepeiteket méltatok közül csak Szászi Zoltán, valamint az egész társaság rangidőse, a 87 éves Duba Gyula jelent meg személyesen, ők Vércse Miklós író, szerkesztő és fordító, valamint Gál Sándor költő, író, publicista pályáját értékelték. Aich Péter író munkásságáról Z. Németh István küldött elemzést, O. Bertha Mária műfordítót és Mácza Mihály hely- történészt pedig Nagy Erika, az írótársaság titkára méltatta. Ő köszöntette az idei jubilánsok között az ország leglelkesebb könyv gyűjtőjét, Oros Lászlót is, aki évtizedek óta vadássza a (cseh)szlovákiai magyar szerzők kéziratait és műveik eiső kiadását. Magángyűjteménye, a Bibliotheca Pro Patria több mint 7000 kéziratot, könyvet, folyóiratot és dedikált fotót tartalmaz. (juk) Aich Péter (75), Mácza Mihály (75), O. Bertha Mária (65), Vércse Miklós (85) és Oros László (65) (Somogyi Tibor felvétele)
